szórakoztatóipar

címke rss

Meghalt Andy Williams, Amerika nemzeti kincse

Kultúra2012.09.27, 11:19

84 éves korában elhunyt Andy Williams énekes, televíziós showman, a '60-as és '70-es évek egyik legnagyobb amerikai sztárja.

Íme, a Manchester United első igazolásai!

Gazdaság2013.01.17, 08:54

Két kínai óriáscéggel is szponzori szerződést kötött az angol rekordbajnok, a Manchester United a héten, aminek igen kedvező fogadtatása volt a befektetők körébe. A világ legnépesebb országában való terjeszkedést újabb történelmi csúcs felállításával honorálták a befektetők.

Titkolózik a Manchester, új szponzor érkezik

Gazdaság2013.02.18, 16:10

Kevesebb mint felére esett vissza az angol rekord bajnok, a Manchester United profitja a negyedik negyedévben az előző évi nyereséghez képest, ugyanakkor a bevételek tovább híztak az időszak során. Az értékesítés motorját elsősorban az új szponzori szerződések jelentették, amivel az idei évet tekintve sem áll rosszul a klub, sőt, rövidesen egy nagyobb támogató érkezését is bejelenthetik.

Történelmet ír a Manchester United

Gazdaság2013.05.02, 19:59

Bőven kétszámjegyű növekedést produkált 2013 első negyedévében a Manchester United bevétel és eredmény terén is az előző év azonos időszakához képest. Az értékesítésben minden szegmens jól teljesített, de a legnagyobb bővülést a szponzori szerződések terén láthattuk, igaz, sokat számít, hogy a csapat idén a legjobb 16-ig jutott a Bajnokok Ligájában. Nem csak a pályán teljesít kitűnően a Manchester United, ugyanis az immáron 20-szoros angol rekordbajnok 3 százalékos tőzsdei emelkedésének köszönhetően ma akár újabb történelmi zárócsúcsot is felállíthat.

Trendi lett a Walt Disney vidámparkja

Archívum2013.05.08, 13:28

Szinten minden üzletágában növekedésről, illetve az elemzői konszenzust meghaladó eredményekről számolt be a Walt Disney az előző negyedéves gyorsjelentésében, főleg a kaland és vidámparkok eredménye múlta felül az elemzők várakozásait. A Vasember 3 kasszasikere pedig további bővülést feltételez, így elsőre kissé meglepőnek tűnik a befektetők reakciója a gyorsjelentésre. Az árfolyam a kereskedés utáni órákban 1 százalékos mínuszba csúszott vissza, nem kizárt, hogy sokan inkább a biztos profitot választották az elmúlt időszak nagy emelkedése után.

Megállíthatatlan Vasember! Mi lesz a Star Trekkel?

Gazdaság2013.05.19, 19:36

Röpke három hét alatt sikerült túlszárnyalnia az 1 milliárd dolláros álombevételt a Vasember legújabb epizódjának, melyel jelentős hasznot hozott a Marvel filmstúdió, és anyavállalata, a Walt Disney konyhájára. A héten újabb nagysikerű film, a Star Trek debütált az amerikai mozikban, amiből szintén sokat profitálhat a Paramount Pictures, és ezáltal a Viacom. Ugyanakkor Tony Starkkal várhatóan nem tudja majd felvenni a versenyt a USS Enterprise legénysége. Összeségében azonban mindketten támogatólag hathatnak filmstúdióik anyavállalataira, melyek árfolyama egyaránt történelmi csúcson található a tőzsdén.  

A Vasember simán lenyomja Batmant

Gazdaság2013.06.12, 09:40

Erősebbek a Vasember vezette Marvel szuperhősök, mint a Batman nevével fémjelzett DC Comics csapata, legalábbis a mozipénztáraknál. Ugyanis a Marvel alkotásai átlagosan 190 millió dollár bevételt hoztak, míg a DC Comics filmek "csak" 130 millió dolláros átlagbevételt produkáltak. A Marvel már idén is letett az asztalra egy 1 milliárd dollár feletti bevételt hozó produkciót a Vasember 3 személyében. A DC Comics pedig jövő héten küldi csatába az újjáélesztett Supermant.

Kasszasiker lehet a filmstúdió részvényéből

Archívum2013.07.03, 18:40

Bomba formában találhatjuk a világ meghatározó szórakoztatóipari részvényeit, melyek közül a Walt Disney, a Time Warner és a 21st Century Fox is kétszer akkor növekedést produkált, mint az S&P 500 index. Utóbbit technikai képe mellett az is erősítheti, hogy nemrégiben vált ki a News Corp.-ból, amivel tulajdonképpen megszabadult a már régóta vergődő nyomtatott sajtó tevékenységtől. A cég helyette sokkal nagyobb hangsúlyt fordíthat a különböző televíziós és filmstúdiós vonalra.

Kína hátán törne világuralomra az IMAX

Gazdaság2013.09.18, 10:13

Hatalmas növekedés előtt áll a mozik világában óriási hírnevet szerző kanadai IMAX cég. A vezérigazgató elmondása szerint a jövőbeli bővülés alapja a kínai, az orosz, illetve a brazíliai expanzió lehet, melynek révén rövidesen duplázhatja jegyértékesítési bevételeit a társaság. A befektetők eddig úgy néz ki, hogy nagyon is hittek a sztoriban, hiszen az árfolyam jókora emlekdésen van túl. Most egy újabb mérföldkőhöz ért el a részvény, melynek legyűrése további fontos fegyvertény lenne.