szórakozás

címke rss

Rengeteg pénzt költött szavazatokra a Sztárban sztárból kiesett Judy kislánya

Tévé2023.03.15, 13:52

A Sztárban sztár kilencedik évadának negyedik élő show-ja Judy kiesésével ért véget, az énekesnő azóta azt is elmondta, hogy szerinte miért őt ejtették ki a nézők.

Így választott nevet a harmadik gyerekének Vasvári Vivien

Tévé2023.03.15, 10:33

A napokban árulta el a hírt Vasvári Vivien, hogy harmadik gyerekét várja vőlegényétől, Zsigmondtól, aki év elején kérte meg a modell kezét egy romantikus utazáson. Még nem tudják a baba nemét, de abban biztosak, hogy mi alapján választanak majd nevet neki.

Hatalmas bejelentést tett Azahriah

Tévé2023.03.15, 09:20

Tavaly nyáron okozott hatalmas botrányt az énekes, Azahriah, aki nyíltan vállalta, hogy egy mobilvécé mögött szexelt egyik rajongójával a Szolnoki Palacsintafesztiválon, annak ellenére, hogy komoly kapcsolatban élt egy másik nővel. Nem csak zűrös magánélete, de zenei sikerei miatt is sokan figyelnek a fiatal énekesre, aki most európai turnéra készül.

Így köszöntötte fel Radics Gigi a 90 éves Quincy Jonest

Tévé2023.03.15, 09:09

Quincy Jones kereken 90 éves lett, a jeles nap alkalmából pedig záporoztak felé a köszöntések. Az amerikai zenészikonnal többek között Radics Gigi is megosztott egy közös képet, ugyanis személyesen is ismerik egymást, többször találkoztak Amerikában. "Boldog szülinapot, szeretlek!" - írta a bejegyzésében az énekesnő.

Így alázza G.w.M a volt feleségét - és a volt feleség Kulcsár Edinát

Tévé2023.03.13, 21:44

Hiába mentek szét, G.w.M. és Nagy Melanie között folyamatosan megy az adok-kapok. Rengeteg magyar sztár üzent nyilvánosan volt párjának a szakítás után, nem mindenkinek sikerül békésen zárni a közös múltat. Korábban többek közt Tóth Andi és Szabó Ádám szakítása, valamint Vasvári Vivien legutóbbi válása sem volt túlságosan csendes. Hogy miről szólnak valójában ezek az üzenetek, és miért szidhatják egymást nyilvánosan az egykori szerelmesek, arról Fenyves Tamás pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus mesélt az Origónak.

Ez lett Kulcsár Edina új neve

Tévé2023.03.13, 15:39

Mint írtuk, néhány hete az egykori szépségkirálynő hozzáment a hamarosan születendő gyereke apjához, és kiderült, hogy nevet is változtatott. Erre a hírre most először reagált, és elárulta, hogy az új nevét nem is akarta nyilvánossá tenni.

Hatalmas termálkutat fúrnak Budapesten az egyik élményfürdőnél

Gazdaság2023.03.13, 14:02

Hatalmas munkagépek, daruk és óriási vasszerkezetek tornyosulnak a budapesti Aquaworld Resort élményfürdő előtt. Két és fél hónapon át tartó munkálatok kezdődtek meg, amelyek célja, hogy 60-65 C°-os termálvizet találjanak a fürdő területén.

Hatalmasat esett Lékai-Kiss Ramóna a Sztárban Sztár stúdiójában - videó

Tévé2023.03.13, 10:10

Sokan úgy gondolták, hogy Lékai-Kiss Ramóna úgy néz ki a Sztárban Sztárban vasárnap este, mint Magdi anyus, a zsűritag pedig vette is a viccet, és hatalmas esett egy papírgalacsin miatt. 

Tóth Gabi megszólalt Tóth Andi váratlan visszavonulásáról

Tévé2023.03.13, 08:49

Rajongói képtelenek feldolgozni Tóth Andi váratlan visszavonulását, és egyre több magyar sztár is kifejti a véleményét a témában.

Király Viktor teljesen összetört a megromlott házassága miatt

Tévé2023.03.13, 08:37

Király Viktor egyre nehezebben tudja nélkülözni a kisfiát és a feleségét. Kiderült, hogy lassan már belebetegszik a ténybe, hogy megromlott a házassága.

A vörös szőnyegen ölelte és csókolta a 40 évvel fiatalabb barátját a 76 éves Cher - képek

Tévé2023.03.12, 20:27

Cher tavaly novemberben tette nyilvánossá a kapcsolatát közel 40 évvel fiatalabb szerelmével a Twitter-oldalán. Mint kiderült, a 76 éves énekesnő egy 36 éves rapperrel, Alexander „A.E" Edwardsszal jött össze. Most a vörös szőnyegen vonultak fel együtt.

Solti Ádám így üzent nyilvánosan a terhes feleségének - kép

Tévé2023.03.12, 13:31

Mint írtuk, a botrányok után babát vár Solti Ádám felesége, aki a közzétett fotó alapján már jócskán túl van az első három hónapon. Solti Ádám tavaly májusban beszélt először arról, hogy két évvel ezelőtt házasságon kívüli gyereke született egykori szeretőjétől, de a felesége ezt megbocsátotta, és most úton van a közös baba is. A színész Solti Bernit most nyilvánosan, a közösségi oldalán köszöntötte a születésnapján.

Valkusz Milán kitálalt Marics Petiről

Tévé2023.03.12, 11:13

Elrajtolt és nagy sikerrel megy a Sztárban Sztár kilencedik évada a TV2-n. Az idei évben már öttagú zsűri előtt kell bizonyítaniuk a hírességeknek, Tóth Andi mellett párja, Marics Peti is a zsűriben ül, akinek a legjobb barátját, zenésztársát, Valkusz Milánt is bírálnia kell.

Különleges videót mutatott meg Szandi

Tévé2023.03.12, 10:40

Szandi megadta a módját a lánya felköszöntésének, nem mindennapi felvétellel üzent Blankának a 23. születésnapján.

Tóth Andi nem tiltakozik a szexi, mindent megmutató ruhák ellen

Tévé2023.03.12, 09:42

A Sztárban Sztár legújabb évada is bővelkedik elképesztő produkciókban, és merész ruhakölteményekből sincs hiány. Eddig minden alkalommal megdöbbentette a közönséget Tóth Andi extra ruhája, amiről Kiss Márk stylist korábban az Origónak is mesélt. Ma este már a negyedik élő show következik - vajon milyen ruhában fog zsűrizni az énekesnő, és ellenkezi-e a sokat mutató szettek ellen?

Mégsem ért véget Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska viharos kapcsolata

Tévé2023.03.11, 13:46

Lassan maga Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska sem tudja számon tartani, hányszor szakítottak kapcsolatuk során, legutóbb  elég csúnyán váltak el útjaik. 12 éve vannak együtt, ez idő alatt háromszor bontották fel az eljegyzésüket, de úgy tűnik, a legutóbbi elválás sem végleges.

Rajongóit figyelmeztette a TV2 sztárja

Tévé2023.03.11, 09:12

A Sztárban Sztár zsűritagjáról is készült kamuprofil, Kökény Attila a rajongóihoz fordult segítségért.

Ezt mondta Tápai Szabina Kucsera Gábor hűtlenségéről

Tévé2023.03.09, 21:46

Nemrég vallotta be Tápai Szabina, hogy férjével már nyolc hónapja külön élnek és a válást tervezik. Az egykori kézilabdás három gyerekkel maradt egyedül. Nem ő az egyetlen nő a sztárvilágban, akivel ez megtörtént, korábban sokáig egyedül volt Vasvári Vivien és Horváth Gréta is, miközben Kocsis Korinna nemrég a féléves kisbabájával maradt magára.

Itt a legújabb csalási kísérlet: most a moziba járókat akarják átverni

Gazdaság2023.03.08, 12:46

A bankszámlák megcsapolására irányuló csalások elég elterjedtek most azonban a csalók új "műfajt" teremtettek a mozihoz köthető átverésekkel.

Ezt gondolja Marics Peti arról, hogy Tóth Andin egyre kevesebb a ruha

Tévé2023.03.06, 15:19

Mint írtuk, a Sztárban sztár zsűritagja nem vett melltartót az idei évad harmadik adására, így gyakran kellett igazgatnia a szűk felsőjét, ráadásul alul sem takarta sok minden. A ruháról itt nézhet meg képeket, korábban pedig Tóth Andi stylistja is mesélt arról az Origónak, hogy hogyan választja ki számára ezeket az extrém ruhákat. Most kiderült, mit gondol Marics Peti az egyre merészebb szettekről.

Így reagált a szakításról szóló hírekre L.L. Junior

Tévé2023.03.01, 09:13

Sok rajongó aggódott amiatt, hogy L.L. Junior és Dárdai Blanka kapcsolata zátonyra futott, és több lap is arról számolt be, hogy megromlott a válófélben lévő rapper és a fiatal énekesnő kapcsolata. Úgy tűnik, minden rendben van köztük, Dárdai Blanka Dominikára utazott a barátja után, és újra együtt vannak.

Kamarás Iván a ritkán látott fiával együtt szerepelt a Sztárban Sztárban

Tévé2023.02.26, 23:19

Kamarás Iván Hiro bőrébe bújt a Sztárban Sztár kilencedik évadának második adásában. A felkészülésben idősebbik fia, Igor segített neki.

Oláh Ibolya könnyekig hatotta Tóth Andit - videó

Tévé2023.02.26, 22:43

Oláh Ibolya Édith Piaf megtestesítése után Marics Peti szerint megállt a levegő a TV2 stúdiójában, a zsűri alig találta a szavakat. Az énekesnő nem szólalt meg arról, hogy mire gondolt az előadás közben és után, hiába kérdezte őt Lékai-Kiss Ramóna, de nem jutott szóhoz Tóth Andi sem, aki az este el is sírta magát.

Megmutatta luxuslakását a TV2 milliárdos Nagy Ője, Jákob Zoltán

Tévé2023.02.26, 22:40

Jákob Zoltán ma már nem csak arról híres, hogy 43 milliárd forintos vagyonával a 100 leggazdagabb magyar középmezőnyébe tartozik, hanem arról is, hogy nem rejtegeti a vagyonát, sőt, a közösségi oldalain keresztül bepillantást enged a luxuséletébe. A milliárdos hamarosan a tévében keresi az új barátnőjét, ő lesz a TV2 Nagy Ője.

Kiderült, mikor indul a megújult Zsákbamacska a TV2-n

Tévé2023.02.26, 22:04

Március 13-án indul a megújult Zsákbamacska a TV2-n. A két műsorvezető, Majka és Pápai Joci pörgős, szórakoztató műsort ígérnek, ahol az nyer a legtöbbet, aki sokat kockáztat.

Így igazgatta brutálisan szexi ruháját a szünetben Tóth Andi - képek

Tévé2023.02.26, 21:54

Mint írtuk, vasárnap este javában zajlik a Sztárban sztár élő show-ja, brutálisan szexi ruhája miatt ma este mindenki Tóth Andira figyel a TV2 stúdiójában. Az énekesnő a műsor szünetében nem győzte igazgatni a szexi ruhát, ami felül csupán néhány pántból áll. Mutatjuk a kulisszák mögött készült képeket!

Lékai-Kiss Ramóna teste teljesen felforrt az egyik produkciótól - videó

Tévé2023.02.26, 21:25

Nem fogta vissza magát a Sztárban Sztár zsűritagja, Gubik Petra produkciója alatt teljesen kikelt magából és hosszan áradozott Lékai-Kiss Ramóna, aki még azt is elárulta, hogy teljesen felforrt a teste.

Tóth Andi és Marics Peti fehérnemű nélkül jelentek meg a TV2 műsorában

Tévé2023.02.26, 20:29

Tóth Andi és Marics Peti a Sztárban sztárban zsűriznek ma este is, a ruhájuk most sem valami visszafogott. Tilla meg is jegyezte, hogy fehérnemű nélkül jelentek meg: az énekesnőn nincs melltartó, barátja pedig csak egy zakót visel felül, ami alatta nincs semmi. 

Ördög Nóra, Tóth Andi, Bódi Sylvi: magyar sztárok teljesen meztelenül a fürdőkádban - fotó

Tévé2023.02.26, 13:55

A magyar sztárok közt is találni olyanokat, akik mindent megtesznek azért, hogy még népszerűbbek legyenek a közösségi oldalakon: ha kell, egészen intim helyzetben, akár a fürdőkádban vagy a zuhany alatt is megmutatják magukat. Horváth Évát, Bódi Sylvit többször láthattuk már így, de például Szécsi Debóra és Metzker Viki is szerepelt így. A sztárt szót természetesen az ismert ember szinonimájaként használjuk, hiszen nyilvánvalóan - például - Ördög Nóra műsorvezető mögött komoly teljesítmény van.

Hatalmas mérete miatt felrobbant a modell egyik melle - elképesztő fotók

Tévé2023.02.22, 09:10

A melleit óriási méretűvé varázsoló influenszer már megbánta a túlzásba vitt beavatkozásokat.

Így alázza meg Kulcsár Edina Csutit

Tévé2023.02.14, 21:57

Bár a legtöbben igyekeznek a kapcsolatuk végét csendben átvészelni és a sajtónak sem nyilatkoznak az okokról, vannak olyan magyar sztárok, akik nem titkolják, mennyire haragszanak a volt párjukra. Több olyan esetet is láthattunk, mikor az egykori szerelmespárok a nyilvánosság előtt üzengettek dühösen vagy sértetten egymásnak, és a szakítás után nem szívesen futnak össze egymással.

Külföldön rabolták ki a magyar sztárt

Tévé2023.02.14, 09:01

Velencébe érkezésük után néhány órával máris a rendőrségen kötöttek ki Sihell Ferryék. A baráti társaság két tagját kirabolták, pénzt és iratokat tulajdonítottak el a tolvajok.

12 bugyuta popsláger, melyek szövegét mindenki kívülről fújja

Life.hu2023.02.12, 20:14

Ha felcsendülnek a rádióban vagy egy buliban, a legtöbben azonnal dúdolni vagy énekelni kezdik őket kortól, nemtől, hangulattól függetlenül. Vajon mi lehet a titkuk?

Szexi ikrek vetkőztek meztelenre - fotók

Tévé2023.02.10, 21:12

Vannak a sztárvilágban ismert ikerpárok, de akadnak olyan sztárok is, akikről talán nem is tudta, hogy van egy ikertestvérük – miközben más ikrek már vetkőztek is együtt, szinte az egész karrierjüket a férfiak kíváncsiságára alapozva. Nézze meg a galériánkat is meztelen ikrekről, derítse ki, hogy vajon az arcukon kívül más is hasonlít-e bennük!

Milliókat bukott Fésűs Nelly férje

Tévé2023.02.10, 09:49

Vajtó Lajos közel 3 millió forintot vihetett volna haza a Szerencsekerékből.

Virtuális társkereső műsor indul Paris Hiltonnal

Tévé2023.02.09, 16:54

Paris Hilton különös vállalkozásba fogott, egy videojáték keretében indít társkereső műsort. 

Demi Rose kitette az ablakba óriási melleit - fotó

Tévé2023.02.09, 12:26

Demi Rose épp a Vörös-tengernél van, onnan tett közzé az Instagramon egy lapozható bejegyzést, amelynek rögtön a nyitóképén szinte meztelenül látható, mintha csak egy lepedővel takarná magát valamennyire. Nézze meg a posztját!

Nagy bejelentést tett Curtis

Tévé2023.02.08, 18:02

Curtis már korábban bejelentette, hogy a Majkával való szakítása után is színpadra áll, egy Instagram-sztoriban pedig most arról mutatott fotót, hogy saját, egyedi építésű színpadon fog fellépni a Curtis Live 2023 formációval – amelynek az első próbájáról már egy videót is közzétett. "Ígérem, Magyarország vezető zenekara lesz nagyon rövid idő alatt ez a banda! De ehhez kelleni fog mindenki!" – írta az új bejegyzésénél.

Teljesen meztelen az egykori szupermodell - fotók

Tévé2023.02.07, 21:13

A kilencvenes évek dán szupermodellje, Helena Christensen egy lapozható Instagram-bejegyzésben mutatott magáról tíz régebbi felvételt, amelyek közül néhányon meztelenül is látható. Nézze meg a Laspata DeCaro kampányaihoz készült képeket!

Kylie Jenner bikinis fotóitól egyből visszatér a nyár

Tévé2023.02.06, 15:33

Kylie Jenner az Instagramon mutatott magáról pár bikinis fotót egy lapozható bejegyzésben, amelyet már 9 milliónál is többen kedveltek. Az eredeti posztot meg tudja nézni itt, beágyazási lehetőség híján alább csak pár képét mutatjuk külön.

Mindenki az OnlyFansen akarja látni ezt a meztelen modellt - fotók

Tévé2023.02.02, 17:20

A Dating Naked című meztelen társkeresőből ismert Kendra Cantara már pornófilmben is kipróbálta magát, az OnlyFansre azonban még nem regisztrált – hiába kérte már tőle rengeteg követője. A modell sokak szerint egyszerűen túl dögös ahhoz, hogy csak az Instagramon ossza meg az ezekhez hasonló képeit.

Előkerültek Diana hercegné korábban sosem látott levelei

Tévé2023.02.01, 13:45

Élete legnehezebb időszakában értékes barátokra tett szert a hercegné, akikkel sok mindent megosztott az életéről.

Így mászik rá az ágyban Stana Alexandra Meggyes Dávidra - videó

Tévé2023.02.01, 10:14

Tavaly derült ki, hogy Meggyes Dávid elhagyja a családját és Stana Alexandra az barátnője, aki a megismerkedésük idején még szintén házas volt. Nem sokan hittek a botrányokkal indult kapcsolatban, de a páros azóta is együtt van, a táncosnő pedig most egy szerelmes videón mutatta meg, milyen jól érzik magukat együtt.

Ki nem találná, mivel tölti az éjszakákat Varga Viktor és a barátnője

Tévé2023.01.30, 12:09

Varga Viktor különös hobbit talált, amibe belerángatta a barátnőjét is: éjszaka járnak ki az erdőbe, hogy meglessék az akkor aktív állatokat.

Pápai Joci és Köllő Babett megdöbbentő kijelentést tettek egymásról

Tévé2023.01.29, 17:28

A Sztárban Sztár leszek! két mestere között csak úgy izzott a levegő, egy újabb műsorban szerepeltek együtt.

A gyerekeivel együtt lett hajléktalan a korábban népszerű, világhírű tinisztár

Tévé2023.01.28, 16:42

AS Club 7 egykori tinisztárja, Hannah Spearritt hónapok óta keres ideiglenes szállást a családja számára, mivel nincs hol lakniuk.

Magyar sztárok, akik sokáig szeretővel csalták a párjukat

Tévé2023.01.28, 12:16

Solti Ádám tavaly vallotta be, hogy van egy házasságon kívül született gyereke a szeretőjétől, akivel hosszú évekig, folyamatosan csalta a feleségét. Nem ő az egyetlen, aki egyszerre két kapcsolatot tartott fenn: korábban Meggyes Dávid hagyta el Horváth Grétát egy táncosnő miatt, akivel a házassága alatt is találkozgatott, és Szegedi Fecsó sem mondott nemet a hosszabb-rövidebb kalandoknak a felesége mellett. Zámbó Jimmy szeretője állítólag egy ismert magyar színésznő volt, a Sugarloafból ismert Tóth Szabi pedig a pletykák szerint Muri Enikő miatt vált el.

Félmeztelenül mutogatja magát Rita Ora - fotó

Tévé2023.01.27, 15:27

Rita Ora az Instagramon jelentette be, hogy január 27-én megjelent új dala, a You Only Love Me, amely egyben a készülő harmadik albumának a vezető száma lesz. Az énekesnő korábban már egy fürdőszobai videóval is beharangozta a projektet, most pedig egy félmeztelen fotót mutatott. Nézze meg a posztját!