Szomszédok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- sorozat
- krimi
- tévé
- média
- gyilkosság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kortörténeti dokumentum a Szomszédok - mesélnek a szereplők
Újra ismétli a Szomszédok-at az MTV, noha 2005 őszén már vetítette. Kulka János tőlünk tudta meg, hogy megint adják, nem is örült, Horváth Ádám rendező és forgatókönyvíró pedig elmesélte, hogy 1987-ben hajszálon múlt a folytatás: hat részre szólt az első megrendelés, de csak az ötödik epizódnál mértek növekvő nézettséget és kedveltséget. Fehér Annának jóízű emlék a sorozat, nem bánna egy folytatást, Nemcsák Károly szerint nagyon szép volt, de immár lezárt fejezet. Ábel Anitát is kérdeztük, neki időbe telt, mire kinőtte Jucsi szerepét, de úgy látja, hogy a nézők már nem azonosítják a panelben felnőtt kislány karakterével.
- címkék:
- tévésorozat
- Szomszédok
- MTV
- Címkefelhő »
Gyorsan öregszik a sorozatgyerek
A sorozatokban és a szappanoperákban közel sem úgy telik az idő, mint a való életben. Vannak sorozatok, melyeket a néző hiába követ figyelemmel több éve, a benne szereplők mindössze hónapokat élnek meg ezalatt, s vannak olyan szériák is, amelyekben 1-2 év alatt 5-6 évnyi sorozatidő is eltelik. S ebbe a rohanó sorozatidőbe legnehezebben a gyerekszereplők illeszthetőek be, mert pufók kislegényből hamar lesz nyurga kamasz.
- címkék:
- sorozat
- szappanopera
- Szomszédok
- Címkefelhő »
Buknak a felfrissített sorozatok
Áprilisban kerül a mozikba a Kis Vuk, amely leghíresebb rókánk 27 évvel ezelőtti kalandját folytatja - bár folytatásról nem igazán lehet beszélni, tekintve, hogy a rajzfilm karaktereit eléggé átszabták, állítólag a mai gyerekek igényeinek megfelelően. Nemcsak mozifilmekkel, de több tévésorozattal is megesett már, hogy évek, évtizedek múltán leporolták, az új verzió pedig általában kevésbé nyerte el a nézők tetszését.
Mutáló Harry, borostás Billy és a többiek
Sose felejtem el, amikor egy vizsgaidőszakban minden délelőtt a Szomszédok ismétléseivel zsibbasztottuk az egyébként is lefáradt agyunkat, és egyik reggel arra a mókás sms-re ébredtem, hogy "Kelj fel gyorsan, Julcsinak kinőtt a hónaljszőrzete!". Hasonló sokkon mehetnek keresztül a napokban Harry Potter régi rajongói, hiszen a szemüveges kis vakarcsból borostás fiatalember lett, aki két varázslós eposz között pucér testtel kábítja a West End közönségét. Összeállításunk számbaveszi az elmúlt pár évben feltűnt gyermekszínészek elhullajtott tejfogait Billy Elliottól a partykirálynő Lindsayn keresztül a halottakat látó kissrácig.
- címkék:
- Billy Elliot
- Jamie Bell
- Lindsay Lohan
- Patrick Fugit
- Julcsi
- Harry Potter és a bölcsek köve
- Tizenhárom
- A születés
- Gladiátor
- A Bourne-rejtély
- Tenenbaum, a háziátok
- Majdnem híres
- Amerikában
- Georgia
- Az élet szép
- Kés, villa, olló
- Kedves Wendy!
- Nyomás!
- Egy fiúról
- San Fernando völgye
- Equus
- Nem férek a bőrödbe
- A panamai szabó
- Csillagok háborúja
- December Boys
- Szomszédok
- Marilyn Manson
- Chapter 27
- A nap birodalma
- Csuklónyiszálók
- Harry Potter
- West End
- Hatodik érzék
- Gimiboszi
- Bajos csajok
- Az időjós
- Skins
- Átkozott boszorkák
- Hallam Foe
- Az eltűntek
- Forrest Gump
- A bálnalovas
- King Kong
- Isten városa
- Címkefelhő »
A tévétörténet legjobb vegyes párosai
Akad, aki a furcsa kacskaringókkal teli történet miatt kísér figyelemmel egy sorozatot hétről hétre, és olyan is van, akit sokkal inkább a színészek vagy az általuk alakított karakterek érdekelnek. Ha pedig utóbbi példáról van szó, akkor minden bizonnyal a nő-férfi párosok tűnhetnek a legizgalmasabbnak, még akkor is, ha nem csak partnerekről, szerelmesekről van szó, hanem olyanokról is, akik közt másféle kapcsolat van.
Elfeledték Ábel Anitát
Hosszú hetek óta keressük a magyar tévénézők kedvenc sorozatkarakterét. Jó kétszázezer szavazat érkezett eddig, még csak a csoportküzdelmek fázisában járunk - de közel a vég. A hatos és a hetes csoportból két barna és egy szőke nő jutott tovább, de a magyar döntő felé trappol a Bodrogi Gyula alakította Veszprémi Béla és a Szomszédok Lenke nénije is.
Jogi magyarázat a Szomszédok előtt
Mindennapjainkat lépten-nyomon átszövi, rendezi és szabályozza a jog, de pontos ismeretekkel kevesen rendelkeznek. Ezen próbál segíteni az MTV ma induló jogi műsora.
- címkék:
- szappanopera
- Szomszédok
- MTV
- Címkefelhő »
Elhunyt Zenthe Ferenc
Vasárnap, 86 éves korában elhunyt Zenthe Ferenc, a nemzet színésze. A Madách Színház társulatában játszó Zenthe több rangos kitüntetést is kapott és szerepelt több filmben, például a Rákóczi hadnagyában, a 2x2 néha 5-ben, vagy a Mese a 12 találatról című alkotásban is. Tévéfilmekeben is szerepet vállalt, így láthattuk A Tenkes kapitányában, a Princ, a katonában, A fekete városban, vagy a Szomszédokban.
"Szóval ön a rejtélyes Octopussy?" - Bond-lányok a nyolcvanas években
A nyolcvanas évek Bond-szerepén Roger Moore és Timothy Dalton osztozott. Moore ebben az évtizedben három filmet forgatott, míg Dalton kettőt, és ennyivel be is fejezte a titkosügynökösdit. Ekkor kezdett egyre tisztábban elkülönülni egy jó és egy rossz Bond-lány filmenként. Mindettől függetlenül a nyolcvanas években is kivétel nélkül szexisek és halálosak. Lássuk, kik voltak ők!
- címkék:
- Kim Basinger
- Roger Moore
- Timothy Dalton
- Mad Max
- Halálvágta
- Conan, a barbár
- Fészkes fenevadak
- Az aranypisztolyos férfi
- Soha ne mondd, hogy soha
- Don Juan Demarco
- Újabb 9 és fél hét
- Star Wars V. - A Birodalom visszavág
- Dallas
- MacGyver
- Charlie angyalai
- Szomszédok
- Batman
- Mission: Impossible
- A szerelem hullámhosszán
- Szigorúan bizalmas
- Halálos rémületben
- Tűzgolyó
- Las Vegas, végállomás
- Címkefelhő »
Állattömés és szertorna a 37. Magyar Filmszemlén
A szervezők kihirdették a január 31-én kezdődő 37. Magyar Filmszemle programját. A 24 versenybe került nagyjátékfilm közt megtalálható Szabó István Rokonok-adaptációja, a két fiatal rendező, Hajdu Szabolcs és Pálfi György régóta várt új filmje és Török Ferenc Csodálatos vadállatok című alkotása is.
- címkék:
- Tóth Ildikó
- Lovasi András
- Pálfi György
- Hajdu Szabolcs
- Szabó István
- Kútfejek
- Johanna
- Rokonok
- Fej vagy írás
- Randevú
- A gyertyák csonkig égnek
- Az élet vendége - Csoma-legendárium
- Vadászat angolokra
- A másik
- Üvegtigris 2.
- Egyetleneim
- Az igazi Mikulás
- Herminamező - Szellemjárás
- Sztornó
- Csendes éj
- A herceg haladéka
- Madárszabadító, felhő, szél
- De kik azok a Lumnitzer nővérek?
- A harag napja
- Csak szex és más semmi
- Gólyamese
- Egy szoknya, egy nadrág
- Szomszédok
- Szőke Kóla
- ikrek
- Otthonunk
- Taxidermia
- Friss levegő
- Fehér tenyér
- premier
- Magyar Filmszemle
- Tibor vagyok, de hódítani akarok
- Címkefelhő »
Szomszédok-ügy: döntött az MTV
Horváth Ádám rendező, forgatókönyvíró szóban engedélyezte a magyar tévézés legendás szappanoperája, a Szomszédok modernizálását, ám az eredménnyel nem volt elégedett. A napokig tartó huzavona - úgy tűnik - véget ért.
- címkék:
- szappanopera
- Szomszédok
- MTV
- Címkefelhő »
Élet a Szomszédok után
Fábry Sándor Vietnami balzsam címmel nagylemezt adott ki, a Westel 900 a Szervusz díjcsomagot reklámozta, a Bravo slágerlistáján meg a tinilányok által elsőre nehezen kiolvasható ShyGys és az aktuális Kozso-projekt, a Picasso Branch is fel-feltűnt. 2000 furcsa év volt, szerencsére már elmúlt. Ekkoriban az amerikaiak és a mexikóiak tévéztek legtöbbet (255 percet ment náluk átlagosan a tévé), ettől csak 19 perccel maradtak el a derék tévéfaló magyarok - ez a kiváló teljesítmény pedig elég volt a bronzra. Nézzük, mi ment a tévében, íme sorozatunk hatodik része.
A farm, ahol éltünk
Július elején Arizona államban, Tombstone városban megrendezendő filmfesztiválon ismét összegyűlik az Államokban nagyon szeretett családi sorozat, A farm, ahol élünk teljes szereplőgárdája. Mintha nálunk a Szomszédok stábja bulizna át négy napot.
Sokan hiányolják a képernyőről a Szomszédokat
A napokban szavazhattak az [origo] szórakozás rovatának olvasói arról, hogy vajon népszerűségben megelőzheti-e a TV2 új, napi vetítésű szappanoperája a Barátok Közt sorozatát.
A Cold Mountain a legesélyesebb a BAFTA-ra
A BAFTA-díjakra jelölt filmek listája alapján idén Anthoni Minghella amerikai polgárháborús filmje, a Cold Mountain találtatott eleddig a legesélyesebbnek a legjobb film kategóriában. A Peter Jackson által rendezett A Király visszatér szorosan ott liheg a nyomában.