Szombathelyi Haladás

címke rss

Bozsik nem tudja, meddig marad a Haladásnál

Sport2003.10.07, 15:37

Nem sokáig maradt munka nélkül Bozsik Péter, aki a ZTE kispadjáról állt fel az ötödik fordulót követően. A fiatal tréner ugyanis a jövőben a Lombard FC Haladás együttesének szakmai munkáját irányítja majd, méghozzá meghatározatlan idejű szerződéssel.

Bozsik Péter a Haladás új szakvezetője

Sport2003.10.06, 22:01

A nyugat.hu információi szerint Bíró Péter klubtulajdonos hétfőn délután megegyezett Bozsik Péterrel, így a korábban a Vasasnál és a ZTE-nél dolgozó szakember lett a Lombard FC Haladás szakmai igazgatója.

Először nyert a ZTE, otthon vesztett az Újpest

Sport2003.10.05, 12:22

A kilencedik fordulóban megszerezte első pontjait, s mindjárt 4-0-ra nyert a Zalaegerszeg a Haladás ellen az Arany Ászok Liga szombati játéknapján. A Videoton Újpesten győzött, a Pécs és a Sopron otthon tartotta a három pontot a Győr, illetve a Balaton ellenében. 

Továbbra is pont nélküli a ZTE

Sport2003.09.20, 22:18

Hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett a Ferencvárostól a 2001-2002-es labdarúgó-bajnokság győztese, a Zalaegerszeg, így hét fordulót követően is pont nélkül utolsó az Arany Ászok Ligában. A Békéscsaba kétszer is egyenlített a vendég Videoton ellen, így megosztoztak a pontokon a csapatok a Viharsarokban.

Bíró Péter: Senkinek sem tartozunk

Sport2003.09.04, 19:45

Bíró Péter, a Lombard FC Haladás többségi tulajdonosa azokra a hírekre reagálva, hogy a szombathelyi klubnál tartoznak a játékosoknak, elmondta: a közel ötmillió forintos tartozás nem a jelenlegi labdarúgó kft.-t, hanem a Haladás Kft.-t terheli, amit mégis átvállaltak és teljesítenek is, sőt a kifizetés időpontjáról is megállapodtak a labdarúgókkal.

Négy NB I-es búcsúzott a Magyar Kupától

Sport2003.09.04, 14:14

Négy Arany Ászok Liga-szereplő labdarúgócsapat - a Balaton, a Győr, a Haladás és a Debrecen - is kiesett a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Bozsik állásába került a debreceni ZTE-zakó

Sport2003.08.31, 23:14

Az Arany Ászok Liga ötödik fordulójának nyitómérkőzésén a Békéscsaba otthon 2-2-es döntetlent játszott a Haladással. A Zalaegerszeg Debrecenben súlyos vereséget szenvedett, így nem is meglepő, hogy a mérkőzés után Farkas Imre, a ZTE vezetőségének a tagja elmondta: a vereség és a nulla pont miatt Bozsik Pétert elküldik a klubtól. A Sopron 3-1-re legyőzte az éllovas Pécset, s élre állt a táblázaton, míg a Győrt 4-1-re verő MTK a második helyre jött fel. A Videoton 2-1-re győzött a Balaton ellen, érdekesség, hogy mindhárom gól tizenegyesből született. Az Újpest-Fradi csúcsrangadót hétfő este rendezik.

Détári Lajos elhagyja a Haladást

Sport2003.08.27, 11:19

Kedden váratlanul lemondott posztjáról Détári Lajos, a hét végén a Videoton ellen 3-0-ra diadalmaskodó Lombard FC Haladás vezetőedzője. Az edzések irányítását ideiglenesen Gujdár Sándor vette át.

Az új szezonban is sikeres a Balaton FC

Sport2003.08.08, 21:02

Két döntetlen után a Balaton FC hazai pályán 2-0-ra legyőzte a 62. perctől emberhátrányban játszó Lombard FC Haladás együttesét az Arany Ászok Liga harmadik fordulójának nyitómérkőzésén.

Rajtol a magyar futballbajnokság

Sport2003.07.25, 07:33

Pénteken este 20 órakor útjára indul a labda az MTK Hungária körúti pályáján, ahol a bajnokcsapat a Matáv-Sopron együttesét fogadja. Azt ugyan nem lehet mondani, hogy a 2003-2004-es évad nyitányát nyugodt körülmények vezetnék fel, az elmúlt idény zárófordulójának botrányai ugyanis továbbra is foglalkoztatják a sportág vezetését és a közvéleményt.

Ki megy ma? - Grósz, Csehi, Godban

Sport2003.07.05, 15:13

Tunéziai válogatott játékost szemelt ki a Haladás labdarúgócsapata. A szombathelyiek június 9-én, Svájcban tekintik meg Khaisz Godbant, aki a Tunézia-Auxerre barátságos meccsen szerepel. A Videotonnál két szlovák légiós edz, Nagyváradról Debrecenbe tart Csehi Zoltán, míg Kiskapusi Balázs Koppenhágában próbál szerencsét.

Bajnoki rajtra kész a Haladás

Sport2003.07.04, 15:14

Nem sok idejük maradt a nyaralásra a Lombard FC Haladás futballistáinak, hiszen az NB I/B-s bajnokság befejezése után egy héttel már megkezdték a felkészülést az élvonalbeli szereplésre. Détári Lajos, a hajdani világválogatott középpályás, a szombathelyiek jelenlegi szakvezetője szerint akár már a bajnokság is elkezdődhetne.

Feljutott a Haladás a Borsodi Ligába

Sport2003.06.21, 20:04

A feljutást már korábban kiharcoló Pécsi MFC után a Lombard FC Haladás biztosította a helyét a labdarúgó NB I 2003-2004-es szezonjának mezőnyében.

A Haladás egy győzelemre a Borsodi Ligától

Sport2003.06.18, 20:53

Az utolsó fordulóra maradt a döntés labdarúgó NB I B második, még feljutást jelentő helyének megszerzését illetően. A szerdai, 37. játéknap előtt ezüstérmes pozícióban lévő Büki TK idegenben döntetlent játszott, míg az egypontos hátránnyal a harmadik helyen álló Lombard FC Haladás hazai pályán magabiztosan győzött. Ezzel az utóbbi csapat került a második helyre.

Détári a Haladás új edzője

Sport2003.04.24, 15:08

Csütörtökön délben edzőt váltott a Borsodi Ligába történő feljutásra áhítozó Haladás. Az eddigi trénert, Glázer Róbertet Détári Lajos váltja a szombathelyi kispadon. Az egykor világválogatott labdarúgó igent mondott Bíró Péter, a Lombard FC Haladás elnökének felkérésére, s pénteken már ő vezeti az edzést.

A teremdöntős Haladás feljebb akar lépni

Sport2003.01.27, 19:00

A szombathelyi szurkolókkal együtt Glázer Róbert, a Haladás vezetőedzője is boldogan fogadta csapata csoportelsőségét a zalaegerszegi Borsodi teremlabdarúgó-torna vasárnapi fellépésén. A vasi tréner nem titkolta: nem kispályára, hanem az NB I/B tavaszi küzdelmeire készülnek elsősorban, ugyanis a Lombard FC Haladásnál a nagy cél az élvonalba kerülés.

Haladás: új csapat, új klubszínek

Sport2002.06.07, 14:47

Komoly változások elé néz a szombathelyi Haladás labdarúgócsapata. Az élvonaltól búcsúzó vasi gárda csütörtökön hivatalosan is bejelentette, jövőre Lombard FC-Haladás néven indul a másodosztályban, és a tatabányai játékosokkal megerősített, zöld-fekete színűre változtatott csapatot új edzőpáros irányítja majd.

Komoly befektető érkezik a Haladáshoz

Sport2002.06.01, 07:01

A Tatabánya után a szombathelyi Haladás mentőangyala lehet Bíró Péter és cége, a Lombard, amely a hírek szerint komoly tőkével szállna be a vasi, immáron másodosztályú együttesbe.

Előző
Következő