Szomália

címke rss

A Karib-tenger igazi kalózai és a valódi vízi haramiák

Gazdaság2018.06.06, 12:49

A tengeri kalózkodás jelensége él és virul a világ számos, joggal veszélyesnek tartott vizein. Nem csak az olyan, a tengeri útonállással hagyományosan fertőzöttnek tartott térségekben erősödött fel a jelenség tavaly, mint Kelet-Afrika, ahol elsősorban a széthullott államiságú Szomália partjai a leginkább veszélyesek. Nyugat-Afrika és Ázsia vizein is sokszor csaptak le hajóikon a tengeri ragadozók. A One Earth Future (OEF) jelentéséből pedig kiderül, új kalózkodási gócpont jött létre a karibi térségben, illetve Dél-Amerika észak-keleti partjainál. A világnak rengeteg pénzébe – és áldozatokba – kerülnek a XXI. század kalózai.

Katonák és kormánytisztviselők haltak meg egy szomáliai támadásban

Nagyvilág2018.06.06, 04:48

Legalább nyolc ember életét vesztette a szomáliai főváros, Mogadishu térségében az al-Shabaab dzsihadista szervezet egy gépjárműkonvoj ellen véghez vitt támadásában - közölte Abdikarin Ali rendőrségi szóvivő.

Huszonhét szomáliai dzsihadistával végzett egy amerikai légicsapás

Nagyvilág2018.06.04, 20:18

Az al-Shabaab szomáliai dzsihadista szervezet 27 tagjával végzett egy légicsapás során az amerikai hadsereg közleményük szerint.

Halálra köveztek egy nőt Szomáliában

Nagyvilág2018.05.09, 17:50

Halálra kövezett egy nőt az al-Shabaab terrorista szervezet Szomáliában, mert állítólag 11 férje volt – közölték szemtanúk és az iszlamista csoport szerdán.

Elraboltak egy német ápolót Szomáliában

Nagyvilág2018.05.03, 04:28

Elraboltak szerdán egy német ápolót Szomáliában, aki a nemzetközi vöröskeresztnek dolgozott a kelet-afrikai országban - tudatta a humanitárius szervezet.

Svéd nyugdíjast vert a szomáliai migráns – videó!

Nagyvilág2018.04.27, 13:27

A svéd tengerparton fekvő Lysekil nevű településen, egy migráns megvert egy helyi nyugdíjast.

Sok migráns inkább azt mondja, hogy terrorista, csak ne toloncolják ki Németországból

Nagyvilág2018.04.16, 15:47

A németországi Baden-Württemberg tartományban egyre több migráns tesz önfeljelentést terrorista szervezetben viselt tagság miatt, hogy ne toloncolják ki az országból - írja a Stuttgarter Nachrichten című lap.

Terroristák robbantottak Szomáliában, sok a halott

Nagyvilág2018.03.22, 17:43

Robbantásos merényletet követtek el pénteken a szomáliai fővárosban iszlamista szélsőségesek, a jelentések szerint legalább 14 ember meghalt.

Egy szemtanú szerint Tupac és Yaki Kadafi is életben van, Szomáliában látta őket

Archívum2018.02.26, 14:32

Tupac Shakurt és Yaki Kadafit vélte látni egy szemtanú Szomáliában, miközben autót vezetett. Állítja: a két rapper nem halt meg, még mindig élnek. 

Több tucat halottja van a szomáliai robbantásnak

Nagyvilág2018.02.24, 14:36

Az először jelentett 18-ról 45-re emelkedett a szomáliai fővárosban pénteken elkövetett kettős autóbombás merénylet halálos áldozatainak száma – közölte szombaton egy magas rangú kormányzati tisztségviselő.

Robbanószerrel megpakolt autók robbantak a szomáliai fővárosban, sokan meghaltak

Nagyvilág2018.02.23, 19:54

Legalább 18 ember meghalt, 20 megsebesült pénteken a szomáliai fővárosban, Mogadishuban, ahol az előzetes jelentések szerint robbanószerrel megpakolt autók robbantak fel az elnöki palota közelében és a hírszerzés épületénél - jelentették hivatalos források.

Globális terroristának minősített Washington egy szomáliai al-kaidást

Nagyvilág2018.01.05, 11:57

Globális terroristának minősítette az amerikai kormány az al-Kaida terrorhálózathoz kötődő szomáliai al-Shabaab milícia helyettes vezetőjét, Abukar Ali Adant - jelentette be ma az AP hírügynökség.

Harminc év után hazatérhet a hontalan afrikai válogatott

Sport2017.12.28, 22:02

Harminc év után 2018-ban újra hazai pályán játszana hivatalos nemzetközi mérkőzést a szomáliai labdarúgó-válogatott.

Rendőrök között robbantotta fel magát a merénylő

Nagyvilág2017.12.14, 10:27

Legkevesebb 15 gyakorlatozó rendőrt ölt meg egy rendőrnek öltözött öngyilkos merénylő csütörtökön a szomáliai fővárosban - közölték tisztségviselők. A merénylet szervezőjeként az al-Shabaab szélsőséges iszlamista milícia jelentkezett.

Először mért légicsapást dzsihadistákra Szomáliában az Egyesült Államok

Nagyvilág2017.11.03, 20:03

Először mért hivatalosan légicsapást az Egyesült Államok Szomáliában az Iszlám Állam szomáliai fegyvereseire - tudatta pénteken egy amerikai tisztviselő.

Anyát és csecsemőjét is kivégezték a szomáliai terroristák

Nagyvilág2017.10.29, 07:14

Tízórás ostrom után vasárnap kora reggelre véget ért Szomália fővárosában a túszdráma, amely szombat délután robbantással kezdődött, majd tűzharccal folytatódott. A terrortámadásban 25-en meghaltak és több mint 30-an megsebesültek. A halálos áldozatok között három gyermek is van, egyikük még csak csecsemő volt. Anyjukkal együtt főbe lőtték őket.

Többen meghaltak és megsérültek Szomália fővárosában két pokolgépes merényletben

Nagyvilág2017.10.28, 18:15

Legalább ketten szörnyethaltak és nyolcnál többen megsérültek szombat délután Mogadishuban, Szomália fővárosában, amikor egy feltételezett öngyilkos merénylő gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantott egy politikusok és kormányzati tisztségviselők által is látogatott szálloda előtt. Percekkel később újabb autóbombás merényletet követtek el a parlament korábbi épületénél, amelyben katonák tartózkodtak - közölték rendőrségi források.

Halálra köveztek egy nyolcgyermekes anyát Szomáliában

Nagyvilág2017.10.26, 21:00

Hűtlenségért kövezett meg nyilvánosan egy nőt Dél-Szomáliában az al-Shabaab terrorszervezet csütörtökön – közölte az iszlamisták egyik magas rangú vezetője.

Jelentősen nőtt a mogadishui terrortámadás halálos áldozatainak száma

Nagyvilág2017.10.16, 18:15

A legfrissebb adatok szerint 315-re emelkedett a szomáliai fővárosban, Mogadishuban szombaton elkövetett kettős robbantás halálos áldozatainak száma. A legutóbbi beszámolók 276 halottról szóltak.

Legalább 189-en haltak meg a mogadishui terrortámadásban

Nagyvilág2017.10.15, 15:38

189-re emelkedett vasárnapra a Szomália fővárosában, Mogadishuban előző nap elkövetett kettős robbantás halálos áldozatainak száma. A korábbi hírek mintegy 85 halottról szóltak.

Legalább 40-en meghaltak két pokolgépes robbantásban Szomáliában

Nagyvilág2017.10.14, 17:36

Legalább 40-en meghaltak, és több tucatnyian megsebesültek szombaton Mogadishuban két pokolgépes merényletben - közölte a helyi rendőrség.

Szomáliai migráns a kanadai terrorista

Nagyvilág2017.10.02, 07:51

Szomáliai menedékkérő az edmontoni gázolásos, késeléses támadás őrizetbe vett gyanúsítottja – közölte Marlin Degrand, a kanadai rendőrség szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján.

Szomáliai terroristák lerohantak egy katonai támaszpontot

Nagyvilág2017.09.29, 07:55

Az al-Shabaab szomáliai terrorszervezet fegyveresei lerohantak pénteken egy katonai támaszpontot a szomáliai főváros, Mogadishu közelében, megöltek 17 katonát, és elfoglalták a bázist, illetve a mellette lévő települést is – közölte a terrorcsoport. A helyi lakosok és tisztségviselők is megerősítették ezt.

Több civil meghalt egy dél-szomáliai farmon külföldi és szomáliai csapatok rajtaütésében

Nagyvilág2017.08.25, 18:15

Tíz civil vesztette életét egy dél-szomáliai farmon külföldi és szomáliai csapatok rajtaütésében - közölte pénteken Ali Nur Mohamed Alsó-Shabelle körzet kormányzóhelyettese, és ezzel párhuzamosan az áldozatok vérbefagyott holttesteit is megmutatták a sajtónak a szomáliai fővárosban.

Megadta magát az al-Shabaab egyik volt magas rangú vezetője

Nagyvilág2017.08.14, 07:29

Mohamed Mohamud Timade, a kelet-afrikai állam fegyveres erőinek parancsnoka azt mondta, megadta magát az al-Shabaab dzsihadista terrorszervezet egyik alapító tagja 70 harcosával a szomáliai hatóságoknak.

Az USA megerősítette, megölte az al-Shabaab egyik vezetőjét

Nagyvilág2017.08.04, 15:38

Az Egyesült Államok hadserege pénteken megerősítette a hírt, miszerint Szomáliában légi csapással végzett az al-Shabaab dzsihadista terrorszervezet egy magas rangú vezetőjével.

23 békefenntartót öltek meg az al-Shabaab terroristái Szomáliában

Nagyvilág2017.07.30, 23:17

Az al-Shabaab nevű terrorszervezet fegyveresei támadtak vasárnap szomáliai és afrikai uniós békefenntartó katonákra, és legalább 24 embert megöltek - tudatták a helyi hatóságok.

Három hétig nem volt internet Szomália jókora részén

Techbázis2017.07.18, 18:20

Viszont legalább kevesebb terrortámadás történt az országban.

Pokolgép robbant egy rendőrőrsnél Szomáliában

Nagyvilág2017.06.22, 17:13

Többen meghaltak Szomália fővárosában, amikor autóba rejtett pokolgép robbant a helyi rendőrőrsnél. A támadást egyelőre senki sem vállalta magára.

Megölték a túszejtőket Szomáliában

Nagyvilág2017.06.15, 09:22

Egyelőre nem lehet tudni, pontosan hányan haltak meg a szerda esti szomáliai túszdrámában és robbantásban, de a hírforrások 17 halálos áldozatról beszélnek. A sérültek száma 26.

Robbantás és túszdráma Szomáliában

Nagyvilág2017.06.15, 04:20

Legalább tíz ember vesztette életét, tizenöt megsebesültek, többen pedig túszként fogságba estek egy terrorista támadás során, amelyet szerdán késő este hajtottak végre egy étteremben Szomália fővárosában, Mogadishuban. Előbb egy öngyilkos merénylő autóstul felrobbantotta magát a bejárat közelében, majd katonai ruhába öltözött fegyveresek bevették magukat az étterembe, és több tucat embert túszul ejtettek.Az áldozatok a robbantásban haltak meg.

Katonák csaptak össze egy ételosztáson Szomáliában - többen meghaltak

Nagyvilág2017.06.09, 18:01

Legalább 14 ember, többségében civil vesztette életét, amikor katonák összecsaptak egy menekülteknek tartott ételosztásnál a délnyugat-szomáliai Baidoa városában - közölte egy helyi rendőrtiszt.

Szomáliai katonai bázisra támadtak - sok a halott

Nagyvilág2017.06.08, 17:46

Állig felfegyverzett szélsőségesek támadtak egy katonai támaszpontra az észak-szomáliai Puntland félig autonóm területen, az al-Shaabab fegyveresei közel hetven katonával végeztek, sok társukat megsebesítették - közölték katonai vezetők. Helyi lakosok szerint a támadók polgári lakosokat, köztük nőket is lefejeztek.

Autóba rejtett bomba robbant Szomáliában, többen meghaltak

Nagyvilág2017.05.08, 21:16

Legalább heten meghaltak és tizenöten súlyosan megsebesültek, miután egy autóba rejtett bomba robbant a szomáliai főváros, Mogadishu egyik vendéglátóipari egységénél.

Újra támadnak a szomáliai kalózok

Gazdaság2017.04.24, 16:44

Aggasztó, hogy ötéves szünet után visszatértek a kalózok Szomália vizeire – állítják amerikai védelmi tisztviselők, arra késztetve a tengeri fuvarozókat, hadsereget és másokat, hogy ismét foglalkozzanak a kalózkérdéssel.

Terroristák robbantottak a szomáliai fővárosban

Nagyvilág2017.04.05, 15:45

Legalább heten meghaltak, amikor felrobbant egy autóba rejtett pokolgép Szomália fővárosában, Mogadishuban. A helyi rendőrség szerint az al-Sabab nevű helyi terrorszervezet állhat a robbantás mögött.

Újra akcióba lendültek a szomáliai kalózók

Nagyvilág2017.04.03, 17:30

Eltérítettek egy kishajót és fogságba ejtették annak 11 fős indiai legénységét kalózok Szomália partjainál. 

Húszmillió ember halhat éhen az ENSZ szerint

Gazdaság2017.03.17, 12:37

Soha nem látott mennyiségű embert fenyeget az éhhalál az ENSZ legújabb jelentése szerint. Az országok többségében a háború az ok, de van, ahol az aszály pusztít.

Kalózok térítettek el egy olajszállító hajót

Nagyvilág2017.03.14, 12:24

Szomália térsége hírhedt volt a kalóztámadásokról, de a térségben 2012 óta nem raboltak el kereskedelmi hajót. Több mint négy évvel az utolsó eset után hétfőn 20 fegyveres eltérített egy tartályhajót.

Öngyilkos terrorista robbantott Szomáliában, 39 halott

Nagyvilág2017.02.19, 18:03

Öngyilkos terrorista támadta meg vasárnap a szomáliai főváros egyik piacát. A robbantás 39 embert megölt, ötvenet megsebesített - közölték a hatóságok.

Egy terrorszervezet fegyveresei megpróbáltak lerohanni egy szállodát Szomáliában

Nagyvilág2017.02.08, 07:22

Az al-Shabaab szomáliai terrorszervezet fegyveresei megpróbáltak lerohanni szerdán egy szállodát Puntland autonóm régió székhelyén, megöltek négy biztonsági őrt, de a szálloda vendégeinek nem esett bajuk - közölték helyi illetékesek.

Nyilvánosan lefejeztek négy embert Szomáliában

Nagyvilág2017.02.06, 09:46

Az al-Shabaab szomáliai terrorszervezet fegyveresei nyilvánosan lefejeztek négy embert, akiket azzal vádoltak, hogy a szomáliai kormánynak, az Egyesült Államoknak és a szomszédos Kenyának kémkedtek - derült ki a kelet-afrikai ország lakosainak beszámolója alapján.

Dzsihádisták támadtak meg egy szomáliai szállodát

Nagyvilág2017.01.25, 10:16

Legkevesebb 18 ember meghalt, mert robbanószerrel megrakott autóval felrobbantotta magát szerdán egy öngyilkos merénylő a szomáliai főváros, Mogadishu egyik szállodájának kapujában, majd fegyveresek rohanták le az épületet - közölte a helyi rendőrség.

Merényletet követtek el békefenntartók ellen Szomáliában

Nagyvilág2017.01.02, 14:08

Legalább három ember meghalt az Afrikai Unió békefenntartói ellen elkövetett szomáliai merényletben.

Autóba rejtett pokolgép robbant a szomáliai főváros kikötőjében

Nagyvilág2016.12.11, 09:04

Levegőbe röpítette magát és az autóját egy öngyilkos merénylő a szomáliai főváros legnagyobb kikötőjének bejáratánál vasárnap, legalább hárman életüket vesztették – közölte a rendőrség.

Kenyában csaptak le a szomáliai iszlamisták

Nagyvilág2016.10.25, 12:32

Legalább 12 ember meghalt egy kenyai vendégház elleni támadásban, amelyet feltételezhetően az al-Sabaab fegyveresei követtek el.

Pokolgép robbant a szomáliai fővárosban, négy halott

Nagyvilág2016.10.01, 16:29

Autóba rejtett pokolgép robbant Szomália fővárosában. A bombatámadásnak legalább négy halottja, és sok sebesültje van.

Így kell küzdeni egy terrorszervezet ellen

Nagyvilág2016.09.15, 15:27

Öt éve még a fővárost, Mogadishut is irányítása alatt tartotta, mára azonban jelentősen meggyengült az al-Kaidával szövetséges szomáliai terrorszervezet, az al-Shabaab. Ebben az Egyesült Államok által biztosított erők célzott támadásai és hírszerzési információi, valamint a helyi hatóságok megerősítése játszotta a legfontosabb szerepet – írja az egyik legismertebb amerikai kutatóintézet, a Rand Corporation legfrissebb tanulmányában.