szolgáltatás

címke rss

Már megkezdték a cégek a munkaerő toborzását őszre

Gazdaság2023.06.15, 10:29

2023 harmadik negyedévében a hazai munkáltatók 31 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerő-keretét, miközben csökkentést 18 százalékuk tervez. Az álláskeresők ebben az időszakban főként az IT, a logisztika és autóipar, illetve az energetika és közmű szegmensekben számíthatnak élénk munkaerőkeresletre, ugyanakkor az alapanyag- és feldolgozóipar ebben az időszakban számottevő plusz munkaerő felvételével nem számol – derül ki a Manpower Magyarország friss Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

Üzent az Európai Bizottság a Google keresőóriásnak

Gazdaság2023.06.14, 15:07

Az Európai Bizottság értesítette a Google-t, hogy előzetes vizsgálata szerint az amerikai technológiai óriáscég megszegte az uniós versenyellenes szabályokat, erőfölényével visszaélve torzítja a versenyt a hirdetési ágazatban - közölte a brüsszeli testület szerdán.

Több ezer embert vertek át a csalók kedvező hitelt ígérve

Itthon2023.06.13, 16:47

Egy több mint 20 fős banda, több cégen keresztül úgy vert át embereket, hogy újságokban kedvező hiteleket hirdettek, amiket BAR listások és nyugdíjasok is felvehettek. A valóságban azonban az ügyfelek egyik esetben sem kaptak pénzt, a jobbik esetben is csak váráslói jogot kaphattak. Ennek ellenére a törlesztő részletet fizetniük kellett.

Visszatér Németországba a Google Utcakép

Techbázis2023.06.10, 14:18

Tizenhárom éve frissültek utoljára az országról készült felvételek.

Irodát nyitott Budapesten az Amazon Web Services

Gazdaság2023.06.05, 11:48

Az Amazon Web Services 2023. június 5-én nyitotta meg az első budapesti irodáját, ami része az AWS folyamatos közép-kelet-európai bővülésének a növekvő számú régiós ügyfelek, partnerek kiszolgálásához. Az új magyarországi központ révén a munkatársak még több támogatást adhatnak az AWS felhőszolgáltatásaira való átálláshoz a különböző méretű magyarországi szervezetek, köztük induló vállalkozások, startup-ok,vállalatok, valamint a közszféra szervezetei számára.

Nagy változás lép életbe az egyik mobilszolgáltatónál

Gazdaság2023.05.31, 13:28

A DIGIMobil és DIGINet Aktív 50 ügyfelei is a csaknem országos lefedettségű Vodafone hálózatot használják 2023. június 1-től. A SIM-kártyát nem kell kicserélni az átálláshoz, ám az adatroaming bekapcsolására, egyes készülékeken pedig még manuális hálózatválasztásra is szükség lehet. A DIGI 2023. december 31-ig garantált árat biztosít, a DIGIMobil előfizetésekben szereplő kedvező, 4 forint/perces tarifával telefonálhatnak az ügyfelek - áll a vállalat közleményében a hamarosan hatályos változásról.

Tovább nőtt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az idei első negyedévben

Gazdaság2023.05.31, 09:39

A szolgáltatások euróban számított exportja 12,6, importja 5,9 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 2,375 milliárd euró volt, 538 millió euróval több az egy évvel korábbinál - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Egyre több szolgáltatást vesznek interneten a magyarok

Gazdaság2023.05.22, 12:46

Míg a termékkategóriák tekintetében nincs jelentős változás az elmúlt évek során, egyre több szolgáltatásfajta esetén választják az online vásárlást a felnőtt magyarok – derült ki a Reacty Digital 2023. áprilisi felméréséből. Szállítási módok tekintetében a csomagautomaták terjedése határozza meg az aktuális trendeket, fizetéskor fontos a készpénzmentes opciók biztosítása, a rendelési folyamatban pedig egyre nagyobb szerepet kapnak az okostelefonok. A fiatalabb korosztály magabiztosabban mozog az internetes rendelések világában, míg az idősebbek óvatossággal kompenzálják az online tapasztalat hiányát.

Kimaradások lesznek az egyik hazai mobilszolgáltatónál

Gazdaság2023.03.13, 12:18

Hálózatmodernizáció miatt március 25-én és 26-án karbantartást fog végezni a Yettel, ami rövid ideig tartó kimaradásokat okozhat bizonyos szolgálatatásokban - számol be róla a Blikk.

Milliókat loptak egy nyugdíjastól, aki kíváncsiságból prostituáltakkal töltött egy estét

Itthon2023.02.14, 10:07

A bajai rendőrök őrizetbe vettek egy 37 éves asszonyt, aki közel 18 millió forinttal egyenlő összegű euróval lopta meg idős ügyfelét, míg 18 év alatti társa lefeküdt a férfival.

Figyelem! Sokakat érinthet a legnagyobb hazai bank közleménye

Life.hu2023.02.03, 10:13

A K&H közleményt adott ki arról, hogy tervezett karbantartás miatt bizonyos szolgálaltatások szünetelnek, akadoznak majd.

Nincs borravaló, ha nem dolgozott meg érte a pincér

She2022.12.02, 17:43

Múltkor, amikor étteremben voltam, úgy döntöttem, nem adok borravalót. Ez tőlem nagy dolog, hiszen kényszeresen nagylelkű vagyok. Biztos valami gyerekkori becsípődés lehet, hogy nem akarom, hogy smucignak tűnjek.

Rengeteg pénzt dobnak ki az ablakon a magyarok az előfizetésekkel

Gazdaság2022.11.16, 17:02

Minden harmadik ember legalább háromféle szolgáltatásra is előfizet, de csupán kétharmaduk érzi úgy, hogy valóban kihasználja az adott szolgáltatást és jó döntést hozott – derül ki a használatalapú autós szolgáltatásairól ismert Cristo alkalmazás megbízásából készített friss reprezentatív felmérésből. A válaszadók 42 százaléka akkor sem mondja le előfizetését, ha tudatosul benne, hogy nincs rá szüksége; minden tizedik megkérdezett pedig alapvetően elégedetlen az előfizetéseivel. A Cristo az eredményeket Farkas-Kis Mátéval, a Budapesti Corvinus Egyetem Döntéselmélet Tanszékének kutatójával és oktatójával elemzi, rámutatva arra, hogy ...

Fontos számlázási tudnivalókat közölt az MVM

Gazdaság2022.09.19, 12:05

A vállalat hétfői közleménye szerint az augusztus elején életbe lépett rezsiszabályok miatt az elmúlt egy hónapban a számlázási informatikai rendszer gyors és teljes átalakítása vált szükségessé a lakossági és a nem lakossági ügyfelek esetében is. Az informatikai fejlesztés folyamatos, több lépcsőben történik, az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő mikrovállalkozásoknak szeptember második felében érkeznek az új rezsicsökkentési szabályoknak megfelelő számlák.

Mutatjuk, kik dobtak kesztyűt dobtak a hitelkártya-vállalatoknak

Gazdaság2022.09.02, 11:25

A digitális és mobil fizetési szolgáltatásokat üzemeltető vállalatok egyre nagyobb piaci fenyegetést jelentenek a hagyományos hitelkártya cégek számára. Noha a Visa dominanciája továbbra is toronymagas, a Mastercard és az American Express már egyre nehezebb helyzetben van a versenytársakkal szemben.

Bőséges a választék diákszámlákból

Gazdaság2022.08.22, 16:16

A nyár végéhez közeledve a felsőfokú képzésben részt vevő hallgatóknak már ajánlott lehet diákszámlát választaniuk az ösztöndíj érkezése, vagy az albérlet, vagy az esetleges tandíj fizetése miatt, továbbá az önálló élet költségeinek fedezésére - amennyiben ezt eddig nem tették meg. Független pénzügyi elemzők nézték meg, milyen kondíciókkal találnak tanulmányukat most kezdő diákok illetve hallgatók igényeikhez igazodó szolgáltatásokkal bankszámlacsomagokat.

Fontos bejelentést tett az IKEA: megváltozik a nyitvatartási idő

Life.hu2022.07.11, 21:00

Augusztus elsejétől új időszámítás kezdődik az IKEA életében.

Megdöbbentő, hány európai van a világ legrosszabb repülőterei között

Gazdaság2022.06.01, 15:56

A világ tíz legrosszabbnak ítélt repülőteréből nyolc Európában található – írja az AirHelp értékelését felhasználó Insider cikkére hivatkozva a Világgazdaság. A rangsor összeállítása során elsősorban azt nézték, mennyire indulnak, illetve érkeznek pontosan a reptérre befutó gépek, de figyeltek arra is, milyen a repülőtéri szolgáltatások, ételek és üzletek minősége, illetve arra is, mennyire megy gördülékenyen a biztonsági ellenőrzés, mekkora a tisztaság a repülőtéren.

Bejelentették az első otthoni 5G internetszolgáltatást Magyarországon

Gazdaság2022.05.03, 14:34

A Yettel elsőként indított Magyarországon a vezetékes internetet kiváltani képes új, 5G technológián alapuló otthoni internetszolgáltatást - közölte a mobilszolgáltató.

Megszűnik az OTP egyik népszerű szolgáltatása

Gazdaság2022.11.13, 17:42

Hamarosan megszűnik az OTP Bank egyik népszerű szolgáltatása. Március 24-től a SmartBank szolgáltatást a lakossági ügyfélkörben kivezetik –írja honlapján a pénzintézet. A korábbi szolgáltatás helyét az új OTP MobilBank veszi át, amely biztosítja a napi bankoláshoz szükséges legfontosabb funkciókat - írja a Világgazdaság. 

Idén folytatódhat a belföldi egészségturizmus élénkülése

Gazdaság2022.03.10, 16:54

A korlátozások eltörlése új lendületet adhat a belföldi egészségturizmusnak 2022-ben, miközben várhatóan a népszerű szolgáltatások mellett újakkal egészülhet ki a kínálati paletta. Fontosabb lesz a megelőzés, az állapotfelmérés, valamint az orvosi konzultációval egybekötött wellness- és gyógykezelések, és jobban fókuszba kerül az önfeledt kikapcsolódás és a kényeztetés. Új kínálati elemként pedig a poszt-Covid tünetek enyhítésére összeállított rehabilitációs programok is bekerülhetnek a szolgáltatások körébe – derül ki a hévízi NaturMed Hotel Carbona közleményéből.

Ezek voltak a szocializmus legbutább reklámfilmjei - videó

Gazdaság2022.02.20, 21:49

Ellentmondásnak tűnhet, hogy habár a szocializmusban kiiktatták a valódi piaci versenyt, kínálat és választék szinte nem is volt, a rádió- és tévéadók mégis elárasztották a hallgatókat és nézőket a „jobbnál jobb" termékeket és szolgáltatásokat bemutató reklámokkal. Közülük néhány pénzügyi hirdetés annyira ismert lett, hogy sokaknak még évtizedek múltán is eszébe jutnak a szlogenjeik. A Kádár-diktatúra több reklámja egyébként azért volt igazán ellenszenves és kontraproduktív, mert nevelni próbálta a maga végtelenségig leegyszerűsített módján az embereket.  

Levásárolható utalványt ad használt mobiltelefonokért ez az áruházlánc

Gazdaság2021.11.30, 09:22

A francia szupermarketlánc új szolgáltatása keretében a beadott készülékek megújítva vagy alkatrészenként újrahasznosítva térnek vissza a piacra - adta hírül a StoreInsider.

Fontos változás jön a legnagyobb hazai banknál, a lakossági ügyfeleket érinti

Gazdaság2021.11.29, 12:08

Fontos változást hoz a jövő tavasz az OTP Bank mobilbankot használó lakossági ügyfelek számára: 2022. március 1-től a hitelintézet kivezeti a lakossági SmartBank alkalmazást, helyét az új mobilbanki applikáció veszi át. Az új OTP Bank Mobilalkalmazás, amely az új Internetbankkal együtt tavaly augusztus óta már a teljes lakossági ügyfélkör számára elérhető, egyre népszerűbbé válik. Az applikáció fejlesztése folyamatos, a felhasználók számára újabb és újabb innovatív funkciók válnak elérhetővé.

Megszólalt a Media Markt a kibertámadással kapcsolatban, drámai bejelentést tett

Gazdaság2021.11.09, 13:14

Nemzetközi kibertámadás érte a MediaMarkt áruházláncot. A Media Markt anyavállalata belső és külső szakértőkkel, valamint a hatóságokkal együttműködve elemzi az esetet és méri fel a károkat - adta hírül a Media Markt közleményében. 

Nézze meg a világ legújabb szundibuszát - képek

Gazdaság2021.10.21, 16:41

Az utazástól elgyötört és alváshiányos ingázók számára találták ki az új hongkongi busztúrát. A 76 kilométeres, ötórás út egy emeletes busszal körbejárja a területet azon emberek számára, akiket a hosszú utazások könnyen elaltatnak.

Még mindig a hagyományos telefonos ügyfélszolgálatot igénylik az ügyfelek

Gazdaság2021.08.30, 12:19

A hagyományos call center továbbra is a legnépszerűbb ügyfélszolgálati csatorna – derül ki az EY digitális szokásokat feltérképező, 18.000 háztartást vizsgáló nemzetközi kutatásából.

Elképesztően megnőtt a szolgáltatások exporttöbblete

Gazdaság2021.08.30, 11:05

A szolgáltatások exportjának euróban számított értéke 20,8 százalékkal nőtt, miközben az importé 3,4 százalékkal csökkent a második negyedévben a múlt év azonos időszakához képest. Az aktívum 1571 millió euró volt, 983 millió euróval több az egy évvel korábbinál. A Covid 19-járvány negatív gazdasági hatásai a második negyedévben már alig voltak érzékelhetők a szolgáltatások külkereskedelmében - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Sorra adják meg magukat az LMBTQ-propagandának az amerikai bíróságok

Nagyvilág2021.07.30, 12:39

Az Egyesült Államok 10. kerületi fellebbviteli bírósága hétfőn kimondta azt, hogy egy Colorado államban élő keresztény webdesignernek olyan weboldalakat is kell készítenie amelyek sérthetik a vallási meggyőződését – írta a The Blaze. Az a máig rendezetlen alkotmányossági kérdés, hogy a vallási meggyőződésük ellenére a vállalkozóknak el kell-e vállalniuk megbízásokat, újra az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé kerülhet.

Napokig nem lesznek elérhetőek a Vodafone egyes ügyintézési szolgáltatásai

Gazdaság2021.07.22, 12:46

A Vodafone felhívja az ügyfelei figyelmét arra, hogy 2021. július 24-28. között mobil előfizetéssel rendelkező ügyfelei kiszolgálása megújul, ezzel összefüggésben a legtöbb mobilos értékesítési és ügyintézési folyamatban rövid szünetet tartanak.

Fontos dolgot kér az ELMŰ-ÉMÁSZ a fogyasztóktól

Gazdaság2021.07.20, 09:58

Szeptember 1-jétől az MVM Next veszi át az egyetemes áramszolgáltatást az ELMŰ-ÉMÁSZ szolgáltatási területén, a váltás miatt az ELMŰ-ÉMÁSZ arra kéri az ügyfeleit, hogy a minél pontosabb elszámolás érdekében augusztusban a megszokott módon adják majd meg mérőállásukat. Az érintett, zömében lakossági ügyfelek augusztus 31-i dátummal végszámlát kapnak majd - közölte a szolgáltató az MTI-vel kedden.

A járvány ellenére jól alakult az áruforgalom egyenlege tavaly

Gazdaság2021.07.13, 16:57

Bár az áruforgalmi egyenleg közel 700 milliárd forinttal javult tavaly 2019-hez képest, a koronavírus-járvány hatására a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege több mint ezer milliárd forinttal romlott 2020-ban az azt megelőző évhez viszonyítva. A nettó export 2,1 százalékponttal járult hozzá a GDP volumencsökkenéséhez ‒ derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Helyzetkép a külkereskedelemről, 2020 című kiadványából.

Nagyot újít az IKEA, ezt a szolgáltatást vezetik be Magyarországon

Life.hu2021.06.01, 12:56

Mobil átvételi pontokat nyit az IKEA Balatonbogláron és Siófokon, így a vásárlók az internetes megrendeléseiket már oda is kérhetik.

Erősödik a kereslet az albérletpiacon

Gazdaság2021.05.10, 10:18

Az enyhülő járványhelyzettel és a részleges nyitással párhuzamosan május elejére erősödött a kereslet a budapesti albérletpiacon: a bérlők fizetési hajlandósága 7,6 százalékkal nőtt a decemberi mélyponthoz képest. A lassú erősödés a kínálati oldalon még nem hozott jelentős változást, a meghirdetett lakások átlagos bérleti díja áprilisban mindössze 3 százalékkal emelkedett – derül ki a Rentingo.com friss elemzéséből. 

Online óra a Neptunon keresztül? Már lehetséges!

Unilife.hu2021.04.07, 14:32

Az idei év elején bemutatott Online oktatástámogatási szolgáltatás modul lehetővé teszi az online órák és videokonferenciák gördülékenyebb megszervezését a Neptun rendszerben.

Orbán Viktor videóban mutatja be a lépcsőzetes újraindítást

Itthon2021.04.07, 10:57

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött informatív videóban mutatja be, hogyan történik a lépcsőzetes újraindítás.

Kezdődik az újranyitás: így változik az élet mától Magyarországon

Itthon2021.04.07, 08:57

Orbán Viktor kedd késő délután közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyarországon már 2,5 millió embert beoltottak. A miniszterelnök kiemelte, hogy egy hónap alatt két és félszeresére nőtt a beoltottak száma, ennek köszönhetően pedig már szerdán megnyithatnak az üzletek és újraindulhatnak a szolgáltatások, a Kereskedelmi és Iparkamara javaslatának megfelelően négyzetméter-alapú szabályozással. Megmutatjuk, hogy miként zajlik az újranyitás első lépése, valamint azt is, hogyan folytatódhat, amint az oltottak száma eléri a 3, majd a 3,5 milliót.

Szünet lesz az útdíjfizetési szolgáltatásokban

Gazdaság2021.03.19, 17:33

Március 20-án, szombaton este 8 óra és március 21-én, vasárnap reggel 8 óra között informatikai fejlesztést hajtanak végre az útdíjfizetési rendszerben, így a megszokott értékesítési szolgáltatások (e-matrica, e-útdíj) átmenetileg nem lesznek elérhetők - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

Döntött a posta, ez történik hamarosan a címezetlen reklámkiadványokkal

Gazdaság2021.03.10, 10:01

Kivezeti szolgáltatási portfóliójából a posta júliustól a címezetlen reklámkiadványok terjesztésének minden típusát, így a kereskedelmi, az ingyenes sajtótermékek és a politikai reklámkiadványok terjesztését is - közölte a Magyar Posta.

Rongálás miatt nem volt elérhető a DIGI szolgáltatása több településen

Itthon2021.03.09, 22:21

A DIGI rongálás miatt kimaradt szolgáltatásai a legtöbb helyen helyreálltak - közölte a távközlési szolgáltató a közösségi oldalán kedden este.

Hamarosan szünet jön az útdíjfizetési rendszer értékesítési szolgáltatásaiban

Gazdaság2021.03.05, 09:56

Nem lesznek elérhetőek az útdíjfizetési rendszerben a megszokott értékesítési szolgáltatások (e-matrica, e-útdíj) március 7-én, vasárnap hajnali 1 és 5 óra között informatikai fejlesztés miatt - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. pénteken az MTI-vel, azzal, hogy hasonló fejlesztés a közeljövőben nem várható.

Ígér néhány újdonságot a népszerű videós platform, de nem tudni, mennyiért

Gazdaság2021.02.19, 09:54

A YouTube TV bejelentette, hogy számos prémium funkciót vezet be szolgáltatásába, viszont az új csomag költségeiről még nem tudni sokat- számol be róla a Gizmodo.

Távoktatás: mobilnetről díjmentesen érheted el a fontosabb oldalakat

Unilife.hu2021.02.02, 16:21

A magyarországi mobilszolgáltatók a március 1-jéig meghosszabbított korlátozások idejére fenntartják az adatforgalmi kedvezményeket a főbb oktatási oldalakon.

Leállt a Google több szolgáltatása is, nem működött a Gmail és a Youtube sem

Life.hu2020.12.14, 14:07

Ideiglenesen leálltak a Google szolgáltatásai. Egyelőre nem tudni, mi állhat a probléma hátterében.

A Netflix nemrég feltalálta a kábeltelevíziót

Gazdaság2020.11.10, 07:16

A Netflix Franciaországban kezdi meg tesztelni Direct nevű szolgáltatását, amely gyakorlatilag egy hagyományos kábelcsatornának felel meg, és az HBO mintájára működik majd. Vagyis filmek és sorozatok mennek majd rajta.

30 éves a magyarországi mobilszolgáltatás

Gazdaság2020.10.15, 00:33

Harminc éve, 1990. október 15-én indította el szolgáltatását Magyarország első kereskedelmi mobilhálózatán a Westel Rádiótelefon Kft.

Új funkciókkal bővült a MÁV applikáció

Life.hu2020.10.06, 16:31

Október elején újabb funkciókkal egészült ki a MÁV mobilalkalmazása, bővült a megvásárolható vasúti bérletek köre, valamint már a Csehországba és Szlovákiába utazók is vehetnek jegyet az alkalmazással - közölte a MÁV Zrt. kedden az MTI-vel.

Komoly áremelés jön a Youtube TV-nél

Gazdaság2020.07.01, 13:38

A Youtube TV bejelentette, hogy a mostani 50 dollárról 65 dollárra emeli a szolgáltatás árát. A vállalat szerint erre azért van szükség, mert a kínálatba több új csatorna is bekerült, köztük a Comedy Central, az MTV és a Nickelodeon.

A Főtáv feloldotta a műszaki szolgáltatások korlátozását

Gazdaság2020.06.24, 11:48

A járványügyi veszélyhelyzet megszűnésével a Főtáv Zrt. immár a második jelentős lépést tette meg a teljes körű szolgáltatások újraindítása terén azt követően, hogy néhány héttel ezelőtt bejelentette ügyfélszolgálati irodáinak újranyitását. A Budapest csaknem negyedmillió háztartását és több ezer üzleti ügyfelet kiszolgáló társaság megszüntette a szolgáltatásaival kapcsolatos korlátozásokat, melyeket a munkavállalók és a lakosság védelme érdekében vezetett be korábban.

IBM: hogyan lett a világ egyik legértékesebb vállalata ez a 120 éves cég?

Gazdaság2020.06.09, 13:30

Az IBM évtizedekig formálta a globális üzleti szférát, a termékeik pedig a nagyvállalatok szerves részei voltak. Megváltoztatták a vállalati kultúrát, és létrehoztak egy olyan vezetési stílust, amelyet később az egész világon előszeretettel alkalmaztak. Az IBM mára ikonikus cégnek számít, de története során a sikerek mellett bőven voltak hullámvölgyek is. A társaság az 1990-es években majdnem csődbe ment, de sikerült talpra állnia. Bemutatjuk az IBM történetét, és azt, hogy miért tudott mindig időben és sikeresen üzletágat váltani, ha a szükség éppen úgy hozta.

Kína vezeti a világgazdaság talpra állását

Gazdaság2020.06.04, 13:51

Az elmúlt időszak kínai adatai alapján az látszik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága lendületesen magára talál a koronavírus-járvány után. Ráadásul a magánvállalatok és a fogyasztók is egyre optimistábbak az ázsiai országban.

Pozitív volt a szolgáltatások külkereskedelmének mérlege az első negyedévben

Gazdaság2020.05.29, 10:50

A szolgáltatások euróban számított exportja 6,9 százalékkal, importja 3,9 százalékkal csökkent az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 1,658 milliárd euró volt, 253 millió euróval kevesebb az egy évvel korábbinál, a koronavírus-járvány gazdasági hatásai a szolgáltatás-külkereskedelem több területén is tetten érhetők - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Csődvédelmet kért a Bónusz Brigád

Gazdaság2020.04.22, 14:08

Vásárlói, partnerei és üzleti tevékenysége későbbi folytatása érdekében csődvédelmet kért Magyarország piacvezető közösségi vásárlási oldala, a Bónusz Brigád. A cég a koronavírus okozta gazdasági hatások miatt átmeneti fizetési nehézséggel küzd, és partnereknek tartozik, azonban a gazdasági helyzetét tekintve reális esélye van annak, hogy gazdálkodását rendbe tudja hozni, és képes legyen sikeresen tovább működni, ezért indokolt volt a csődvédelem. A Bónusz Brigád célja, hogy a hitelezőivel egyezséget tudjon kötni, elkerülje a fizetésképtelenséget, és a vásárlói számára újra tudjon utazásokat és szolgáltatásokat kínálni, ahogy a viláágjárvány ...

Újragondolja a MÁV az Utasellátót

Gazdaság2020.03.04, 12:55

Nagyobb feladat vár a nemzeti vasúttársaság szolgáltatásaiban a hálókocsikra és az étkezőkocsikra, ezért a MÁV-Start visszaszervezi saját hatáskörbe az üzemeltetést – közölte a cég egyik vezetője. Tavaly nyáron kezdte meg a cég a dél-balatoni vonalon az éttermi szolgáltatás újjáélesztését, azóta több nemzetközi vonalon megújult a háló- és étkezőkocsi-szolgáltatás.

Öt dolog, amiért érdemes fizetni az interneten és a techvilágban

Techbázis2020.03.01, 17:22

Amikor az ember vesz egy számítógépet, telefont vagy tabletet, akkor még nem ért véget a költekezés, hiszen ma már szó szerint milliónyi különféle fizetős termék kínálja magát csábosan. Ezek közül rengeteg a teljesen felesleges, csak a pénz szórására, felesleges költésére szolgáló dolog, ám az is tény, hogy vannak olyan nagyon hasznos szolgáltatások, amik megérik az árukat.

A nyugdíjasokra jelentik a legnagyobb veszélyt a csalók

Itthon2020.02.26, 15:47

A rendőrök szerint csökkent az olyan csalások száma, amikor személyesen vagy telefonon keresenek föl másokat különféle szolgáltatók nevével visszaélve. Egyre gyakoribb viszont az interneten, hamis hirdetésekkel való megtévesztések. Ezért érdemes tudatosabban használni az internetet, és óvatosnak lenni az adataink megadásával is.

Úgy tett, mintha segítene az idős asszonynak, ehelyett durván átverte

Itthon2020.02.25, 12:14

Az ügyészség csalás miatt emelt vádat egy pécsi férfi ellen, aki segítségnyújtést színlelve tévesztett meg egy nyugdíjas nőt egy telefonos üzletben.

Egy hét alatt 144 milliárd dollárt veszített a kínai szolgáltatási szektor

Gazdaság2020.02.04, 13:37

A Nikkei Asian Review értesülései szerint az új vuhani koronavírus a kínai holdújév, azaz egy hét alatt összesen 144 milliárd dolláros veszteséget okozott többek között a turizmusban, a moziiparban és a szolgáltatások területén.

Kínában mostantól arcszkenneléshez kötik a mobilozást

Gazdaság2019.10.03, 13:11

Kínában hamarosan csak úgy igényelhető új mobilszolgáltatás, legyen az telefonszám vagy adatkapcsolat, ha ahhoz valaki az arcát adja, méghozzá szinte szó szerint. Néhány hét múlva ugyanis már nem lesz elég az arcképes igazolvány, az állampolgárnak hozzá kell járulnia ahhoz, hogy arcáról digitálisan szkennelt változatot készíthessenek.

Luxuseledellel, bébiszitterrel és napközivel kényeztetik a magyar kutyákat

Gazdaság2019.09.27, 09:47

A Global Market Insight tanulmánya szerint a házikedvencekre épülő ipar értéke 2025-re meghaladja a 269,9 milliárd dollárt. A tulajdonosok egyre többet költenek kis kedvenceikre, Kínában pedig még csak most kezd terjedni a városi állattartás. Az állatorvos mellett egyre kifinomultabb tápokért, szolgáltatásokért és kiegészítőkért is hajlandóak olykor sok pénzt áldozni az emberek. Van már kutyanapközi, naponta szállítanak házhoz kifejezetten kutyáknak főzött ételeket, de már tévécsatornát és randizós alkalmazást is készítettek az ember legjobb barátjának. Megnéztük, hogy milyen lehetőségek közül lehet válogatni Magyarországon, és hogyy ...

Harmadszor is lesújtott egy pénzügyi vállalkozásra az MNB

Gazdaság2019.09.20, 10:33

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedély nélküli széfszolgáltatás miatt ismételten eltiltotta e tevékenység végzésétől a fővárosi "Hársfa Gold" Szolgáltató Kft.-t és újabb, ezúttal 15 millió forintos piacfelügyeleti bírságot szabott ki a cégre. A jegybank következetesen fellép a korábbi tiltása ellenére tovább működő jogosulatlan szolgáltatókkal szemben (is).

Hatalmas többlet a szolgáltatások külkereskedelménél

Gazdaság2019.08.30, 10:12

A szolgáltatások euróban számított exportja 1,4 százalékkal, importja 1,8 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos negyedévéhez képest. Az aktívum 2,341 milliárd eurót tett ki, 17 millió euróval nőtt a múlt év azonos időszakához mérve - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Havi bérletet tesztel az Uber

Gazdaság2019.07.24, 14:33

Az Uber szeretne létrehozni egy Amazon Prime szerű havi előfizetéses csomagot, amelyben nemcsak fix tarifával utazhatnak majd a felhasználók, hanem többek között díjmentesen vehetik igénybe az Uber Eats, vagyis a cég étel-házhozszállítós szolgáltatását.

Leállt az Erste két fontos és népszerű szolgáltatása is

Gazdaság2019.07.22, 12:56

Az erestebank.hu honlapján jelenleg nem működik a lakossági NetBank, a MobilBank alkalmazás működése pedig akadozik.

Elindította a házhozszállítást a McDonald's

Gazdaság2019.07.10, 10:37

Különösebb hírverést nem kapott az, hogy a McDonald's elindította házhozszállítási szolgáltatását. Ennek persze lehet az is az oka, hogy egyelőre csak Budapest egy kis részén érhető el, bár a tervek szerint hamarosan országos is lehet a lefedettség.

Így lesz hatalmas üzlet a feltámasztás ígérete

Gazdaság2019.06.28, 10:56

Mindennek van ára, még a feltámadás ígéretének is. Erre pedig mi más szolgáltathatna jobb példát, mint azok a cégek, amelyek az egyes hibernálási eljárásokat az emberi testre alkalmazzák. A hétköznapinak semmiképp nem nevezhető tevékenységet folytató vállalatok nem kevesebbet ígérnek, mint azt, hogy a halál után megőrzik az emberi testet, vagy épp az emberi agyat addig, amíg az orvostudomány fejlődése eljut az emberiség történetének egyik legnagyobb álmáig: addig, amíg a már meghalt, de testüket tekintve épségben megőrzött személyeket vissza tudják hozni a halálból. A halottak lefagyasztása létező, de kevésbé ismert üzlet, amelynek ...

Érkezik az HBO és a Cinemax nevével fémjelzett streaming szolgáltató

Gazdaság2019.06.07, 16:04

Sorra jelentik be a vállalatok, hogy saját streaming platformot hoznak létre. Eddig a Netflix viszonylagos egyeduralkodó volt a piacon, az elkövetkező években viszont többen is utolérhetik, sőt akár meg is előzhetik őket.

Ezek miatt száguld a hazai GDP

Gazdaság2019.05.31, 15:58

Az idei első negyedévben 5,3 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a múlt év azonos időszakához viszonyítva, a legnagyobb mértékben a piaci szolgáltatások, az ipar és az építőipar járult hozzá a növekedéshez - erősítette meg második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A KSH közlése szerint, a szolgáltatások mellett az ipar és az építőipar is hozzájárult az első negyedévi növekedéséhez.

Tesztjelleggel egy új, előfizetési díj nélküli mobilszolgáltatás indult

Techbázis2019.05.27, 19:14

A DIGI saját bevallása szerint is egyelőre tesztjelleggel, de elindította saját mobilszolgáltatását. Az év végéig ehhez ingyenesen hozzáférhet, aki akar, de persze ezért cserébe viszonylag sok kompromisszumot kell kötni. Az ugyanakkor szinte biztosnak látszik, hogy a DIGI érkezése alaposan felforgatja majd a négyszereplősre bővült mobilszolgáltatók piacát.

Leállás a nagybank rendszerében

Gazdaság2019.04.26, 18:56

A hétvégén rendszerfejlesztési és -karbantartási munkálatok miatt szünetel a Budapest Bank több szolgáltatása.

Még mindig pörög a Netflix sokak által elfelejtett szolgáltatása

Gazdaság2019.04.08, 09:56

A Netflix egyik komoly problémája, hogy gyors internet szükséges a filmek streameléséhez, ez viszont nem mindenki számára adott. Egy becslés szerint 24 millió olyan amerikai van, aki digitálisan lemaradt a társadalom többi részétől. Éppen miattuk él tovább a Netflix eredeti, DVD postázós szolgáltatása, amelynek még mindig 2,7 millió feliratkozója van.

Elindul Budapesten az e-roller megosztó szolgáltatás

Gazdaság2019.04.03, 14:29

Budapest fővárossal együttműködve vezeti be elektromosroller-megosztó szolgáltatását a Lime nevű kalifornai startup - írja beszámolójában a Forbes.

Nagy hiba került az Apple News+ asztali alkalmazásba

Techbázis2019.03.28, 13:11

Előfizetés nélkül is megoldható volt az összes magazin teljes letöltése.

Ezek a veszélyes szolgáltatások is feltűnnek már a sötét weben

Gazdaság2019.03.21, 12:55

A kiberbűnözés 3 ezer milliárd dolláros kiadást jelentett világszerte 2015-ben, és az előrejelzések szerint ez az összeg 2021-re 6 ezer milliárdra emelkedik. A kiadások alatt a netes támadások nyomán fellépő összes költséget értjük. Például egy zsarolóvírus esetében nemcsak a váltságdíj kifizetése számít, hanem az incidens miatti termelékenységcsökkenés, a számítógépek mentesítése, újratelepítése, a biztonsági szabályozás javítása, a szükséges technológiai védelmi beruházások és a vállalat hírnevét ért járulékos károk is.

Hamarosan elérhető az azonnali banki utalás a PayPalon

Gazdaság2019.03.13, 19:29

Senki sem szeret várni arra, hogy a számlájára érkezzen a pénz, de a PayPay most helyre rakja a fintech egyik legnagyobb hibáját.

Minden korábbi becslést túlszárnyalva nőtt tavaly a magyar GDP

Gazdaság2019.03.01, 12:10

A tavalyi negyedik negyedévben 5,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző év azonos időszakához mérve, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított, kiegyensúlyozott adatok szerint pedig 4,9 százalékos volt a növekedés - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Mindkét szám 0,1 százalékponttal nagyobb a korábbi februári első becslésnél.

A BBC saját streaming platformot indít Európában

Gazdaság2019.02.27, 20:39

A BBC és az ITV bejelentette, hogy közös streaming oldalt hoznak létre BritBox néven 2019 második felében.

Ne spóroljon a kabin árán, és készüljön a napi szervizdíjra! Tippek tengerjárón utazáshoz

Travelo2019.02.07, 06:09

Macera nélkül utazni, jókat enni és inni, városokat vizitálni, wellnesszelni, netán egy kicsit kaszinózni –mindezt költözködés nélkül csak egy helyen lehet: egy tengerjáró hajó fedélzetén. Az egy-két hetes hajókázások ma már megfizethetők, sőt, kifejezetten gazdaságos utazást jelentenek. De persze, nem mindegy, min spórolunk, hogyan tervezünk a kikötőbe utazással, és mire vagyunk hajlandóak pluszban fizetni a fedélzeten. Mutatjuk a lehetőségeket.

Tudja, hol működik a világ utolsó személyhívó szolgáltatása?

Gazdaság2019.02.01, 15:01

Ahogy a VHS-től való végleges búcsú szimbolikus évének 2016-ot, úgy a személyhívók korszakának végének, vélhetően az idei, 2019-es évet lehet tekinteni. Idén szeptemberben ugyanis végleg leállítják a világ utolsó, még működő személyhívó-szolgáltatását is.

Az Apple a Samsung televíziókba is belopta magát

Gazdaság2019.01.07, 12:15

Az Apple bejelentette, hogy partneri megállapodást köt a dél-koreai elektronikai óriással, a Samsunggal. Hamarosan a Samsung okostévéiben is elérhető lesz az Apple egyik saját médiakezelő platformja, az iTunes, valamint a felhasználók a telefonjukról és iPadjükről már vezeték nélkül is egyszerűen a tévéképernyőre vetíthetik, amit szeretnének.

A szálló, ahol a szolgáltatás része a jövendőmondás

Travelo2018.12.22, 13:52

A Dream Downtown New Yorkban egy jópofa installációval és egy új szolgáltatással csalogatja a vendégeket. A hotel ugyanis a jövendőmondást is felvette szolgáltatások listájára, írja a Travel Pulse.

Erre költünk még rengeteget karácsonykor ajándékok és élelem mellett

Gazdaság2018.12.19, 12:35

Rekordokat dönt az utasforgalom a taxitársaságoknál az ünnepek alatt, amikor átlagosan 10-30 százalékkal több a megrendelés.

A rendszerváltás óta nem látott rekord dőlt meg Magyarországon

Gazdaság2018.12.05, 12:18

A bruttó hazai termék 4,9 százalékkal haladta az előző év azonos időszakit a harmadik negyedévben, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye 5,2, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt – jelentette második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hasonló növekedésre legutóbb a 2000-es évek elején volt példa, de ilyen magas értéket akkor sem sikerült elérni. Elemzők és kormányzati szereplők együttes véleménye szerint a kiemelkedő adat mögött a bérek növekedése és a fogyasztás bővülése áll, valamint az építőipar és a beruházások jó teljesítménye. 

Jogosulatlan széfszolgáltatót tiltott el az MNB

Gazdaság2018.11.19, 11:21

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedély nélküli széfszolgáltatás miatt 6 millió forint bírságot szabott ki az ABB-Allrisk Biztonság és Biztosítás Zrt.-vel szemben. Továbbá megtiltotta, hogy engedély nélkül pénzügyi tevékenységet végezzen. A jegybank az elmúlt egy évben összességében bő 200 millió forint bírságot rótt ki három társaságra jogosulatlan széfszolgáltatási tevékenység miatt, s ugyanezen jogsértés gyanújával jelenleg is több piacfelügyeleti vizsgálatot folytat - jelzi közleményéban a jegybank.

Olyat produkált a magyar gazdaság, amire évtizedek óta nem volt példa

Gazdaság2018.11.14, 12:29

A várakozásokat messze meghaladva az idei harmadik negyedévben 5 százalékkal, az uniós átlag kétszeresét is meghaladó mértékben bővült a magyar gazdaság teljesítménye. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint míg a kétezres években a külső és belső eladósodottságot eredményező gazdaságpolitika a csőd szélére sodorta Magyarországot, napjainkban a növekedés alapjai stabilak, negyedévről negyedévre 4 százalék feletti bővülést mutat, a költségvetési hiány alacsony, ezzel az államadósság aránya is évről évre csökkenni tud. Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője szerint a gazdaságot döntően a piaci szolgáltatások és az építőipar kirobbbanó ...

Méretek és összegek – minden, amit egy hosszabb hajóútról tudni érdemes

Travelo2018.11.15, 14:52

Földünk számtalan felfedezetlen vidékkel csábít, amiket még ma is nehéz autóval, repülővel vagy vonattal elérni. Márpedig, ha a norvég fjordokat szeretnénk felfedezni Bergen, Stavanger vagy Kiel környékén, esetleg olyan helyszínekre vágyunk, mint Izland vagy az Antarktika, akkor talán a leggazdagabb élményeket a hajós utazások ígérik. Mivel hamarosan életbe lép a tengeri hajózás téli menetrendje, ezért két utazásszervező céget kérdeztünk arról, hogy mivel várják ezek az úszó utasszállítók a vendégeket, és, hogy mitől lehet minden más közlekedési eszköznél izgalmasabb egy hajóút.

Idegenek jönnek be a lakásba és töltik fel a hűtőnket

Gazdaság2018.10.18, 12:49

Az Instacart szolgáltatás 2012-ben indult, azóta pedig egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és a jövőben az Amazon egyik komoly ellenfele lehet. Az élelmiszer házhozszállítással foglalkozó cég a legutóbbi tőkegyűjtési körben 600 millió dollárt szerzett a befektetőktől, így a vállalat értéke már eléri a 7,6 milliárd dollárt.

Porsche: az önjelölt fiatal milliomosok havidíjért vezethetnek luxusautót

Gazdaság2018.09.13, 14:52

Köztudott, hogy az ezredfordulósok (azok, akik 1981 és 1996 között születtek) szeretik a kényelmet, ez pedig életük több területén is megmutatkozik, például a közlekedésben. Náluk elterjedt a taxizás, a különböző fuvarmegosztók használata, azonban a tömegközlekedést többségük utálja, ezért nem is meglepő, hogy sokuk saját autót szeretne. A Porsche pedig azokat a fiatalokat célozza meg új szolgáltatásával, akiknek nincs elég pénzük luxusautóra, mégis alkalomadtán szeretnének villantani egyet.

Előző
Következő