szoftver
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Microsoft
- Windows
- Microsoft Windows
- operációs rendszer
- PC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Veszélyes az Oracle Java programja
Az amerikai belbiztonsági minisztérium szoftverbiztonsági figyelmeztetést adott ki, és az Oracle Java programjának kikapcsolására szólította fel a felhasználókat.
- címkék:
- szoftver
- számítógép
- Java
- Oracle
- Címkefelhő »
Már Japánt célozza a magyar Prezi
Magyarországon is lehet nagyszerű ötletekkel érvényesülni, csak le kellene vetkőzni a kisebbrendűségi érzést. Több technológiai világsiker igazolja, hogy a tehetség és az ambíció megvan, ám önbizalomra még szükség lenne - állítja az iparág egyik fiatal sztárja, Árvai Péter.
Szinkrontolmács-szoftvert mutatott be a Microsoft
Valós időben fordítja angolról kínai nyelvre az elhangzottakat, és még a beszélő hangját is utánozza a Microsoft kísérleti megoldása, amelyet egy ázsiai konferencián mutattak be.
A Windows testvérét fejlesztik titokban
Négy év után újra felrebbentek a pletykák a Microsoft Midori kódnevű operációs rendszeréről, amelynek gyakorlatilag már semmi köze a Windowshoz.
Érdemes átállni Windows 8-ra?
Érdemes átállni a Windows 8-ra, vagy messziről el kell kerülni? Összegyűjtöttük mind a frissítés mellett, mind az új szoftver megvásárlása ellen szóló érveket. Levonjuk a tanulságot is.
Ezt kell tudnia a Windows 8-ról
Mennyibe kerül átváltani az új Windowsra? Tényleg fut táblagépen és PC-n is? A Microsoft legújabb operációs rendszere október 26-án, péntektől vásárolható meg a hazai és külföldi boltokban, de az [origo] az új Windows fejlesztői példányát már nyár óta aktívan használja.
Nem meríti le a gépet az új Skype
A Windows 8-ra érkező új Skype akár egész nap bekapcsolva maradhat a laptopon vagy táblagépen a bejövő hívások miatt, a szoftver új, energiatakarékos funkciója nem meríti le a gépek akkumulátorát.
Bill Gates imádja a Windows 8-at
A Microsoft visszavonult társalapítója maga is Windows 8-at használ, és nagyon elégedett az új operációs rendszerrel. Gates szavait némileg árnyalja, hogy néhány évvel korábban a hatalmasat bukó Windows Vista népszerűsítésében is részt vett.
Intel: félkészen jelenik meg a Windows 8
Az Intel elnök-vezérigazgatója szerint a Microsoft nem egy teljesen kész verziót ad ki a Windows 8-ból október végén, az új operációs rendszer számos utólagos javításra szorul majd.
Visszafizeti a Windows 8-ak árát az Acer
A legális Windows 7-tel megvett új, otthoni felhasználóknak szánt Acer számítógépek tulajdonosai ingyen állhatnak át Windows 8-ra az október végi premiert követően.
Zenél a város egy szoftverrel
A zenetaxi egy alkalmazás segítségével rögzíti, majd valós időben átalakítja a városi hangokat kellemes dallammá. Hallgassa meg.
- címkék:
- London
- szoftver
- taxi
- zene
- Címkefelhő »
Lebeszélik a németeket az Explorerről
A német kormány hivatalosan is azt javasolta állampolgárainak, hogy ne használják az Internet Explorer böngészőt, amíg a Microsoft nem javítja a szoftverben nemrég felfedezett, kritikus biztonsági hibát.
Félkész Office-szal érkezik a Microsoft táblagépe
Miután az Office 2013-as verziója csak a Windows 8 premierje után készül el, az operációs rendszer kompakt táblagépekre szánt verziója az irodai programcsomag béta változatával fog debütálni, a végleges verziót utólagos frissítésként kapják meg a felhasználók.
Bemutatták az első Firefox-mobilt
A Firefox fejlesztőinek hivatalos YouTube-csatornáján mutatkozott be a Mozilla mobil operációs rendszerét futtató első okostelefon, amelyet a kínai ZTE gyártott.
Lehagyta a Windows 7 az XP-t
Internetes statisztikák szerint elsőként idén augusztusban csatlakozott a világhálóra több Windows 7-et futtató számítógép, mint a régi XP-t használó készülék.
Az új Firefox nem fogja megőrjíteni
A magyar internetezők legkedveltebb böngészőjének legújabb kiadása már nem zabálja a memóriát, és úgy tudja frissíteni magát, hogy az ne irritálja használóját. Letölthető a Firefox 15.
Gyönyörű lesz a Windows 8-as Skype
Kiszivárgott az első képernyőmentés a Skype internettelefonos szoftver új verziójáról, amelyet már a Windows 8 új típusú grafikus felületére optimalizáltak.
Mától bárki letöltheti a Windows 8-at
Korábbi bejelentésének megfelelően a Microsoft elérhetővé tette a Windows 8 végleges verzióját a fejlesztőknek. A rendszer kilencven napos tesztverzióját azonban bármely felhasználó is beszerezheti.
Október 26-án debütál a Windows 8
Bejelentette a Microsoft új operációs rendszerének pontos premierjét: a Windows 8 október 26-án, pénteken kerül a boltok polcaira.
Október végén debütál a Windows 8
A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy október végétől lehet majd megvenni a cég legújabb operációs rendszerét, a hagyományos PC-k mellett táblagépekre is szánt Windows 8-at.
Androidra is készül az ingyenes Office
Nemsokára androidos táblagépekre is elérhető lesz az egyik legnépszerűbb ingyenes irodai programcsomag, a LibreOffice, bár egyelőre csak megnyitni lehet vele majd fájlokat.
Az EU szerint legális eladni a használt szoftvert
Az Európai Unió legfelsőbb bírói szervezete, az Európai Bíróság döntése szerint a felhasználók jogosultak újraértékesíteni az általuk vásárolt szoftvereket függetlenül attól, hogy azt CD-n, DVD-n, vagy letölthető változatban vették meg.
Az olcsó modellek sztárjai lehetnek a Firefox-mobilok
A ZTE és az Alcatel készülékei lesznek az első olyan okostelefonok, amelyek a böngészőjéről ismert Mozilla alapítvány Firefox OS nevű szoftverét használják. A fejlesztők szerint a szoftver meggyőzően teljesít majd olcsó készülékeken is.
Bottal ütik gyerekeik nyomát a leskelődő szülők
Szexuális zaklatóktól való félelem, generációs szakadék vagy csak általános bizalmatlanság az oka, hogy világszerte egyre több felnőtt veszi kezébe gyerekei digitális életét. A gyerekek kibertérben való védelmét biztosító szoftverek közül sok csupán tartalmak blokkolására szolgál, jelentős részükkel viszon kémkedni is lehet a gyerekek online tevékenysége után. Pedig egy ENSZ egyezmény már húsz éve kimondja, hogy a gyerekeknek is van joga a magánélethez, azonban a gyakorlatban ez mégsincs mindig így.
Letölthető változatban olcsó lesz a Windows 8
Hivatalos blogján a Microsoft bejelentette, hogy legális XP-ről Vistáról vagy Windows 7-ről nagyon olcsó lesz Windows 8-ra frissíteni, ha a felhasználó nem DVD-s, hanem letölthető verziót választ, és jövő január végéig hajlandó megvenni az új operációs rendszert.
Csak XP-ről lesz macerás átállni Windows 8-ra
A Windows 7 és a Vista bármelyik verziójáról kényelmesen, a személyes fájlok mellett a beállítások megtartásával át lehet majd állni a Windows 8-ra, de az XP-t használóknak programjaikat újból be kell majd állítaniuk az új rendszer telepítését követően.
Csak új mobilokon debütál a Windows Phone 8
A Nokia ingyenes, internet nélkül is használható profi térképe is bekerült a Microsoft új okostelefonos szoftverébe. Az elődjéhez képes számos ponton feljavított Windows Phone 8-at kizárólag új mobilokon lehet majd elérni, a meglévő készülékek tulajdonosai erre a szoftverre nem tudnak majd frissíteni.
Reklámok lepik majd el a Skype-hívásokat
A Microsoft által felvásárolt internettelefonos szolgáltatás használata során hamarosan hirdetések fognak megjelenni. A reklámok csak az ingyenes hívást használó felhasználók képernyőin fognak felbukkanni, a hívókreditet vásárlókén nem.
Hatvan magyarországnyi gépen fut Windows 7
A Microsoft bejelentette, hogy három évvel ezelőtti megjelenése óta hatszázmillió darab licencet adott el a Windows 7 operációs rendszerből.
Imádják és gyűlölik olvasóink az új Windowst
Egyik olvasónk netbookja a Windows 8-tól megtáltosodott, a másik viszont idegesítőnek tartja a teljes képernyőt elfoglaló Metro felület. A Start menüt sokan hiányolják az új Windowsból, ami sokak szerint túlságosan hamar érkezett meg a Windows 7 után.
Új PC-hez olcsó lesz a Windows 8
Magyarországon is meghirdette a Microsoft kedvezményes Windows 8 vásárlási kampányát: jövő január végéig a Windows 7-tel megvett új számítógépekhez néhány ezer forintért lehet majd megvenni a szoftver utódját.
Saját böngészőt vehet magának a Facebook
Egy brit hírportál értesülései szerint a Facebook a számítógépre és mobil eszközökre egyaránt elérhető Opera böngészőt szemelte ki magának, és felvásárolni készül az azt fejlesztő norvég céget.
Drágíthatja a laptopokat a Windows 8
Az új Windows használatát megreformáló érintőképernyő alkalmazása teheti drágábbá a karácsony előtt megjelenő laptopokat.
Milyen verziók készülnek a Windows 8-ból?
Leegyszerűsíti operációs rendszerének eltérő funkciókat kínáló verzióinak körét a Microsoft: a Windows 8-ból csupán három féle kiadás lesz elérhető.
Saját szoftverével nyírná ki az Apple a maces vírust
Az Apple cég egy ingyenesen letölthető segédprogramot fog kiadni, amelynek segítségével a felhasználók eltávolíthatják a Mac számítógépek százezreit megfertőző, Flashback nevű kártevőt, amely az első komoly maces kártevő.
- címkék:
- szoftver
- Mac
- számítógépes kártevő
- Apple
- Címkefelhő »
Semmiképp sem lesz Start menü az új Windowsban
Dacára a Windows 8 tesztverzióját kipróbálók negatív visszajelzéseire, a Microsoft nem enged a felhasználók nyomására: a cég semmiképp nem akarja visszahozni a megszokott Start menüt az új operációs rendszerébe.
Új országba menekítik a Microsoft szoftverközpontját
Szabadalomsértéssel kapcsolatos peres ügyei miatt Németországból Hollandiába költözteti a Microsoft európai szoftverdisztribúciós központját - jelentette be a cég hétfőn.
Októberben debütálhat a Windows 8
Nem hivatalos információk szerint a Microsoft idén nyáron fogja befejezni a Windows 8 fejlesztését, a cég új operációs rendszere pedig várhatóan októberben kerül majd a boltokba. Ha a cég lecsússza ezt a határidőt, könnyen alatta maradhat az Apple-nek.
Az új Windowszal installálni is könnyű lesz
A Windows 8 tesztverziójában ezúttal a Microsoft új szoftverboltját próbáltuk ki, amelyben egyetlen kattintással lehet programokat vásárolni és ingyenes applikációkat letölteni. A szoftverek új generációjának telepítéséhez nem kell többé nyomogatni a "tovább" gombot, azt viszont még nem lehet tudni, hogyan kezeli majd a rendszer az azonos gépre, de különböző felhasználók által megvett applikációk megosztott használatát.
Veszélyes hiba miatt kell frissíteni a Windowsokat
Egy nagyon súlyos hibát orvosolt szoftvereiben a Microsoft, ennek kihasználásával hackerek észrevétlenül kártevőket telepíthetnek a számítógépre. A biztonsági réshez kiadott javítást minden Windows XP-re és ennél újabb Microsoft operációs rendszerre telepíteni kell.
Bill Gates egykori utódja szerint halott a PC
Ray Ozzie, a Microsoft korábbi vezető szoftvermérnöke szerint már elhaladt az idő a hagyományos személyi számítógépek felett, bár ez nem jelenti a PC-k teljes kihalását - viszont komoly gondokat okozhat az egyelőre csak az utóbbiak terén jól teljesítő Microsoftnak.
Kicsit bonyolult, de lehet, hogy én vagyok a sötét
Tesztelőink nem voltak maradéktalanul elégedettek a Windows 8 első használata után, amelyben az a legszokatlanabb, hogy száműzték belőle a Start menüt. Bejönnek-e az interaktív csempék, vagy úgy fognak fanyalogni a felhasználók, mint a Vista megjelenése után?
Nem zavar többé a legjobb frissítőszoftver
A felhasználó megzavarása nélkül tartja rendben a számítógépet a Secunia kiberbiztonsági cég ingyenes PSI nevű szoftvere. A legújabb verzió még a Tovább gombok nyomogatását is megspórolja a felhasználónak, bár lehet, hogy ezzel a szoftvergyártók haragját vonja a fejére a cég - adta hírül a PC World amerikai technológiai magazin.
Utunkba állt a Windows 8
Rekordgyorsasággal, tíz perc alatt feltelepíthető a Windows 8 egy átlagos számítógépre, de a Start menüt leváltani hivatott új, Metro nevű kezelőfelület felhasználók millióinak okozhat idegőrlő perceket, ha a jelenlegi formájában kerül be a végleges verzióba. Kipróbáltuk, hogy mit tud az új Windows.
Roboturalomtól rettegnek a brókerek
A világ tőzsdéin már egyre nagyobb arányban kereskednek szoftverek az értékpapírokkal. Az algoritmusok nem csupán nagyságrendekkel gyorsabban képesek reagálni bármilyen tényezőre az embernél, a birtokukban lévő adatok elemzésével racionálisabb döntéseket is tudnak hozni. Nem csoda, hogy a brókerek félnek tőlük.
Később küldik nyugdíjba a Windows Vistát
Az előzetes tervekhez képest csak néhány évvel később vonul nyugdíjba a Microsoft hányatott sorsú operációs rendszere, a Windows Vista.
Száműzi a szaggató videókat a VLC 2.0
Újraírt dekóder algoritmusainak köszönhetően már a kétmagos és mobil eszközök lapkáit is képes hatékonyan kihasználni a legnépszerűbb videolejátszó, a VLC legújabb verziója, szaggatásmentes lejátszást garantálva használóinak.
A csoportképeket is át lehet rendezni az új Photoshopban
Utólag is át lehet rendezni majd a képet a legújabb Photoshop segítségével: a felesleges dolgokat el lehet tüntetni, a témát középre lehet helyezni. Lassan már a rossz képeket is meg tudja javítani a szoftver.
- címkék:
- szoftver
- képszerkesztő
- Photoshop
- Adobe
- Címkefelhő »
Tabletre és mobilra is megjelent az új Firefox
Csupán hat hetet kellett várni a Firefox 9 utódjának megjelenésére: a tizes verzió a windowsos, linuxos PC-k és a Macek mellett androidos okostelefonokra és tabletekre is megjelent.
Norton szoftverekbe jutott be az Anonymous
A biztonsági szoftvereket fejlesztő Symantec cég beismerte, hogy a hacktivista csoport a cég több szoftverének, többek közt a Norton biztonsági alkalmazásoknak és a PCAnywhere nevű, a gépek távoli elérését biztosító program korábbi verziójának forráskódját is ellopta. Ez utóbbi szoftver használatát jelenleg nem is ajánlják a felhasználóknak.