szocializmus

címke rss

Most kiderült, ki volt Kádár valódi népe

Itthon2018.07.11, 19:33

Az élet különböző területeiről összegyűjtött példák alapján mutatja be a Nemzeti Emlékezett Bizottsága által kiadott kiadvány, hogyan próbálta formálni a társadalom gondolkodását a mögöttünk hagyott kommunista diktatúra időszaka. Betekintést nyerhetünk abba az időszakba, amikor még illegalitásban voltak a hazai kommunisták, de emellett képet kapunk a párton belüli vitákról az 1956-os forradalom utáni időszakból is. A kiadványban arra is vállalkoztak, hogy bemutassák, hogyan élhette meg a hazai cigányság a szocializmus évtizedeit.

Újabb ÁVH-s tisztek lepleződtek le

Itthon2018.06.26, 12:54

Köztünk él az ÁVH volt börtönőre, későbbi III/III-as osztályvezető és a Kádár-per egyik ávós vizsgálótisztje, akit csak '62-ben küldtek el az elhárítástól. 1956/57-ben mindketten ugyanabban karhatalmista ezredben szolgáltak - írja a szocialista rendszer leggátlástalanabb kiszolgálóiról szóló cikksorozatának legújabb részében a Látószög blog.

Ex-SZDSZ-es álcivillel próbálja átverni a józsefvárosiakat az ellenzék

Itthon2018.06.18, 09:46

Együttműködhetett a szocialista államhatalommal, napjainkra viszont a demokrácia nagy harcosaként jellemzi magát. 12 évig volt az SZDSZ fővárosi képviselője, most pedig civil szférából érkezőként nyilatkozik. Politikai pályájának bukásával az akkor még élő és erős balliberális politikai-gazdasági háló jól fizető pozíciókba helyezte el, most, hogy kampány van, független szereplő lett. Soros György támogatta szervezet vezetője a mai napig, de az ideológiáktól, pártoktól különállónak tartja magát. Győri Péternek, az ellenzék VIII. kerületi polgármesterjelöltjének karrierje tele van kiadós ellentmondásokkal, amit képtelenség feloldani. ...

Semmi sem maradt a pécsi pokoli toronyból

Unikornis2016.11.25, 15:49

Az egykori 25 emeletes magasháznak már csak a hűlt helyét lehet látni Pécsett, bontási területén tereprendezési munkálatok zajlanak. Így ért véget a ház közel fél évszázados története. 

Tudja, honnan származik a Heineken sör vörös csillaga?

Tudomány2016.11.19, 08:29

A vörös csillag az 1917-es oroszországi bolsevik forradalom győzelme után vált a 20. század baloldali, kommunista mozgalmainak egyik meghatározó politikai jelképévé. A szovjet blokk 1991-ben történt összeomlását követően a kommunista munkásmozgalom egykori szimbóluma, a szvasztika, a náci mozgalom horogkeresztje, valamint az SS jelvénye, a sig rúna mellett egyes országokban tiltott önkényuralmi jelképpé lett, ám mielőtt valaki rosszra gondolna, a méltán híres holland sör címkéjén virító vörös csillagnak semmi köze sincs a világfelforgató eszmékhez. 

Kádár János nem beszélhetett a pornóról

Kultúra2016.04.18, 11:48

Csempészett pornóújságokról, a délegyházi nudista strandról, a szexről a magyar filmekben, Rákóczi téri prostituáltakról, a bevállalós Ifjúsági Magazinról és mindezek mellett persze a szocialista erkölcsről szól az előző rendszer szexuális életét bemutató Szex és szocializmus című kötet, amelynek két szerzőjével monokinis naptárakról és kamaszok meztelen fenekét bámuló Leninről is beszélgettünk.

Sztálinba fagyott Budapest

Fotó2016.03.29, 17:57

Körülbelül hét évig tartott. Úgy 1948-tól 1955-ig, de nem stílus, hanem „csak” alkotómódszer volt. A marxizmus-leninizmus jegyében született, ma sem sokan szeretik. Leánykori nevén szocialista realizmusnak – szocreál – hívták, amit a bölcs nép csak úgy emlegetetett, hogy sztálinbarokk.

Olyan férfit keresek, aki hajlandó ágyban szeretkezni

Archívum2015.07.04, 12:07

Mindenbe belekap, de kevés témát fejt ki mélyrehatóan az állami támogatás nélkül készült, Meleg Férfiak Hideg Diktatúrák című dokumentumfilm, amely az előző rendszerben felnőtt meleg férfiak történetein keresztül próbál a magyar LMBT emberekről beszélni. Sötét rabságban vagy világos szabadságban élünk-e ma?

A kínaiakat már nem mozgatják meg a szocialista értékek

Nagyvilág2014.05.27, 13:31

A kínai állam 12 pontban szedte össze az alapvető szocialista értékeket, de az állampolgárok szerint ezek csak szlogenek.

Itt kezdtem, ez volt a mindenem

Fotó2013.12.25, 08:02

Diadalmas kommunistáktól az elbocsátásuk miatt zokogó alkalmazottakig – ezt az ívet járta be a Dunai Vasmű az elmúlt 60 évben. A valaha a magyar nehézipar büszkeségének számító üzem soha nem tudott igazán kinőni a szocializmusból, ezért az ukrán-orosz tulajdonosok most létszámleépítéssel vágnának rendet, a Dunaferrben hozott döntéseken azonban a cég méretei miatt nemcsak a dunaújvárosi térség, de az egész magyar ipar és a munkaerőpiac jövője múlik.

Akkor vált félelmetessé, amikor kiürült

Itthon2014.04.12, 13:17

Portás, büfé, képcsarnok és posta is működött a fénykorában egy kisebb baranyai falu lakosságszámával vetekedő pécsi magasházban. A mendemondák folyamatosak voltak a viharban lengedező házról, az ott élők mégsem féltek soha a falai között. Az épület évtizedek óta tartó haláltusája most a végéhez közeledik.

Csak bosszúszaga ne legyen

Itthon2012.09.16, 19:07

Bosszúra nem vágynak, de elvárnák, hogy megbűnhődjön vagy bocsánatot kérjen - az 1956-os salgótarjáni sortűz átélői így gondolnak Biszku Bélára, akit az ügyészség a héten felbujtóként gyanúsított meg a történtek miatt. A sortűzre máig nincs pontos magyarázat, előtte nem sokkal még a pufajkások is tagadták, hogy tűzparancsot kaptak volna. Aztán több tucat hulla maradt utánuk.

Navracsics: A tettesek közöttünk élnek

Itthon2012.08.19, 11:31

A közigazgatási miniszter az elnyomó diktatúrákról elmélkedett vasárnap reggel. Szerinte a nyugat-európaiak kevésbé érzékenyek a kommunizmusra, a diktatúrák működtetői pedig közöttünk élnek.

A kicserélhetetlen történelem

Vélemény2012.04.23, 14:44

M. Kiss Sándor esszéinek, tanulmányainak, előadásainak válogatását adta közre Közelítések 1956 címmel. A kötetben szereplő húsz írás többek között arra a kérdésre keresi a választ, hogyan állt helyt Magyarország politikai és szellemi elitje az elmúlt évszázad sorsfordító óráiban. Felismerte-e azokat a kihívásokat, amelyeket a nemzetközi feltételek változásai és a nemzeti meghatározottságok által kijelölt mozgástér a számára megszabott? Sikerült-e ezt a sokszor nagyon is behatárolt tartományt "bejátszania"? Képes volt-e ez az elit arra, hogy honfitársaink számára képességeik maximális kibontakoztatását lehetővé tegye? Más szóval: jóll ...

Lázadhat-e egy konzervatív?

Vélemény2012.03.08, 10:11

Fülkeforradalmi hevülete miatt sokat bírálják az Orbán-kormányt, mondván az igazi konzervatívok fontolva haladnak, óvatosan változtatnak. Ki a konzervatív, és kié a spontaneitás?

A tankok érzelmekre hatnak - a szocializmus játékszerei a Közlekedési Múzeumban

Archívum2011.12.09, 10:35

Lendkeréken gördülő rengeteg bádogjármű, ugróbéka és űrpisztoly: játékok abból a korból, amikor - választék híján - minden magyar gyerek ugyanazzal játszott. A Közlekedési Múzeum ezekből rendezett egy kiállítást, nem elsősorban gyerekeknek.  

Kommunista nyugdíjak, történelmi sebek

Vélemény2011.11.03, 13:49

Újra nekifut a politikai elit a rendszerváltás idején elmulasztott feladatnak, hogy felülvizsgálja az egykori kommunista vezetők nyugdíját. Hogyan lehet történelmi sérelmeket orvosolni jogállami eszközökkel?

Rálicitált a Fidesz a többi pártra a "pofátlan nyugdíjak" elleni harcban

Itthon2011.10.28, 16:58

A rendszerváltás után a pártok egyszer már nekifutottak a feladatnak, hogy felülvizsgálják a pártállami vezetők kiemelt nyugdíjait, de ma az MSZP kivételével mindegyik úgy látja: nem jártak sikerrel. A Fidesz lenyúlta a Jobbik ötletét, sőt, néhány ponton még keményebb is lenne az egykori kommunista vezetőkkel, mint az ellenzéki párt. Egyelőre nincs egyetértés sem arról, hogy kire vonatkozzon a csökkentés, sem arról, hogy megadóztassák vagy máshogy büntessék őket.

Megcsinálták a Monopoly szocialista változatát

Nagyvilág2011.01.26, 07:23

Szocioli nevű társasjátékkal rukkoltak elő egy lengyel kutatóintézet munkatársai. A játékot a Monopoly nevű társasjáték mintájára csinálták, a célja pedig, hogy sorban állással például kenyérhez vagy vécépapírhoz jusson a játékos.

Mit csináltak a nők a szocializmusban?

Szórakozás2011.01.05, 12:39

A traktoroslánytól az országgyűlési képviselőnőig, az 56-ban kivégzett forradalmárnőtől a panelban élő kismamáig: a szocializmus korszakának nő sorsai jelennek meg hét tanulmányban egy kötetben. Izgalmas témák jelennek meg a Kádár leányai című kötetben tudományos alapossággal feldolgozva, csak a nyelvezet nehezen emészthető.  

Elárverezi a raktáraiban talált Lenin-szobrokat Navracsics minisztériuma

Itthon2010.11.23, 14:31

Jótékonysági árverést rendez a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium azokból a munkásmozgalmi időket idéző tárgyakból, Lenin-szobrocskákból, amelyek a raktáraiból kerültek elő. A minisztérium meg akar szabadulni a tárgyaktól, amelyek a Szoborparknak nem kellettek.

Heti Válasz: Paul Lendvai az állampárti Külügynek jelentett

Itthon2010.11.18, 15:46

A Heti Válasz szerint Paul Lendvai, Ausztriában élő publicista 1985-ben a magyar Külügyministérium "önkéntes informátora" volt, a lap akkor keletkezett iratokat idézve állítja ezt. Lendvai közleményben reagált a cikkre, amely szerinte szándékosan félrevezető, és sérti újságírói hírnevét és emberi méltóságát.

Meg akar szabadulni a raktáraiban talált Lenin-szobroktól a KIM

Itthon2010.09.16, 12:57

Munkásmozgalmi, kommunista műtárgyakat, Lenin-szobrokat találtak a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium raktáraiban, a minisztérium hivatala mindenképpen meg akar szabadulni tőlük. A tárgyakat felajánlották a Szoborparknak - ahol a szocializmus idején köztereken álló szobrokat gyűjtötték össze -, amely azonban nem kéri őket.

Lenin-szobrokra bukkantak a minisztériumok raktáraiban

Itthon2010.09.15, 15:46

Majdnem kétszáz munkásmozgalmi témájú műtárgyat találtak a letár során a minisztériumok raktáraiban, köztük számos Lenin-szobrot is.

Óvatos szavakkal hidalná át a Fidesz a szocialista törésvonalat

Itthon2010.07.02, 09:03

Bár nincs erről szóló központi utasítás, a Fidesz vezetése mégis óvatosabban viszonyul a szocialista rendszerhez, mint korábban - állította a pártvezetés munkáját ismerő több forrás az [origo]-nak. A Fidesz visszafogottsága mögött az állhat, hogy a párt gesztusokat akar tenni a hozzá pártolt baloldali szavazóknak. Egy, a párt vezetésének munkáját közelről követő forrás szerint a Fidesz által eddig fontosnak kezelt törésvonalat nincs értelme fenntartani, bár a ziccereket így sem hagyják ki.

Piacfetisiszták és érzelgős hülyék: Obama és a szocializmus

Vélemény2009.03.14, 21:24

Az amerikai elnököt ellenzéke azzal vádolja, hogy szocialista politikával igyekszik úrrá lenni a hazáját sújtó gazdasági válságon. Jogos-e a kritika és egyáltalán, vannak-e még Amerikában szocialisták?  

Székely Gábor: Kell a nyereményhalmozódás

Vendégszoba2007.12.29, 15:47

Hiába az egyre többféle szerencsejáték, olvasóink döntő többsége a jó öreg lottóról kérdezte a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatóját. Székely Gábor a Vendégszobában beszélt saját szenvedélyéről, a jövőre várható változásokról és a szocializmus alatti sorsolásokról terjedő legendákról is.

Két lépésre van Chávez az örökkévalóságtól

Nagyvilág2007.08.22, 12:37

A venezuelai parlament előzetesen rábólintott azokra az alkotmány-módosításokra, amelyek lehetővé tennék, hogy akár évtizedekig Hugo Chávez irányítsa az országot. Az olajbevételekre szocializmust építő Chávez maga kezdeményezte, hogy korlátlan alkalommal újraindulhasson az elnökségért, és hat helyett hét évig tartson mandátuma. Az ellenzék a demokráciát félti. A javaslatokat még meg kell szavazniuk a képviselőknek, majd népszavazást is tartanak róluk.

Chávez kiebrudalja kritikusait Venezuelából

Nagyvilág2007.07.23, 14:48

Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentette: kiutasít az országból minden olyan külföldit, aki nyilvánosan bírálja őt, vagy kormányát. Chávez elrendelte, hogy a hivatalnokok figyeljék a "nemzeti büszkeséget sértő" nyilatkozatokat - jelentette a BBC. Az államfő "21. századi szocializmusával" sok nyugat-európai, baloldali politikus - például a londoni polgármester - is nyíltan szimpatizál.

Gyorsabban építi a szocializmust Chávez

Nagyvilág2007.01.09, 07:19

Felgyorsította szocialista forradalmát Hugo Chávez venezuelai elnök. A múlt hónapban újraválasztott venezuelai elnök jelentősen bővítené hatáskörét - az erről szóló törvényt várhatóan megszavazza a kongresszus. Chávez emellett bejelentette a nemzeti bank önállóságának megszüntetését és több villamosenergia-ipari és egy távközlési vállalat államosítását.

Hozta a papírformát a latin olajkirály

Nagyvilág2006.12.04, 06:57

Közel 22 százalékos szavazattöbbséggel áll nyerésre a szavazatok 80 százalékának összeszámolásakor Hugo Chávez a venezuelai elnökválasztáson. A hivatalban lévő elnök már győztesnek is hirdette magát. Újabb, immár harmadik választési győzelme nyomán Chávez folytathatja a szocializmus építését a latin-amerikai ország olajkincsére alapozva.

Kétfejű szocializmus ellen száll harcba az MDF

Itthon2006.08.26, 17:06

Az MDF szerint újra támad a szocializmus, a szörnynek ráadásul két feje nőtt: egy baloldali és egy magát jobboldalinak álcázó. A párt szerint a populista politika helyett józan párbeszédre van szükség, melyre csak egy új jobboldal képes. Ennek érdekében szombaton "Új Jobboldal" címmel fogadtak el nyilatkozatot.

A csehek ötöde visszasírja a nyugodt szocializmust

Nagyvilág2005.11.15, 10:29

Biztonság, kiszámíthatóság, nyugalom - ez jellemezte a csehek szerint a szocializmust, amelyet 20 százalékuk visszasír. Egy országos felmérés szerint mindössze az emberek harmada elégedettebb a jelenlegi politikai és gazdasági rendszerrel, 38 százalék szerint pedig semmi különbség nincs.

Kuba: a nagy zöld gyík

[origo] utazás2008.01.28, 16:06

Egyesek szerint erre a kicsiny, mozgékony hüllőre hasonlít Kuba földrajzi formája. A jó ég tudja, mindenesetre aki egy jó kis egzotikus utazásra vágyik és nem utolsósorban kíváncsi a szocializmus utolsó bástyájára, annak érdemes elutaznia a Karib-tenger legnagyobb szigetére, Kubába.

Nem vágyódunk vissza a szocializmusba - A kis utazás című film alkotói a Társalgóban

Vendégszoba2003.04.15, 19:41

November 3-án 14 és 15 óra között A kis utazás című film alkotói, a Közgáz Vizuális Brigád filmes alkotócsoport tagjai, Buzás Mihály, Czabán György és Pálos György voltak az [origo] Társalgójának vendégei egy laza hangulatú kérdezz-felelek erejéig.

Kuba: örökre szocializmus

Nagyvilág2002.06.27, 14:09

A szocializmus "megmásíthatatlan" Kubában a szigetország alkotmánymódosítása után, amelyet szerdán a várakozásoknak megfelelően egyhangúlag szavazott meg a törvényhozás háromnapos rendkívüli ülésszakán. Fidel Castro államfő szerint Kubának nagyobb szüksége van a szocializmusra, mint bármikor korábban.

Medgyessy nevében küldözgettek lejárató sms-eket

Itthon2001.12.27, 16:35

Medgyessy Péter, az MSZP kormányfőjelöltje nevében küldtek sms-eket az utóbbi napokban több mobiltelefonra is. A "Kedves elvtárs! Építstük tovább a szocializmust" kezdetű szöveget azonban nem Medgyessyék küldték, visszaéltek a szocialista kormányfőjelölt nevével.

Előző
  • 1
  • 2
Következő