szocialista képviselő

címke rss
Nem hallgatja meg az MSZP az alkotmánybíró-jelölteket

Nem hallgatja meg az MSZP az alkotmánybíró-jelölteket

Politikai színjátéknak tartja az MSZP az alkotmánybírák jelölését, ezért nem vesz részt a meghallgatásukon sem - jelentette be a párt. A szocialisták Czine Ágnest felkészült bírónak tartják, Varga Zs. András jelölése viszont elfogadhatatlan a számukra.

Szanyi Tibornak a lányoknál mindig nagy sikere volt

Itthon2013.04.08, 09:11

A rajongóinak ő Szanyi kapitány, párttársai számára beszólogató fenegyerek, ellenfelei egyszerűen Tintás Tibinek nevezik, a Lehel piaci kofák már utat is elneveztek róla. Szanyi Tibor, a színészkedést agrárdiplomáciai, majd vállalkozói pályára cserélő, 15 éve népszerű angyalföldi MSZP-s képviselő szívesen lett volna pártelnök is, de a karrierépítésben hol az agrártrollok, hol Kóka János vagy Gyurcsány Ferenc akadályozta meg. A lányoknál nagyobb sikere volt, mint a politikában, a legnagyobb fegyvere a csibészes mosolya. Portré Szanyi Tiborról.

Próbál örülni a savanyú szőlőnek az MSZP

Itthon2008.09.01, 21:03

Az SZDSZ keményen visszautasította a kormányfő programját, és bár az [origo] által megkérdezett szocialisták nem örültek ennek, mégis próbáltak jó képet vágni a történtekhez. Szerintük az SZDSZ zsarolja az MSZP-t és próbál minél határozottabbnak tűnni, hogy visszanyerje támogatóit, de a kezdeti keménység alábbhagy majd és megenyhülnek a szabad demokraták. Igaz, akadt olyan szocialista képviselő is, aki szerint Gyurcsány távozásán gondolkozni sem túl merész ötlet.

Megtöbbszörözné a bírságokat egy MSZP-s

Itthon2007.05.30, 11:21

Olcsón megússzák a hangos kocsmák és más szabálysértők  - véli egy szocialista képviselő, aki ezért azt javasolja, hogy az önkormányzatok a jelenleginél sokkal nagyobb bírságot szabhassanak ki.

A Lungo Drom nyerte a roma választást

Itthon2007.03.07, 16:52

Fidesz-MSZP szembenállásra lehet számítani az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzatban is, miután a Farkas Flórián fideszes képviselő által vezetett Lungo Drom nyerte a választásokat a Teleki László szocialista képviselőt a soraiban tudó Magyarországi Cigányok Országos Fóruma előtt.

A Legfőbb Ügyészség beperelte Tóth Károlyt

Itthon2004.09.20, 17:33

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) pert indít Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselővel szemben. A nyomozó hatóság szerint ugyanis a szocialista képviselő súlyosan megsértette a testület jó hírnevét.

Jövő héten döntenek Doszpotról

Itthon2003.02.04, 07:35

László Csaba pénzügyminiszter a Magyar Hírlap információi szerint nemet fog mondani Doszpot Péter szocialista képviselőnek, és nem nevezi ki a Vám- és Pénzügyőrsé Országos Parancsnokságának különleges főosztályának élére. A volt nyomozónak ugyanis nincs megfelelő végzettsége a pozícióhoz.

Súlyos büntetések az MSZP-frakcióban

Itthon2002.06.25, 17:16

Egy perc késés 150 ezer forintjába is kerülhet egy szocialista képviselőnek. Ekkora büntetést kaphat, ha az ő mulasztása miatt nem sikerül elfogadtatni egy törvényt, vagy miatta szavaz le az ellenzék egy minisztert.

ORTT-intő a MIÉP lefasisztázásáért

Itthon2001.12.18, 12:02

Elmarasztalta az ORTT a Halas Televíziót. Egy novemberi műsorban ugyanis egy szocialista képviselő fasiszta pártnak nevezte a MIÉP-et, a műsorvezető pedig mindezt szó nélkül hagyta.

Parlamenti vitanap az Országimázs Központról

Itthon2001.12.06, 11:47

Az MSZP kezdeményezésére parlamenti vitanapot tartanak jövő héten az Országimázs Központról. Keller László szocialista képviselő szerint azért elengedhetetlen egy vitanap, mert az OK néhány szerződését már az Állami Számvevőszék is szabálytalannak minősítette.

Az MSZP bevezetné a 13. havi nyugdíjat

Itthon2001.11.19, 14:36

Takács Imre szocialista képviselő azzal indokolja önálló képviselői indítványát, hogy decemberben megnövekednek a kiadások, miközben jelenleg legközelebb csak hat hét múlva kapnak nyugdíjat az érintettek.

Az MSZP a miniszterelnöktől vár választ a Dunaferr vezetők ügyében

Itthon2001.09.07, 17:15

Keller László szocialista képviselő szerint a Dunaferrnél végzett tevékenységükkel összeférhetetlen üzletekben vannak benne a gyár új vezetői. Ezzel kapcsolatban a képviselő kérdéseket tett fel Orbán Viktor miniszterelnökhöz, és Polt Péter legfőbb ügyészhez.

Keller gyanúsnak tartja a Dunaferr új vezetését

Itthon2001.09.04, 14:58

Keller László szocialista képviselő szerint a Dunaferr új igazgatóságában Fidesz közeli, túlságosan nagy hatalmú, és gyanús üzletek közelébe került emberek ülnek. Egy szocialista képviselő úgy tudja, a Keller által megtámadott egyik igazgatósági tag a miniszterelnök feleségének rokona.

Ma temetik Vancsik Zoltánt

Itthon2001.08.30, 10:10

Csütörtök délután négykor vesznek végső búcsút az autóbalasetben elhunyt szocialista képviselőtől Székesfehérváron. Vancsik Zoltán augusztus 17-én vesztette életét.

Keller szerint a kormány lejáratja a Dunaferrt

Itthon2001.08.24, 16:16

A szocialista képviselő úgy véli, hogy a Miniszterelnöki Hivatal szándékosan a vállalat rossz hírét kelti. Az ügy tisztázása érdekében kérdéseket tett fel Stumpf István kancelláriaminiszternek.

Feljelentéskiegészítés az M3-as ügyében

Itthon2001.08.14, 14:40

A Legfőbb Ügyészség feljelentés kiegészítése céljából küldte tovább Keller László szocialista képviselő feljelentésének iratait a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségnek. Keller szerint egyes szakaszokon nem megfelelő az M3-as minősége, és egyes cégek el nem végzett munkákért vettek fel pénzt.

Stumpf visszautasítja az FVM-ben történt visszaélésekkel kapcsolatos vádakat

Itthon2001.07.30, 12:16

Keller László és Tóth András szocialista képviselők Stumpf István kancelláriaminiszterhez és Orbán Viktor miniszterelnökhöz intézett levelükben Orbán és Stumpf felelősségét firtatták a Szabadi-ügyben. Stumpf - a miniszterelnök helyett is adott - válaszában visszautasította a vádakat.

Előző
  • 1
Következő