Szlovákia

címke rss

Olaszország után Szlovákia is bejelentette, hogy nem lesz ott a migrációs csúcson

Nagyvilág2018.12.05, 14:44

Szlovákia elutasítja az ENSZ migrációs paktumát és nem képviselteti magát jövő a heti marrákesi csúcstalálkozón, ahol a bevándorláspárti országok várhatóan megszavazzák az egyezményt. A szlovák parlament még a múlt héten szavazta meg az ENSZ dokumentum elutasítását. Kedden Olaszország jelentette be, hogy az olasz kormányfő sem utazik el az észak-afrikai orszába. Közben a szlovák államfő bejelentette, hogy egyelőre nem fogadta el a szlovák külügyminiszter lemondását.

Körözött magyar férfit fogtak el Szlovákiában

Nagyvilág2018.11.30, 16:39

Nemzetközi körözés alatt álló magyar férfit fogtak el a szlovákiai Dunaszerdahelyen.

Hajnalban öt ember, köztük négy gyermek égett benn egy családi házban

Nagyvilág2018.11.30, 11:47

A Kelet-szlovákiai Rihnóra pár perccel hajnali három óra előtt riasztották a tűzoltókat a családi házhoz – számolt be a szlovák rendőrségre hivatkozva a TASR hírügynökség.

Két balesetet okozott a másodikba ő is belehalt

Nagyvilág2018.11.29, 15:36

Az első balesetnél még elhajtott, a másodikba már belehalt az a sofőr, aki két balesetet is okozott tegnap a szlovákiai Késmárkon, majd Ménhárdon karambolozott. 

A szlovák parlament elutasította az ENSZ migrációs csomagját

Nagyvilág2018.11.29, 12:21

Elfogadta a szlovák parlament csütörtökön azt a határozatot, amelyben felszólítja a pozsonyi kormányt, hogy lépjen ki az ENSZ globális migrációs csomagjának elfogadási folyamatából, és utasítsa el azt. A határozatról három napig vitatkoztak a szlovák parlamentben.

Rokonát ölhette meg egy várhosszúréti férfi

Nagyvilág2018.11.27, 16:09

Pénteken a gyanú szerint meggyilkoltak egy 43 éves férfit a szlovákiai Várhosszúréten. A gyilkossággal egy 48 éves férfit gyanúsítanak.

Csütörtökön Pozsonyba, pénteken Prágába utazik Orbán Viktor

Itthon2018.11.27, 11:48

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken cseh kollégája, Andrej Babis meghívására hivatalos látogatást tesz Prágában - erősítette meg az erről szóló keddi cseh sajtóbeszámolókat az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Szlovákia sem támogatja a Soros-féle migránspaktumot

Nagyvilág2018.11.25, 15:55

Korábban már több ország is jelezte, hogy semmiképpen sem fogja támogatni a Soros-paktumot, azaz az ENSZ migrációs egyezményét. Ehhez a csoporthoz társult most Szlovákia is.