Szlovák Nemzeti Párt

címke rss

A szlovákokat nem hatotta meg Göncz levele

Nagyvilág2006.07.26, 18:32

A jelek szerint egyelőre nem sok foganatja volt Pozsonyban Göncz Kinga magyar külügyminiszter levelének, amelyben szlovák kollégájánál tiltakozott az egyik koalíciós párt vezetőjének magyarellenes nyilatkozatai miatt. Robert Fico szlovák kormányfő egy hírügynökség szerint azt mondta, nem tartja fontosnak Göncz levelét. A magyar külügyminiszter ugyanakkor bízik benne, hogy Fico elolvassa majd a levelet.

Fico megvádolta a magyar képviselőket

Nagyvilág2006.07.09, 23:57

A most ellenzékbe vonult eddigi kormánypártok megrendelésére készültek a kormányát érő európai bírálatok - jelentette ki vasárnap este Robert Fico, az új szlovák kormány miniszterelnöke.

Hazahozná a szlovák katonákat Irakból Fico

Nagyvilág2006.07.01, 15:26

Hazahozná a szlovák katonákat Irakból Robert Fico kijelölt miniszterelnök. Szlovákia százfős műszaki alakulatot állomásoztat Irakban. Fico ugyanakkor nem zárta ki azt, hogy országa részt venne az iraki hadsereg, vagy rendőrség kiképzésében.

Slota és Meciar pártja kapja az eddig magyarok felügyelte tárcákat

Nagyvilág2006.06.29, 22:47

A Szlovákiában rövidesen hivatalba lépő miniszterelnök pártja, a Smer a leköszönő kormány magyarok felügyelte minden tárcáját koalíciós partnereinek, a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) és a Vladimír Meciar nevével jegyzett Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomnak (LS-HZDS) juttat.

Magyarellenes koalíció alakult Szlovákiában

Nagyvilág2006.06.29, 13:20

A nyíltan magyarellenes Szlovák Nemzeti Párttal és Valdimir Meciar pártjával léptek koalícióra a két héttel ezelőtti választáson győztes szlovák szociáldemokraták. Robert Fico ezzel a katasztrófakoalíció néven emlegetett kormányzati szövetséget hozta létre. Kérdés, hogy szélsőséges szövetségeseivel az oldalán Fico képes-e betartani ígéretét, hogy kormánya nem nyirbálja meg a nemzetiségek jogait, és európai politikát folytat.

Meciaréknál puhatolózik a szlovák választás győztese

Nagyvilág2006.06.20, 14:16

A szlovákiai választásokon legjobban szereplő Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke a Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal (LS-HZDS) kezd kormányalakítási tárgyalásokat. Ezt maga Robert Fico, a győztes párt elnöke jelentette be kedden, röviddel a kormányalakítási tárgyalásokra feljogosító államfői megbízás után. Fico jelezte: a továbbiak során a többi parlamenti pozíciót szerzett párttal is "találkozni akar".

A baloldal nyerte a szlovák választást

Nagyvilág2006.06.18, 14:23

Hat párt került be a szlovák parlamentbe a szombaton megtartott előrehozott választáson. Az előzetes eredmények szerint a választást az eddig ellenzékben lévő baloldali Smer nyerte, amely a voksok 29,34 százalékát kapta. A második a jelenlegi kormányfő, Mikulás Dzurinda pártja lett, a harmadik helyet a radikális politikájáról ismert Szlovák Nemzeti Párt szerezte meg. A Magyar Koalíció Pártja eddigi legjobb eredményével negyedik lett.

Ján Slota magyar titkosügynököket sejt Szlovákiában

Nagyvilág2006.03.24, 01:23

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Ján Slota szerint a magyar titkosszolgálatok kétszáz embere tevékenykedik jelenleg Szlovákiában.

Rasszistának nevezte a Fidesz az MSZP vendégét

Itthon2004.02.25, 17:32

Németh Zsolt országgyűlési képviselő, a Fidesz-frakció külügyi kabinetjének vezetője elítélően szólt Robert Fico szlovák politikus MSZP-nél tett budapesti látogatásáról. Németh szélsőségesen magyarellenes, Európa-ellenes és egyáltalán nem burkoltan rasszista, romaellenes személyként jellemezte Ficót. Az MSZP közleménye szerint Fico a párt támogatását kérte a Szocialista Internacionálé, illetve az Európai Szocialisták Pártjához történő csatlakozáshoz. A kérésre Kovács László pártelnök kedvező választ adott.

Eljárás Szlovákiában magyarellenes klipek miatt

Nagyvilág2002.11.14, 17:49

Magyarellenes kampányuk miatt indult eljárás két szlovákiai politikus ellen. A Szlovák Nemzeti Párt és a Valódi Szlovák Nemzeti Párt az őszi választási kampány idején azzal riogattak, hogy a magyarok megalázzák a szlovákokat és kiszorítják őket az ország déli részéből.