Szirtes Ági

címke rss

Jó magyar szex - befejező rész (16+)

Nem igaz, hogy a magyar filmekben kizárólag nyomorult és kiábrándító közösülések vannak. Négyrészes cikksorozatunkban az elmúlt húsz év magyar filmtörténetének húsz legemlékezetesebb szexjelenetét gyűjtjük össze. Az első ötbe bekerült minden idők legszomorúbb nászéjszakája, egy legendás menet a mosógép tetején, és Nagy Ervin akciója egy unatkozó asszonykával. Megmutatjuk, mit kezd Kerekes Vica egy flakon tejszínhabbal, és azt is, milyen, amikor egy lavórnyi nyers hús tetején indul be a vágy. (Összeállításunkba belevettük a magyar színésznők külföldi filmjeit is.)

A cigánygyilkosságokra a színpadon sincs megoldás

Kultúra2010.11.14, 00:18

Fontos színházi előadás a Cigányok még akkor is, ha lezáratlan és felemás. Amiről szól - a romagyilkosságok és a magyar-cigány együttélés ügye -, a valóságban sem tart előrébb. Viszont most először akart egy színház bevallottan és nyíltan az ország egyik legfenyegetőbb társadalmi problémájáról beszélni. Azóta a Nemzeti Színház is kiírta pályázatát a romagyilkosságokról szóló dokumentumdráma megírására. Nyújthat-e társadalmi terápiát a színház, és a Katona József Színház Cigányokja teszi-e?

Egy fröcsikét, ha már itt vagyunk!

Kultúra2015.09.21, 10:59

Már gyerekkorában is színésznek készült, a Katona történetében ő játszotta a legtöbb szerepet. Szirtes Ági hatvan éves.

Ilyen velejéig gonosz embert még nem játszottam

Kultúra2015.10.03, 10:09

Ha megkérdezik társadalmi-politikai kérdésekben, nem szeret hazudni. Szerinte az ember felelős magáért, a gondolataiért. Azzal is tisztában van, hogy következménye van mindannak, amit egy színész kimond. Sőt annak is, amit nem. Az idén hatvanéves Szirtes Ági mesélt arról, milyen nehéz volt kilépnie apja árnyékából, ad-e pénzt a hajléktalanoknak, mit gondol a bevándorlókról, és hogyan áll legújabb szerepéhez.

A kopasz Rudolf Pétert alig lehet felismerni

Film2017.01.17, 15:56

Amerikában mutatják be először Török Ferenc legújabb filmjét, a múlt kibeszéletlen traumáiról szóló, rendkívül feszültnek tűnő 1945-öt. Rudolf Péter meghökkentően félelmetes korrupt helyi kiskirályként, az Üvegtigris szimpatikus sztárját először alig ismertük fel. A falu lakóival egyetemben minket is marcangol a kérdés: mit akar a településhez közelítő két zsidó férfi?  

Szirtes Ági: Csodálatos művész volt, halála nagy veszteség

Itthon2017.08.30, 20:12

"Csodálatos ember volt, csodálatos művész, halála nagyon nagy veszteség" - emlékezett Makk Károlyra Szirtes Ági színművész.

Novembertől látható Kulka János ismét a filmvásznon

Travelo2018.08.30, 13:37

November 1-jén kerül a hazai mozikba Ujj Mészáros Károly fantasztikus látványvilágot ígérő thrillere, az X – A rendszerből törölve. Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bujáki Zsófi és Molnár Áron mellett Kulka János a betegsége után ebben az alkotásban lesz először látható a filmvásznon. 

Megvannak az idei Prima Primissima díj jelöltjei

Archívum2018.09.19, 10:00

A héten nyilvánosságra hozták a 2018. évi Prima Primissima díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét.

Előző
  • 1
  • 2
Következő