szíriai elnök

címke rss
Nem bánt meg semmit és nem akar lemondani a szíriai elnök

Nem bánt meg semmit és nem akar lemondani a szíriai elnök

Bassár el-Aszad arra számít, hogy legalább 2021-ig hatalmon marad. A szíriai elnök Damaszkuszban nyilatkozott angol és amerikai politikai elemzőknek és újságíróknak.

Jom kippur; az izraeli hírszerzés tragikus csődje

Tudomány2015.10.07, 08:24

1973. október 6-án az Izrael-ellenes arab koalíció elsöprő erejű offenzívát indított a zsidó állam ellen.  A jom kippur ünnep előestéjén összehangoltan megindított egyiptomi-szír vezetésű hadművelet hatalmas zűrzavart okozott az izraeli katonai és államvezetésben. Az első napokban úgy tűnt, nincs olyan erő, amely képes lenne megállítani a diadalmasan előrenyomuló arab seregeket; huszonöt éves történelme során Izrael még sohasem forgott akkora veszélyben, mint 1973 októberének forró napjaiban.

Magyarország is beállt a szíriai lázadók mögé

Itthon2012.12.13, 15:26

Magyarország is aláírta szerdán azt a nemzetközi dokumentumot, amelyben több mint 100 ország ismerte el a szíriai nép egyetlen legitim képviselőjének az ország elnökével polgárháborút vívó lázadókat. Martonyi János külügyminiszter szerint kifejezetten jó kapcsolataink vannak a felkelőkkel, akiknek az egyik szóvivője még magyarul is tud, és már a segítségünket is felajánlottuk.

Az USA is támogatja a szíriai ellenzék új vezetőjét

Nagyvilág2012.11.12, 09:43

Több ország, köztük az Egyesült Államok, Franciaország, Törökország és Katar is azonnal támogatásáról biztosította a vasárnap alakult új szíriai ellenzéki koalíciós erőt. A koalíció célja, hogy a szíriai nép legitim képviselőjeként kapja meg a nemzetközi elismerést, és a későbbiekben átvegye a hatalmat.

Otthagyta a mészárlást a szír miniszterelnök

Nagyvilág2012.08.06, 14:35

A szíriai állami televízió beszámolója szerint leváltották Rijád Hidzsáb szíriai miniszterelnököt, mindössze két hónappal kinevezése után. Hidzsáb szóvivője útján jelentette be, hogy elpártol a "gyilkos és terrorista rezsimtől". Hírügynökségi jelentések szerint Jordániába menekült a családjával.

Hadiállapotban van Szíria az elnök szerint

Nagyvilág2012.06.27, 08:25

Az ország hadiállapotban van, és minden erőt a harc megnyerésére kell fordítani - közölte kedden este Bassár el-Aszad szíriai államfő. Kedden heves harcok dúltak a szír főváros külvárosaiban.

Megtiltották az EU-országokba utazást Aszad feleségének

Nagyvilág2012.03.23, 12:29

Nem utazhat az Európai Unió országaiba a szíriai elnök 36 éves felesége - döntöttek pénteken az uniós külügyminiszterek. Aszma el-Aszad vagyonát is zárolták, így már tizenkettőre nőtt azon szíriai vezetők száma, akik ellen szankciókat léptetett életbe az unió.

Letiltják az európai vásárlásról a szíriai elnök feleségét

Nagyvilág2012.03.22, 08:53

A brit származású Aszma el-Aszad az utóbbi időben drága bútorokat és ékszereket rendelt magának Londonból és Párizsból, sőt egyik barátjának e-mailben azt írta, már alig várja a mintegy 1,3 millió forintos Christian Louboutin cipőjét. Közben a szíriai erőszak eddig nyolcezer halálos áldozatot követelt.

Beengedték a Vörös Félhold munkatársait Homszba

Nagyvilág2012.03.07, 16:38

Egyelőre nem tudni, milyen gyógyszereket és élelmiszereket tudtak a lerombolt városrészbe vinni a segélyszervezet munkatársai.

Új városokat is bombázni kezdtek Szíriában

Nagyvilág2012.02.28, 14:01

Közel 150 ember halt meg a legutóbbi szíriai bombázásokban, nagy részük az ellenzék által uralt Homszban. A szíriai kormányerők olyan városokat is bombáznak, amelyeket korábban nem.        

Előző
Következő