szintetikus biológia

címke rss

Átvették az irányítást a sejtek működése felett

Egy kutatócsoport olyan genetikai eszközt hozott létre, amelyet a jövőben szinte bármilyen célra fel lehetne használni a sejteken belül. Egy mesterségesen előállított, speciális DNS-darab beültetésével elérték, hogy a vizsgált sejtek úgy viselkedjenek, ahogyan a kutatók szeretnék. Erre ugyan már korábban is volt lehetőség, de korántsem ennyire rugalmasan: az eszközzel egyaránt el lehetne pusztítani a rákos sejteket, vagy célzottan vezérelni az őssejtek viselkedését.

Az első mesterséges fehérjék, amelyek képesek fenntartani az életet

Tudomány2011.01.07, 18:16

Egy amerikai kutatócsoport első alkalommal hozott létre olyan mesterséges fehérjéket, amelyek annak ellenére, hogy nem fordulnak elő a természetben, mégis életképessé tették a baktériumokat. A vizsgálatban használt mutáns baktériumtörzsek egyébként elpusztultak volna, a szintetikus fehérjékkel azonban mégis életben maradtak.

Rangos nemzetközi biotechnológiai versenyen nyertek aranyérmet a debreceni hallgatók

Archívum2011.11.23, 11:20

Másodszor indult a Debreceni Egyetem csapata a genetikailag módosított gépek nemzetközi versenyén. Az amszterdami regionális selejtezőn aranyéremmel jutalmazták munkájukat, de a verseny döntőjébe az idén nem sikerült bejutniuk.

Egy kicsit még várni kell a mesterséges életre

Tudomány2012.01.14, 17:40

A "genetika Darth Vaderének" már sikerült újraindítania sejteket, mesterségesen összeszerelt operációs rendszer, azaz genetikai anyag alkalmazásával. Mi lesz a következő lépés, megszületik-e 2012-ben az első teljesen mesterséges sejt? A baktériumok háziasításával foglalkozó magyar kutató szerint még nem, de nem is lenne sok értelme.

Működő mesterséges élesztőkromoszómát készítettek

Tudomány2014.03.29, 15:47

Első ízben sikerült teljesen mesterséges úton, laboratóriumban szintetizálni egy sejtmagvas lény, az élesztő egyik kromoszómáját. A kutatók nemcsak lemásolták az eredeti kromoszóma szerkezetét, hanem több száz változtatást is végrehajtottak rajta, azt vizsgálva, így is működőképes marad-e.

Tesztcsík az ebola és más vírusok kimutatására

Egészség2014.10.29, 12:38

Biztos sokakban felmerült a gondolat, milyen jó lenne, ha az egyes betegségeket egy olyan egyszerű tesztcsíkkal ki lehetne mutatni, amilyen a terhességi teszt. Két kutatócsoport együttműködésének az eredményeként most kézzelfogható közelségbe került egy ilyen teszt. Az amerikai kutatók által kidolgozott módszerrel perceken belül kimutatható a mintából számos kórokozó, például az ebolavírus jelenléte.

Az emberiség létét leginkább fenyegető katasztrófák

Tudomány2015.02.18, 13:52

Világuralomra törő intelligens számítógépek, vírus okozta megfékezhetetlen világjárvány és több más hasonló apokaliptikus vízió szerepel abban az első tudományos tanulmányban, amely azt foglalja össze, milyen világméretű veszélyekkel kerülhet szembe az emberiség.

Elkészítették a világ első mesterséges riboszómáját

Tudomány2015.07.30, 17:18

Egyesült államokbeli kutatók kifejlesztettek egy Ribo-T-nek nevezett szintetikus molekuláris szerkezetet, amely élő sejtbe helyezve a természetes riboszómákéhoz hasonló hatékonysággal képes részt venni a fehérjeszintézisben.

Mi lesz az emberiség étlapján 2050-ig?

Gazdaság2019.09.26, 15:30

John Cumbers, a SynBioBeta alapítója és vezérigazgatója az amerikai Forbes magazin internetes kiadásában megjelent cikkében egy komoly témára hívja fel a figyelmet, mely egyre nagyobb globális figyelmet kap, ez pedig az élelmiszerbiztonság. A szakember szerint szembe kell nézni a változó éghajlattal, a kártevőkkel, a vízre és a talajra nehezedő nyomással, amely egyaránt korlátozza képességünket abban, hogy elegendő mennyiségű élelmiszert állítsunk elő. Megállapításai bár újszerűek, egyben vitathatóak is. Kérdés, hogy a kezdeti sikerek után hogyan fogadják majd szélesebb körben például a tömegesen előállított, növényi alapú, nem termmészetes ...

Felfoghatatlan nagyságú üzlet a semmiből élőt létrehozni

Gazdaság2022.06.12, 22:49

A szintetikus biológia az a tudományterület, amely a különféle élő szervezetek, életformák áttervezését kutatja. Ezt annak érdekében teszi, hogy vívmányait az emberi élet több területén is hasznosítani lehessen. Mindez pedig egyúttal egy hatalmas iparágat is jelent, amely a következő években látványos növekedést produkálhat.

Előző
  • 1
Következő