Színművészeti Egyetem

címke rss

A Nemzeti Színház előadására érkező nézőket filmezett néhány színművészetis hallgató

Itthon2020.09.22, 15:44

Nagyjából két tucat színművészetis hallgató (néhány tanáruk támogatásával) tüntetésszerűséget szervezett hétfő este a Nemzeti elé, ahol egy Márai Sándor-drámát játszottak. Az előadásra érkező majd távozó nézőket filmezték, amellett, hogy szavaltak a téren. Hogy milyen céllal rögzítették, hogy ki nézi meg A kassai polgárok című drámát, nem derült ki. Úgy tudjuk, a művészbejáró előtt is megjelentek. A Nemzeti Színház ezzel kapcsolatban közleményt adott ki. 

Elismerte Upor László, hogy valós az Origó birtokába jutott dokumentum, ami bizonyítja: egy hónappal a Színművészeti elbarikádozása előtt a Színművészeti négy napos tábort szervezett, hogyan kell elfoglalni egy egyetemet

Itthon2020.09.19, 15:15

Természetesen pontosan tisztában voltunk vele, de most Upor László lemondott (de továbbra is a Színművészetit irányító) rektorhelyettes is elismerte: valós az Origóhoz került dokumentum, amely azt bizonyítja, jó előre megszervezett és nem spontán, hallgatói akció volt a Színművészeti elbarikádozása. Ezt tegnapi írásunkban ismertettük és mutattuk be azt a levelet, amelyet a Színművészeti kommunikációs vezetője küldött szét a hallgatóknak.

Alföldi Róbert megpróbálja eljátszani az utcán, hogy nem hallja a Hír TV számára kellemetlen kérdéseit - videó

Itthon2020.09.19, 13:49

Péntek kora délután egy dokumentum került az Origó birtokába, amelyből kiderült: közel egy hónappal azelőtt, hogy néhány tucat színművészetis hallgató elbarikádozta a Színművészetit, hogy a törvényesen megválasztott kuratórium, Vidnyánszky Attila vezetésével ne irányíthassa az egyetemet, a Színművészeti kommunikációs vezetője körlevélben szervezett a diákok között egy négynapos nyári szabadegyetemet - az egyetem campusára. Néhány téma: megbukott a képviseleti demokrácia (azaz, akkor mindent lehet, fel lehet rúgni a demokrácia szabályait), egyetemfoglalás, hogyan zajlott 2009-ben a zágrábi egyetem blokádja. A közreműködők között ott ...

Az órarend és a jelenléti ív ellen is tiltakoznak színművészetis diákok

Itthon2020.09.14, 16:34

Egészen sajátosan folytatódik a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügye. Mint ismert: más egyetemekhez hasonlóan, modellváltásra került sor és kuratóriumot hoztak létre. Más egyetemnél eredményesen lezajlott ez a folyamat. Viszont az elismerten súlyos szakmai gondokkal küzdő egyetem kuratóriumi elnökét, Vidnyánszky Attilát vagyonelkobzással fenyegette meg a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc. A tanárok egy része mintegy bátorítva érezte ezt követően magát, és a diákokat pajzsként maguk elé tartva, egyfajta lázadásszerűséget provokáltak ki. Néhány tucat hallgató elbarikádozta az egyetemet, és a normális tanítást annak ellenére nem enngedik ...

Vidnyánszky Attila kész tárgyalni, a Színművészeti régi vezetése viszont kirekesztő légkört teremt

Itthon2020.09.03, 17:00

A Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című, csütörtök reggeli műsorának vendége volt Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke és Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. A beszélgetés témája a Színművészeti átalakítása körül kirobbant vita volt, a dolog aktualitását pedig a Színművészeti és a kuratórium vezetőségének szerdai tárgyalása adta.

Alapjogokért Központ: Nincs tétje a Színművészetin zajló eseményeknek

Itthon2020.09.02, 17:34

Olyan, mint egy valós forradalom, de mégsem, ez csak a valósnak az olcsó utánzata, mivel nem jár semmilyen retorzióval, és mivel valójában nincs tétje, ezért ugyanolyan pihekönnyű, mint az összes többi fogyasztási cikk. Aki tüntet 2010 óta, annak nincs mitől tartania - olvasható az Alapjogokért Központ legújabb bejegyzésében a Színművészetin történtek kapcsán. 

A Gyurcsány irányította baloldal áll a Színművészetin zajló radikális akció mögött

Itthon2020.09.02, 15:23

A volt baloldali főpolgármester, Demszky Gábor, a momentumos Donáth Anna és a Jobbik országgyűlési képviselője, Stummer János is megjelent kedden a Színművészetin zajló radikális akció helyszínén. Korábban a szocialista Gy. Németh Erzsébet állt ki a magukat elbarikádozó diákok csoportja mellett. Bár a szervezők azt állítják, hogy a baloldalnak semmi köze az eseményhez, a tények mást mutatnak. Az egyetem szeptember elsejétől alapítványi fenntartású magánegyetemként működik tovább, azonban a döntést az egyetem vezetése és a hallgatók sem hajlandók elfogadni. A változtatásra többek között azért volt szükség, mert az elmúlt évtizedben aaz ...

Meggondolta magát a Színművészeti több vezetője, mégis hajlandók tárgyalni Vidnyánszky Attilával

Itthon2020.09.02, 16:48

Az Origo információi szerint délután kettőre a Nemzeti Színházba ment a Színház- és Filmművészeti Egyetem több vezetője. Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök - egyúttal szeptember elsejétől a munkáltatójuk - többször próbált tárgyalni a Színművészeti korábbi, de hivatalban levő vezetőivel, ők viszont elzárkóztak. Úgy tudjuk, erősen megosztott a vezetőség, egy részük nem hajlandó semmilyen párbeszédre, Upor László rektorhelyettes viszont igen.

Gyurcsány fenyegetőzésén felbátorodva a Színművészeti hallgatói elbarikádozták az egyetemet

Itthon2020.09.01, 11:44

Miután Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vagyonelkobzással fenyegette meg Vidnyánszky Attilát, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökét, az intézmény hallgatói hétfőn este elbarikádozták az egyetem épületét. A szélsőséges akciót így tulajdonképpen Gyurcsány készítette elő.