színművész

címke rss

Meghalt a Kossuth-díjas magyar színész

Életének 94. évében meghalt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja - közölte szombaton honlapján az erdélyi teátrum.

Ezért nem foglalkozik Bodrogi Gyula az életkorával

Tévé2023.12.19, 17:12

Karácsonykor halászlé, töltött káposzta, liba- és kacsamáj, desszertként pedig bejgli kerül Bodrogi Gyula családjának asztalára. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész a Duna Almárium című műsorában az ételsor mellett az ünnephez kapcsolódó gondolatait is megosztotta a nézőkkel.

Szombaton temetik el Galambos Erzsit

Kultúra2023.11.27, 13:44

December 2-án, szombaton 11 órakor lesz Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész temetése a Farkasréti temető Művészparcellájában - közölte a József Attila Színház hétfőn az MTI-vel.

Megszólalt felesége elvesztéséről Szacsvay László

Tévé2023.11.26, 09:44

Szacsvay László októberben közölte a szomorú hírt, meghalt a felesége. Csicsay Klaudiát évekkel ezelőtt súlyos baleset érte, amiből nem tudott felépülni. 

Tombol a vinnyogó hiénafalka, mert gyűlölik a konzervatív és sikeres Vidnyánszky Attilát

Itthon2023.11.17, 09:19

Egy előadáson megsérült két színművész, a velünk élő kulturális SZDSZ pedig újfent akasztana. Azonnal, mindenféle vizsgálat és a tények ismerete nélkül. Statáriálisan. Ebben a legjobbak, ez a komfortzónájuk. Teljesen nyilvánvaló, hogy a Csáki Juditok, Ascher Tamások, Janisch Attilák nem az igazságot keresik, hanem politikai, ideológiai okokból akarnak eltiporni. Megint. Azt hiszik, eljött az idejük, és bár az égvilágon semmit sem tudnak a baleset körülményeiről, vinnyogó hiénafalkaként vetik rá magukat Vidnyánszky Attilára - írja a Magyar Nemzet hasábjain Apáti Bence. A publicista írását az alábbiakban közöljük.

Gyász: elhunyt Galambos Erzsi színművész

Life.hu2023.11.16, 11:33

Életének 92. évében elhunyt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a József Attila Színház örökös tagja.

Meghalt Tiboldi Mária

Itthon2023.09.08, 21:16

A gyászoló család nevében mély fájdalommal tudatjuk, hogy Tiboldi Mária magánénekes, Jászai-díjas, a Budapesti Operettszínház Örökös Tagja, a Halhatatlanok Társulatának tagja, Robert Stolz-aranyérmes és Kálmán Imre-emlékplakettel díjazott színművész, Velence város díszpolgára, Szolnok város arany érdemrenddel kitüntetett művésze életének 85. esztendejében a mai napon délután csendesen elhunyt. Temetéséről később intézkedünk – írta meg az ATV pénteken.

Meghalt Pap Éva, Jászai Mari-díjas színésznő

Tévé2023.08.21, 17:39

"A Madách Színház társulata mély megrendüléssel értesült Pap Éva Jászai-díjas színművész haláláról" - olvasható a színház Facebook oldalán.

Kiderült Pásztor Erzsi rákszűrésének eredménye

Tévé2023.08.17, 09:03

A Kossuth-díjas színésznő hamarosan 89. születésnapját ünnepli. A művésznő nem áll meg, a színpad élteti. Egészségére odafigyel, évente szűrővizsgálatokra jár.

Oszter Alexandra elárulta, mit tervez édesapja birtokával

Tévé2023.08.16, 06:58

Oszter Sándor színművész halála után hatalmas vagyont hagyott hátra, a Diósjenőn található gazdaságát, ami még saját templommal és kastéllyal is rendelkezik végül lánya, Oszter Alexandra örökölte meg, aki elárulta, mit tervez a birtokkal - írta a Ripost.

Körtvélyessy Zsolt a szívműtét után újra rosszul lett

Tévé2023.07.30, 14:23

A színész a napokban esett át a két és fél órás beavatkozáson, de nem sokkal azután, hogy hazatért, rosszul lett és vissza kellett mennie a kórházba.

Pokoli szag és patkányok - megdöbbentő, mi lett Szilágyi István egykori otthonából

Tévé2023.07.30, 07:33

Noha új tulajdonosa lett a meggyilkolt színművész egykori otthonának, az épület erősen leromlott, a szomszédok szerint a ház mostanra veszélyes lett, ahonnan pokoli szag terjeng - írta a Bors.

Rendkívül sikeres évet zárt a Nemzeti Színház

Itthon2023.06.28, 14:23

Színháztörténeti jelentőségű programok, a pandémia után folyamatosan javuló mutatók, és az energiaválság okozta nehézségek egyaránt jellemezték a Nemzeti Színház elmúlt évadát – derült ki a június 26-án megtartott évadzáró eseményen. A teátrum szezonzáró társulati ülésén átadták a színház díjait is.

Elszomorító állapotban van Haumann Péter sírja - fotó

Tévé2023.06.18, 20:40

Haumann Péter a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt. 2022. májusában halt meg, de a sírját mintha nem gondozná senki. 

Megszólalt a rákbeteg Reviczky Gábor

Tévé2023.06.11, 12:11

A Kossuth-díjas színművész elmondása szerint jól érzi magát, "nem vesz tudomást a betegségéről."

Gyász! 86 éves korában elhunyt a népszerű magyar színész

Life.hu2023.06.07, 15:53

Életének 86. évében elhunyt Holl János színművész.

Meghalt Szélyes Imre

Itthon2023.04.25, 12:26

79 éves korában meghalt Szélyes Imre, Jászai Mari-díjas színművész, rendező, szinkronszínész – közölte a gyászhírt a Színház online.

Vizsgáznia sem kellett, úgy kapta meg színészi diplomáját Törőcsik Mari

Life.hu2023.04.24, 09:21

Törőcsik Mari az egyik legtöbbet díjazott színművészünk két éve hunyt el. Pályatársa, Pásztor Erzsi árult róla el eddig sosem hallott titkokat.  

Ez a betegség okozta Tahi Tóth László özvegyének, Kárászy Szilviának a halálát

Life.hu2023.02.23, 15:59

Szerdán - 2023.02.23-án - hunyt el Kárászy Szilvia, napra pontosan 5 évvel szeretett férje, Tahi Tóth László színművész halála után. Eddig annyit lehetett tudni, hogy a zonogoraművésznő súlyos beteg volt, most azonban az is kiderült, mi okozta a halálát. 

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Dunai Tamás színművész

Life.hu2023.02.24, 08:08

Hetvenhárom éves korában, szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló Művész.

15 éve nincs közöttünk Selmeczi Roland a magyar szinkron kiemelkedő alakja: ez volt az utolsó szava a családjához

Life.hu2023.01.31, 16:25

Selmeczi Roland 15 évvel ezelőtt, autóbalesetben vesztette életét 2008-ban, 38 évesen. Halála a szinkronszínészetben is komoly veszteséget jelentett. Brad Pitt és Antonio Banderas hangjaként nők ezrei szerettek bele, ráadásul a Gyűrűk Ura dögös és bátor Aragornját is ő szólaltatta meg.

Szombathy Gyula azt hitte, csak viccelnek vele, amikor kiderült, hogy ő kapta a Karinthy-gyűrűt

Life.hu2022.12.09, 21:06

Tavasszal egy szívműtétje után kapott sztrókot Szombathy Gyula színűvész, akinek megterhelő és fájdalmas volt ez az év. Ám a most kapott elismerésének nagyon örül. 

Két úgynevezett gyors lefolyású daganatos betegsége volt, mindkettőt legyőzte Forgács Gábor

Life.hu2022.11.16, 20:20

A pandémia alatt lett rákos Forgács Gábor, aki humorát betegsége ellenére sem veszítette el. 

Ezért lett Latinovits Zoltán negyedik keresztneve Mária

Life.hu2022.10.09, 11:57

Talán nem mindenki tudja, hogy színészóriásunk, Latinovits Zoltán négy keresztnevet kapott születésekor, és ezek közül az utolsó nem férfinév. Hogy mi lehet ennek az oka, azt a család sem tudja, édesanyját pedig már nem tudják megkérdezni. 

"Elment a pokolba is, hogy a mennyországba jusson" - barátai Paudits Béla tragédiájáról és haláláról beszéltek

Life.hu2022.10.07, 22:34

Műbútorasztalos, gyémántcsiszoló, színész. Sok minden volt Paudits Béla életében, de elégedett soha. Legalábbis ezt állítják róla barátai, akik az életéről és haláláról beszéltek. 

Egészségügyi állapotáról vallott Bodrogi Gyula: "Már nem szaladom körbe a futballpályát”

Life.hu2022.09.13, 07:58

Kezdődik a színházi szezon, így szüksége is van a jó formára Bodrogi Gyulának, ugyanis minden vágya, hogy visszatérhessen a világot jelentő deszkákra. Az örökké jó kedélyű művész igyekszik folyamatosan karbantartani magát, járógépezik, sokat sétál, de persze messzebbre inkább autóval indul el. Minderről a szerdánként megjelenő hot! magazinban mesél a színművész.

Haumann Péter özvegye nem akar kegyhelyet az elhunyt színésznek Paloznakon

Life.hu2022.09.08, 21:42

A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész május 28-án hunyt el, s bár Budapesten született és sokáig a fővárosban is élt, később Paloznakra költözött, ahol közel 20 évig lakott.

Hiába várta a közönség - Ezért nem lépett fel Bodrogi Gyula a Szenes Iván Emlékesten

Life.hu2022.08.01, 09:59

Mi is hírt adtunk  arról, hogy Bodrogi Gyula július utolsó hétvégéjén újra színpadra áll, méghozzá Győrben, a Szenes Iván Emlékesten. A közönség azonban hiába várta a színművészt, Bodrogi nem ment el a fellépésre.

Gyász: elhunyt a népszerű magyar színművész

Life.hu2022.07.21, 16:32

Peczkay Endre 85 éves volt: haláláról gyászoló családja számolt be.

Bodrogi Gyula elárulta, hogy mikor lép újra színpadra

Life.hu2022.06.07, 10:05

Ahogy korábban megírtuk, kórházba került Bodrogi Gyula. Habár csak negyvenöt percig tartott Bodrogi Gyula múltkori műtétje, komoly beavatkozás volt: egy szívkoszorúér-problémát kellett megoldani.

Teret neveznek el Újbudán Törőcsik Mariról

Life.hu2022.01.30, 14:14

A tavaly elhunyt Törőcsik Mari nevét hamarosan egy XI. kerületi közterület viselheti.

Gyász: tragikusan fiatalon hunyt el a magyar színművész, rendező

Life.hu2022.01.24, 08:51

Mokány Csaba, a füleki származású színművész és rendező tragikusan fiatalon, mintössze 43 évesen hunyt el.

A népszerű színművész őszinte vallomása: "Minél idősebb vagyok, annál inkább csak békességre, meghitt együttlétre vágyom az ünnepek idején"

Life.hu2021.12.24, 20:36

Megszoktuk már, hogy karácsonyi időszakban színházba, operába, koncertekre járni is több idő jut. Kisgyerekes családoknak ilyenkor van a Diótörő időszaka, de az egész éves rohanó ritmusból a felnőttek is ilyenkor tudnak kicsit lelassulni és többet áldozni a lélek és a szellem örömeinek. Az érem másik oldalán a művészek vannak: ilyenkor számukra még több feladat jut, hiszen nekik köszönhetjük, hogy a „nagyérdemű" soraiban valóban felemelő élményekben lehet részünk. Milyen lehet a színészek karácsonya? Hogy készülnek az ünnepre? Hogyan tudnak kilépni kicsit az egész éves forgatagból az év legbensőségesebb ünnepén? Többek között ezekrőől ...

KultúrUnalom: Balogh Erika a kaszkadőr színművész

Thatslife.hu2021.11.04, 09:37

Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Jászai Mari-díjas színművész, kaszkadőr, a belvárosi Aranytíz Kultúrház vezetője, a lovaglás szerelmese.

Harkányi Endre nem így képzelte a nyugdíjat - így él visszavonulása óta

Life.hu2021.10.25, 09:34

Visszavonulása óta több ideje jut barátaira, és többet is utazik. A közeljövőben balatoni házát is szeretné elkezdeni csinosítgatni. Teljesen másféle életet él, mint amit eddig ismert, és tudja, már semmi sem lesz olyan, mint korábban volt.

Aki lapot húzott a Tizenkilencre: Juhász Károly színművész az Udvari Kamaraszínházhoz igazolt

Life.hu2021.09.12, 15:17

Szakmája egy, azonban élete sokszínű, és ha nem a színházban, akkor Etyeken találkozhatunk vele, amint éppen szervezői oldalon építget hidakat lélektől lélekig. Juhász Károly színművész ugyanis az egyszerű kétkezi munkától a világot jelentő deszkák embert próbáló karakterépítési feladatain át a kulturális happeningek megálmodásáig sokféle területen otthonosan mozog. Éppen ezzel a sokszínűséggel őrzi a játék véresen komoly, szent tisztaságát a színpadon. Aktuális feladatokról, a színházhoz való viszonyáról és további szerepálmokról beszélgettünk – játékból, tehát véresen komolyan.

Mi történt? Megromlott egészségügyi állapota miatt határozatlan ideig nem lép színpadra Kulka János

Life.hu2021.09.10, 19:56

Nemrég érkezett a hír, miszerint Kulka János megromlott egészségügyi állapota miatt nem tud színpadra lépni, így más veszi át a szerepét a Trojka előadásaiban.

Pásztor Erzsi elárulta, milyen búcsúztatást szeretne, ha meghal: "ne legyen rumli és felhajtás"

Life.hu2021.07.05, 14:28

Pásztor Erzsi hálás a sorsnak, amiért színpadon állhat. A 85 éves színésznő azonban tisztában van az idő múlásával, így lányával már megbeszélte a búcsúztatásának részleteit.

Kiderült, hogyan vészeli át a koronavírus-járvány időszakot Pásztor Erzsi

Life.hu2020.11.24, 11:17

Pásztor Erzsi színművésznő mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kapja el a koronavírust. 

Elhunyt a híres színművész, Kelemen Csaba

Life.hu2020.10.27, 16:30

Kelemen Csaba 65 éves korában távozott az élők sorából. Barátja, Sasvári Sándor megható sorokkal búcsúzott a színművésztől.

Kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, hogyan élte meg az elmúlt hónapokat a 84 éves színművésznő, Pásztor Erzsi

Life.hu2020.10.14, 13:49

A színésznő bizonyos szempontból nehezen élte meg a karantén időszakot, de két évvel ezelőtti betegsége miatt még ebben is igyekezett meglátni a jót. Számára minden perc ajándék, még a legnehezebb időszakokban is.

Rákkal került kórházba Forgács Gábor, kemoterápiát kap és meg is műtötték

Life.hu2020.08.05, 06:40

Betegségéről mesélt Forgács Gábor, aki sok szörnyűséget élt át az utóbbi időben, mégis bizakodó.

Főszereplőként tér vissza a mozivászonra Kulka János

Life.hu2020.07.04, 15:56

Nem akármilyen szerepet kapott a színművész.

Straub Dezső vállalja: ilyen plasztikai műtétei voltak a színművésznek - Videó

Life.hu2020.07.02, 18:21

A Jászai Mari-díjas színművész, Straub Dezső nem titkolja, hogy plasztikai beavatkozásokon esett át. A Life.hu a színészt a Lupa-tónál horgászás közben kérdezhette, sokakkal ellentétben ő miért vállalta fel a beavatkozásokat, valamint mi mindent változtatott önmagán.

Herczeg Ferenc: Az élet kapuja - Interjú Viczián Ottó, színművésszel

Life.hu2020.02.19, 09:16

Hamarosan bemutatásra kerül az Újszínházban Herceg Ferenc Az élet kapuja című regényének azonos nevű színdarabja. Viczián Ottó alakítja II. Gyula pápa szerepét. A színművésszel beszélgettünk.

Elhunyt Andorai Péter színművész, a nemzet színésze

Life.hu2020.02.01, 10:42

Életének 72. évében elhunyt Andorai Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze - tudatta a család szombaton az MTI-vel.

Gyász! Elhunyt Veress László színművész: halálra gázolták

Life.hu2019.11.12, 07:24

Tragikus hirtelenséggel, 74 éves korában elhunyt Veress László, a Tamási Áron Színház társulatának tagja. A színművészt, a zebrán gázolták el, a kórházba szállítását követően vesztette életét.

Elhunyt Tóth-Máthé Miklós író, színművész

Life.hu2019.10.22, 15:00

84 éves korában elhunyt Tóth-Máthé Miklós író, színművész.

Díjat kapott Tordy Géza, de nem tudta átvenni: gyengélkedik a Kossuth-díjas színművész

Archívum2019.09.16, 07:59

Tordy Gézának komoly elismerésben volt része a minap: a 3. Szinkronium díjátadó gálán életműdíjat kapott évtizedekig tartó, kimagasló munkásságáért. Az elismerésért járó trófeát azonban egy megbízott vette át. 

Meghalt Billy Drago színművész

Archívum2019.06.27, 16:42

Több mint 40 éve volt a színészi pályán Billy Drago. A művész hétfőn hunyt el otthonában. 

Elhunyt Uri István színművész

Archívum2019.01.24, 07:53

73 évesen távozott az élők sorából Uri István színművész, akit megannyi filmben és sorozatban láthattunk, például a Szomszédokban.

Elhunyt Kovács Gyula színművész

Archívum2019.01.16, 13:08

Életének 70. évében elhunyt a kecskeméti Katona József Színház színművésze, Kovács Gyula. Társulata jelentette be a szomorú hírt. 

Szilágyi István és felesége elégette pénzüket, nehéz helyzetben vannak

Life.hu2018.12.27, 13:54

Évek óta anyagi és egészségügyi gondokkal küszködik Szilágyi István színművész. Az ünnepek sem hoztak számukra megnyugvást, véletlenül tűzre dobták a számlákra szánt pénzüket. 

Törőcsik Mari költözni szeretne: Budapestre tenné át székhelyét egy időre

Archívum2018.10.19, 11:53

Törőcsik Mari jobban van, már csak rutineljárásokra szokott kórházba járni, hogy erős is maradjon. A színművésznő elárulta, ha minden jól megy, hamarosan felköltözik Budapestre egy időre. 

Meghalt Székhelyi József, színművész - 71 éves volt

Life.hu2018.08.26, 16:18

71 éves korában meghalt Székhelyi József, Jászai Mari-díjas színészművész.

Meghalt Garay József színművész

Archívum2018.06.27, 07:07

Életének 96. évében elhunyt Garay József színművész, a Katona József Színház társulatának tagja - tudatta a színház kedden az MTI-vel.

Balesetet szenvedett a súlyosan beteg Paudits Béla

Life.hu2018.02.03, 20:03

A saját konyhájában érte baleset a színészt.

Szörnyű állapotban van Básti Lajos egykori villája: Básti Juli nyilatkozott

Archívum2017.11.04, 12:39

Elkeserítő az állapota Básti Lajos egykori Bürök utcai villájának. A legendás színész lánya elmondta, mi történt a valaha pompás kúriával.

Gondoltad volna? Koós János elárulta születési nevét

Archívum2016.06.09, 09:33

A színművész és a táncdalfesztiválok egykori sztárja egy egészen másik vezetéknévvel látta meg a napvilágot annak idején, 1937-ben.

Újabb hírek Kulka Jánosról: otthonában, egyedül gyógyul a színművész

Archívum2016.06.06, 08:37

Sajtóértesülések szerint a testvérén és a rehabilitációs szakembereken kívül nem enged be mást a lakásába a színművész, akit április elején agyi infartkussal szállították kórházba.

Megtörten nyilatkozott Lang Györgyi Kulka Jánosról

Life.hu2016.04.14, 08:34

Ahogy mi is hírül adtuk , Kulka Jánost kedden este először a Honvédkórházba, majd mentővel az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe szállították, ahol életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta. A színművész nővére arra kér mindenkit, küldjön pozitív energiát testvérének, Kul­ka János egykori szerelme, jó barátja, Lang Györgyi  megtörten nyilatkozott.

Megszólalt Kulka János nővére

Life.hu2016.04.15, 06:02

Ahogy mi is hírül adtuk , Kulka Jánost kedden este először a Honvédkórházba, majd mentővel az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe szállították. A színművészen életmentő műtétet kellett végrehajtani – ezt családja is megerősítette. A Katona József Színház is közleményt adott ki a színművész állapotával kapcsolatban. Hogy pontosan mi Kulka János betegsége, nem tudni, de a klinika, ahova került, kifejezetten stroke-os betegekkel, agyvérzésesekkel és agyi infarktust elszenvedőkkel foglalkozik.

Feleségéről beszélt Szacsvay László

Archívum2016.04.01, 09:13

A színész a rengeteg színpadi munkája mellett továbbra is ápolja feleségét, Claudiát, akinek jelenlegi állapotáról szűkszavúan nyilatkozott a Best magazinnak.

"Bocsássa meg a gyávaságomat" - Megható szavakkal búcsúzott Andai Györgyitől Csonka András

Archívum2016.03.17, 09:02

A színész közösségi oldalán tette közzé a napokban elhunyt Jászai Mari-díjas színésznőnek szóló utolsó levelét.

Gyász! Elhunyt Csapó János színművész

Life.hu2015.11.26, 07:53

Elhunyt Csapó János színművész, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Déryné-díjas, érdemes művész, Miskolc díszpolgára. A művész hosszan tartó, súlyos betegség után november 25-én, életének 92. évében hunyt el.

Kórházba került a nemzet színésze, Tordy Géza

Life.hu2015.11.11, 12:04

Egészségi állapota miatt kellett lemondania egyik előadását a 77 éves színésznek, további részleteket azonban nem akart elárulni betegségéről.

Törőcsik Mari kórházban fekszik: Szokásos kivizsgálásain vesz részt

Life.hu2015.09.15, 14:11

A szokásos évi kivizsgálásai miatt néhány napra kórházba került a kétszeres Kossuth-díjas színésznő.

Sinkó László lánya megérezte, hogy nagy baj van

Archívum2015.08.03, 08:47

A legendás színművész lánya szerint édesapja már 2 éve gyengélkedett, amikor július végén kórházba került. Sinkó László 75 éves korában, éppen az ötvenedik házassági évfordulóján ment el örökre.

Meghalt a legendás szinkronszínész, Izsóf Vilmos

Life.hu2015.02.10, 15:40

Életének 75. évében elhunyt Izsóf Vilmos színművész, aki színpadi szerepei mellett filmekben is játszott, neve szinkronszínészként is jól ismert. Nyugodjon békében!

Elhunyt Margitai Ági színésznő

Life.hu2014.11.04, 15:09

77 éves korában, otthonában halt meg a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művésznő.

Kulka János: "...megdöbbent, hogy közbeszéd tárgya lehet a homofóbia"

Life.hu2014.05.30, 14:54

Kulka János színművész a napokban közzétett nyílt levele hatásairól, a magyar színészet helyzetéről, a felelősségről és legújabb munkáiról beszélt a Life.hu Kultúrcsemege rovatában.

Súlyos fájdalommal állt színpadra Harsányi Gábor

Archívum2013.12.30, 16:15

Egy rossz mozdulattól állt be Harsányi Gábor dereka a minap. A színész olyannyira szenvedett, hogy kis híján lemondta az előadást. Aztán mégis vállalta... 

Elhunyt Tóth-Tahi Máté színész

Archívum2013.05.30, 13:56

Meghalt Tóth-Tahi Máté, Jászai- és Szent István-díjas színész, a győri Kisfaludy Színház tagja.

Meghalt Bárdy György

Itthon2013.05.28, 10:36

Bárdy György vasárnap, május 26-án töltötte be 92. életévét.

Kerek születésnapot ünnepel a színművész

Archívum2013.05.07, 13:54

Ma 60 éves Hegedűs D. Géza. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és rendező munkával tölti születésnapját. Isten éltesse!

Meghalt a legendás színművész

Archívum2013.05.02, 16:36

Elhunyt Bor József, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja, Jászai-, Erkel- és Szent István-díjas rendezője, egykori igazgatója. 74 éves volt. Nyugodjon békében!

Elhunyt Kézdy György

Kultúra2013.02.10, 12:44

Életének 77. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Kézdy György. A Jászai Mari-díjas színművész a BorsOnline szerint öngyilkos lett, kiugrott a kórház ablakán, ahol kezelték. A hírt hivatalosan nem erősítették meg. A Szomszédok Virágh doktoraként megismert színész egy korábbi interjúban azt mondta, tíz év kellett hozzá, hogy megszokja és ne zavarja, ha az emberek a szerepével azonosítják. Utolsó szerepe az Esőember pszichiátere volt.

Meghalt Bakó Márta színésznő

Life.hu2013.01.17, 16:40

Meghalt Bakó Márta színésznő, a József Attila Színház örökös tagja; a művészt 93. életévében érte a halál.

Elhunyt az ismert magyar színművész

Archívum2012.11.01, 21:26

A Jászai-díjas érdemes művész, a debreceni Csokonai Színház és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja volt.

Elhunyt Safranek Károly színművész

Archívum2012.08.06, 15:41

Elhunyt Safranek Károly, az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a teátrum sajtószóvivője.

Szerednyei Béla: "Nem éltem cölibátusban"

Life.hu2012.06.27, 17:05

A színész soha nem volt megrögzött agglegény, és állítása szerint inkább a nyitottsága volt a baj. A színművészt Szily Nóra faggatta interjújában.

Elhunyt Barta Mária színművész

Kultúra2011.07.04, 21:14

Életének 88. évében, július 3-án rövid betegség után elhunyt Barta Mária érdemes művész, Aase-díjas színművész, a Vígszínház társulatának tagja - közölte hétfőn a Vígszínház.

Elhunyt N. Szabó Sándor színművész

Itthon2011.05.15, 10:34

Életének hatvanhetedik évében meghalt N. Szabó Sándor színművész, a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja. A színész Pécsett közel kétszáz szerepben játszott, és feleségével gyerekszínházat vezetett.

Stohl: "Mindenki életét elrontottam, aki körülöttem van"

Itthon2011.04.08, 09:07

Az első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélt Stohl András színész eddig közel kétmillió forintot fizetett ki az általa okozott baleset károsultjainak. A színész a Blikknek elmondta, hogy nem számított ilyen szigorú ítéletre, és attól tart, hogy most két és fél éves lánya meg sem ismeri majd, mikor kiszabadul a börtönből.

Szerednyey Béla: A Barátok közt legalább magyar történet

Tévé2010.09.04, 17:03

Az m2-n egy ideje újra megy a Linda, melyben a címszereplő udvarlóját, Emődi Tomit Szerednyey Béla játssza. A színésszel a Jézus Krisztus szupersztár próbája közben beszélgettünk (a képeken is látható, amint a színművész Heródesként felkészül), régi tévés szerepei mellett katonai kiképzésről, a divatos tehetségkutatókról és az agglegényéletről is esett néhány szó. Az életben nem bírja a harcias csajokat, egyszer ötven méter magasan mászott ki egy helikopterből, és a színháznak szerinte nem a nagy drámákról kell most szólnia.

Jön a magyar kultuszkrimi

Tévé2008.07.03, 23:03

Szombattól egy klasszikus magyar sorozatot, a Székhelyi József főszereplésével készített Kémeri-t nézhetjük újra a Magyar Televízión. Izgalmas krimiről van szó, amely a húszas, harmincas, negyvenes évek történelmi, társadalmi helyzetébe is betekintést nyújt.

Elhunyt Raksányi Gellért színművész

Itthon2008.05.21, 09:18

Életének 83. évben elhunyt Raksányi Gellért Kossuth-díjas színész, kiváló művész, a Nemzet Színésze - jelentette be a Magyar Színház.

Elhunyt Turgonyi Pál színművész

Itthon2008.04.20, 14:53

Meghalt Turgonyi Pál, a József Attila Színház örökös tagja. A művész életének nyolcvankilencedik évében távozott.

Meghalt Körmendi János

Itthon2008.01.09, 12:53

Életének 81. esztendejében elhunyt Körmendi János színművész, író - tudatta a család közlése alapján az Oktatási és Kulturális Minisztérium szerdán az MTI-vel. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt türelemmel viselt hosszú betegség után január 6-án, vasárnap szeretettei körében érte a halál.

Top 10: összenőtt szinkronhangok

Tévé2007.10.02, 09:59

Bár a feladat nem volt egyszerű, de megpróbáltuk összegyűjteni azon színművészeinket, akiknek a hangja szinte összeforrt egy-egy fiktív figurával, akiket hetente engedünk be lakásunkba, miközben kedvenc sorozatunkat nézzük. Kezdjük először az urakkal, majd külön cikkben jöjjenek a nők!

A nap sportképe: Ha szemmel ölni lehetne

Sport2007.05.16, 14:45

Juande Ramos, az UEFA-kupa-címvédő Sevilla edzője egy Bárdy György, Lugosi Béla, Charles Bronson-keverék pillantással méregeti Ernesto Valverdét, a második számú európai kupadöntő 2007-es kiírásában az andalúz csapat ellenfeleként érdekelt Espanyol mesterét.

Elhunyt Szakácsi Sándor színművész

Tévé2007.03.07, 15:57

Életének 55. évében elhunyt Szakácsi Sándor Jászai Mari-díjas színművész - tudatta a Pesti Magyar Színház.

Kamera a franciaágy alatt

Tévé2006.11.28, 16:40

Cikkünkben utánajárunk annak, hogy miért hihetetlenül sikeresek azok a műsorok, amelyek szokásos élethelyzetükből új közegbe helyezett tévésztárokat mutogatnak. Számos show porol le már-már elfeledett, korábbi kedvenceket, akik a táncparketten, a jégpályán kivirulnak. Az újra felfedezett idolok közül sokan közülük még saját realityt is kapnak, persze jó pénzért: komplett tévéstáb császkálhat a kertben, bekukkanthat a kamera a takaró alá is. Sem a Szombat esti láz, sem a Megatánc nem licenc - de érdekes módon pont ugyanilyen műsorokra lel az ember az Egyesült Államokban, Argentínában, Angliában és számos más országban.

Több művész mondta vissza az ünnepi szereplést

Itthon2006.10.15, 21:07

Nem lép fel a Nemzeti Színház társulata október 23-án a Kossuth téri állami ünnepségen, miután több vezető színész, Törőcsik Mari, Garas Dezső és Bodrogi Gyula is lemondta a szereplést - értesült az RTL Klub Híradója. A színművészek korábban egyeztetési problémákra hivatkoztak, vasárnap viszont már nem indokolták a döntést.

Elhunyt Agárdy Gábor színművész

Film2006.01.19, 19:08

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 84. évében elhunyt Agárdy Gábor Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze - közölte Albert Györgyi, a színművész utolsó filmjét forgalmazó cég sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel.

Előző
  • 1
  • 2
Következő