Színház- és Filmművészeti Egyetem

címke rss

Hívatlanul megjelentek a Színművészeti hallgatói is Káel Csaba és az oktatók megbeszélésen, így az elmaradt

Kultúra2020.10.12, 19:15

Formális szakmai beszélgetésre hívta meg Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Film- és Média Intézet oktatóinak delegációját hétfő délutánra a Nemzeti Filmintézetbe, ahová - az előzetesen megbeszéltekkel szemben - hallgatók is elmentek, ezért az oktatókkal tervezett első formális beszélgetésre ez alkalommal nem kerülhetett sor - közölte az intézet az MTI-vel.

Elismerték a Színművészeti Egyetemet blokád alatt tartó diákok, hogy a nyári táborban előre megtervezték az egyetemfoglalást - videó

Itthon2020.10.08, 16:07

Elismerték a Színház- és Filmművészeti Egyetemet blokád alatt tartó diákok, hogy nem spontán ötlettől vezérelve foglalták el az egyetemet, hanem előre megtervezték, a nyári szabadegyetemen. Az augusztusi táborról először az Origo számolt be, ott az volt a téma, hogyan kell blokádot szervezni, hogyan kell elfoglalni egy egyetemet. Az SZFE akkori rektorhelyettese, Upor László az Origónak elismerte, hogy valóban volt ilyen szabadegyetem. Upor azonban az egyetemfoglalást próbálta úgy beállítani, hogy az egy későbbi spontán esemény volt. Most a Pesti Srácok kérdésére a hallgatók elismerték, hogy nem spontán akció volt, hanem előre megtervezték.

Nem hagyták a blokád szervezői, hogy a kancellár megkezdje a munkát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a félév igazolásának a sorsa így az egyetemfoglalók kezében van

Itthon2020.10.08, 10:44

A Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet megoldása érdekében az SZFE új vezetése által felajánlott párbeszéd és megállapodás lehetőségét a megegyezésre nyitva álló határidőben mind az egyetemfoglalók, mind a munkavállalók sztrájkbizottsága elutasította. A mai napon az egyetemfoglalók ellenállása miatt az egyetem kancellárja nem tudta megkezdeni feladatai ellátását az SZFE Vas utcai kancellári irodájában - derül ki az SZFE újonnan kinevezett vezetőinek közleményéből, amit változtatás nélkül olvashatnak:

Kérvényt írt szeptember elején a Színház- és Filmművészeti Egyetem akkori rektorhelyettese, hogy halasszák el a félévet

Itthon2020.10.07, 18:15

Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárja azt mondta, hogyha nem marad abba a blokád, nem kezdik el a hallgatók a valódi tanulást, akkor felmerül: érvénytelenítik a félévet. (Mint ismert: a blokádban a tiltakozó hallgatók azt követelik, hogy se órarend, se jelenléti ív ne legyen.) Mivel az új vezetőség nem mehet be az épületbe, így azt sem tudják ellenőrizni, hogy van-e az egyetemen bármilyen, tanításnak nevezhető tevékenység. Ezután Upor Lászlóék, azaz a régi vezetők tiltakoztak, elfogadhatatlannak tartják, hogy elhalasszák a félévet. Azonban egy hónappal ezelőtt Upor László még azt kérvényezte, hogy halasszáák ...

Írásos nyilatkozatot juttatott el a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárjának a dolgozók egyharmada, hogy nem vesznek részt a blokádban

Itthon2020.10.07, 16:52

Közleményt adott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem általános rektorhelyettese és kancellárja. A közleményt alább olvashatják:

Útszéli hangon szidta Vidnyánszky Attilát és Novák Emilt a Színművészeti lemondott, de távozni nem akaró vezetője

Itthon2020.10.05, 20:37

Interjút adott a Színház- és Filmművészeti Egyetem szeptember 1-jén lemondott, utána egy hónapig még hivatalban maradt, majd ezt követően tanárként maradni akaró rektorhelyettese, a 63 éves dramaturg, Upor László. A Hírklikk nevű baloldali internetes újság kérdezte, Upor László pedig élve a válaszadás lehetőségével, meglehetősen túlteljesített: a Színház- és Filmművészeti Egyetem új, törvényes vezetőit útszéli hangon szidta.

Nyolcpontos felhívással fordul a Színművészeti új vezetése az egyetemi polgárokhoz

Kultúra2020.10.04, 16:55

A Színház- és Filmművészeti Egyetem eddigi történetének legnagyobb fejlesztése előtt áll, mely reményeink szerint intézményünket nemzetközi értelemben is a legjelentősebb művészeti felsőoktatási intézmények közé emelheti. Az Egyetem megújítását 155 éves hagyományunkra alapozva, az intézmény közelmúltjának eredményeit is megtartva kell közösen elvégeznünk. Ennek előfeltétele a jelenlegi válsághelyzet mielőbbi megoldása annak érdekében, hogy megkezdődhessen az Egyetem jövőjéről szóló párbeszéd. Az Egyetem új vezetése a fenntartóval egyeztetve ezért az alábbi ajánlatot teszi az Egyetem polgárainak - közölte a Színház- és Filmművészeti ...

Megszólalnak a Színművészeti dolgozói: dolgozni szeretnénk, fizetést kapni és együttműködni az új vezetéssel

Itthon2020.10.03, 17:41

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) két dolgozója is nyilatkozott az Origónak az intézmény körül kialakult helyzettel kapcsolatban. Mindketten attól félnek, hogy a jelenlegi zűrzavar miatt nem fogják megkapni a fizetésüket. Mivel az állományból sokan "fizetéstől fizetésig élnek", ezért többüknél természetesen komoly problémát jelenthet a fizetés elmaradása. "Nagyon egyszerű dolgokat szeretnénk: dolgozni, fizetést kapni és az új munkáltatónkat segíteni. Ennyi" - összegzett egyikük. Arról is beszéltek az Origónak, hogy nagyjából húsz hallgató aktív a blokád fenntartásában, és az egyedüli megoldás az lehet, hogy együttműködnek aaz ...

A blokád befejezésére és a normális munka elkezdésére szavazott a dolgozók elsöprő többsége a Színművészeti reggeli gyűlésén

Itthon2020.10.02, 18:03

Gyűlést tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületében az intézmény dolgozói. Az Origo információ szerint itt nem a tanárok vettek részt - bár úgy tudjuk, több tanár is a normális élet visszatérte mellett van - , hanem az egyetem többi alkalmazottja. Elsöprő többségük a blokád ellen szavazott.

AZ SZFE vezetése jobb ajánlatot adott a sztrájkolóknak, mint amit kértek

Itthon2020.10.01, 16:07

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) munkavállalóinak sztrájkköveteléseivel kapcsolatban közleményt adott ki az egyetem.