Szingapúr

címke rss

Újabb baleset volt a Szuezi-csatornában, ezúttal zátonyra futott az egyik óriáshajó

Gazdaság2021.05.31, 14:18

Egy 366 méter hosszú konténerszállító hajó még a múlt pénteken zátonyra futott a Szuezi-csatornában. Mint azonban kiderült, ebbõl az incidensbõl nem lesz olyan, a globális hajóforgalomra is hatással lévõ ügy, mint a közelmúltban az Ever Given csatornába ragadásából lett. Ezt az óriást kiszabadították, és a hajóforgalom folytatódhatott a vízi úton – jelentette a gCaptain.

Tesztelik az elsõ hidrogén-üzemanyagcellás tengerjáró hajót

Gazdaság2021.04.21, 13:45

A Shell számos partner bevonásával Szingapúrban teszteli a hidrogén-üzemanyagcellás technológia hajókon történõ alkalmazását – a hírrõl a Channelnews Asia számolt be.

Megkapta az engedélyt a laboratóriumban elõállított csirkehús Szingapúrban

Gazdaság2021.03.08, 08:10

Miután a szingapúri élelmiszerügynökség fogyasztásra alkalmasnak minõsítette a világ elsõ, laboratóriumban elõállított csirkehúsát, az Eat Just vállalat elkezdheti a termék árusítását. Ez a világ elsõ „tiszta húsa", vagyis olyan hús, mely nem levágott állatból származik, hanem állati izomsejtekbõl, laboratóriumi körülmények között kifejlesztett élelmiszer.

Izgalmas és meghökkentõ építészeti megoldások, melyeket már nagyon szeretnénk élõben is látni

Travelo2021.02.16, 15:00

Több építészeti csavargásunk volt már itt az oldalon, de még mindig nagyon sok olyan épületet vagy épített helyszínt találunk, amelyeket akár már holnap nagyon szívesen megnéznénk. Mostani válogatásunkban nem feltétlenül a legmodernebb projektek kaptak helyet – bár olyan is akad a listában –, ez inkább egy kis színes válogatás olyan építményekbõl, melyek a maguk nemében mind egyedülállóak valamilyen szempontból.

Nyolc magyar vállalat 13 milliárd forint támogatással beruház külföldön

Itthon2021.02.17, 19:44

Nyolc vállalat 25 milliárd forint értékben hajt végre beruházást külföldön, ehhez pedig 13 milliárd forintnyi állami támogatást kapnak - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán az oklevél átadási ünnepségén, Budapesten.

Mégsem épül meg az egyik legjobban várt, ázsiai szupervasút

Gazdaság2021.02.05, 07:09

A BBC értesülései szerint végleg lefújták a Kuala Lumpurt és Szingapúrt összekötõ gyorsvasút-projektet. Hivatalos adat nem került nyilvánosságra a költségekrõl, de becslések szerint 24-37 milliárd dollár között lett volna a kezdeti ráfordítás.

Elõször született mesterséges megtermékenyítéssel oroszlán Szingapúrban

Tudomány2021.01.27, 10:02

Elõször született mesterséges megtermékenyítéssel oroszlán Szingapúrban, a kölyök neve Szimba lett - jelentette be kedden a város állatkertje.

6 dolog, amit érdemes elkerülnöd egyes országokban

Unilife.hu2021.01.17, 22:07

A világ széles, és habár nem most van a legalkalmasabb idõszak a felfedezésére, ha újra repülõre ülhetünk, igencsak jól jöhetnek ezek az intelmek, addig pedig simán csak szórakoztatóak.

A világon elsõként engedélyezték mesterséges csirkehús árusítását

Gazdaság2020.12.02, 12:13

A szingapúri élelmiszerügynökség fogyasztásra alkalmasnak minõsítette a világ elsõ, laboratóriumban elõállított csirkehúsát. Így az amerikai startup, az Eat Just forgalomba hozhatja a világ elsõ „tiszta húsát", vagyis olyan húst, mely nem levágott állatból származik.

Néhány év múlva Ausztrália a tenger alatt láthatja el Szingapúrt tiszta energiával

Gazdaság2020.11.29, 23:16

Megvan az évszám: 2027. Ez az év lett kijelölve a világ jelenleg legambiciózusabb megújuló energia beruházásának üzembe állítására, mely a világ legnagyobb napelemparkjának létrehozását jelenti Ausztráliában. A projekt keretében egy olyan erõmû épülne, amely a belföldi áramellátás mellett tenger alatti kábelen összekötné Ausztráliát az indonéziai szigetekkel és Szingapúrral, hogy ide is szállítson áramot belõle. A gigantikus napelempark egy másik rekordot is megdöntene, így a szomszédos országokhoz is itt vezetne a leghosszabb, tenger alatti villamosenergia-kábel.

Koronavírus-antitestekkel született egy baba Szingapúrban

Tudomány2020.11.29, 14:52

A hónap elején szülte meg második gyerekét az a nõ, aki a terhessége alatt fertõzõdött meg koronavírussal. Az orvosok szerint a baba antitestekkel született, azt még nem tudják, hogy az immunitás meddig tart - írja a The Straits Times.

Újraindítják a világ leghosszabb repülõjáratát

[origo] utazás2020.10.21, 14:13

Hamarosan újra repüli a Szingapúr-New York távot a Singapore Airlines. A világ leghosszabb járatán az út több mint 18 óráig tart majd.

Újabb autóipari beruházást jelentett be Szijjártó Péter

Gazdaság2020.10.15, 13:45

Újabb beruházást hajt végre Miskolcon a Patec szingapúri vállalat. Ez új munkahelyeket jelent, és a magyar autóipari beszállítói ágazatot is erõsíteni fogja - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter közösségimédia-oldalán.

Komoly hasznot húzhatnak magyar cégek a jó szingapúri politikai kapcsolatokból

Gazdaság2020.10.14, 14:23

Az elmúlt esztendõkben Magyarországnak sikerült Szingapúrral kiépítenie a kölcsönös tiszteleten és barátságon alapuló politikai együttmûködést, és ebbõl a jövõ iparágait képviselõ magyar vállalatok kifejezetten komoly hasznot húzhatnak - jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter szerdán Szingapúrban, miután tárgyalt az ottani kormány képviselõivel és az ûripari, illetve más ágazatok vezetõivel.

Szingapúr lehet a kínai technológiai cégek új központja

Gazdaság2020.09.17, 12:45

Az olyan kínai óriáscégek, mint a Tencent vagy az Alibaba is növeli a jelenlétét Szingapúrban, miközben a TikTok mögött álló ByteDance szintén több milliárd dollárt fektetne be a városállamban. Szingapúr ezzel a kínai technológiai cégek központja lehet, ahogy fokozódik a feszültség Peking és Washington között.

Hihetetlenül látványos az Apple új boltja

Techbázis2020.09.08, 11:39

Lebegni látszik az öböl vizén a lámpásra emlékeztetõ bolt.

A világ legmagasabb elõregyártott épülete készül Szingapúrban

Gazdaság2020.08.12, 11:37

A felhõkarcoló-pár a világ legmagasabb elõregyártott elemekbõl felépített épülete lesz, a magasságuk eléri majd a 192 métert. Miközben az épületeket Szingapúrban rakják majd össze, a szerkezetek nagy részét Malajziában készítik el.

Jó a magyar teljesítmény a V4-en belül

Gazdaság2020.06.17, 07:33

Az IMD idei versenyképességi rangsorát Szingapúr vezeti, az elsõ tíz helyen csak három EU-s ország található. Magyarország pozíciója nem változott az elõzõ évhez képest.

Robotkutya figyelmezteti az embereket a távolságtartásra - videó

Tudomány2020.05.15, 06:45

Május 8. óta Spot, a Boston Dynamics által fejlesztett híres robotkutya járõrözik egy szingapúri parkban. A parkõrként bevetett robotkutya figyelmezteti az embereket, hogy tartsák be a szociális távolságot a koronavírus-járvány idején, írja a South China Morning Post.

Robotkutya figyelmeztet a távolságtartásra

Techbázis2020.05.08, 16:24

Két héten át tesztelik egy szingapúri parkban a Spotot.

A csodálatos Szingapúr Jeryl T. szemével - Galéria

Life.hu2020.05.05, 13:40

A mesebeli Szingapúr egy mûvész szemszögébõl: galéria.

Vietnamban újranyitottak az iskolák, Malajziában ismét mûködnek a gyárak

Nagyvilág2020.05.04, 12:54

Vietnamban országszerte újra megnyitottak az iskolák hétfõn három hónapos szünet után, amelyet a koronavírus-járvány megfékezése érdekében rendeltek el.

Tovább terjed a járvány Szingapúrban

Nagyvilág2020.04.26, 15:20

Szingapúrban egyetlen nap alatt 931 embert diagnosztizáltak SARS-CoV-2 vírusfertõzéssel, így az igazolt új koronavírusos fertõzöttek száma elérte vasárnapra a 13 624-et, Dél-Koreában viszont laposodik a járványgörbe.

Matolcsy György: Magyarország számára megnyílik a lehetõség a szingapúri modell megépítésére

Gazdaság2020.04.20, 16:09

Magyarország számára megnyílik a lehetõség a szingapúri modell megépítésére Európában. Sõt, ahogy Szingapúrnak voltak kistigris társai, az egész V4-csoport számára megnyílik az európai kistigrissé válás történelmi szakasza - írja a Növekedés.hu-n hétfõn megjelent legfrissebb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Húszezer vendégmunkást helyeztek karanténba Szingapúrban

Nagyvilág2020.04.06, 14:53

Két hatalmas kollégiumban helyeztek karanténba Szingapúrban mintegy húszezer vendégmunkást. Õk attól tartanak, hogy a szûkös és koszos szálláshelyük hamarosan a koronavírus-járvány melegágyává válik. A hatóságok szerint viszont megtettek minden szükséges óvintézkedést, hogy a munkások biztonságban legyenek.

Soha nem látott mély recesszióra számítanak Szingapúrban

Gazdaság2020.03.26, 14:03

Történelme legmélyebb recessziójába kerülhet Szingapúr, amelynek hazai összterméke (GDP) a vártnál jóval erõsebb mértékben csökkent az elsõ negyedévben az új koronavírus által okozott járvány miatt.

A koronavírus miatt nézõk nélküli MMA-gálát rendeznek Szingapúrban

Sport2020.02.18, 12:56

A világ második legnagyobb MMA-szervezete, a szingapúri ONE Championship vezetõi úgy döntöttek, hogy megtartják a városállamba február 28-ra kiírt gálát, de azon a koronavírus miatt csak a harcosok vehetnek részt, nézõket nem engednek be a sportcsarnokba.

Az Airbus bemutatta eddig titkolt fejlesztését

Gazdaság2020.02.11, 13:03

Az Airbus a szingapúri airshow-n leleplezte egyik eddig titkolt fejlesztését. Egy kétméteres modell mutatja meg azt, hogyan képzeli el az európai repülõgépgyártó nagyvállalat a jövõ utasszállítóját.

Veszélyes élelmiszert hív vissza a NÉBIH

Gazdaság2020.02.11, 16:44

A holland hatóság határérték feletti benzo(a)pirént és PAH-okat mutatott ki egy szingapúri 100 százalékos tisztaságú szezámolajban. A szennyezett olajból holland kereskedõn keresztül több hazai kereskedõhöz is szállítottak.

Aprócska volt az egyik ázsiai kistigris tavalyi ugrása

Gazdaság2020.01.03, 10:42

Szingapúrban közzétették az elõzetes 2019-es adatokat, amikbõl kitûnik, hogy az ázsiai városállam gazdasági növekedése az évtized legalacsonyabbja volt, és 2020-ban szerény fellendülésre számítanak az elemzõk – összegzi a CNBC.

Hatalmas tengeri kígyók jelentek meg Szingapúrnál

Gazdaság2019.12.01, 19:29

Hosszan kígyózó hajósorok alakultak ki Szingapúrnál: hatalmas a torlódás az egyik legfontosabb távol-keleti kikötõnél, mert a tengerjáróknak hosszabb ideig kell várakozniuk az üzemanyag feltöltésre. Ennek oka, hogy a jövõ év elejétõl szigorodnak a hajózásban használt üzemanyagra vonatkozó elõírások, és már folyik az átállás az új szabályok értelmében.

Macskakennelben tartották a gyereküket, akit végül halálra kínoztak

Nagyvilág2019.11.28, 20:55

A szingapúri pár, Ridzuan Mega Abdul Rahman-t és Azlin Arujunah-t tagadja, hogy bántották volna a kisfiút, pedig azzal vádolják õket, hogy hónapokon át kínozták ötéves gyereküket.

Szingapúrban betiltják a magas cukortartalmú italok reklámozását

[origo] Gasztro2019.10.17, 10:45

A magas cukortartalmú italok reklámozására szóló tilalmat Edwin Tong, a jogügyért és az egészségért felelõs államminiszter jelentette be. Ennek oka a túlzott cukorfogyasztásban keresendõ.

Szingapúr is betiltja a cukros üdítõk hirdetéseit

Gazdaság2019.10.10, 14:27

Szingapúr betiltja bizonyos szénsavas italok és gyümölcslevek reklámjait – jelentette be a városállam Egészségügyi Minisztériuma a cukorfogyasztás megfékezésére irányuló intézkedéscsomag részeként – összegzi a Reuters.

Milliárdokat vittek át Hongongból Szingapúrba a tüntetések miatt

Gazdaság2019.10.04, 14:00

Ahogy hosszú hetek óta tartanak a tüntetések Hongkongban, mára a tõke is érezhetõen elkezdett menekülni. A Goldman Sachs elemzése szerint 3-4 milliárd dollár költözött át csak Szingapúrba a városállamból.

Börtönbe mehet, mert kidobott egy üveget az erkélyrõl, és megölt valakit

[origo] utazás2019.09.24, 12:15

Akár 15 évre is rács mögé kerülhet egy ausztrál turista Szingapúrban, mert egy idõs férfi halálát okozta.

Meghazudtolja a gravitációt Szingapúr új ékessége – képek

[origo] utazás2019.08.28, 08:01

A felhõkarcolók szerelmeseinek igazi csemege a most megnyitott Robinson Tower, amelyen egy meghökkentõ építészeti megoldást láthatunk.

Hosszú Katinka újabb aranyéremmel zárta a szingapúri világkupaversenyt

Sport2019.08.17, 15:20

Hosszú Katinka aranyéremmel fejezte be szereplését az úszók világkupa-sorozatának szingapúri állomásán, emellett a szombati zárónapon Jakabos Zsuzsanna két, Szabó Szebasztián pedig egy ezüstöt szerzett.

Hosszú és Jakabos is két éremmel zárt pénteken Szingapúrban

Sport2019.08.16, 16:07

Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna is nyert egy-egy döntõt a pénteki versenynapon az úszók világkupa-sorozatának szingapúri állomásán.

Meg akarta lepni barátnõjét egy gyûrûvel - sikerült is, bár az öröm elmarad

Nagyvilág2019.08.07, 15:20

Különleges és emlékezetes módon szerette volna megkérni a barátnõje kezét egy farmer. A lány meglepõdött, bár nem úgy, ahogy párja remélte. Az eset viszont hamar bejárta a világot, mert a lány az interneten panaszolta el bánatát - írja a Mirror.

Bélyeget bocsátott ki Észak-Korea az elsõ csúcstalálkozó emlékére

Gazdaság2019.08.05, 13:00

Donald Trump amerikai elnök és az észak-koreai vezetõ egy éve találkoztak elõször Szingapúrban.

8,8 tonnányi elefántcsontot foglaltak le Szingapúrban

Tudomány2019.07.23, 13:25

Rekordmennyiségû, mintegy 300 afrikai elefánttól származó, 8,8 tonnányi elefántcsontot foglaltak le Szingapúrban a hatóságok. A város az állatvédõk szerint az illegális vadkereskedelem egyik tranzitpontja, ez az eddigi legnagyobb, itt elfogott szállítmány.

Elképesztõ terv, Ausztráliából látnák el Szingapúrt energiával

Gazdaság2019.07.15, 14:34

Ambíciózus, dollármilliárdos értékû tisztaenergia-projektekrõl számol be a The Guardian. Ausztrália nem egyszerûen a világ lenagyobb napelem parkját építené meg egy sivatagos területen, hanem arra készül, hogy a régióban más országok számára is szállítson megfizethetõ, tiszta energiát.

Behúzta a féket Ázsia egyik éllovas gazdasága

Gazdaság2019.07.12, 14:01

Alulmúlta az elemzõi várakozásokat Szingapúr második negyedéves gazdasági növekedése. A városállam ugyanis egy évtizede nem látott gyenge növekedést produkált, ráadásul a feldolgozóipar is folyamatosan gyengélkedik.

Elkelt a világ egyik legdrágább penthouse lakása

Gazdaság2019.07.10, 16:27

Lapértesülések szerint, Sir James Dyson milliárdos és felesége vásárolta meg a szingapúri luxus penthouset rekordáron, 54,2 millió dollárért (mintegy 15,7 milliárd forint), számol be róla a CNBC.

Meglepõ helycsere a legversenyképesebb gazdaságok listáján

Gazdaság2019.05.30, 13:55

A svájci IMD Versenyképességi Központja évente összeállítja a világ legversenyképesebb gazdaságainak listáját, és ezúttal Szingapúr került az élre, maga mögé utasítva Hongkongot és az Egyesült Államokat – írja a CNBC.

Már idén felszállnak az elsõ légitaxik Szingapúrban

Travelo2019.05.28, 07:33

Nagyon úgy néz ki, hogy a mindeddig futurisztikus elgondolásnak tûnõ légitaxik szuper gyorsan valósággá válnak. Szingapúrban talán már ebben az évben is repülhetünk egy ilyen járgánnyal.

Az Egyesült Államok több európai országnak is adna el F-35-ös harci gépeket

Nagyvilág2019.04.04, 22:57

Öt országgal, Szingapúrral, Romániával, Görögországgal Spanyolországgal és Lengyelországgal is számol az amerikai védelmi minisztérium az F-35-ös harci gépek potenciális vásárolóiként - derül ki abból az írásos válaszból, melyet a Pentagon illetékes vezetõje küldött meg a szövetségi képviselõháznak csütörtökön.

Bemutatjuk az embert, aki megjósolta a brexitet

Nagyvilág2019.04.02, 09:06

Nem száraz geopolitikai értekezést, hanem következtetések tárházát olvashatja, aki kezébe veszi az Antall József Tudásközpont legújabb kiadványát. A világ, ahogy én látom, Szingapúr egykori vezetõjének, Li Kuan Júnak a gondolatait tartalmazza.

Tûz ütött ki egy szingapúri luxushotelben - videó

Nagyvilág2019.03.27, 13:37

Ötszáz embert kellett evakuálni a szingapúri Grand Hyatt hotelben keletkezett tûz miatt - írta az esetrõl a Fox News. A balesetben nem sérült meg senki.

Hamarosan átadják a világ legmagasabb beltéri vízesését

[origo] utazás2019.03.10, 20:46

Április 17-én nyílik meg a szingapúri Changi repülõtér legújabb épülete, amely már önmagában is különleges turistalátványosságnak fog számítani.

Szingapúrban már önvezetõ óriásbuszokat tesztelnek

Gazdaság2019.03.05, 12:46

A Volvo megkezdi önvezetõ elektromos buszainak tesztelését Szingapúrban, hogy ezzel is elõsegítse a városállam korábbi döntését, aminek nyomán a jövõben számûznék a vezetõket a tömegközlekedési jármûvekbõl.

Most már automatából is vehet lazacot

Gazdaság2019.02.22, 19:09

A világ elsõ, fagyasztott norvég lazacfilét kínáló automatáját Szingapúrban állították üzembe, és az ottaniak majd megõrülnek érte.

Félmillió embernek építik a tudás városát

Gazdaság2019.02.01, 10:27

Öt éve kezdõdött annak a kínai-szingapúri közös nagyberuházásnak a megvalósítása, amelynek célja egy új, modern település felépítése kínai földön. Az új, kisvárosméretû tudásközpontot a jövõ fiatal tehetségeinek és innovatív vállalkozásainak szánják – derül ki a CNBC helyszíni riportjából.

12 órát utazott a gépen a szárnyas potyautas, mielõtt felfedezték

Travelo2019.01.17, 15:51

Egy potyautast, pontosabban egy madarat találtak a Singapore Airlines (SIA) Szingapúr-London járatán, írja az Insider.

Egy madár bújt meg a Szingapúrból Londonba tartó gép utasai között

Life.hu2019.01.15, 19:24

Nem kevesebb mint 12 órás út alatt kellett osztoznia a business class utasainak egy madárral a Szingapúrból Londonba tartó járaton. Az utasok jól fogadták a jövevényt, a személyzet azonban annál kevésbé. 

Kidobták a Goldman Sachs bankárját Szingapúrból

Gazdaság2018.12.19, 12:18

Szingapúr központi bankja közölte, hogy a Goldman Sachs amerikai pénzügyi intézet bankárja ellen egy életen át tartó tilalmat adott ki – állítja a CNBC.

A világ legöregebb milliárdosa még ma is aktív

Gazdaság2018.12.05, 15:37

Chang Yun Chung, a Pacific International Lines (PIL) alapítója, aki bár év elején átadta a cég vezetését fiának, Teo Siong Sengnek, a mai napig bejár dolgozni a cég szingapúri irodájába.

Hosszú Katinka gyõzelemmel zárta a világkupa-sorozatot

Sport2018.11.17, 14:52

Hosszú Katinka nyerte a 200 méter vegyes döntõjét szombaton az úszó világkupa-sorozat utolsó, szingapúri rövid pályás állomásának harmadik, befejezõ napján. Ezzel együtt a háromszoros olimpiai bajnok maradt a második helyen a vk összetett pontversenyében a címét megvédõ svéd Sarah Sjöström mögött.

Úszó-vk: Hosszú újabb aranyérmet nyert Szingapúrban

Sport2018.11.16, 13:42

Hosszú Katinka magabiztosan nyerte meg a 400 méter vegyest pénteken az úszó világkupa-sorozat utolsó, szingapúri rövidpályás állomásának második napján.

Ázsia legtisztább metropolisza, ahol még a rágógumit is betiltották

Gazdaság2018.11.08, 11:39

Szingapúr az elmúlt idõszakban Ázsia legtisztább és legzöldebb metropoliszává vált. A városállamban járva mindenfelé olyan csapatokkal lehet találkozni, amelyek tagjai seprûkkel és lapátokkal vannak felszerelkezve. Feladatuk az utcák tisztán tartása, sokan közülük önkéntesek. De ez a látvány egyáltalán nem meglepõ, ha tudjuk: a szingapúriak régóta elkötelezték magukat a higiénia és a tisztaság mellett.

Itt van az áttörõ fejlõdés sikeres receptje

Nagyvilág2018.11.06, 10:59

Ázsia egyik legsikeresebb országának a felemelkedését ismerhetjük meg az Antall József Tudásközpont legújabb életrajzi kiadványából. Li Kian Ju, Szingapúr egykori elnökének az életrajzából világos képet kaphatunk arról, hogyan jutott el a harmadik világ egyik legszegényebb állama oda, hogy mára a világ egyik leggazdagabb országa lett.

Szijjártó Péter: Újabb húsipari vállalatok exportálhatnak Szingapúrba

Itthon2018.11.05, 11:25

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfõn a közmédiának adott interjút. Itt elmondta, hogy fontos megállapodást kötött Magyarország Szingapúrral, így újabb cégek exportálhatnak húst az országba.

Luxusban várja a WTA-vb elsõ meccsét Babos Tímea

Sport2018.10.25, 09:42

A nõi párosoknál címvédõ Babos Tímea pénteken megkezdi szereplését a nõi teniszezõk évzáró tornáján, a WTA-világbajnokságon. Az Origo helyszínen tartózkodó munkatársának adott videointerjúban beszélt a pályák különbségérõl, arról, hogy milyen edzõ nélkül, viszont a család közelségében várni az elsõ játéknapot, és arról is, hogy a szervezõk ritkán látható luxussal kényeztetik el az utolsó szingapúri WTA Finals résztvevõit.

Ez a világ legrövidebb menetrend szerinti repülõjárata

Gazdaság2018.10.25, 08:42

Ahogy az Origo megírta, nemrégiben megszületett a leghosszabb repült idejû menetrend szerinti járat új rekordja. A Singapore Airlines üzemeltette Szingapúr - New York leszállás nélküli járata kétségkívül megsüvegelendõ teljesítményt. A Quartz most utánajárt, melyik légi útvonal lehet a lista másik végén.

Elõzõ
Következõ