színész
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Így indult Scherer Péter színészi pályája
A Jászai Mari-díjas színész általános iskolában próbálta ki magát először prózában. Az élet később messzire sodorta a színészi pályától és csak később, szerencséjének köszönhetően kanyarodott vissza életútja a világot jelentő deszkákhoz.
- címkék:
- Scherer Péter
- színész
- Címkefelhő »
Színészek, akiket forgatás közben ért a vég
A színészek számára a játék nem munka, hanem hivatás. Olyan, amit életük végéig szeretnének űzni, de nem egészen úgy, ahogy az alább felsorolt művészek. Ők szó szerint az életük utolsó pillanatáig dolgoztak, hiszen forgatás közben haltak meg.
Színészek, akiknek majdnem a karrierjükbe került egyetlen rossz film
Hollywoodba nem is bekerülni igazán nehéz, hanem bennmaradni. Egy közepesen jó alakítás is képes megnyitni a kapukat, ám elég egyetlen rossz film ahhoz, hogy valakit végleg leírjanak. Az alábbi sztároknak sem a nagy áttöréssel akadt problémájuk, hanem a folytatással, vagy azzal, hogy a sikerre ítélt film végül mégis hatalmas bukás lett.
- címkék:
- Superman
- film
- bukás
- színész
- Címkefelhő »
Megható fotót osztott meg Robin Williams lánya a színészről
- címkék:
- Robin Williams
- fotó
- színész
- Címkefelhő »
Gyászol a filmvilág: elhunyt a Wonder Woman legendás színésze
A 84 éves Lyle Waggoner otthonában hunyt el.
Daniel Radcliffe sötét időszakáról vallott: a Harry Potter miatt lett alkoholista
Daniel Radcliffe a BBC rádióműsorában mesélt élete sötét időszakáról és arról, mit tett vele a Harry Potter.
Híres színésznők álltak ki Johnny Depp mellett, aki beperelte volt feleségét
Johnny Depp rágalmazás miatt még tavaly perelte be volt feleségét, Amber Heard színésznőt. Depp igazát szeretné több női sztár is bizonyítani, tanúvallomásukkal bizonyítanák, hogy a színész sosem volt erőszakos természetű - írja a People.
A koronavírussal fertőzött Tom Hanks és felesége, Rita Wilson köszönik, már jobban vannak
Pár napja jelentette be a sztárpár, hogy koronavírussal fertőződtek meg, de ma már arról számoltak be, hogy jobban vannak.
Árpa Attila mindenkinek segítene: "Ami tőlem telhető, azt megteszem"
Ha te is tartasz a koronavírustól, és a 12. kerületben élsz, itt a megoldás: Árpa Attila neked is bevásárol.
Rövidhajú nővel kapták lencsevégre Brad Pittet: ő lenne a színész új szerelme? - Videó
Bár a SAG Awards óta az egész világ azért szurkol, hogy Brad Pitt és Jennifer Aniston újra egymásra találjanak, úgy fest, a sármos színész Jen helyett más oldalán keresi a boldogságot.
Benedek Miklós: "Képes lennék megújulni, ha volna rá módom"
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendező az utóbbi években nagyon keveset szerepel, pedig szeretne. Benedek Miklós erről az ATV Spirit Húzós című műsorában mesélt Rónai Egonnak.
Gergely Róbert túl van a műtéten - hamarosan egy klasszikus színdarabban tűnik fel
Ami késik, nem múlik címmel új bemutatóra készül a Gergely Theáter.
- címkék:
- Gergely Róbert
- műtét
- színdarab
- színész
- Címkefelhő »
Jason Momoa egy igazi filmes legendával, az idősödő Mel Gibsonnal fotózkodott
Bár a képen nem csupán Mel Gibson, de a Trónok harcából is jól ismert színész, Peter Dinklage is szerepel, Jasaon Momoa mégis a színészlegendától alélt el.
Színészek, akik durva dolgokat tettek meg a hiteles alakításért
Nem Heath Ledger az egyetlen színész, aki teljesen elmerült az általa megformált karakter lelkében, de bizonyára az ő története a legismertebb, hiszen tragikus vége lett. Habár családja szerint a megformált szerepe nem játszott közre halálában, sokan kételkednek ebben, ugyanis a színész többször nyilatkozott arról, milyen megterhelő volt számára Joker megformálása. Az alábbi színészek Heath Ledgerhöz hasonlóan mindent elkövettek azért, hogy minél hitelesebben formálhassák meg a rájuk osztott karaktert, sokszor nagyon durva dolgokra is képesek voltak a lelki felkészülés során.
Hajdu Steve kis híján más pályát választott a színészet helyett – Videó
Hajdu Steve egy kis településen nőtt fel, ahol édesapja buszsofőrként dolgozott, a színész fiatalon így gyakran csak a hátát látta, mikor mögötte ült.
- címkék:
- Hajdu Steve
- színész
- gyerekkor
- Címkefelhő »
Szerelmes vígjátékban tér vissza Kulka János a mozivászonra: forog az Átjáróház
Elindult Madarász Isti második nagyjátékfilmje, az Átjáróház forgatása, amely egy széles közönséget megcélzó, egyedi látványvilágú, modern szerelmes film lesz. A Hurok rendezője a nagysikerű Odakint a sötétben írójának, Veres Attilának könnyed stílusú, romantikával, humorral átszőtt forgatókönyvét viszi vászonra, amelyben a Bárnai Péter és Rujder Vivien által megformált két fiatal szerelmes küzd egymásért. Ellenfelüket, a holt lelkek végzetét okozó Boncmestert Kulka János játssza a jövő év elején mozikba kerülő alkotásban.
Női ruhában fotózták le a magyar színészt - Fotó
A színész csak egy előadás kedvéért bújt női ruhába.
Ben Affleck egész életét tönkretette függősége: "Nem szégyen segítséget kérni"
Ők a legjobban fizetett férfi színészek
A Forbes magazin listája 2018 június és 2019 júniusa között vizsgálta a színészek adózás előtti bevételeit. Dwayne Johnson – a volt pankrátor – tavaly 89,4 millió dollárt keresett, és ezzel ő az első a listán – összegzi a CNBC.
- címkék:
- Forbes
- híresség
- színész
- Címkefelhő »
Szőke Zoltán lelepleződött - Videó
Ma elindult a TV2 új műsora, a Nicsak, ki vagyok?, melyben ismert emberek próbálnak leleplezni jelmezbe bújt énekeseket vagy énektudással bíró sztárokat. A ma esti első adásban a bagolynak álcázott Szőke Zoltán lepleződött le.
Csonka András nem hívta meg barátait az esküvőjére
Csonka András még sosem beszélt arról az esetről, amikor megviccelte a barátait egy álesküvővel.
- címkék:
- Csonka András
- esküvő
- színész
- Címkefelhő »
Nézze meg, hogy melyik színésznő keresett a legtöbbet tavaly
A Forbes magazin listája 2018 júniusa és 2019 júniusa között vizsgálta a színészek adózás előtti bevételeit. A legjobban fizetett színésznő Scarlett Johansson lett, aki 56 millió dollárt keresett tavaly – írja a CNBC.
- címkék:
- Forbes
- híresség
- színész
- Címkefelhő »
Matthew Perry nemrég regisztrált az Instagramra, de már most nagyon népszerű
Matthew Perry Barack Obamával posztolt közös fotót.
Tavaly ők voltak a legjobban fizetett színésznők
- címkék:
- Forbes
- híresség
- színész
- Címkefelhő »
Tavaly ők voltak a legjobban fizetett férfi színészek
- címkék:
- Forbes
- híresség
- színész
- Címkefelhő »
21 színész, aki lemondott egy ikonikus szerepről, jobbá téve ezzel a világot
Ma már nem is igazán tudnánk az ikonikus filmeket úgy elképzelni, hogy ne az adott szereplők játsszanak benne. Pedig nem egy olyan film volt, ahol az egyik vagy mindkét főszerepet teljesen más színészek, színésznők játszották volna.
Íme, 21 színész, akik lemondtak egy ikonikus szerepről - Galéria
Hírességek, akik étellel érkeztek valamelyik díjátadó gálára
- címkék:
- sztár
- díjátadó
- színész
- Címkefelhő »
Óriási felháborodást keltett: a család engedélye nélkül adtak ki könyvet Gesztesi Károlyról
Az 56 éves korában elhunyt színészről készült kötet összeollózott szövegekből áll, amely sokak szerint egyáltalán nem olyan minőségű, mint az a sztár emlékéhez illene. -írja a Bors.
- címkék:
- Gesztesi Károly
- könyv
- halál
- emlék
- színész
- Címkefelhő »
Bodrogi Gyula kapja az idei Páger Antal-színészdíjat
Bodrogi Gyula kapja idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap veheti át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.
Jude Law 14 évvel fiatalabb feleségétől szeretne egy hatodik gyereket
A sármos színész már öt gyermek édesapja, ám ő mégis úgy érzi, élete nem lehet teljes egy hatodik nélkül.
- címkék:
- Jude Law
- gyerek
- színész
- Címkefelhő »
Joaquin Phoenix Oscat-díjat kapott
A PETA állatvédő szervezet is kiosztja a maga Oscar-díjait a filmes szakma nagyjainak, ez az Oscat-díj. Tehát nincs semmiféle elírás. Azok a színészek és alkotások érdemlik ki ezt a díjat, akik valamilyen módon aktívan kifejezték, képviselték az állatok jogait, és életükkel példaként szolgálnak.
Sylvester Stallone többé nem rejti el korát: lemondott a hajfestésről – Videó
Sylvester Stallone minden idők egyik legnagyobb akciósztárjaként él a mai napig az emberek fejében, és eddig dús, sötét haja is párosult ehhez a képhez. Ám ez csupán idáig tartott. A 73 éves színész ugyanis nem rejti tovább korát hajfesték mögé.
Távozott az élők sorából Nicholas Parsons színész és műsorvezető
- címkék:
- halál
- műsorvezető
- színész
- Címkefelhő »
Óriási titokra derült fény: Schmuck Andor korábban a filmiparban is kipróbálta magát
Több filmben is szerepelt fiatalon Schmuck Andor, ám színészi karrierjének a KISZ-taggyűlések véget vetettek.- írja a Blikk.
A pletykák szerint szakított Jordán Adél és Keresztes Tamás
Azt mondják, színházi berkekben már egy ideje nyílt titok, hogy Jordán Adél és Keresztes Tamás szakítottak.
Ennyit változtak a színészek legelső mozifilmjük óta - Fotók
Cikkünkben összegyűjtöttük a színészek legelső és legutóbbi filmes alakítását, és összehasonlítottuk, mennyit változtak azóta!
Ennyit változtak a színészek legelső mozifilmjük óta - Fotók
Újra rátalált a szerelem Bradley Cooperre? Ő lehet a színész új kedvese - Fotó
Bradley és Ana de Armas az Ameikai FIlmintézet ebédjén hangolódtak egymásra.
Vallomás: alkoholista édesapja verte gyermekkorában Nagy Zsolt színészt
Agresszív, alkoholista édesapjáról vallott Nagy Zsolt színész.
Ő veszi át Gesztesi Károly helyét a Miniszter félrelép című darabban
Január 4-én hunyt el Gesztesi Károly, akit az egész ország gyászol. Bár a színész emlékét mindenki őrzi, és a kollégák, hozzátartozók fájdalma egyelőre nem csitul, a szerepei szép lassan új gazdára találnak.
Elhunyt Tom Long ausztrál színész
51 éves korában elhunyt Tom Long színész.
- címkék:
- Tom Long
- halál
- elhunyt
- színész
- Címkefelhő »
Gesztesi Károly karrierjének rövid áttekintése
Gesztesi Károly Tóth Károly néven született 1963. április 16-án. Szülei válása után édesanyja férjhez ment Gesztesi Jánoshoz, akinek a nevét később hivatalosan is felvette.
- címkék:
- Gesztesi Károly
- színház
- karrier
- színész
- Címkefelhő »
Arnold Schwarzenegger és Clint Eastwood együtt síelt - Fotó
A filmes szakma két legendás, ám igen eltérő típusú legendája együtt múlatta az idejét az óév utolsó napján. Kalifornia Állam ex- kormányzója és a színész-rendező közös képét a „Terminátor" tette közzé közösségi oldalán, méghozzá egy igen frappáns és rövid üzenettel.
Befutott sztár helyett farmer lett a Star Wars ikonikus színésze
Hayden Chirstensen karrierje nem úgy alakult, ahogy azt elképzelte. Az emblematikus Star Wars-os szerepe után, amikor ő alakította az Anakin Skywalkerből Darth Vaderré alakuló sötét nagyurat, nem jöttek a jobbnál-jobb ajánlatok.
- címkék:
- Star Wars
- sztár
- színész
- ikonikus
- Címkefelhő »
Dömötör Csaba a gyalázkodó Nagy Ervinről: Ez nem kultúra, hanem útszéli stílus
Felháborító, káromkodásokkal teli, kocsmai stílusú interjút adott Nagy Ervin, a Katona József Színház színésze. Félnótásnak nevezte az országgyűlési képviselőket, de még egy ennél is durvább káromkodást használt rájuk, személyesen szidta Kocsis Mátét, a magyar politikai életet pedig pöcegödörhöz hasonlította. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Facebookon reagált a szexuális zaklatási botrány főszereplőjének, a Katona József Színház színészének gyalázkodására. Azt írta, amit bemutatott, az nem kultúra, és nem is kreativitás, hanem szimpla útszéli stílus.
Különleges osztálytalálkozót tartanak a Thália Színházban - Videó
Egy fergeteges vígjátékot mutat be a Thália Színház, Valló Péter rendezésében. A Legszebb férfikor története a nyolcvanas évek elején játszódik: az oxfordi kollégisták osztálytalálkozóján kiderül, a legtöbben a rektor feleségébe voltak szerelmesek. Íme a darab kulisszái:
Feke Pál lesz a Jézus Krisztus Szupersztár címszereplője
Magyarország egyik legismertebb musicalszínésze, a Junior Príma és Artisjus-díjas Feke Pál játssza a címszerepet a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő nyári szuperprodukciójában- ezzel kibővült a világhírű rockopera, a Jézus Krisztus Szupersztár szereposztása.
Gálvölgyi János furcsán viselkedett: egy portás buktatta le a színészt
A művészt az egyik színház portása szúrta ki az utcán, amint éppen magában beszélt.