Szily Nóra

címke rss

Endrei Judit: "Remélem, lassan tényleg én következem!"

Life.hu2015.05.27, 20:58

Február másodikától ismét mikrofon elé ül. Igaz, nem egy tévé-, hanem egy internetes rádió stúdiójában. 17 éve már csak vendégként látjuk a médiában, pedig 20 éven át - talán mondhatom - szinte mindenki "Juditkája" volt. Korhatártalanul gondolkodik, dolgozik és létezik.

Gesztesi Károly: „Ki kellett mondani, hogy igenis, ő az én fiam”

Life.hu2015.05.07, 09:53

Színházi előadás után vártam meg este, és azon morfondíroztam, hogy két óra színpadi koncentráció és garantált nevettetés után vajon képes lesz-e visszazökkenni és együtt gondolkodni mindazon, ami mostanság vele, benne és körülötte történt…  

Havas Henrik: „Nincs szükségem senkire”

Life.hu2015.04.30, 08:48

Amikor megérkeztem az irodájába, épp a titkárnőjének diktálta heti jegyzetét egy bulvármagazin számára. Lazán ücsörgött a foteljében, kicsit elgondolkodott, aztán könnyedén sorjáztak belőle a csipkelődő mondatok. Mintha nagyon gondolkodnia se kéne rajtuk. Legutóbb 2013 februárjában beszélgettünk, nem sokkal a műtétje után. Azt tudom, látom, hogy azóta sem vett vissza a tempóból…

Bereznay Tamás: „Értek annyira a vendéglátáshoz, hogy bátran el merjem mondani a véleményemet”

Life.hu2015.04.22, 21:55

Esterházy-szeletet rendelt, illetve rendelt volna, mert kiderült, hogy épp nincs… Noná, hogy ráhibázott! Pedig nem nézett vizslatva körül, hogy mi nem stimmel a cukrászdában. De mégis minden apróságot észrevett, hisz ennek él, ebből él – ahogy mondja: szakácsnak született… A cseppet sem intrikus, de kritikus séf – Bereznay Tamás.

Sebestyén Balázs: „A mélységek érdekelnek inkább"

Tévé2015.04.16, 19:28

Sebestyén Balázs a buddhizmusról, a gyereknevelésről, a szakmában elkövetett hibáiról beszélt a Life.hu sztárszerzőjének. Szily Nóra interjúja.

Sebestyén Balázs: „A mélységek érdekelnek inkább"

Life.hu2015.04.16, 19:27

Nagyon vártam a találkozást. Öt éve beszélgettünk először és eddig utoljára. Alig ad interjút, ezért is fontos volt, hogy pontos legyek. Iszonyú dugókon verekedtem át magam a jelenleg szinte élhetetlen városban, hogy odaérjek a Class FM-be. Nem késtem el, de nem tudtam és nem is akartam titkolni a zaklatottságomat. 

Horváth Éva: "Nem vagyok cicababa"

Life.hu2015.04.10, 14:59

Egy ideje nem látjuk a képernyőn. Mi van mostanság vele? Biztos voltam benne, hogy nem tétlenkedik, még ha sokan azt is gondolják, ha egy „tévés” nincs a tévében - akkor nem is csinál semmit. Na, ehhez képest alig lehetett vele időpontot egyeztetni…   

Czeizel Endre: „Csak az jöjjön el a temetésemre, aki engem szeret…”

Life.hu2015.04.02, 09:38

Április 3-án lesz a 80. születésnapja. „Két életem, egy halálom” címmel mostanában íródott a róla szóló könyv. Rendszeresen hallom a rádióban, rengeteg meghívásnak tesz eleget, időpontot is csak reggelre, a rendelése elé kaptam. Tele vannak a napjai, miközben elvileg meg vannak számlálva… Ezt a mondatot félve írtam le…

Czeizel Endre: Csak az jöjjön el a temetésemre, aki engem szeret

Itthon2015.08.10, 14:21

Április 3-án lesz a 80. születésnapja. „Két életem, egy halálom” címmel mostanában íródott a róla szóló könyv. Rendszeresen hallom a rádióban, rengeteg meghívásnak tesz eleget, időpontot is csak reggelre, a rendelése elé kaptam. Tele vannak a napjai, miközben elvileg meg vannak számlálva… Ezt a mondatot félve írtam le… – Szily Nóra interjúja Czeizel Endre orvos-genetikussal.

Árpa Attila: "Hiába dugsz egy virágot egy segglyukba, azt a segget nem hívhatod vázának"

Life.hu2015.03.29, 18:02

Április 30-án végre bemutatják az Argo 2-t! Hónapok óta tolódott a találkozónk - párhuzamosan a film premierjének csúszásával. Mikor lehuppantunk a kávézóban kicsúszott a számon, hogy ugyanitt beszélgettem jó egy éve Berki Krisztiánnal. És ő rögtön tett egy csípős megjegyzést a „celebvilágra”…

Szűcs Zoltán, alias Szücsi: „Attraction? Mondhatnánk, hogy Las Vegas a csúcs, de nem!”

Life.hu2015.03.18, 23:07

Viccesen azt mondhatnám, hogy lepkehálóval is alig lehet elkapni, hisz folyamatosan úton van a csapatával a felkérések nyomán. Most épp Kína és Dánia között adódott a lehetőség arra, hogy találkozzunk. Elvitte a gyerekeket iskolába, és mielőtt rohant volna próbálni, megállítottuk az időt, és pörgettük vissza és előre… Az Attraction megálmodója, vezetője: Szűcs Zoltán, Szücsi.

Boggie: „Bármi elképzelhető és semmi sem lehetetlen”

Life.hu2015.03.11, 22:37

A Dal győztese. Azt hittem, hogy repesni fog, hisz májusban ott fog állni Bécsben az Eurovízió színpadán. De az örömbe épp üröm vegyült az őt ért támadások miatt. Ezt sem kerülhettem ki, miközben persze ő érdekelt, és az, hogy honnan hová tart.

Majka: „Nem akarok soha többet csóró lenni”

Life.hu2015.03.05, 11:23

Az Év műsorvezetőjévé választották. Újra és újra rácsodálkozom, hogy mennyi mindent elért az elmúlt években. És szeretek együttgondolkodni vele. Mert mindig van miről…

D. Tóth Kriszta: "Elengedtem a görcsöt, hogy mindenáron meg akarok felelni"

Life.hu2015.02.25, 22:49

Felkaptam a fejem, amikor megláttam a nevét a Sántakutya, az igazmondó show szereplőinek sorában a Dumaszínház programjai között. Grecsó Krisztián, Litkay Gergő, Vajdai Vili és Meskó Bertalan mellett egyetlen női fellépőként stand upolt. Ő, akit sokáig viszonylag statikus szerepben láttunk a híradóban, aztán saját talkshow-t vezetett, majd a képernyőt maga mögött hagyva az írásnál kötött ki. Második regénye még mindig a sikerlistákon. Merre kanyarog az útja D. Tóth Krisztának?

Venczel Vera: "Minden pillanat egy visszahozhatatlan lehetőség"

Life.hu2015.02.21, 13:15

Szepes Mária díjat kapott a Vörös oroszlán című monodrámáért, amit magam is láttam. (és ajánlom mindenkinek!) Ha felidézem a darabot és benne őt magát - Venczel Verát - újraélem a csendet, ami a végén rám és belém telepedett. Muszáj volt őt felkeresnem, hogy beszélgessünk. Gyerekkorom Vicáját az Egri csillagokból. Van olyan, akiben nem él az emlék?

Tóth Vera: "Ma tehetek azért, hogy milyen legyen a holnap"

Life.hu2015.02.12, 16:44

Pár héten belül 30 éves lesz. 19 volt, amikor kiállt ország-világ elé a Megasztárban. Annyi, de annyi minden történt azóta. A szemünk láttára jutott túl jó pár hepehupán - felnőtté és előadóművésszé vált. Most épp A Dalban csillog - a "Gyémánt", amit csiszolgat.

Endrei Judit: "Remélem, lassan tényleg én következem!"

Life.hu2015.01.28, 22:33

Február másodikától ismét mikrofon elé ül. Igaz, nem egy tévé-, hanem egy internetes rádió stúdiójában. 17 éve már csak vendégként látjuk a médiában, pedig 20 éven át - talán mondhatom - szinte mindenki "Juditkája" volt. Korhatártalanul gondolkodik, dolgozik és létezik.

Weisz Fanni: "Az én világom a csend"

Life.hu2015.01.14, 22:59

Sosem felejtem el, amikor 2010-ben Rúzsa Magdi Gábriel című dalát kísérte jelnyelven. Mintha egy angyalka szállt volna le a színpadra. Az a benyomásom, hogy ő valóban az. Küzd az esélyegyenlőségért, és folyamatosan a saját határait feszegeti. Egy dunántúli napilap és internetes újság közösen meghirdetett versenyén ő lett az Év Embere. Az Ég, föld, férfi, nő című műsor vezetőjeként is láthatjuk. És még mennyi minden foglalkoztatja…

Kovács Katalin: "Az élsportban csak egy ember érheti el az álmait"

Life.hu2015.01.08, 10:36

Háromszoros olimpiai bajnok, 31 világbajnoki címével minden idők legeredményesebb női kajakozója a világon. Luca, a kislánya, épp hét hónapos. Egy kisbaba mellett általában otthon, boldog fáradtságban lótunk-futunk, de ő már jó ideje újra keményen edz. Kovács Katalin, akiben újra ott mocorog a bajnok, hamarosan ismét versenybe szeretne szállni… illetve evezni.

Molnár Piroska: "Egészséget kívánjál! A lelki bajokkal majd elbánok valahogy..."

Life.hu2014.12.31, 21:53

A 24. Cottbusi Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb színésznőnek járó elismerést nyerte el a Szabadesés főszerepéért még novemberben. De ez csak egy kiragadott elismerés a közelmúltból. A Nemzet Színésze, Kossuth-díjas - soroljam tovább? Miközben egy visszafogott, inkább halk szavú személyiség, aki viszont ha a vásznon megjelenik vagy a színpadra kilép - beleborzongok, mert magával ragad. Vele köszönthetem az újévet, tehát az enyém jól indul!

Pirner Alma: "Nekem a meztelenség nem valami perverz, pejoratív, közönséges dolog"

Life.hu2014.12.18, 10:17

36 órás út után Ausztráliából szinte a kávézóban landolt. Azt gondoltam, megérkezik egy elgyötört, nyúzott nő, ehelyett belépett tökéletes külsővel, és naná, minden szem rá szegeződött. Na, de nézzünk a külcsín mögé!

Zacher Gábor: "A gyereknevelés a világ legnehezebb extrém sportja" - Szily Nóra adventi interjúja

Life.hu2014.12.17, 14:27

Mindjárt itt vannak az ünnepek. De számít ez? Ez számít? Lehet egy kiemelt dátumtól kezdve másként élni, másként viszonyulni, másként elfogadni – másként szeretni? Vagy ez csak illúzió, és a megoldás sokkal egyszerűbb és mégis  jóval nehezebb?

Aurelio: "Nem sokszor mondhatta apám, hogy büszke rám, de idén kétszer is..."

Life.hu2014.12.11, 10:34

Nem állítom, hogy nem volt bennem kétely - vajon tudunk-e egy nyelvet beszélni? Aztán újra beigazolódni éreztem, hogy ha az előítéleteinket képesek vagyunk kizárni, akkor egészen más képet lelünk a fecsegő felszín alatt. 

Törőcsik Mari: "...csak akkor fognak szeretni, ha én magam szeretni tudok"

Life.hu2014.12.04, 14:59

Évek óta vágyom arra, hogy végre beszélgethessek vele. A ma mozikba kerülő Swing című új magyar film révén sikerült! Már láttam – kuncogós, nevetős, időnként könnyes, szeretnivaló, ami a vásznon megszületett. Törőcsik Mari pedig… több száz beszélgetésemen túl is megilletődve készültem a találkozónkra. Mert belép, és megáll a levegő. A filmben is és a kávézóban is. Tényleg.

Molnár Andi: "Mit keresek ennyi hangos és feltűnésre vágyó ember között?"

Life.hu2014.11.27, 11:31

A "Celeb vagyok, ments ki innen!" idei második szériájának győztese. Láttuk már számos táncos show-ban is. Kedves, szép lány, halkszavúnak tűnik. Utóbbiért vitriolos kritikákat is kapott, mondván - unalmas.  Abban biztos vagyok, hogy nem keresi a konfliktust, de talán ez még nem adhatna okot egy ilyen bántó jelzőre.

Hosszú Katinka: "Amikor nyerek, rögtön az ő tekintetét keresem"

Life.hu2014.11.20, 12:28

A hétvégén már kezünkbe vehetjük könyvét, az Iron Ladyt, ami a 2012-es, hatalmas csalódást jelentő londoni olimpia és a 2013-as barcelonai világbajnokság közötti szakaszát meséli el az életének. Megérthetjük - talán kapaszkodót is kaphatunk ahhoz - miként fordítható meg a sors.

Pál Dénes: "...irtózom az álmosolyoktól, az álölelésektől"

Life.hu2014.11.13, 12:14

Azután ismertem meg, mikor megnyerte a Voice-ot és elindult az Eurovízión. Szinte egyik pillanatról a másikra változott meg az élete. Ennek már majd’ másfél éve. Most a Sztárban sztár című műsorban diadalmaskodott. "Az ország szeme" - mondta róla mosolyogva egy ismerősöm. Hát, igen, a tekintete (is) magával ragadó, nem csak a hangja.

Jónő Team: "Megmutattuk Szily Nóra örök szépségét"

Life.hu2014.11.12, 00:11

A nő örök, és Szily Nóra is az. Évek óta figyeljük, hallgatjuk, olvassuk és nem mellesleg irigyeljük nőies, vonzó külseje miatt. A héten őt láttuk vendégül.

Erdei Zsolt: "Nem szabad mindenáron akarni..."

Life.hu2014.11.10, 13:18

Ő lett a győztes a "Celeb vagyok, ments ki innen!" idei első szériájában. Kétszeres világbajnok profi ökölvívó, aki a közelmúltban úgy döntött, hogy már csak edzőként száll a ringbe. Váltott - és nem csak a hivatásában. Az elmúlt két évben szinte az egész élete kifordult a sarkából. De a tekintetében nincs zaklatottság, nyugtalanság - a higgadtság és a tisztaság, tisztesség árad. Jó lehuppanni mellé...

Kulcsár Edina: "Szeretném megmutatni az országnak, hogy magyar lány is tud nyerni!"

Life.hu2014.10.30, 11:59

Amikor belépett a kávéházba, mindenki felkapta a fejét. Mert nemcsak szép, de ragyogó is. A Miss World Hungary 2014 győztese, akit nézve, hallgatva magam is remélem, hogy esélye van egy magyar lánynak - végre - előkelő helyezésre a világversenyen. Szurkoljunk neki! Van mihez, hisz a külcsínen túl nagyon sokféle feladat várja.

JÓNŐ TEAM: "Sokan kipróbálnák, milyen lenne ha…?"

Life.hu2014.10.23, 17:53

Kíváncsi voltam: kik is ők?! Épp itt az ideje, hogy kicsit jobban megismerkedjünk azokkal, akik hétről hétre a legjobbat hozzák ki a jelentkező csajokból, hölgyekből, no meg hogy belenézzünk a tükörbe, amit ők tartanak a magyar nők elé. A JÓNŐ TEAM a jó hangulat és a jófejek csapata is - erről magam is meggyőződhettem! Kurucz Nikolett a hajakért felelős, Larion Oscar az arcszépítő, aztán a stylistlányok következnek, Záray Kata és Benedek Berta, és aki mindenkit lencsevégre kap: Kántor Kata. A kapitány pedig Takács Nóra, aki a beszélgetés végén engem is csőbe húzott... Idővel ennek az eredménye is kiderül! Jujuj!

Hevesi Tamás: "...engedem, hogy arra menjek, amerre az áramlat visz"

Life.hu2014.10.15, 22:04

Leesett állal nézem hétről hétre a Sztárban sztár adásaiban. Régóta ismerjük egymást, jó pár éve egy nyáron át utaztunk együtt, és vezettünk egy rendezvénysorozatot - de aztán valahogy csend lett, és nem nagyon hallottam felőle. Most mintha a felgyűlt energiáját is beletenné egy-egy produkcióba... na és a hangja! Libabőr.

Szabó Zsófi: "A kapcsolatomat is meggyászoltam, nem csak apukámat"

Life.hu2014.10.09, 00:56

Már a dzsungelben láthatjuk esténként, de még sikerült elcsípnem az elutazását megelőzően. Búcsúzások, gyász, csend, újrakezdés és egy óriási váltás - sok minden történt vele idén, és az évnek még nincs is vége.

Bódi Sylvi: "Tele lett a pohár, nem fér bele több"

Life.hu2014.10.02, 11:51

Épp ma indul a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorral Afrikába, és szinte ezzel egy időben láthatjuk 12 év után újra a nyuszis magazin címlapján. De már másképp. Mint ahogy a jövőjét sem úgy tervezi, mint eddig. A szépsége viszont nem változott. Az étteremben a pincér fülig pirulva hebegett-habogott, amikor meglátta, és a rendelést is alig fogta fel (aztán pedig nem engedett minket fizetni). Kuncogva huppantunk le beszélgetni.

Így kezdik a reggelt sztárszerzőink - hogy jó napjuk legyen!

Life.hu2014.10.09, 19:47

A Life.hu sztárszerzői bepillantást engedtek a hétköznapjaikba és elmesélték, ők mit tesznek azért, hogy jól induljon a napjuk.

Sipos Péter: "Cukrásznak készültem, aztán nézd meg, mi lett belőlem!"

Life.hu2014.09.24, 22:51

Amikor először találkoztunk, még mindkettőnknek ott volt a tojáshéj a fenekén. Kezdő műsorvezető voltam, amikor az épp megalakult Irigy Hónaljmirigy csapatával beszélgethettem. Aztán gyakran konferáltam őket az ország különböző pontjain. És az évek rohantak… Most a Sztárban sztár oldalán böngésztem az énekesek bemutatkozását. Nála ez áll: "családi állapot - felhőtlen, horoszkóp - busz, életem legszebb pillanata - kb. 10 hét múlva várható".

Bereczki Zoltán: "Én mindig is szél ellen mentem"

Life.hu2014.09.17, 22:27

Látjuk őt a Sztárban sztár ítészeként, közben zajlik az élőzenés Álomkép turné 2014, több darabban játszik a Centrál Színházban, és hamarosan Hüvelyk Matyi szerepében lázad majd a Játékkészítő című zenés akciómesében. Nézzünk picit a színfalak mögé - már amennyire engedi!

Szulák Andrea: "Annyira semmi nem fontos, hogy karmolódjak vagy én karmoljak mást"

Life.hu2014.09.11, 12:18

Imádok vele gondolatokat cserélni... De nem egyszerű. Cikázik az Operettszínház, a Madách és a József Attila színház között. Tavasszal az Ének iskolájában sürgött-forgott. Lenyűgöző felkéréseket kap, melyek egymásba érnek. De megértem, hogy nem lehet rájuk nemet mondani. Kávézásunk megint egy "találkozó az időviharban" - fogalmazhatnék (félig) tréfásan.

Keresztes Ildikó: "Ami érdekelt, azt mind elvettem az élettől"

Life.hu2014.09.04, 09:46

Napokon belül láthatjuk a Sztárban sztár című műsorban. Két héten belül megjelenik a róla szóló könyv, amit aztán jubileumi koncertje követ. Sűrű napokat él, nem csodálkoztam tehát, hogy életében először kétségbeesetten hívogatott, hogy jön, jön, csak késik… És én tulajdonképpen hálás voltam neki, mert jólesett végre kicsit ücsörögni a Vörösmarty téren.

Dobó Kata: "Nem voltam kellően bátor"

Life.hu2014.08.28, 17:04

Ő lesz négy pilótából az egyik egy hamarosan induló, fapados légitársaságról szóló, humorral teli dokureality tévésorozatban. Idén két új színházi darabra is készül, és mindezek mellett újabb ruha- és cipőkollekción is dolgozik. Néhány évente lehuppanunk, és átbeszéljük az élet dolgait, lent és fent...

Kovács Kokó István: "Saját magaddal küzdesz minden nap, amikor edzeni mész"

Life.hu2014.08.20, 23:26

Vasárnap volt a szülinapja, aminek délelőttjén 1100 métert úszott, 44 km-t bicajozott, és lefutott egy "laza" félmaratont az ünneplés előtt. Budapesten augusztus 23-án féltávú, azaz IRONMAN 70.3 futamot rendeznek, amin ő is indul. Közeledik a "Kihívások hétvégéje". Látom rajta, hogy már nagyon be van sózva! Mielőtt elkezdenénk beszélgetni, egy videót mutat a telefonján - a Hawaii Ironman verseny befutóját. 

Palya Bea: "Hálás vagyok magamnak, hogy mertem szülni!"

Life.hu2014.08.15, 11:30

Éveken át repdesett, szárnyalt műfajok, dallamok, nyelvek, országok és kontinensek között. Mindig azt éreztem, hogy olyan, mint egy madár, ami nem tűrné a kalitkát és soha sincs maradása. Megszületett sok-sok dal, közben a Ribizliálom című könyv is, és nem sokkal később Lili is megérkezett. És azt hiszem, az anyasággal ő is újjászületett...

Kamarás Iván: "Másoknak megfelelni nem ment annyira"

Life.hu2014.08.06, 23:31

Ha bekapcsolom a tévémet, együtt sportolhatok vele „formabontó módon". A cím azért is találó, mert ő maga is az: formabontó. Húzott egy vonalat a sikerei csúcsán, és összepakolt. Most afféle "jöttment" lett - persze jó értelemben. Hisz dolgozik itthon és Amerikában is. Kétlaki, de mégis sokkal inkább egyben van. Legalábbis ez a benyomásom.

"Nincsenek szabályok" - Beszélgetés Istenes Bencével

Life.hu2014.07.30, 23:39

Sokszor elszaladunk olyasmi mellett, ami egy percnél több figyelmet érdemelne. Gyakran alkotunk túl hamar ítéletet bárkiről. Szily Nóra interjúi a Life.hu-n abban segítenek, hogy árnyaljuk ezeket a villámképeket.

Ők tudják a tökéletes időbeosztás titkát! Így csinálja Szily Nóra és Ada

Life.hu2014.10.01, 18:28

Elolvasni egy jó könyvet, reggel nyugodtan meginni egy kávét, lazítani a fürdőkádban: a legtöbb dolgozó, családos nőnek erre nemigen jut ideje. Mégsem lehetetlen magadra is időt szánni: két olyan nőt mutatunk be most nektek, akik komoly feladataik mellett önmagukkal is tudnak foglalkozni.

"Jót tesz, hogy nem vagyunk átlagos pár" - Beszélgetés Majkával és Dundikával

Life.hu2014.07.23, 22:09

Sokszor elszaladunk olyasmi mellett, ami egy percnél több figyelmet érdemelne. Gyakran alkotunk túl hamar ítéletet bárkiről. Szily Nóra interjúi a Life.hu-n abban segítenek, hogy árnyaljuk ezeket a villámképeket.

"Nem tetszhet mindenkinek a döntésem!" - Beszélgetés Jaksity Katával

Life.hu2014.07.16, 21:05

Sokszor elszaladunk olyasmi mellett, ami egy percnél több figyelmet érdemelne. Gyakran alkotunk túl hamar ítéletet bárkiről. Szily Nóra interjúi a Life.hu-n abban segítenek, hogy árnyaljuk ezeket a villámképeket.

Nem is akart ismertté válni! - Beszélgetés Vajna Tímeával

Life.hu2014.07.09, 21:28

Sokszor elszaladunk olyasmi mellett, ami egy percnél több figyelmet érdemelne. Gyakran alkotunk túl hamar ítéletet bárkiről. Szily Nóra interjúi a Life.hu-n abban segítenek, hogy árnyaljuk ezeket a villámképeket.

Amikor a látszat csal - Beszélgetés Sarka Katával

Life.hu2014.07.02, 22:21

Sokszor elszaladunk olyasmi mellett, ami egy percnél több figyelmet érdemelne. Gyakran alkotunk túl hamar ítéletet bárkiről. Szily Nóra interjúi a Life.hu-n abban segítenek, hogy árnyaljuk ezeket a villámképeket.

Oszter Alexandra: "...van olyan férfi, aki hasonló hozzám, és ilyen nőre vágyik"

Life.hu2014.06.25, 23:20

Meggyőződésem, hogy meglehetősen hamis, téves kép él a köztudatban róla - persze nincs egyedül a klubban. Megpróbáltam a látszat mögé kukucskálni. Nehéz volt vele időpontot egyeztetni, mert mostanság színházi próbák és könyvdedikálások között szaladgál, no meg az óvodába.

Pásztor Anna: "Üvöltök és kiüvöltöm, ami bennem van"

Life.hu2014.06.18, 22:44

Magával ragad, sodor, elszédít, megráz, gondolkodtat... Elképeszt, amit a színpadon csinál. A "Márti dala” az én dalom (is). 2012-ben találkoztunk először. Akkor a fülembe súgott egy fájdalmas titkot, amit tiszteletben is tartottam. Sóhajtozva gondoltam rá mindig, és őszintén potyogtak a könnyeim, amikor a boldogságáról, kisfia érkezéséről értesültem. 

Botrány a Dombi-Kökény páros körül! Miért adták fel a küzdelmet?

Archívum2014.06.09, 22:53

Csúfosan ért véget az Eb-válogató a Dombi Rudolf-Kökény Roland páros számára, akik gyakorlatilag feladták a küzdelmet, és az utolsó helyen végeztek. Vajon mi történt az olimpiai bajnok párossal, akik két hete a Világkupán még szoros csatában voltak a győzelemért?

ByTheWay: "A legfontosabb, hogy menjünk az álmaink felé"

Life.hu2014.06.04, 23:21

Június 22-én nagykoncertjük lesz a Barba Negrában. A 2013-as X-Faktor második helyezettje, az eddigi legeredményesebb csapat, akik azt hiszem, igazi nyertesek. És bár felmerült bennem, hogy talán egész más lesz róluk a benyomásom, mint lélekmentorként a verseny alatt - végül is megnyugodhattam, és együtt mosolyogtam velük. (Ja, és öröm volt újra megölelni őket!)

"Most jó nőnek lenni" - Sztárszerzőink a Life.hu Csajfeszten

Life.hu2014.06.01, 21:55

A Life.hu Csajfeszt csúcsnapján, szombaton szinte valamennyi sztárszerzőnk ott volt a város legcsajosabb fesztiválján. Szily Nóra Müller Péterrel, Csonka Andrással, Takács Nórával, Ördög Nórával és Nánási Pállal beszélgetett a Nagyszínpadon. Vasárnap sem maradtok Life.hu-sztárszerzők nélkül: az UFF-os csajok 16.00-ig finom falatokkal várnak a helyszínen.

Végre találkozhatsz sztárszerzőinkkel a Life.hu Csajfeszten!

Archívum2014.05.31, 07:20

Május 31-én, szombaton egyebek mellett Müller Péterrel, Szily Nórával, Takács Nórával, Ördög Nórával és Csonka Andrással is személyesen „randevúzhatsz" a Life.hu Csajfeszten. De lesz még fáklyás kangoo, koncert és rengeteg csajos program. Íme, egy kis ízelítő.

Ördög Nóra-Nánási Pál: "Olyan szépen alakulnak a dolgok"

Life.hu2014.05.29, 09:39

A hétvégi Life.hu Csajfeszten mindkettejükkel találkozhatunk, de amúgy Nóri egy időre elbúcsúzik a stúdióktól. Legalábbis a tévéstúdiótól. Mert egy másik épp épül, szépül. A Nánási stúdió - viccesen szólva - gyerekbarát munkahellyé válik. Már régen szerettem volna velük egyszerre beszélgetni - végre sikerült! 

Levendula-rajongók, készüljetek! Indul a szezon!

Life.hu2014.05.24, 17:10

Pár nap és indul a levendulaszezon! Egy különleges fotópályázatra hívjuk fel a figyelmeteket, amely során bájos, kedves felvételeket küldhettek be. Szily Nóra, a Life.hu sztárszerzője lesz az egyik zsűritag. 

Iszak Eszter: "Tökéletesen megvan az összhang, és ez olyan jó!"

Life.hu2014.05.29, 09:19

Tehetségkutató indul sulizenekarok számára az Szjger.hu-n, és Iszak Eszti az egyik zsűritag. Június 11-én negyedszer lesz a VIVA Comet-gála műsorvezetője. Ő a zenecsatorna egyik meghatározó arca évek óta. Ráadásul már egy eljegyzési gyűrű is csillog az ujján. Azt hiszem, egy boldog csajjal beszélgethetek.

Hadas Kriszta: "Nem rólam szól az, amit csinálok, hanem azokról, akiket kérdezek”

Life.hu2014.05.15, 09:52

Jön a baba Hadas Krisztával - új műsor készül a LifeNetwork tévén. Kíváncsi voltam, mi hajtja őt, aki nem szereti, ha rózsaszínre próbáljuk festeni a valóságot. Sem akkor, amikor forgat, sem akkor, amikor a saját életéről vall - legutóbb az "Egy tökéletlen anya naplója" című könyvében.

Kérdezz te is Müller Pétertől a Life.hu Csajfeszten!

Life.hu2014.05.29, 08:09

Május 29. és június 1. között először lesz Life.hu Csajfeszt a Corvin sétányon, ahol a Life.hu sztárszerzőivel is találkozhatsz. Az egyik legkülönlegesebb program Szily Nóra beszélgetése Müller Péterrel, akitől a helyszínen te is kérdezhetsz.

Szerepelj Takács Nóra mellett egy Hogyan legyek jó nő? videóban!

Life.hu2014.05.14, 14:08

A Life.hu rendkívül népszerű szépségszakértőjével Szily Nóra beszélget május 31-én, szombaton a Life.hu Csajfeszten. Ott a helyed, ha szeretnél személyesen is különféle praktikákat ellesni Nórától!

Máté Kriszta: "Végre kiderülhet, hogy nem vagyok banya"

Life.hu2014.05.08, 10:10

Szombat Esti Láz - A Nagy Félrelépés. És nagy lépés neki. Ebben biztos vagyok. Sőt, kicsit csodálkozom is, hogy elvállalta, hiszen egészen másnak láthatjuk, mint amilyennek eddig mutatta magát. A képernyőn alapvetően nem a mosolygós arcát ismertük. Eddig.

Life.hu Csajfeszt - Végre. Valami. Nekünk.

Life.hu2014.05.14, 14:09

Május 29. és június 1. között először lesz Life.hu Csajfeszt a Corvin sétányon. Az ingyenes fesztiválon rengeteg program szól majd a nőkről nőknek. Vagyis nektek. Természetesen ezt a Life.hu és sztárszerzői sem hagyják ki!

Szecsődi Kari: "Elhatároztam, holnaptól nőként fogok élni”

Life.hu2014.04.16, 22:45

Mindössze 22 éves. Mégis annyi mindent átélt már! Ha a tévében vagy az újságokban nézegettük őt, komolyan felmerülhetett a kérdés: ki ő valójában? És erre sokáig ő maga sem tudta a választ. Pár éve rádöbbent. Karcsi helyett Karina.

Már láthatod a Life.hu kampányát a tévében

Life.hu2014.04.16, 18:12

Ha jól figyelsz, találkozhatsz sztárszerzőinkkel a legnagyobb kereskedelmi tévécsatornákon. Elindult a megújult Life.hu kampánya!

Gregor Bernadett: "Egyszer csak nem ment tovább"

Life.hu2014.04.10, 13:58

Mégsem táncol párjával a Szombat Esti Lázban. Ezen értetlenkedtem picit. Amúgy is régen beszélgettünk már, és azóta annyi minden történt! Mielőtt találkoztunk pár napra elvonult párjával és kisebbik fiával az Őrségbe. Feltöltötte a teljesség és a csend. Az életében úgyis sok volt a (felesleges) zaj. De úgy tűnik, ez már a múlté. 

Ne fogyj tovább, Sarka Kata!

Life.hu2014.04.09, 11:21

Facebookján is dokumentálja fogyása történetét Sarka Kata. A minap előtte-utána fotót töltött fel, ami nagyon is megosztotta oldala követőit, most pedig selfie-zett egyet. 

Így telt Gabriella első hete

Life.hu2014.04.16, 09:20

Ezen a héten megismerhettétek Benyeczkó Gabriellát, a Kezdj új életet a Life.hu-val harmadik kiválasztottját. Íme, ez történt vele az első napokban. 

Sarka Kata: "Más ember leszek, ha reflektorfénybe kerülök"

Life.hu2014.04.03, 13:08

Legutóbb a Nagy Duett színpadán láttuk. Szereplését akkor (is) végletes vélemények kísérték. Követői és bírálói is szép számmal akadnak. Hogyan látja önmagát és vajon csinálna-e bármit másként?

Vajna Tímea: "Szeretném, ha elfogadnának"

Life.hu2014.03.26, 23:13

"Valakinek a valakije” - így vált híressé vagy inkább hírhedtté. Szép. Áldozat. Ifjú feleség. Ítélkezni róla (is) annyira könnyelmű és könnyű. Kíváncsi voltam, kit takar a sablon.

Kinga legnagyobb ellenfele a héten saját maga volt

Archívum2014.03.22, 15:49

Kinga legnagyobb ellenfele a héten saját maga volt: miután visszavonulót fújt, rá kellett vennie magát, hogy ne adja fel a küzdelmet és folytassa az edzéseket. Heti összefoglalónk következik.

Nótár Mary: "Vár ránk egy nagy beszélgetés"

Life.hu2014.03.20, 13:05

Hétről hétre leesik az állam. De ez már a Sztárban sztárnál is hasonlóan történt. Korábban nem ismertem őt, de gondolom, ezzel sokan vagyunk így. A pöttöm lány óriási hanggal Fekete Laci oldalán a Nagy Duettben.

A Mokka stábja is üzent Kingának

Life.hu2014.03.14, 14:08

Szily Nóra coach és Kropkó Péter mozgáskoordinátor, a Life.hu sztárszerzői a TV2 Mokkában meséltek Kinga eltűnéséről. 

Jaksity Kata: "Nincs elhallgatás, takargatás"

Life.hu2014.03.13, 10:59

16 és 9 éves fiai után most várja kislánya érkezését. Látom a szemében a kiegyensúlyozottságot, pedig nem oly rég még házassága válságáról olvashattam. Jó pár sztereotípiával kellett már megküzdenie az életében. Legutóbb akkor, amikor az örömhír kapcsán a fanyalgók vélekedéseivel szembesült. De felülemelkedett rajtuk...

Kállay-Saunders András: "Akik ismernek, tudják, hogy nem tennék ilyet"

Life.hu2014.03.06, 09:49

Hamarosan európai turnéra indul, hogy másutt is megismerjék. Minden percében és minden sejtjével a májusi megmérettetésre készül. A Dal győztese Kállay-Saunders András, aki épp négy éve kezdett új életet - akkor érkezett Amerikából Magyarországra.

Szántó Daniella: "Az egymás iránt érzett bizalmunk kiállta a próbát"

Life.hu2014.02.24, 13:56

Közeledik az életének nagy napja, amikor kimondja:”Igen!” Szeretné sugárzóan, egészségesen, önmagával elégedetten tenni. Jelentkezett a „Kezdj új életet a Life.hu-val” felhívására, és elhatározta, menyasszonyi ruhája két mérettel kisebb lesz augusztusra, mint amibe most beleférne. Nem a reklámok sugallta szépségideált hajszolja, hanem keresi önmagát. Egy 26 éves lány, aki bízik a szerelmében, a szerelemben.

Kinga és Daniella a TV2 Mokka című műsorában

Life.hu2014.03.01, 11:24

A Kezdj új életet a Life.hu-val három nyerteséből kettő, Kinga és Daniella a terveikről mesélt a TV2 Mokka című műsorában. 

Galambos Dorina és Péterfi-Nagy Évi - Két véglet harmóniája

Life.hu2014.03.07, 12:59

Már csak néhányat kell aludni, és elindul Dorina és Évi, az "Unokáink is főzni fogják" gasztrobloggereinek heti főzőshow-ja a Life.hu-n! Jóízűeket kuncogtunk, és ami szóba került, nem néhány ételrecept, sokkal inkább az élet receptje.

Király Viktor: "Az önbizalmam sem volt elég”

Life.hu2014.02.13, 11:07

2012 tavaszán találkoztunk. Akkor mesélte, hogy volt egy álma: nemzetközi színpadon állt, óriási sikert aratott és díjat is kapott. Ez jutott eszembe, amikor A Dalban láttam, ahol a maximum pontot kapta, s ezzel az esélyt, hogy ő képviselje hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon, és szépen menetel Dundikával A Nagy Duettben.

Albert Kinga: "Én ebbe nem fogok belehalni, az biztos!"

Life.hu2014.02.19, 17:02

Novemberben ért véget a kemoterápia és a sugárkezelés. Ennek hallatán az ember felsóhajt. Ő pedig nagy levegőt vett, és jelentkezett a „Kezdj új életet a Life.hu-val” felhívására, hogy tavasszal le szeretné futni a Vivicittát. Amikor a találkozónkra indultam ott mocorgott bennem a sztereotip bizonytalanság – miként lehet a rákról beszélgetni? Tétovaságom fél percig tartott, aztán magával sodort a szelleme, a lelke, az ereje. Megismertem egy igazán klassz nőt, akit a vállalásában magam is támogathatok. Felemelő érzés. Remélem, ragadós!

A LifeNetwork és az OzoneNetwork műsorkínálata 2014-ben

Life Network 2.02014.02.06, 15:36

A LifeNetwork tévében minden eddiginél több saját gyártású műsort láthatnak a nézők 2014-ben.

Tompos Kátya: "A lényeg az élet"

Life.hu2014.02.03, 11:46

Karácsonyra megleptem magam a CD-jével: Keresztül Európán, négy nyelven is elvarázsol rajta. Színházban láthatjuk Szent Johannaként (Nemzeti Színház), Roxie Hartként a Chicagóban (Centrál), hogy csak néhányat emeljek ki a szerepei közül, amelyek sokoldalúságát bizonyítják. Fiatal, szép, és azt hinné az ember, hogy végtelenül tudatos és határozott. Vajon tényleg az?

Majka és Dundika interjú

Life.hu2014.01.26, 18:29

Majka és Dundika az év álompárja. Valamit nagyon jól csinálnak, mert a rengeteg munka mellett van idejük egymásra és a saját hobbijaikra is, sőt, Majka még kötelező pihenőidőszakokat is bevezet a nagy hajtások közé. Sztárszerzőnk, Szily Nóra erről beszélgetett most velük.

Majka és Dundika: "Borsó meg a héja"

Life.hu2014.01.26, 21:34

A 2013-as év sztárpárja. Beszélgettem már mindkettőjükkel. Megszerettem őket, és azt kell gondoljam, valamit tényleg nagyon jól csinálnak. Nemcsak külön, hanem együtt is.

Berki Krisztián: "Úgy tűnik, hogy magamnak nem tudok soha megfelelni"

Life.hu2014.01.20, 00:41

Berki Krisztián az Édes élet meghatározó karaktere, naponta 10-12 órát tölt a kamera társaságában, ennek ellenére önmagára mégis zárkózott személyként tekint. Sztárszerzőnk, Szily Nóra most azt próbálta megfejteni, mi rejtőzik amögött a sokak számára antipatikus figura mögött, akit nap mint nap láthatunk a képernyőn.

Oravecz Nóra elérte az álmait

Life.hu2014.01.13, 11:06

24 évesen két listavezető könyv áll mögötte, közösségi oldala majdnem százezer embert számlál, nemrégiben pedig ösztöndíjat nyert Amerikába. Oravecz Nóra karrierje úgy ível felfelé, akár a vihar utáni szivárvány, amely emlékeztet bennünket arra, hogy a rossz idők után mindig felbukkan egy reménysugár. Nóra a legjobb úton halad afelé, hogy elérje álmait. Erről a kemény munkáról beszélgettek most sztárszerzőnkkel, Szily Nórával.

Istenes Bence felnőtté vált

Life.hu2014.01.05, 21:59

Ő volt a 2013-as X-faktor műsorvezetője, és megkapta a lehetőséget, hogy 2014-ben a Való Világban is bemutathassa tehetségét. Bencével Szily Nóra sztárszerzőnk beszélgetett az élet fontosabb állomásairól, az önkontrollról és arról, hogy mikor vált a szeleburdi fiú érett, felnőtt férfivá.

Feldmár András: "A boldogság egy mellékhatás"

Life.hu2013.12.30, 15:36

Évek óta gyűjtöm a könyveit, a gondolatait. Úgy vélem és remélem, hogy egy vele készült beszélgetés méltó módja annak, hogy olyan új évet kívánjak mindenkinek, amelyben a boldogság egyszer csak megérkezik mint mellékhatás!

Danics Dóra: "Ha kidobnak az ajtón, akkor vissza kell menni az ablakon"

Life.hu2013.12.22, 21:29

Danics Dóra a 2013-as X-Faktor nyertese. Nehéz úton jutott el a sikerig: fiatalkorában csúfolták osztálytársai, később több szakmába is belevágott, de egyiket sem érezte igazán magáénak, egy évvel ezelőtt pedig már a mentorházig is eljutott a versenyben, onnan viszont hazaküldték. Az énekesnő lélekmentora több héten keresztül Szily Nóra volt, vele beszélgetett most önbizalomról, családról és arról, hogy a sok csalódás megtanít arra, hogy újra és újra fel kell állnunk. 

Vámos Miklós: "Örömmel lógok ki a sorból"

Life.hu2013.12.16, 15:24

Majdnem összes címmel jelent meg válogatott novellás kötete. Majdnem az összest olvasva utaztam térben, időben, keserédesen mosolyogva. Szeretem a stílusát, a mondatait - ahogy gondolkodik, írásban és lehuppanva egy kávé mellett egyaránt.

Vámos Miklós: "Az embert a szenvedély tartja életben"

Life.hu2013.12.16, 12:59

"Majdnem összes" címmel jelent meg válogatott novellás kötete. Férfi hősei a kor előre haladtával nem a művek íróját, hanem sokkal inkább számára fontos gondolatokat testesítenek meg. Első szövegeit 16 éves korában írta, most pedig túl a hatvanon Szily Nórának mesél életéről és nunkásságáról.

Szily Nóra: Az X-Faktor nagy önismereti tréning

Archívum2013.12.14, 12:39

Az X-Faktor lélekmentora, Szily Nóra évek óta támogatja a versenyzőket a felkészülési folyamat során. Így volt ez idén is. Munkájára, empátiájára, bölcs tanácsaira hatalmas szükség van, hiszen az énekesek egy merőben más élethelyzetbe csöppennek, mint amit korábban a civil életükben megszoktak.

Önfeledt mókázás és finálé-láz az X-Faktorban

Archívum2013.12.13, 19:35

Krasznai Tündét Danics Dóra követte pénteken délután az X-Faktor színpadán. A kezdetektől győzelemesélyesként emlegetett énekesnő a próbán is teljesen bedobta magát. Kövesd a Life.hu-t folyamatosan a nagy X-Faktor hétvégén!

Szingliként, vagy párban szexelünk többet?

Life.hu2014.02.11, 12:03

Férfiszinglik, női szinglik, tehetetlenség, Bridget Jones, és a konklúzió, hogy minden szingli fél egy újabb csalódástól. A Life.hu sztárszerzői és olvasói együtt nézték meg premier előtt a Joséphine című filmet, Katz Dávid riporter pedig kérdezett.

Feldmár András: "Nem tart vissza a félelem"

Life.hu2013.12.22, 06:26

Évek óta olvasom, ha tehetem az előadásaira is eljárok. Gondolkodtat, kételyeket ébreszt, és már nagyon régóta szerettem volna beszélgetni vele. November második felében, amikor itt járt – végre alkalom adódott arra, hogy ne csak hallgassam, hanem kérdezzem is a nemzetközileg ismert és elismert terapeutát – Feldmár Andrást.

Feldmár András: "Föl kell ébredni!"

Life.hu2013.12.01, 21:51

Szily Nóra ezúttal Feldmár Andrással beszélgetett. A Kanadában élő pszichoterapeuta mesélt a magyar psziché jelenségéről, a félelem adta biztonságérzetről illetve arról, hogy miért nem létezik olyan, hogy elmebetegség.

Brutális fogyókúrájáról mesélt Molnár Anikó

Archívum2013.11.25, 17:16

A valóságshow-szereplőből sminkessé és plus size modellé avanzsált Molnár Anikó Szily Nórának mesélt arról, hogy évekkel ezelőtt mi mindent megtett azért, hogy vékony lehessen. 

Szandi: "Jó, hogy erre az útra rátaláltam"

Life.hu2013.11.25, 09:18

Az ezerarcú Szandi idén lehetőséget kapott a Nagy Duett, az Ének iskolája, és a Sztárban sztár című műsorokban. Sztárszerzőnk, Szily Nóra beszélgetett vele az őt érő kihívásokról, anyósa elvesztéséről, párjával és gyermekeivel való közeli viszonyáról és Istenről.

Szandi: Megszoktam, hogy bizonyítanom kell

Life.hu2013.11.24, 22:30

Számára 2013 az igazi szárnyalás éve lett. Feladatot és lehetőséget kapott a Nagy Duett, az Ének iskolája, és a Sztárban sztár című tévés produkciókban. Elképesztő, hányféle arca van! Lenyűgözve nézem, és vele örülök, hogy végre ismét sokan rácsodálkoznak. Jár(t) neki!

Tényleg ez az utolsó Pokoli történet?

Life.hu2013.11.19, 22:25

"Nagyon örülök, hogy itt vagytok, és ha nem írtok egy sort sem, már akkor is nagy öröm, hogy eljöttetek" - kezdte Tvrtko, miközben montenegrói barátai a konyhapulton balkáni ételeket tálaltak. Füstölt sonka, csevapcsicsa, sajtok, kajmak (megaludt édes tejszín megsózva), ajvár, no meg burekek sorakoznak a fatálakon. Hm... "Lakás-sajtótájékoztatón" fogadta Szily Nórát Vujity Tvrtko, abból az alkalomból, hogy megjelent "A pokol tanúja" című könyve.

Előző
Következő