Szilvásy György

címke rss

Vádat emeltek Szilvásy, Dávid Ibolya és két másik expolitikus ellen

Itthon2010.12.09, 19:25

Személyes adattal való visszaéléssel és más bűncselekményekkel vádol az ügyészség négy korábbi politikust: Dávid Ibolya egykori MDF-elnököt, Herényi Károly korábbi MDF-es képviselőt, Szilvásy György korábbi titokminisztert és Tóth Károly egykori MSZP-s képviselőt. Szilvásy és Tóth szerint az adatgyűjtési ügyben nyomozó ügyészség politikai okokból emelt ellenük vádat.

Szilvásy bocsánatot kért Kövértől és Demetertől

Itthon2010.11.04, 18:05

Bocsánatkérésre kötelezte a bíróság Szilvásy György korábbi titokminisztert, amiért azt állította, Kövér László és Demeter Ervin fideszes képviselők "elítélendő magatartást tanúsítottak volna" azza, hogy kapcsolatban álltak az UD Zrt. vezetőivel.

Magyar Nemzet: Vádat emelnek hamarosan Dávid Ibolyáék ellen

Itthon2010.10.14, 02:00

Heteken belül vádat emelnek a lehallgatási botrányban érintett Szilvásy György volt titokminiszter, Dávid Ibolya volt MDF elnök, Herényi Károly korábbi MDF-es frakcióvezető, és Tóth Károly volt szocialista képviselő ellen - írja a Magyar Nemzet.

Levélben mondta le bizottsági meghallgatását Szilvásy

Itthon2010.09.28, 11:55

Szilvásy György korábbi titkosszolgálati miniszter nem ment el a 2006-os zavargásokat vizsgáló parlamenti albizottság keddi ülésére. A politikus levelében ezt azzal indokolta, hogy szerinte a testület pártpolitikai érdekek alapján működik, a célja nem az igazság kiderítése.

Színt váltott a titkosszolgálatokat behálózó polip

Itthon2010.09.27, 11:40

Két éve Szilvásy György egy "polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálatot" vélt felfedezni, amelynek csápjait, állítása szerint fideszes képviselők mozgathatták. Azóta nagyot fordult a világ, most az előző ciklus titkosszolgálati visszaéléseit vizsgáló bizottságot vezető Demeter állítja, hogy valami gyanús dolog történt a titkosszolgálatoknál, a furcsa ügyletekért egy Szilvásyhoz köthető titokzatos hacker a felelős. A két történet több ponton összeér, de nagy része államtitok.

Összevonták a nyomozást Szilvásy, Herényi és Dávid Ibolya ügyeiben

Itthon2010.06.22, 14:38

Egyesítette a nyomozást a Szilvásy György egykori titokminiszter, illetve Dávid Ibolya és Herényi Károly MDF-es politikusok ügyében az ügyészség. A három politikus az UD Zrt. ügyében érintett, közülük Szilvásy gyanúsított is. Dávid és Herényi ügyében tavaly még nem lehetett nyomozni, mert az országgyűlés nem vonta meg mentelmi jogukat.

Négymillió forintra perli Szilvásy Györgyöt az UD Zrt.

Itthon2010.06.03, 12:54

Megkezdődött a fővárosi bíróságon az a kártérítési per, amelyet Szilvásy György korábbi titokminiszter ellen indított az UD Zrt. a cég jó hírnevének állítólagos megsértése miatt. A lehallgatási botránnyal összefüggésbe hozott cég 4 millió forintot követel Szilvássytól, ő azonban nem érzi, hogy lejáratta volna az UD Zrt.-t.

Magyar Nemzet: Szilvásy György ellen is nyomoznak

Itthon2010.05.15, 08:21

Újraindult a nyomozás Szilvásy György ellen - írja a Magyar Nemzet. A Gyurcsány-kormány titokminiszterét az UD Zrt.-ügyben gyanúsították meg.

Veres János kapta tavaly a legtöbb pluszpénzt

Itthon2010.02.25, 07:22

148,24 millió forintot költött tavaly az állam miniszterei és államtitkárai külön juttatásaira, céljuttatásaira, jutalmaira és szabadságmegváltására - írja a Blikk. A legtöbb pluszpénzt Veres János egykori pénzügyminiszter kapta, ő 17,7 millió forintot vehetett fel több jogcímen. Tízmillió forint feletti összeget kapott még Gyurcsány Ferenc, Göncz Kinga korábbi külügyminiszter és Horváthné dr. Fekszi Márta korábbi külügyi államtitkár is.

Ismét kihallgatták Szilvásyt az adatgyűjtési ügyben

Itthon2010.02.16, 13:40

A múlt pénteken megint kihallgatta a nyomozó ügyészség Szilvásy György korábbi titokminisztert, akit az UD Zrt.-ügy miatt azzal gyanúsítanak, hogy jogtalanul közreadott titkos, lehallgatásból származó felvételeket. Elkészültek ugyanis olyan szakvélemények, amelyek szerint a hangfelvételek eredetiek, nem manipuláltak, de az egyelőre nem világos, hogy ezzel mit akar bizonyítani az ügyészség.

Romagyilkosságok: Laborc, Szilvásy és Ficsor is felelős

Itthon2009.11.17, 19:47

Az Országgyűlés romagyilkosságok hátterét vizsgáló munkacsoportjának kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint személyes felelősség terheli a gyilkosságsorozat titkosszolgálati felderítésének hibáiért Laborc Sándort, az NBH korábbi vezetőjét. A jelentés szerint Szilvásy György és Ficsor Ádám korábbi titkosszolgálati minisztereket politikai felelőssége is megállapítható.

Beszólt az ügyésznek a Zuschlag-perben tanúskodó Szilvásy

Itthon2009.11.16, 12:30

Egy csípős megjegyzéssel fejezte be tanúskodását a Zuschlag-perben Szilvásy György, aki szerint az ügyészt a tévékamerák motiválták, amikor egy lehallgatásról kérdezte. A több kormányzati posztot is betöltő Szilvásyt szembesítették egy olyan vallomással, amely szerint a pályázati csalással vádolt Zuschlag János tőle értesült arról, hogy lehallgatják, Szilvásy azonban tagadta ezt. Az egykori ifjúsági minisztérium közigazgatási államtitkára azt mondta, nem értett az ifjúsági ügyekhez, és hozzá nem is fordult kérésekkel Zuschlag János. Kövesse az [origo] folyamatosan frissülő tudósítását a tárgyalásról!

Zuschlag-per: novemberre idézték be tanúként Gyurcsányt

Itthon2009.10.19, 13:49

November közepén hallgatja ki a bíróság Gyurcsány Ferencet és az Ifjúsági- és Sportminisztérium korábbi vezetőit a Zuschlag-ügyben. Gyurcsány november 12-én tanúskodik, majd pár nap múlva Szilvásy György és Mesterházy Attila is elmondja, mit tud.

Zuschlag-ügy: Elrendelte a bíróság Gyurcsány meghallgatását

Itthon2009.10.15, 11:58

Az ügyész indítványa nyomán elrendelte a bíróság Gyurcsány Ferenc volt sportminiszter kihallgatását a Zuschlag-ügyben. A korábbi sportminisztérium több tisztviselőjét is kihallgatják: Mesterházy Attila, Szilvásy György, Benedek András, Jánosi György és Keszthelyi András is megjelenhet majd a bíróságon.

Pokorninak bocsánatot kell kérnie Szilvásytól

Itthon2009.09.10, 16:15

Pokorni Zoltánnak bocsánatot kell kérnie Szilvásy Györgytől, viszont nem kell kártérítést fizetnie - így döntött a Fővárosi Bíróság csütörtökön. Az elsőfokú ítélet szerint Szilvásy nem fenyegette meg 2007-ben a HVG Online szerkesztőjét, ezért az őt ezzel meggyanúsító Pokorni megsértette a jó hírnevét.

Perel a lezárt nyomozás után az UD Zrt.

Itthon2009.07.10, 16:34

Kártérítési pert fontolgatnak az állam vagy az érintett állami szerv ellen az adatgyűjtési ügybe keveredett és közben tönkrement UD Zrt. vezetői, miután tíz hónap után bűncselekmény hiányában megszüntették a vagyonvédelmi céggel kapcsolatos nyomozást. Az eljárás megszüntetésével egy időben újabb nyomozások indultak, de még nem derült ki, ezeknek ki a gyanúsítottja. Az adatgyűjtési ügyet egykor kirobbantó politikusok ellen is javában tart az eljárás.

Kérik Szijjártó mentelmi jogának felfüggesztését

Itthon2009.07.10, 10:30

Szijjártó Péter fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte a bíróság - erősítette meg a Népszava értesülését Géczi József Alajos, a mentelmi bizottság szocialista elnöke. A lap szerint a Fidesz szóvivőjét Draskovics Tibor rendészeti miniszter és Szilvásy György volt titokminiszter jelentette fel az UD Zrt. ügyében tett kijelentései miatt.

Az NBH is segített nyomozni Budaházy ellen

Itthon2009.06.18, 16:15

Terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy Györgyöt, aki a hatóság szerint 2007-ben hozta létre a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg nevű csoportot. A kormányellenes tüntetésekről ismert férfit szerdán vették őrizetbe, a nyomozásba a Nemzetbiztonsági Hivatal is beszállt.

Négy órán át faggatták a gyanúsított Szilvásyt

Itthon2009.05.29, 18:27

Hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsítja Szilvásy György volt titokminisztert a Központi Nyomozó Főügyészség, amiért a volt tárcavezető jogtalanul sokszorosított és adott tovább lehallgatott beszélgetésekről készült felvételeket az adatgyűjtési ügyben. Szilvásy - akit pénteken négy órán át hallgattak ki - tagadja a bűncselekményt, és panasszal élt a gyanúsítás ellen. A volt minisztertől ujjlenyomatot is vettek.

Adattal való visszaélés miatt hallgatják ki a gyanúsított Szilvásyt

Itthon2009.05.27, 12:41

Kihallgatják Szilvásy György korábbi titkosszolgálati minisztert személyes adattal való visszaélés gyanúja miatt a tavalyi adatgyűjtési üggyel összefüggésben. A Legfőbb Ügyészség azt is vizsgálja, hogyan szivároghattak ki információk a Magyar Nemzetnek Szilvásy kihallgatásáról. Azt egyelőre nem tudni, mikor tesz vallomást a volt miniszter a nyomozó ügyészségen.

Gyanúsítottként hallgatják ki Szilvásyt

Itthon2009.05.26, 11:38

Gyanúsítottként idézték a napokban Szilvásy György volt titokminisztert a tavaly ősszel kirobbant adatgyűjtési üggyel kapcsolatban - írta a Magyar Nemzet, amelynek információit kedd délelőtt Szilvásy ügyvédje is megerősítette. Az UD Zrt. képviselői tettek feljelentést tavaly ősszel, miután nyilvánosságra kerültek a vagyonvédelmi cég vezetőinek lehallgatott telefonbeszélgetései. A nyomozó ügyészség nem árulta el, valóban gyanúsított-e Szilvásy.

Szilvásy az állami vagyonkezelőnél folytatja

Itthon2009.04.22, 08:24

Az állami vagyont kezelő cég főigazgatója lett hétfőtől Szilvásy György volt titokminiszter - erősítette meg a Magyar Nemzet értesülését a MNV szóvivője. Szilvásy pályázat nélkül foglalhatja el a posztot, állítólag gyorsan kellett alkalmas személyt találni. Szilvásy felesége a MeH szakállamtitkára lett.

Kilencmillió jár a távozó Gyurcsánynak

Itthon2009.04.15, 17:06

Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnök, illetve Göncz Kinga, Szilvásy György és Veres János miniszterek hathavi illetményt kapnak, miután az új kormánynak nem lesznek tagjai, megbízatásuk megszűnik. Azoknak a távozó minisztereknek, akik kevesebb mint egy évig voltak a kormányban, nem jár semmi.

Szilvásy: Nincs jel etnikai indítékra a cigányok elleni támadásoknál

Itthon2009.03.05, 12:38

Nincs etnikai indítékra utaló jel és nem áll semmilyen szervezet az elmúlt hónapok cigányellenes támadásai mögött - jelentette ki szerdán Szilvásy György titokminiszter. Bár a nyomozást folytató Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója korábban azt mondta, kapcsolat van az általuk vizsgált támadások között, és az elkövetői kör azonos lehet, az NNI és Szilvásy titkársága szerint sincs ellentmondás az állítások között.

Informatikusok vizsgálják meg először a titkosszolgálatok szalagjait

Itthon2009.02.27, 13:06

Hetekig vizsgálják informatikusok azokat a mágnesszalagokat, amelyekre a rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatok vitték fel ügynökeik és a megfigyeltek listáját. A cél, hogy kiderüljön, manipulálták-e később a szalagokat.

Bizottság nézheti meg a titkosszolgálatok mágnesszalagjait

Itthon2009.02.26, 19:18

Egy Kenedi János történész vezetésével felálló civil testület lehetőséget kap rá, hogy megtekintse a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok legtitkosabb adatait tartalmazó 18 mágnesszalag tartalmát. A szalagok létezését a Kenedi által irányított iratfeltáró bizottság igazolta.

Veresnek utánfutója, Szilvásynak pincéje van - a kormánytagok vagyonbevallásai

Itthon2009.02.03, 20:44

Közzétették a kormánytagok vagyonnyilatkozatait. Ezek szerint a leggazdagabb miniszterek Bajnai Gordon gazdasági, Gráf József agrár- és Veres János pénzügyminiszter. Veresnek több háza mellett van egy 25 éves utánfutója is, Szilvásy György titokminiszter tavaly egy pincével lett gazdagabb. Nyilvános Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor feleségeinek Dobrev Klárának és Lévai Anikónak vagyonnyilatkozata is. Dobrev vagyona 2004 óta nem változott, Lévai 2008-ban lakást vett.

Soron kívüli kormányülés lesz vasárnap

Itthon2009.01.31, 16:12

Vasárnap soron kívüli kormányülésen egyeztetnek a miniszterek a Gyurcsány Ferenc által csütörtökön beharangozott reformokról - tudta meg az MTI. Gyurcsány ígérete szerint február 16-ára kész javaslatokkal állnak az országgyűlés elé, ezért van szükség a rendkívüli egyeztetésre. Kiss Péter kancelláriaminiszter meghökkentő mértékű átrendezést emleget.

Mégis megfejthetik a megfejthetetlen mágnesszalagokat

Itthon2009.01.07, 12:14

Elkezdték a nemzetbiztonsági szolgálatok azoknak a korábban megfejthetetlennek bélyegzett titkos mágnesszalagoknak a feldolgozását, amelyek a pártállami rendszer ügynöklistáit tartalmazzák - derült ki Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős miniszter leveléből. Hamarosan kormánydöntés és törvényjavaslat készül a máig tikos állambiztonsági iratok sorsáról.

Zuschlag azt hitte, bedönthetné a fél kormányt

Itthon2008.12.04, 00:32

Annyi durva történet van a telefonján, hogy biztos nem hallgatják le, mert abba a fél kormány belebukna - állította Zuschlag János egy lehallgatott telefonbeszélgetésben, amelyet az ügy szerdai tárgyalásán játszottak le. Az ügy tizedrendű vádlottja szerint Zuschlag arról is beszélt, hogy Arató Gergely, Ujhelyi István és Kiss Péter is tudott az ügyeiről. A volt képviselő állítólag azt mondta: így működik az egész ország.

Megadóztatná a valutaváltást az MSZP

Itthon2008.11.15, 14:05

Megadóztatná a valutaváltásokat az MSZP Baloldali Tömörülése. Az új adónem bevezetését Kiss Péter kancelláriaminiszter javasolta szombaton. A politikusok csak minimális járulékot tennének a pénzváltásra, hogy a közembereket ne sújtsa az új adó, a nagyban játszó spekulánsokat viszont meg lehessen zabolázni.

Lados szerint Szilvásy segítségében bízott Zuschlag

Itthon2008.10.16, 21:59

Arató Gergely, az oktatási minisztérium államtitkára is tudott arról, hogy hamis bélyegzőkkel és számlákkal, fiktív társadalmi szervezetek nevében nyújtottak be pályázatokat Zuschlag János és munkatársai - állítja Lados István. A Zuschlag-per másodrendű vádlottja szerint az MSZP kampányát is finanszírozták a Táncsics Alapítványtól nyert pénzekből, és a vizsgálat elindulásakor Szilvásy György segítségében bíztak. Arató, Szilvásy és Baja Ferenc is tagadja, hogy közük lenne az ügyhöz.

Meghazudtolta egymást az MSZP és az SZDSZ az adatgyűjtési ügyben

Itthon2008.10.08, 17:12

Másként emlékszik a nemzetbiztonsági bizottság ülésén elhangzottakra Tóth Károly és Gulyás József. Az MSZP-s Tóth szerint a testület meggyőződött arról, hogy a szolgálotak mindenben törvényesen jártak el, míg az SZDSZ-es Gulyás szerint ilyesmiről szó sem volt. A két párt másként látja a teendőket is.

Visszautasította Szilvásy az SZDSZ-es házalós megjegyzését

Itthon2008.10.01, 21:09

Visszautasította szerdai közleményében Szilvásy György titkosszolgálati miniszter, hogy a megfigyelési ügy bizonyítékaival házalt volna. Hétfőn ugyanis a szabad demokrata Gulyás József fogalmazott így parlamenti felszólalásában. Az MSZP-s Török Zsolt viszont azt közölte: vagy tegyen valóban feljelentést - ígéretéhez híven - a Fidesz a képviselőik lehallgatása miatt, vagy kérjen bocsánatot.

Répássy feljelentette Szilvásyt az adatgyűjtési ügy miatt

Itthon2008.09.29, 17:11

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfőn délelőtt feljelentette a Legfőbb Ügyészségen Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert az adatgyűjtési ügy kapcsán. A lehallgatásokat végző NBSZ vezetője Szijjártó Péter ellen tesz jogi lépéseket, mert szerinte jogtalanul vádolta képviselők lehallgatásával. A Fidesz-szóvivőt Draskovits Tibor igazságügyi miniszter is beperli.

Kizárták az MDF-ből és feljelenthetik Almássyt

Itthon2008.09.26, 16:11

Pénteken kizárták Almássy Kornélt az MDF-frakcióból és a pártból is, Szilvásy György titokminiszter pedig bejelentette: a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vizsgálja, tegyen-e feljelentést ellene. Szilvásy rágalomnak nevezte Almássy csütörtöki állításait arról, hogy a titkosszolgálatok kényszerítették visszalépésre a párt elnöki posztjáért folytatott küzdelemben. Pénteken a volt MDF-alelnök közölte: feljelentés tesz rágalmazás és magántitok jogosulatlan megszerzése miatt, és törvénytelennek tekinti kizárását.

Tóth szerint elsősorban nem politikai ügy az adatgyűjtés

Itthon2008.09.24, 09:43

Az adatgyűjtő cégcsoport elsősorban nem politikusokról gyűjtött információt, hanem gazdasági adatok megszerzésén dolgozott - mondta szerda reggel a Nap-kelte című műsorban Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság alelnöke. Szilvásy György titokminiszter kedden polipszerűen működő hálózatként jellemezte az adatgyűjtőket.

Titokzatos polipot lát az adatgyűjtés mögött Szilvásy

Itthon2008.09.23, 23:37

Polipszerűen működő árnyék-titkosszolgálat állhatott a két hete kirobbant adatgyűjtési ügy mögött és a szervezet kapcsolatban állt ellenzéki politikusokkal is - állította Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter. Demeter Ervin kedden elismerte, hogy ő és Kövér László fideszes politikus rendszeresen beszélt az adatgyűjtési ügybe keveredett biztonsági cég vezetőjével. Szilvásy egy esti tévéműsorban azt mondta, a tízes nagyságrendet is elérheti azok száma, akikről adatot gyűjtöttek. Az SZDSZ vizsgálóbizottságot állítana fel az ügyben.

Nevet Szilvásy gyanúján a volt NBH-s vezető

Itthon2008.09.12, 12:44

A rendőrség még csak az adatgyűjtésnél tart abban az adatlopás és titoksértés miatt indult ügyben, amely miatt Szilvásy György, a titkosszolgálatokért felelős miniszter péntekre soron kívül összehívta a nemzetbiztonsági kabinetet. A nyomozók házkutatást tartottak Horváth Józsefnél, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgató-helyettesénél, aki azt állítja, politikai okokból akarnak ráhúzni valamit. A nemzetbiztonsági kabinet pénteken úgy döntött, erősíteni kell a fontos intézmények informatikai védelmét és fel kell gyorsítani ezen a területen a törvényalkotást.

Kiss Péter: Nincs szó Gráf József miniszterelnökségéről

Itthon2008.09.12, 07:19

Kiss Péter kancelláriaminiszter a Magyar Televízióban péntek reggel azt mondta: nincs napirenden, hogy Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kormányfő lehetne. A műsorvezető annak kapcsán vetette fel a kérdést Kissnek, hogy sajtóértesülés szerint az SZDSZ elnöke telefonon Gráfot ajánlotta az MSZP elnökségi tagjainak figyelmébe.

Összehívta Szilvásy a nemzetbiztonsági kabinetet

Itthon2008.09.11, 13:40

Magántitok jogosulatlan megismerésének gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Nyomozó Iroda. Felteheteőn az üggyel kapcsolatban hívták össze soron kívüli ülésre a nemzetbiztonsági kabinetet. Az ügy a Népszabadság szerint egy internetes szolgáltató elleni közelmúltbeli támadással hozható kapcsolatba.

Blikk: folyamatosan fenyegették Szilvásyt

Itthon2008.09.06, 09:22

Három kézigránát erejének megfelelő robbanószert robbantottak szerdán Szilvásy György nyaralójánál - értesült a Blikk. A lap szerint az elmúlt hetekben folyamatosan érték fenyegetések a minisztert, két héttel ezelőtt pedig már megpróbáltak bejutni a házba.

Az NNI vizsgálja, ki nyomozzon a Szilvásy-nyaraló ügyében

Itthon2008.09.05, 16:37

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint nem a rendőrségnek kell nyomoznia Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter megrongált nyaralója ügyében. A megszokott renden az változtat, hogy Szilvásynak mentelmi joga van.

Ötmilliót fizetnének a Szilvásy-nyaraló támadójáért

Itthon2008.09.04, 14:12

Ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel Bencze József országos rendőrfőkapitány annak, aki segít elkapni Szilvásy György nyaralójának megrongálóit. Szerdán hajnalban dobtak valakik Molotov-koktélt a titkosszolgálati miniszter lesencefalui házára.

Nem tabutéma a személyi kérdés Gyurcsány szerint

Itthon2008.09.03, 16:19

Nem tabutéma a személyi kérdés egy jó megállapodásért cserében - az MSZP név nélkül nyilatkozó elnökségi tagjai szerint ezt mondta keddi gyűlésükön Gyurcsány Ferenc. Ennek ellenére a kormányfő állítólag nem tervezi lemondását, és Kiss Péter kancelláriaminiszter szerint sincs napirenden a pártban a miniszterelnök-csere. A szocialista párt vezetése egyetért azzal, hogy kezdeményezni kell az SZDSZ felé.

Új szabályok szerint titkolózna a kormány

Itthon2008.09.03, 10:41

Hétfőn nyújtotta be a titoktörvény módosítását a parlamentnek Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. Az új javaslat megszüntetné az államtitok és a szolgálati titok közötti különbségtételt, ehelyett kizárólag aszerint minősítene, hogy az információ illetéktelen ember által való megismerése milyen károkkal járna. Ha elfogadják a javaslatot, 3 helyett 5 évente kellene felülvizsgálni a minősítést.

Robbantottak Szilvásy György nyaralójánál

Itthon2008.09.03, 17:00

Támadás érte Szilvásy György titkosszolgálati miniszter Veszprém megyei nyaralóját, az épületet valaki vélhetően megpróbálta felgyújtani vagy felrobbantani szerda hajnalban. Az ingatlan a közelmúltban egyszer már a figyelem középpontjába került, amikor a Magyar Nemzet környéken kutakodó újságírói ellen a Nemzetbiztonsági Hivatal lépett fel.

Elviccelte Kiss Péter kormányfői álmait

Itthon2008.09.02, 11:06

Kiss Péter kancelláriaminiszter nem vetné meg a kormányfői posztot - állítólag ez derül ki egy felvételből, amin Kiss Zoltai Gusztávval, a Mazsihisz ügyvezetőjével beszél. A beszélgetést a Hír Tv rögzítette. Kiss Péter neve korábban többször felmerült, mint a kormányfői poszt egyik esélyese.

Továbbra is üzemel a kuruc.info

Itthon2008.08.22, 22:40

Továbbra is elérhető este 22.30 -kor a kuruc.info, amelyet az amerikai Fortress ITX adatközpont szerveréről péntek este kapcsoltak le. Az amerikai adatközpont egy illetékese korábban azt ígérte, hogy a beérkezett panaszok miatt el fogják távolítani a honlapot. Július elején magyar kérésre már egyszer letiltotta szolgáltatója az internetről a radikális honlapot.  Korábban Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter azt jelentette be, hogy mindent megtesznek a magyar nemzetbiztonsági szervek az átmeneti elhallgattatása után ismét működésbe lépő radikális honlap, a kuruc.info ellen.

Veres helyettesíti a nyaraló Gyurcsányt

Itthon2008.07.17, 10:30

Veres János pénzügyminiszter fogja helyettesíteni Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt július végén kezdődő szabadsága alatt egy hétig. Alapesetben Kiss Péter kancelláriaminiszter szokta átvenni a kormányfői feladatokat, de most ő is akkor megy nyaralni.

Kiss Péter tárgyalna az SZDSZ-szel a koalícióról

Itthon2008.06.20, 17:26

Kiss Péter szerint az MSZP a koalíció helyreállítására vonatkozó tárgyalásokat kíván folytatni az SZDSZ-el. Arra a kérdésre, hogy ezért hajlandó lenne-e miniszterelnököt cserélni, a kancelláriaminiszter azt mondta, nem tud ilyen feltételről.

Hűtötte Gyurcsány a fűhöz-fához szaladó Zuschlagot

Itthon2008.06.08, 10:25

Gyurcsány Ferenc mindössze egyszer beszélt Zuschlag Jánossal a szocialista politikus büntetőügyéről, amikor azt tanácsolta neki, hogy ne fusson fűhöz-fához, mert azzal teszi a legrosszabbat. Ez derül ki a kormányfő Zuschlag-ügyben tett tanúvallomásából. Az ügyben tett vallomását Szilvásy György titokminiszter is nyilvánosságra hozta, ő a pályázati rendszerekről vallott az ügyészeknek, és azt mondta: Zuschlag csak ismerőse volt.

Titokzatos gyógyszercég az NBH listáján

Itthon2008.05.23, 10:18

A Teva izraeli gyógyszercég magyar leányvállalata is szerepel azon a listán, amely a nemzetbiztonsági szolgálatok által különleges eszközökkel védett cégeket, intézményeket sorolja fel. A listán szereplő szinte összes cég stratégiai feladatot lát el, ott a Mol, a minisztériumi épületek, a Parlament, a honvédelmi tárca cégei. A Teva kakukktojás: fő profilja az utángyártott gyógyszerek készítése. Se a cég, se a titkosszolgálatok felügyelő miniszter, se a kormányszóvivői iroda nem árult el semmit arról, miért szerepel a cég listán. Arra sem reagáltak érdemben, hogy a cég és a magyar állam között van-e érvényben valamilyen stratégiai szerződés.

Önérdekből feszeget titkokat a kormány

Itthon2008.04.22, 13:14

"A bizalom visszaállítása érdekében" kellett felfednie a nemzetbiztonsági védelemről szóló titkos kormányhatározat részleteit - állítja Szilvásy György, akit a Fidesz támadott az önkormányzatok titkosszolgálati megfigyelését lehetővé tevő rendelet miatt. A titokminiszter szerint az ellenzéki képviselők támadása ellentétes a nemzeti érdekekkel, de a kormánypártok már többször használtak fel titkos iratokat arra, hogy napi politikai vitáikhoz szerezzenek muníciót.

Félszívvel engedett Kósának Szilvásy

Itthon2008.04.21, 15:25

Nem szívesen oldotta fel Szilvásy György annak a kormányhatározatnak a titkosítását, amely azt tartalmazza, hogy mely intézményeknek jár nemzetbiztonsági védelem - mondta hétfőn a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter, aki szerint erre az ellenzéki képviselők nemzetietlen viselkedése miatt volt szükség. Fideszes politikusok ugyanis azt állították: a kormányhatározat lehetőséget ad a politikai elit megfigyelésére.

A titkosszolgálattól félti Kósa a politikusokat

Itthon2008.04.18, 17:22

Súlyosan sérti Magyarország demokratikus berendezkedését egy kormányhatározat, ami a titkosszolgálati védelemmel foglalkozik - állítja Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, aki szerint a politikai elit lehallgatására készül a kormány. A határozat titkos volt, Szilvásy György titokminiszter azonban ezt feloldotta.

Kiss Péter: Nem a miniszterelnök-csere a megoldás

Itthon2008.04.08, 20:56

"A stabil kormányzáshoz nem a miniszterelnök-cserén keresztül vezet az út" - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter kedden Budapesten újságíróknak; közölte azt is, hogy az egészségbiztosítási törvényt korrigálni akarják, lényeges pontjait fenntartva.

A Városháza fantomja súg Demszkynek

Itthon2008.03.04, 15:06

Még egy névtáblája sincs a városházi folyosón, mégis ő az egyik legfontosabb ember ma Budapesten. A vagyonát a Bahia-boltokkal megalapozó vállalkozó, Mesterházy Ernő évek óta Demszky Gábor fő bizalmasa, akár politikáról, akár üzletről, akár magánéletről van szó. Helyzetbe kerülése egyúttal egy szebb napokat látott főpolgármester és egy meggyengült párt hatalmi játszmákkal teli története is. Az [origo] utánajárt, hogyan jutott el az alternatív klubokból a hatalom előszobájába.

Draskovics Tibor lesz az új igazságügyi miniszter

Itthon2008.02.12, 17:13

Draskovics Tibor lesz az új rendészeti miniszter, aki Takács Albertet váltja majd. Draskovics eddig a Miniszterelnöki Hivatalban dolgozott, és a reformokért felelt. A kormányszóvivő szerint "ez nem kormányátalakítás, csak a kormány szerkezetének átalakítása". Egy kormánytag szerint hatásköri viták voltak Draskovics és Kiss Péter kancelláriaminiszter közt, ezért kellett az IRM-be távoznia.

Végeztek az olajügyi iratok átnyálazásával

Itthon2008.02.06, 18:49

Bár a 80 ezer oldalnyi olajügyi anyagnak alig töredékét hozták nyilvánosságra, befejezte munkáját az akták titkosítását felülvizsgáló munkacsoport, amelyet Szilvásy György hozott létre. A titokminiszter azt állítja, a jelenlegi titoktörvény miatt nem lehetett több irat titkosítását is feloldani, ezért ha változna a jogszabály, akár előről is kezdenék.

Kákosy 66 milliója eltörpül Kóka vagyona mellett

Itthon2008.01.15, 09:22

Az új gazdasági miniszter vagyona csupán töredéke elődje, Kóka János milliárdos felhalmozásának, de Kákosy Csaba még így is nagyjából 66 millió forint felett rendelkezik - írta a Blikk. Többek között ezüsszínű Renault Scénic autója és két budapesti ingatlana van. A politikus határidő előtt adta le vagyonnyilatkozát Szilvásy György titkosszolgálati miniszterrel együtt. Szilvásy tartalékainak jó részét, 19 milliót felemésztette tavaly balatoni építkezése. 

Bizonyítványt oszt a tárcáknak Gyurcsány

Itthon2008.01.02, 11:06

Egy héten belül elkezdi évértékelő körútját Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő a minisztériumok és a miniszterek munkáját értékeli, kitűnő bizonyítványt Gráf József földművelésügyi miniszter kaphat, de elsőként Kiss Péter kancelláriaminiszterrel beszélget el Gyurcsány - írja a Népszabadság.

Újabb Gripen-bizottságot állítottak fel

Itthon2007.12.18, 18:20

Újabb Gripen-bizottságot állított fel a nemzetbiztonsági kabinet a 2001-es repülőgép-beszerzés vizsgálatára, amit Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter azzal indokolt, hogy ezúttal a döntés jogi környezetének és nemzetgazdasági hatásait vizsgálnák. Alig másfél hónapja fejezte be munkáját - egy 45 évre titkosított jelentéssel - a Gripen-beszerzést vizsgáló testület a honvédelmi tárca államtitkárának, Vadai Ágnesnek a vezetésével. Az új bizottságot ezúttal is a szocialista politikus irányítja majd. A Fidesz szerint az új testület felállítása csak figyelemelterelés.

Kiss Péter változtatna az MSZP habitusán

Itthon2007.11.24, 12:56

Országos helyzetértékelő értekezletet tartott szombaton az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja. A rendezvényen a párt alelnöke, Kiss Péter kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy ha a többség számára is elfogadhatóvá akarják tenni a reformokat, akkor változtani kell a szocialisták habitusán.

A Fidesz és a KDNP új jelöltet követel az NBH élére

Itthon2007.11.24, 13:36

Tiltakozik a Fidesz és a KDNP amiatt, hogy Szilvásy György, a titkosszolgálatokat felügyelő miniszter Laborc Sándort akarja kinevezni az NBH élére. A választást azért nem helyeslik, mert Laborc a KGB egyetemén tanult, és ezért aggódnak esetleges orosz kapcsolatai miatt. A kinevezését nem támogatta a Nemzetbiztonsági Bizottság csütörtöki ülésén, a miniszter ennek ellenére akarja őt az NBH vezetőjének. Az ellenzéki pártok azt szeretnék, hogy új személyt jelöljön Szilvásy.

Megbukott Laborc a nemzetbiztonsági bizottságban

Itthon2007.11.23, 15:21

A kormány által a Nemzetbiztonsági Hivatal élére jelölt Laborc Sándor elbukott a parlament nemzetbiztonsági bizottságában, miután a fideszes tagok ellene voksoltak, a szabad demokraták pedig tartózkodtak. Laborc kinevezése ellen azért tiltakozott az ellenzék, mert a KGB egyetemén tanult, és ezért aggódnak esetleges orosz kapcsolatai miatt. Szilvásy György titokminiszter ugyanakkor várhatóan kinevezi Laborcot a bizottságban történtek ellenére is.

Spanyolországban pihen Gyurcsány

Itthon2007.10.28, 18:17

Öt napra Spanyolországba utazott családjával Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Távolléte alatt Kiss Péter kancelláriaminiszter helyettesíti.

Nem volt bűncselekmény a Szilvásy-telefon

Itthon2007.10.12, 22:26

Nem követett el bűncselekményt az ügyészség szerint Szilvásy György, "amikor állítólag fenyegető hangon megpróbálta rávenni Topolánszky Ákost az őt érintő nyilatkozatának visszavonására" - adta hírül pénteken a Magyar Televízió Híradója.

Nem kíváncsiak Gyurcsányra a Zuschlag-ügy nyomozói

Itthon2007.10.08, 13:08

Nem tervezi Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Szilvásy György kancelláriaminiszter újbóli tanúkénti meghallgatását a Zuschlag-ügyben az ügyészség.

A legfőbb ügyész elé kerülhet a Topolánszky-Szilvásy-ügy

Itthon2007.10.08, 20:12

A legfőbb ügyész intézkedést ígért Topolánszky Ákos és Szilvásy György telefonbeszélgetésének büntetőjogi értékelése ügyében a Bíró Ildikó fideszes képviselő által megfogalmazott állítások kapcsán. Az ellenzéki képviselő azt kérdezte a legfőbb ügyésztől, hogy nem merülnek-e fel büntetőeljárást megalapozó körülmények.

Nem hallgatták le Szilvásy fenyegetőzését

Itthon2007.10.03, 16:23

Nem rögzítették Szilvásy György és Topolánszky Ákos telefonbeszélgetését a titkosszolgálatok, hiszen erre nem is volt törvényi felhatalmazásuk - állította név nélkül egy nemzetbiztonsági illetékes. Egy rádióműsorban maga Topolánszky célozgatott arra, hogy akár fel is vehették, amikor Szilvásy György telefonon felszólította, vonja vissza nyilatkozatát az állami pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekről. A Fidesz szerint minden minisztériumi hívást felvesznek, ezért utána kell járni, pontosan mi hangzott el.

Felfedné Topolánszky a fenyegetős felvételt

Itthon2007.10.03, 07:45

Topolánszky Ákos egykori helyettes államtitkár nem akadályozná, hogy nyilvánosságra hozzák a Szilvásy György titokminiszterrel folytatott beszélgetését. Topolánszky azt állítja: Szilvásy telefonon megfenyegette, a miniszter viszont ezt tagadja. A volt helyettes államtitkár nyilvánosan beszélt az egykori ifjúsági tárcánál történt pályázati visszaélésekről, emiatt fenyegette meg a titokminiszter - állítja Topolánszky, aki a Kossuth Rádióban utalt rá: szerinte igazát bizonyítaná a felvétel.

Szilvásy tagadja a fenyegetőzést

Itthon2007.10.02, 12:38

Szilvásy György titokminiszter állítja, hogy nem szólította fel nyilatkozata visszavonására, és nem fenyegette perrel Topolánszky Ákost, akivel az ifjúsági minisztériumban dolgozott együtt. Az ifjúsági tárcánál állítólag történt pályázati visszaélésekről nyilvánosan beszélő Topolánszky Ákos egykori helyettes államtitkár a Magyar Nemzetnek mondta azt, felhívta őt Szilvásy György titokminiszter és állításainak visszavonására szólította fel. Topolánszky szerint a miniszter közölte azt is, olyan közleményt tervez megjelentetni, amellyel bemártja a volt államtitkárt.

Vesztegetésről is szólnak az olajiratok

Itthon2007.10.02, 18:09

A Nemzetbiztonsági Hivatal elvégezte a szolgálatoknál lévő olajügyi iratok minősítésének átvizsgálását, és számos dokumentumot nyilvánosságra hozott internetes oldalán - közölte Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. A dokumentumokból - amelyek között van olyan, amelyet eredetileg 2078-ig titkosítottak - az derül ki, hogy az NBH részletes információkkal rendelkezett az olajbűnözésről.

Nem siet a vallomás kiadásával Gyurcsány

Itthon2007.10.01, 12:50

Egyelőre sem Gyurcsány Ferenc, sem Szilvásy György nem hozza nyilvánosságra a Zuschlag-ügyben tett vallomását, pedig megtehetnék ezt. A kormányfő és minisztere arra hivatkozik, hogy nem akarja veszélyeztetni a nyomozás érdekeit.

Jánosit is kihallgatták a Zuschlag-ügyben

Itthon2007.09.29, 21:13

Jánosi György volt ifjúsági minisztert is kihallgatták tanúként a Zuschlag-ügyben nem sokkal Szilvásy György titokminiszter után. A nyomozást vezető ügyész úgy véli, Szilvásy közigazgatási államtitkárként kulcspozícióban volt az ifjúsági tárcánál, ahonnan fiktív pályázatokkal hívtak le pénzt a gyanúsítottak. A főügyész-helyettes azt ígéri, novemberig befejezik a nyomozást.

Beszámolt Szilvásy az NBH átszervezéséről

Itthon2007.09.11, 18:03

Homlokegyenest másképpen vélekednek a kormánypárti és ellenzéki politikusok arról, milyen eredménnyel zárult az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi zárt ülése, amelyen az NBH átalakítását is vizsgálták. A polgári titkosszolgálatokat felügyelő Szilvásy György szerint szakmailag meg tudta indokolni az átszervezést, az ellenzék viszont kitart amellett, hogy politikai tisztogatás történt, szakmai érv nem hangzott el.

Kiherélt olajiratokat lobogtat Szilvásy

Itthon2007.09.04, 16:24

Négy oldal a 35 ezerből - több mint két hónapon át tartó vizsgálódás után egyelőre csak ennyi nyilvános a korábban titkosított olajügyes iratokból. A dokumentumokat áttekintő hatóságok szerint a legtöbb irat titkosítását meg kell tartani, ezzel azonban nem elégedett Szilvásy György titokminiszter, és ezért újabb felülvizsgálatot rendelt el.

Szilvásy: A rendőrségnek még idő kell az olajügyi papírokra

Itthon2007.09.03, 20:19

A rendőrségnek még idő kell az olajügyek anyagainak átvizsgálására, de a Vám- és Pénzügyőrség, a Nemzetbiztonsági Hivatal és a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata már elkészült a dokumentumok áttekintésével és annak felmérésével, hogy ezekből mit lehet nyilvánosságra hozni - mondta Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter az olajügyekben keletkezett iratokat vizsgáló munkacsoport hétfői ülése után. További tájékoztatást keddre ígért a miniszter.

Szilvásy: Nincs szó tisztogatásról az NBH-nál

Itthon2007.09.03, 19:51

Felére csökkent a főosztályok száma a Nemzetbiztonsági Hivatalban, az összevonások azonban nem jártak létszámleépítéssel - közölte Szilvásy György. A tárca nélküli miniszter tagadta, hogy elküldték volna a vezetők többségét.

Elszállt Szilvásy egyik olajos ígérete

Itthon2007.08.03, 15:59

Hiába ígérte a titokminiszter, hogy már júliusban nyilvánosságra hozzák az olajügyek első, felülvizsgált titkosítású iratait, augusztus elején még semmit nem tártak a közvélemény elé. A Kormányszóvivői Iroda még azt sem hajlandó elárulni, hol tart a bizottság munkája, megismételt kérdéseinket pedig válaszra sem méltatták.

Már júliusban közzétesznek olajos iratokat

Itthon2007.07.01, 16:47

Az olajügyekben titkosított iratok egy részét már júliusban és augusztusban nyilvánosságra hozzák - közölte Szilvásy György, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter. Lehetséges, hogy a parlamenti olajbizottság titkosított dokumentumait is átnézik a titokgazdák.

Hetek alatt fésülhetik át az olajos papírokat

Itthon2007.06.27, 12:53

Nem kellett volna titkosítani az olajügyekkel kapcsolatos iratok egy részét Szilvásy György szerint. A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter ugyanakkor hozzátette, hogy a titkosítások felülvizsgálata heteket vesz igénybe, és ha fel is oldanak egy iratot, még nem jelenti azt, hogy nyilvános lesz. Kármán Irén legfrissebb blogbejegyzésében arról ír, lehetséges, hogy politikai színjáték kezdődött a feje felett. Papával pedig állítólag megromlott a viszonya.

A kormány is sokallja az államtitkokat

Itthon2007.06.27, 18:50

Enyhítene az államtitkok szigorán a kormány, de még nincs konkrét elképzelése arról, hogyan. A titokgazdák előbb átnyálazzák azt a nyolcvanezer oldalt, amit az olajügyekben nyilvánítottak bizalmassá a különböző szervek. A jogvédők szerint a jelenlegi rendszer szellemiségével van a baj, hiszen még az is titkos lehet, hogy mi nem az.

Kövér kiosztotta Szilvásyt a meghallgatáson

Itthon2007.06.21, 17:29

A titkosszolgálatok politikamentesen működnek - állította a nemzetbiztonsági bizottság előtt Szilvásy György, de ezt az ellenzékiek nem hitték el neki. A kancelláriáról a titokminiszteri posztra váltó Szilvásy szerint az is rendjénvaló, hogy hozzá  tartozzon a kormányzati informatika, a sajtóban megjelent híreszteléseket pedig kreált ügyeknek tartja.

A külügyi bizottság támogatta Kiss Péter kinevezését

Itthon2007.06.19, 18:57

Az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottsága 11 igen és nyolc nem szavazattal támogatta Kiss Péter kancelláriaminiszterré való kinevezését kedden Budapesten.

Kirúgás nélkül alakította át a kormányt Gyurcsány

Itthon2007.06.15, 15:56

Kiss Péter váltja Szilvásy Györgyöt a Miniszterelnöki Hivatal élén - jelentette be pénteken délben Gyurcsány Ferenc. A kormányfő több poszton is átalakította kormányát: Lamperth Mónika helyett Bajnai Gordon lesz az önkormányzati és területfejlesztési miniszter, Draskovics Tibor pedig tárca nélküli miniszterként felügyeli a közigazgatási reform végrehajtását. Az SZDSZ szerint kérdéseket vetnek fel a személycserék.

"Nincs visszafordulás" - Gyurcsány Ferenc a Vendégszobában

Vendégszoba2007.06.13, 15:35

Nem lassulnak a reformok - állította az [origo] Vendgszobájában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő bízik benne, hogy az MSZP 2010-re az adócsökkentés kormánya lesz, bár az adókulcsokhoz és az adósávokhoz nem kíván hozzányúlni. A rendőri vezetőket ma is elküldené, Szilvásy György kancellária minisztert viszont hasznosnak, az egészségügyi minisztereket pedig rátermettnek nevezte. Azt még nem tudta, hogyan fog kinézni az egészségbiztosítási rendszer, de bízik az MSZP 2010-es győzelmi esélyeiben. A kormányfő pénteken válaszolt olvasóink kérdéseire.

"Nincs visszafordulás" - Gyurcsány Ferenc a Vendégszobában

Itthon2007.06.11, 10:35

Nem lassulnak a reformok - állította az [origo] Vendgszobájában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő bízik benne, hogy az MSZP 2010-re az adócsökkentés kormánya lesz, bár az adókulcsokhoz és az adósávokhoz nem kíván hozzányúlni. A rendőri vezetőket ma is elküldené, Szilvásy György kancellária minisztert viszont hasznosnak, az egészségügyi minisztereket pedig rátermettnek nevezte. Azt még nem tudta, hogyan fog kinézni az egészségbiztosítási rendszer, de bízik az MSZP 2010-es győzelmi esélyeiben. A kormányfő pénteken válaszolt olvasóink kérdéseire.

Húsz évre titkosíttatta az Egymásért-jelentést Szilvásy

Itthon2007.06.05, 13:31

Nem volt fedőszerve a Nemzetbiztonsági Hivatalnak az Egymásért Alapítvány. Gyakorlatilag ennyiben értettek egyet ellenzéki és kormánypárti politikusok, miután megismerték a Szilvásy György által indított vizsgálat 20 évre titkosított jelentését, amely az NBH és az alapítvány kapcsolatát ellenőrizte. A miniszter szerint senki nem próbálta lassítani az eljárást, az ellenzék azonban lemondatná Szilvásyt.

Szonda: Horváth Ágnes a népszerűségi lista végén

Itthon2007.06.04, 07:15

Hárman osztoznak a népszerűségi lista első helyén: a köztársasági elnök, a házelnök és az MDF elnöke ugyanannyi pontot kapott a Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint, amelyet Népszabadság ismertet. Pokorni Zoltán a legnépszerűbb ellenzéki, Orbán Viktor pedig jócskán megelőzi az utolsó harmadban található miniszterelnököt. Gyurcsány Ferencnél már csak Szilvásy György és Horváth Ágnes népszerűtlenebb.

A kormány szerint Szilvásy marad a helyén

Itthon2007.06.01, 10:47

Találgatásnak minősítette a Kormányszóvivői Iroda azokat a híreket, amelyek szerint Szilvásy György távozna a Miniszterelnöki Hivatal éléről, helyére pedig Kiss Péter jelenlegi munkaügyi miniszter érkezne. Hónapokkal ezelőtt is felmerült Szilvásy távozása.

Szilvásy: Testvérem ügye családi tragédia

Itthon2007.05.31, 16:58

A kancelláriaminiszter, Szilvásy György szerint a Fidesz egy családi tragédiát használ ki, amikor a testvére által működtetett "Kormányzati Tanácsadó Jósdáról" tesz fel kérdéseket. A miniszter szerint öccse leépült és képzelt világban él. A Miniszterelnöki Hivatal pedig közölte: soha nem rendelt meg semmilyen anyagot Szilvásy Pétertől, az általa küldött leveleket pedig automatikusan törlik.

Szekeres emelte ki a sorból Szilvásy testvérét

Itthon2007.05.31, 11:51

A három lehetséges jelölt közül Szekeres Imre honvédelmi miniszter döntött arról, hogy a kancelláriaminiszter testvére legyen a júliusban létrejövő fővárosi mamutkórház főigazgatója. Szilvásy Istvánnak nemcsak a mostani, hanem korábban a BM-kórház élére történt kinevezését is kritizálta az ellenzék. Akkor azt mondták, hogy szerintük nincs megfelelő végzettsége. Az új főigazgató közölte: hamarosan megkapja egészségügyi menedzseri diplomáját.

Szilvásy öccse örül az NBH-s vizsgálatnak

Itthon2007.05.30, 16:27

A titkosszolgálatokat felügyelő Szilvásy György kancelláriaminiszter testvére úgy véli, neki akarnak keresztbe tenni a milliárdos csempészettel összefüggésbe hozott Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügyében. Az [origo] által megkérdezett, nemzetbiztonsági ügyekben jártas politikusok szerint ugyanakkor a miniszter két testvérét valószínűleg védelmi okokból hálózhatta be az alapítvány. Eközben tisztázatlan okokból távozott a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik műveleti igazgatója.

Szilvásy testvére egészségügyi főnök lett

Itthon2007.05.30, 08:24

A honvédelmi miniszter elbírálta az Állami Egészségügyi Központ vezetői beosztásaira kiírt pályázatokat, az intézmény főigazgatójának Szilvásy Istvánt, a kancelláriaminiszter Szilvásy György testvérét kérte fel - közölte a szaktárca.

Távozik a titkosszolgálat főnöke is

Itthon2007.05.21, 17:00

Távozik a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Galambos Lajos. Az okokat nem közölték, de az NBH az utóbbi hónapokban több ügy miatt is magyarázkodásra kényszerült. A napokban több más rendvédelmi vezető is távozott.

Fegyelmi az újságírót faggató titkosszolgák ellen

Itthon2007.04.04, 18:13

A szakmai szabályokat megsértve, de törvényesen jártak el a nemzetbiztonság munkatársai, amikor kikérdezték azokat az újságírókat, akik Szilvásy György kancelláriaminiszter épülő házáról gyűjtöttek adatokat - ezt állapította meg az a vizsgálat, amelyet maga az érintett, Szilvásy kezdeményezett. A Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai ellen fegyelmi indul.

Előző
Következő