Szilvásy György

címke rss

"Nincs visszafordulás" - Gyurcsány Ferenc a Vendégszobában

Itthon2007.06.11, 10:35

Nem lassulnak a reformok - állította az [origo] Vendgszobájában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfő bízik benne, hogy az MSZP 2010-re az adócsökkentés kormánya lesz, bár az adókulcsokhoz és az adósávokhoz nem kíván hozzányúlni. A rendőri vezetőket ma is elküldené, Szilvásy György kancellária minisztert viszont hasznosnak, az egészségügyi minisztereket pedig rátermettnek nevezte. Azt még nem tudta, hogyan fog kinézni az egészségbiztosítási rendszer, de bízik az MSZP 2010-es győzelmi esélyeiben. A kormányfő pénteken válaszolt olvasóink kérdéseire.

Húsz évre titkosíttatta az Egymásért-jelentést Szilvásy

Itthon2007.06.05, 13:31

Nem volt fedőszerve a Nemzetbiztonsági Hivatalnak az Egymásért Alapítvány. Gyakorlatilag ennyiben értettek egyet ellenzéki és kormánypárti politikusok, miután megismerték a Szilvásy György által indított vizsgálat 20 évre titkosított jelentését, amely az NBH és az alapítvány kapcsolatát ellenőrizte. A miniszter szerint senki nem próbálta lassítani az eljárást, az ellenzék azonban lemondatná Szilvásyt.

Szonda: Horváth Ágnes a népszerűségi lista végén

Itthon2007.06.04, 07:15

Hárman osztoznak a népszerűségi lista első helyén: a köztársasági elnök, a házelnök és az MDF elnöke ugyanannyi pontot kapott a Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint, amelyet Népszabadság ismertet. Pokorni Zoltán a legnépszerűbb ellenzéki, Orbán Viktor pedig jócskán megelőzi az utolsó harmadban található miniszterelnököt. Gyurcsány Ferencnél már csak Szilvásy György és Horváth Ágnes népszerűtlenebb.

A kormány szerint Szilvásy marad a helyén

Itthon2007.06.01, 10:47

Találgatásnak minősítette a Kormányszóvivői Iroda azokat a híreket, amelyek szerint Szilvásy György távozna a Miniszterelnöki Hivatal éléről, helyére pedig Kiss Péter jelenlegi munkaügyi miniszter érkezne. Hónapokkal ezelőtt is felmerült Szilvásy távozása.

Szilvásy: Testvérem ügye családi tragédia

Itthon2007.05.31, 16:58

A kancelláriaminiszter, Szilvásy György szerint a Fidesz egy családi tragédiát használ ki, amikor a testvére által működtetett "Kormányzati Tanácsadó Jósdáról" tesz fel kérdéseket. A miniszter szerint öccse leépült és képzelt világban él. A Miniszterelnöki Hivatal pedig közölte: soha nem rendelt meg semmilyen anyagot Szilvásy Pétertől, az általa küldött leveleket pedig automatikusan törlik.

Szekeres emelte ki a sorból Szilvásy testvérét

Itthon2007.05.31, 11:51

A három lehetséges jelölt közül Szekeres Imre honvédelmi miniszter döntött arról, hogy a kancelláriaminiszter testvére legyen a júliusban létrejövő fővárosi mamutkórház főigazgatója. Szilvásy Istvánnak nemcsak a mostani, hanem korábban a BM-kórház élére történt kinevezését is kritizálta az ellenzék. Akkor azt mondták, hogy szerintük nincs megfelelő végzettsége. Az új főigazgató közölte: hamarosan megkapja egészségügyi menedzseri diplomáját.

Szilvásy öccse örül az NBH-s vizsgálatnak

Itthon2007.05.30, 16:27

A titkosszolgálatokat felügyelő Szilvásy György kancelláriaminiszter testvére úgy véli, neki akarnak keresztbe tenni a milliárdos csempészettel összefüggésbe hozott Egymásért Egy-Másért Alapítvány ügyében. Az [origo] által megkérdezett, nemzetbiztonsági ügyekben jártas politikusok szerint ugyanakkor a miniszter két testvérét valószínűleg védelmi okokból hálózhatta be az alapítvány. Eközben tisztázatlan okokból távozott a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik műveleti igazgatója.

Szilvásy testvére egészségügyi főnök lett

Itthon2007.05.30, 08:24

A honvédelmi miniszter elbírálta az Állami Egészségügyi Központ vezetői beosztásaira kiírt pályázatokat, az intézmény főigazgatójának Szilvásy Istvánt, a kancelláriaminiszter Szilvásy György testvérét kérte fel - közölte a szaktárca.

Távozik a titkosszolgálat főnöke is

Itthon2007.05.21, 17:00

Távozik a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, Galambos Lajos. Az okokat nem közölték, de az NBH az utóbbi hónapokban több ügy miatt is magyarázkodásra kényszerült. A napokban több más rendvédelmi vezető is távozott.

Fegyelmi az újságírót faggató titkosszolgák ellen

Itthon2007.04.04, 18:13

A szakmai szabályokat megsértve, de törvényesen jártak el a nemzetbiztonság munkatársai, amikor kikérdezték azokat az újságírókat, akik Szilvásy György kancelláriaminiszter épülő házáról gyűjtöttek adatokat - ezt állapította meg az a vizsgálat, amelyet maga az érintett, Szilvásy kezdeményezett. A Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai ellen fegyelmi indul.

Szilvásy vizsgáltatja az újságíró kifaggatását

Itthon2007.03.26, 17:32

Vizsgálatot kezdeményezett a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) Szilvásy György kancelláriaminiszter a titkosszolgálatok által meghallgatott újságíró ügyében. A Magyar Nemzet munkatársai két hónappal ezelőtt kérdezősködtek a Lesencefalun épülő ház körül, majd múlt pénteken egyiküknél megjelentek az NBH emberei. A titkosszolgálat többek között arra hivatkozott, hogy álújságírók bűncselekményeket akartak elkövetni a településen, a polgármester azonban nem hallott ilyesmiről.

NBH-s zaklatásra panaszkodik a Magyar Nemzet

Itthon2007.03.24, 13:11

A Magyar Nemzetben szombaton megjelent információ szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal munkatársai zaklatták a lap újságíróját, miután Szilvásy György kancelláriaminiszter építkezésénél járt. Az NBH cáfolja a zaklatást.

A bácsi és a felforgató harcával tűnt le a KISZ

Itthon2007.03.22, 11:01

Tíz forint volt egy sör, 3.60 a kiló kenyér, a felforgatónak tekintett SZTK-szemüveges ifjú Gyurcsány pedig küzdött a fiatalon is bácsis Kiss Péterrel és csapatával. Mindehhez a keretet az ötven évvel ezelőtt alapított KISZ adta. Az évforduló kapcsán visszatekintünk a '80-as évek végi KISZ-re és akkori vezetőire.

Vasgolyókat is gyűjtöttek március 15-re

Itthon2007.03.09, 14:36

A rendőrség képes biztosítani a békés március 15-ét, ha politikai pártok nem táogatják őket - ígérte a kancelláriaminiszter. A Nemzetbiztonsági Hivatal információi szerint legfeljebb száz-kétszáz radikálisnak lehet fegyvere. Ezenkívül különleges szögeket gyűjtenek a lovas rendőrök ellen, és füstpatronok bevetését is tervezik - erről szól a legfrissebb, a zavargások előkészületeiről szóló kormánydokumentum. Nemrég csúzlikat, vasgolyókat, számszeríjat foglaltak le.

Nem adja ki Szilvásy a szexvideós jegyzőkönyvet

Itthon2007.02.28, 11:59

Hiába kérte a fideszes Pelczné Gáll Ildikó, hogy betekinthessen annak a kormányülésnek az összefoglalójába, ahol szó volt a gyermekpornográfiával kapcsolatos, nagy vitát kiváltott törvénymódosításról. A javaslattól azóta visszatáncolt a kormány.

Kártérítésért perelnek a viharpánik sérültjei

Itthon2007.02.26, 10:53

Kártérítést követel az államtól a tavaly augusztus 20-i viharpánik több sérültje, ügyvédjük szerint ugyanis több szerv is hibázott. Egyelőre alig több mint hatmillió forintot kér a 32 felperes, de később várhatóan emelkedni fog az összeg. A per néhány hónap múlva indul.

Szélsőségesek lőgyakorlatáról is tud Szilvásy

Itthon2007.02.16, 16:42

A titkosszolgálatoknak konkrét információi vannak a szélsőséges csoportok szövetkezéséről, fegyverkezéséről és erőszakos cselekmények előkészítéséről - áll Szilvásy György kancelláriaminiszter beszámolójában. A nemzetbiztonsági hivatal információi szerint a szélsőségesek különböző ütő- és vágóeszközöket, baseballütőket, boxereket, tőröket, "viperákat", valamint gyújtópalackok összeállítására alkalmas eszközöket szereznek be, és lőgyakorlatokat is tartanak.

Nagy a hiány szakképzett munkavállalókból

Állás 20112007.02.14, 17:40

A szakképzettségi szint emelésével és a piac által várt szakemberek képzésével 7 százalékkal többen dolgozhatnának a versenyszférában - mondta Kiss Péter. A munkaügyi miniszter a piac igényeit szem előtt tartó szakképzésért írt alá együttműködési megállapodást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával és a gazdasági érdekképviseleti szervezetek vezetőivel.

Szilvásy fenyegetős kártyájáról beszél az ellenzék

Itthon2007.02.08, 17:36

Az ellenzéki politikusok szerint a kormány ismét előhúzta a "nemzetbiztonsági kártyát", ezért ők hiteltelennek tartják Szilvásy György kancelláriaminiszter bejelentését, hogy azért van szükség kordonra, mert meg fogják támadni a Parlamentet. Eközben a kormánypárti képviselők állítják: a tüntetők kipécézték maguknak őket. A MeH-et felügyelő miniszter - hogy tájékoztassa a részletekről a politikusokat - összehívta a parlament nemzetbiztonsági bizottságát.

Fenyegetésre hivatkozva tartja meg a kordont a kormány

Itthon2007.02.07, 18:07

Legalább március 15-ig marad a Kossuth téri kordon, mert fennáll a Parlament közvetlen fenyegetettsége - közölte Szilvásy György kancelláriaminiszter a nemzetbiztonsági kabinet ülése után. A miniszter szerint az Országgyűlést megbízható jelentésekre hivatkozva az egyre összehangoltabban működő szélsőséges csoportoktól féltik. A Fidesz nem hisz a veszélyben.

Korábban megrótt igazgatót tüntettek ki

Itthon2006.12.22, 15:22

Állami kitüntetést kapott az az igazgató, akit korábban az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalt, amiért elbocsátotta szakszervezetet szervező alkalmazottját. A szociális és munkaügyi miniszter ráadásul épp az esélyegyenlőség terén végzett munkájáért jutalmazta a vezetőt.

Hat miniszternek oszt jutalmat Gyurcsány

Itthon2006.12.11, 16:30

Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos, Gráf József földművelésügyi miniszter, Kiss Péter munkaügyi miniszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Hiller István oktatási miniszter, Molnár Lajos egészségügyi miniszter és Veres János, a Pénzügyminisztérium vezetője kap év végi jutalmat - döntött a miniszterelnök. A 600 ezer és 1,2 millió közti jutalmat van, aki nem veszi fel és olyan is akad, aki jótékonyságra használja. A kormányfő döntését, hogy a reformok megvalósításában élen járó miniszterek pénzjutalmat kapnak, a Fidesz hevesen támadja.

Gyorshajtáson kapták a kancelláriaminisztert

Itthon2006.11.15, 18:09

A megengedettnél nagyobb sebességgel hajtott Szilvásy György, majd a Magyar Nemzet szerint úgy bújt ki a rendőri intézkedés alól, hogy nem létező mentelmi jogára hivatkozott. A kancellárián azt mondják, a miniszter elismerte a szabálysértést, azonban a rendőrség mégis úgy járt el, mintha Szilvásynak mentelmi joga lenne.

Tizenkét rendezvény miatt aggódik Szilvásy

Itthon2006.11.03, 16:30

A titkosszolgálatokat felügyelő miniszter szerint a szombatra bejelentett 31 rendezvény közül 12-re, köztük a Fidesz felvonulására kell komolyabban készülnie. A Nemzetbiztonsági Hivatal szerint erről tájékoztatták az érintett szervezeteket, az [origo] által megkérdezett, demonstrációt tervező szervezetek, a Fidesz kivételével azt mondják, nem kaptak tájékoztatást a titkosszolgálatoktól.

A Fideszt gyanítja a zavargás mögött a kormány

Itthon2006.10.31, 20:45

Fideszes politikusokkal állhattak kapcsolatban az október 23-i zavargások szervezői - állította három parlamenti bizottság együttes ülésén Szilvásy György kancelláriaminiszter. Kövér László fideszes képviselő szerint Szilvásy csak annyit bizonyított be, hogy "bizonyos emberek, akiket ráadásul nem vádolnak bűncselekmények elkövetésével, beszéltek más emberekkel, köztük a Fidesz képviselőivel is". Szerinte figyelemelterelésről van szó a kormányzat részéről.

Karambolozott Szilvásy György autója

Itthon2006.10.30, 18:13

Szabálytalanul haladó autóval ütközött össze vasárnap Szilvásy György, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter gépkocsija. A karambol során személyi sérülés nem történt.

Tizenkétezerrel kevesebb közszolga, növekvő óraszámok

Állás 20112006.09.18, 08:41

A kormány hivatalba lépése óta eltelt 100 nap fejleményeit értékelte Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter. A közszolgáltatásban dolgozók száma több mint 12 ezer fővel csökken. Jövőre már biztosan heti 2 órával többet oktatnak a pedagógusok.   

Klímaváltozásos viharokra készül Lamperth

Itthon2006.09.05, 16:54

Órákon át vitatták meg miniszterek és ellenzéki képviselők az augusztus 20-i tragikus viharpánikot a parlament egyik bizottságában, de nem jutottak dűlőre. Az ellenzék szerint a politikai felelősök megúszták, a kormány szerint ilyen felelősség fel sem merült. Annyi újdonság kiderült, hogy Lamperth Mónika aggódik: a klímaváltozás miatt számítani kell hasonló váratlan eseményekre.

Nyugtatgatja a kormány a kétkedő Sólyomot

Itthon2006.08.25, 11:24

A kormányszóvivő szerint jelenleg is zajlanak még vizsgálatok, és csak ezek befejezésével lehet lezárni az augusztus 20-i tragédia ügyét. Danks Emese arra reagált, hogy a köztársasági elnök csütörtökön közölte, nem érzi úgy, hogy az augusztus 20-i viharral kapcsolatos vizsgálatot megnyugtatóan zárta volna le a kormány.

A versenyszféra újabb 500 álláshelyet ajánl az elbocsátott köztisztviselőknek

Állás 20112006.08.24, 15:30

Újabb cég ajánl állást a közszférából elbocsátottaknak. Az Aviva Életbiztosító Zrt. képviseletében a vállalat elnök-vezérigazgatója, Horváth Béla és Pirisi Károly, a Foglalkoztatási Hivatal  főigazgatója a sajtó jelenlétében írta alá az 500 elbocsátott köztisztviselő foglalkozatásáról szóló megállapodást. Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter derűlátó: állítása szerint jelenleg több az állásajánlat, mint az elbocsátott köztisztviselő. 

A vihar után olvasták el a riasztó e-mailt

Itthon2006.08.21, 20:33

Az Országos Meteorológiai Szolgálat 19 óra 39 perckor e-mailben piros szintű riasztást küldött a katasztrófavédelemnek, de ezt csak 23 óra 30 perc körül olvasták el - közölte a tűzijáték alatt kitört viharpánik miatt indított vizsgálat részeredményeiről Szilvásy György kancelláriaminiszter. A tragédia halálos áldozatainak száma négyre emelkedett, miután megtalálták egy Dunába esett nő holttestét.

Leendő főnökével egyezkedett a szakszervezeti vezető

Itthon2006.07.06, 16:02

Már június elején felkérte Kiss Péter munkaügyi miniszter Wittich Tamás szakszervezeti vezetőt, hogy vegye át a tárca felügyelete alá tartozó Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség vezetését. Wittich azonban ezután is tárgyalt a szakszervezetek nevében a kormánnyal - többek között leendő munkaadójával, Kiss Péterrel - a kormányzati megszorításokról, nem sok eredménnyel.

Gyurcsánynak melege van a szobájában

Itthon2006.06.28, 17:13

Nehezen viseli a nagy meleget Gyurcsány Ferenc: mint blogjában beszámolt róla, nem hűtik a parlamenti dolgozószobáját, ezért az utóbbi napokban délutánra nagyon felmelegedett a szoba. Bár Szilvásy György kancelláriaminiszter felajánlotta Gyurcsánynak, hogy cseréljenek szobát, a kormányfő ezt nem fogadta el.

Start Extra program, több munkaügyi ellenőr

Állás 20112006.06.08, 09:20

Elsősorban a hozzáadott értékű munkahelyek számát növelné, a munkaerő-piaci szerkezetváltást gyorsítaná a következő négy évben Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszterjelölt.  

Tízezer hivatalnokot küldenek el egy év alatt

Itthon2006.06.07, 10:16

A következő egy évben tízezer ember távozhat a közigazgatásból - közölte Szilvásy György kancelláriaminiszter-jelölt kedden este a Magyar Televízióban. A miniszterjelölt szerint 10-20 százalékkal csökkenthetik a képviselők számát is.

Számok helyett nyelvtudásáról beszélt Veres

Itthon2006.06.06, 18:18

A sokat hangoztatott nagy reformokról parlamenti bizottsági meghallgatásukon sem árultak el részleteket a hamarosan megalakuló új kormány miniszterjelöltjei. Nagy érdeklődés övezte a leendő külügyminiszter, Göncz Kinga meghallgatását, az egészségügyi tárca élére érkező Molnár Lajossal a fideszes Mikola István zsörtölődött, Lamperth Mónika a kátyúk egységesítését ígérte, Veres Jánosról pedig kiderült, hogy angoltudását csak háttérbeszélgetéseknél kamatoztatja. Olvassa el az [origo] összefoglalóját a miniszterjelölti meghallgatásokról!

Bemutatta új kormányát Gyurcsány

Itthon2006.06.06, 10:39

Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök pénteken délelőtt bemutatta új kormányát. 11 minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal működik az új kormányban. Három tárcát SZDSZ-es, a többit MSZP-s politikus irányíthat. A nevek többsége már napok óta ismert volt, a legnagyobb meglepetés, hogy a pszichiáter végzettségű Göncz Kinga, aki eddig szociális miniszter volt, külügyminiszter lesz. Kiss Péter "baloldali csúcsminiszterként" Gyurcsányt is helyettesíti majd, de emellett a szociális és munkaügyi tárcát is megkapja.

Kiss: a kormány átírja kampányígéreteit

Itthon2006.06.02, 12:22

A kormány változtat választási kampányígéretein, és átírja az adó- és járulékprogramokat. Erről  Kiss Péter ügyvezető kancelláriaminiszter beszélt a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában péntek reggel.

Szilvásy és Gráf lemond mandátumáról

Itthon2006.05.09, 17:24

Mégsem akar parlamenti képviselő lenni Szilvásy György, a miniszterelnök kabinetfőnöke és Gráf József agrárminiszter sem, ezért visszaadták mandátumukat. Helyettük Szabó Lajos és Kránitz László kerülnek a parlamentbe az MSZP országos listájáról.

Nyilvános lehet a Postabank-jelentés

Itthon2006.03.06, 14:44

A kancelláriaminiszter támogatja a Postabankról készült Kehi-jelentés nyilvánosságra hozatalát. A dokumentum jelenleg titkos, ennek feloldását kérte Kiss Péter a Kehitől. A jelentés korábban vitákat váltott ki, abban állítólag több, a Fideszhez köthető személy érintettsége is felmerült.

Üléseznek a gazdagodást vizsgáló bizottságok

Itthon2005.06.29, 06:49

Szerdán üléseznek a jelenlegi és a volt miniszterelnök vagyongyarapodást vizsgáló bizottságok. A Gyurcsány-bizottságban ma Szilvásy György államtitkár és Kiss Péter kancelláriaminiszter meghallgatását tervezik. Az Orbán-bizottság ülésére pedig a Tokaj Kereskedőház jogi képviselőjét várják.

Gyurcsány régi barátja lesz új kabinetfőnöke

Itthon2005.04.18, 15:13

Szilvásy György, Gyurcsány Ferenc régi ismerőse lesz a miniszterelnök kabinetfőnöke. Szilvásynak ez a negyedik állása ebben a kormányzati ciklusban: a Belügyminisztérium államtitkári posztját cseréli fel a kabinetfőnöki posztra, de dolgozott már a kulturális minisztériumban és a GYISM-ben is.

Hiller hiányzott a legtöbbször a kormányülésekről

Itthon2005.01.13, 15:34

A Gyurcsány-kormány tavalyi nyolc üléséről Hiller István kulturális miniszter hiányzott a legtöbbször, összesen háromszor. A miniszterelnök kétszer nem ment el kormánya ülésére. A Medgyessy Péter vezette előző kormányból maga a volt kormányfő vezeti a hiányzási listát, 12 alkalommal. Igaz, Medgyessy lemondása után bejelentette, hogy bár jogilag még 30 napig miniszterelnök, nem vesz részt a munkában. Medgyessyt Csillag István, Hiller István és Bárándy Péter követi a sorban. Több miniszter, például Kiss Péter egyszer sem hiányzott egész évben.

Hiller már megnevezte csapatát

Itthon2004.10.15, 15:06

Szombaton eldől, Hiller Istvánt vagy Szekeres Imrét választják-e a szocialisták elnöküknek. A Hungexpón tartott tisztújító kongresszuson akár a teljes vezérkar lecserélődhet. Az esélyesebbnek tartott Hiller csütörtökön megnevezte azokat az embereket, akikkel együtt szeretne dolgozni. Vadai Ágnest, Kállai Katalint, Juhász Ferencet, Veres Jánost, Újhelyi Istvánt, Mesterházy Attilát, Mandur Lászlót, Steiner Pált, Szekeres Imrét, Kiss Pétert, Lamperth Mónikát és Lendvai Ildikót említette. Medgyessy Péter volt miniszterelnök az előzetes tervekkel ellentétben nem vesz részt a pénteken kezdődő kongresszuson.

Gyurcsány 2006 miatt kellett

Itthon2004.08.31, 15:56

Gyurcsány Ferenc másfél éve járta az országot, ismerkedett az MSZP tagságával. A miniszterelnök-jelölt a 2006-os vereségtől rettegő párttagokra hatott, akik szavazataikkal szembefordultak a párt Kiss Pétert támogató vezetésével. Az [origo] végigkérdezte a megyei elnököket, hogy mi történt a kongresszus előtti napokban a pártban.

Egymásnak adják a kilincset a miniszterek Gyurcsánynál

Itthon2004.08.27, 15:18

Folyamatosan érkeztek a miniszterek Gyurcsány Ferenchez a sportminisztériumba. Pénteken Hiller István kulturális, Csillag István gazdasági, Göncz Kinga esélyegyenlőségi, Bárándy Péter igazságügyi miniszter keresi fel a miniszterelnök-jelöltet, csütörtökön Kiss Péter kancelláriaminiszterrel találkozott Gyurcsány a Miniszterelnöki Hivatalban, és tárgyalt már Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel és Lamperth Mónika belügyminiszterrel is.  

Gyurcsány megkezdte az egyeztetéseket

Itthon2004.08.26, 15:44

Gyurcsány Ferenc, akit az MSZP szerdai kongresszusán nagy többséggel választottak kormányfőjelöltnek, nem tétlenkedik. Információink szerint csütörtök reggel Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel, később pedig Kiss Péter kancelláriaminiszterrel egyeztetett. Délután részt vesz a koalíciós egyeztetésen is.

Most jelölnek miniszterelnököt

Itthon2004.08.25, 18:34

Mindkét miniszterelnök-jelölt támogatásáról biztosította a kormányprogramot, és elsősorban a küldöttek érzelmeire kívánt hatni az MSZP rendkívüli kongresszusán. Információink szerint a beszédeik nem módosították a hangulatot a küldöttek között. A prominens szocialista politikusok továbbra is Kiss Péter miniszterelnök-jelöltségét támogatják.

Medgyessy nem vett részt a kormányülésen

Itthon2004.08.25, 13:14

Medgyessy Péter miniszterelnök nem ment el a szerda délelőtti kormányülésre, amelyet helyette Kiss Péter kancelláriaminiszter vezetett. A napirenden olyan kérdések nem szerepeltek, amelyek vitát válthattak volna ki.

Gyurcsány: "Képes vagyok arra, hogy miniszterelnök legyek"

Itthon2004.08.24, 12:18

Gyurcsány Ferenc MSZP-s miniszterelnök-jelölt szerint képes arra, hogy miniszterelnök legyen. Magabiztosan állította, hogy megválasztása esetén meg fogja verni az ellenzéket a 2006-os választásokon. Kiss Péter, a másik jelölt szerint nem valaki ellen, hanem valamiért kell fellépni, és ki kell használni az alkalmat, hogy megemeljük a politikai közélet horizontját. A két politikus a Magyar Televízó a Nap-kelte című műsorának adott interjút kedd reggel.

Zárt ülésen döntenek a miniszterelnök-jelöltekről

Itthon2004.08.24, 17:11

Az MSZP úgy döntött, mégsem lehet tudósítani a párt szerdai kongresszusáról, ahol nagy valószínűséggel kiderül, ki lesz az ország következő miniszterelnöke, ugyanis zárt ülésen hallgatják meg a jelölteket. Eközben kiderült az is, hogy mindkét miniszterelnök-jelöltnek beszédében ki kell térnie bizonyos pontokra a kongresszuson, például beszélniük kell a párt és a kormány viszonyáról. Megállapodtak abban, hogy sorsolással állapítják meg, hogy Kiss Péter vagy Gyurcsány Ferenc mondja el először beszédét. A szónoklatok után csak hat-hat támogató szólalhat fel szerdán.

Gyurcsány az esélyesebb jelölt

Itthon2004.08.24, 20:35

A megyei pártszervezetek és a különböző platformok, tagozatok hétfőn és kedden sorra állást foglaltak, melyik jelöltet támogatják. Gyurcsány Ferenc pártján Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Nógrád, Somogy és Tolna megye áll. Kiss Pétert pedig Heves, Komárom-Esztergom és Vas megye támogatta a hivatalos nyilatkozatok szerint. A többi megye nem foglalt állást határozottan egyik jelölt mellett sem. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjét a párt 657 tagú kongresszusa állítja szerdára összehívott rendkívüli ülésén egyszerű többséggel.

Kiss Péter: "A gyors megoldás híve vagyok"

Itthon2004.08.23, 18:11

Kiss Péter kancelláriaminiszter szerint annak nincs jelentősége, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal mondatják le a miniszterelnököt vagy ő maga mond le. Számára a lényeg, hogy gyorsan lezáruljon a kormányfőjelölt-állítási folyamat. Megjegyezte: nem azért bukott meg a kormány, mert nem voltak céljaik, hanem mert azok kifolytak a kezük közül.

Kiss Péter: honnan jön és mit akar?

Itthon2004.08.23, 12:11

Kiss Péter a szocialista párt legegyenletesebben emelkedő politikusa volt az elmúlt évtizedben. Pályájában törés sosem volt, jó tempóban lépkedett egyre feljebb.

Gyurcsány: Nincsen lefutva ez a mérkőzés

Itthon2004.08.23, 17:52

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt azt mondta egy megbeszélés előtt újságíróknak: bátrabb kormányzásra, egy határozottabb irányt megfogalmazni képes kormányfőre és arra van szükség, hogy tudja az ország, hogy hova megyünk. Gyurcsány arról nem beszélt, mik a konkrét elképzelései, ha kormányfőnek jelölné pártja. Csak annyit mondott erről: "Azok támogatását bírom, akik azt gondolják, hogy változtatni kell." Közölte azt is, hogy nincs lefutva a közte és Kiss Péter közötti mérkőzés.

Gyurcsány kampányol, Kiss tárgyal

Itthon2004.08.23, 15:02

Az [origo] információi szerint azoknak egy része, akik szombaton még Veres János jelölését támogatták, mára a két állva maradt jelölt közül Kiss Péterhez álltak át. Veres szerint azonban mindkét jelölt alkalmas kormányfőnek, ő azt sem tudja még, hogy melyiküket támogassa. Miközben Gyurcsány hétfőn folyamatosan kampányol, Kiss miniszterként tárgyal külföldi vendégével. Bár szombaton még arról volt szó, hogy az elnökség hétfőn meghallgatja a két jelöltet, erre mégsem kerül sor. Közben sorra jönnek hírek arról, hogy melyik megye melyik jelöltet támogatja.

Capital Research: Kiss 39, Gyurcsány 33 százalékot kapna a választóktól

Itthon2004.08.23, 15:07

Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltek a választók körében közel azonos támogatottságot élveznek. A lakosság 39 százaléka Kiss Pétert, 33 százaléka Gyurcsány Ferencet tartja alkalmasabbnak a miniszterelnöki posztra. Ugyanakkor Orbán Viktor lehetséges kihívójaként a 2006-os parlamenti választásokon a két jelölt - egymáshoz képest - már szinte megegyező eséllyel szállhatna ringbe a közvélemény szerint.

Ma egyeztetett Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc

Itthon2004.08.22, 19:56

Vasárnap találkozott egymással Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc, az MSZP két miniszterelnök-jelöltje. A megbeszélésen a jelöltek egyeztettek az MSZP rendkívüli kongresszusi döntését megelőző időszak etikai normáiról. A kormányfői elképzelések hivatalos ismertetésére a szerdai kongresszuson kerül sor.

A kormányátalakítás német visszhangja

Itthon2004.08.22, 15:43

A Kiss-Gyurcsány párharc lehetőségeit latolgatják a hétvégi német lapok. A liberális Süddeutsche Zeitung szerint Gyurcsány, a sikeres vállalkozó csak 2002-ben kapcsolódott be a politikába, s nem kedvelt a szocialisták idősebb nemzedékének körében. A konzervetív lapok szerint az MSZP az európai parlamenti választásokon elszenvedett vereség óta "orientációs válságban" van, a számos szárnyra szakadt part erejét pedig az felőrlik az intrikák.

Hiller, Szili, Veres is kormányfőjelölt lehet

Itthon2004.08.21, 00:09

Az [origo] több forrásból megerősített információi szerint pénteken megbeszélést folytatott Kiss Péter kancelláriaminiszter és Gyurcsány Ferenc távozó sportminiszter. Mindketten kijelentették, hogy ringbe szállnak a miniszterelnöki posztért. Az MSZP megyei elnökeinek esti ülése után azonban kiderült, hogy lehetséges jelöltként felmerült Hiller István kulturális miniszter, Szili Katalin országgyűlési elnök, és Veres János pénzügyminisztériumi politikai államtitkár is.

Három jelöltet támogat az MSZP-frakció

Itthon2004.08.21, 20:00

Délután tárgyalt és szavazott az MSZP országgyűlési frakciója a miniszterelnök-jelöltekről. A frakció, az elnökséggel ellentétben, a többes jelölést támogatta. A szimpátiaszavazáson Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminiszterre voksoltak a legtöbben. A második helyen Veres János, a harmadik helyen Gyurcsány Ferenc végzett. Kovács László, az MSZP elnöke nem zárta ki, hogy a párt országos választmánya is több jelöltet nevez meg a miniszterelnöki posztra, amire az elnökség is rábólint.

Kiss Péter elfogadta a jelölést

Itthon2004.08.21, 16:41

Az MSZP elnöksége szombat délutáni ülésén Kiss Pétert jelölte a miniszterelnöki posztra, aki elfogadta a jelölést - közölte Kovács László az MSZP elnökségének és megyei elnökeinek tanácskozásai után. Kovács elmondása szerint hivatalosan Kiss Péteren kívül más név nem merült fel eddig, azonban hátravan még a választmány esti ülése.  

Kiss és Gyurcsány fej-fej mellett

Itthon2004.08.21, 23:55

Egyelőre nyílt a küzdelem a miniszterelnöki posztért Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc között. Az MSZP ugyanis erősen megosztott, úgy tűnik mindkét félnek közel ugyanakkora a támogatottsága a párton belül. Az MSZP országos választmányának szombati ülésén Kiss 103, Gyurcsány 99 voksot kapott. Rövid ideig egy harmadik jelölt, Veres János neve is felmerült, de ő nem kapott elég szavazatot az MSZP országos választmányától, így kiesett a további küzdelemből.

Az MSZP kongresszusa dönthet Kiss Péterről

Itthon2004.08.20, 13:11

A fiatal szocialista politikusokból álló Mozaik Klub az MSZP rendkívüli kongresszusának összehívását kedeményezi. Szerintük ugyanis az új miniszterelnöknek minél szélesebb támogatottsággal kell rendelkeznie, amit a kongresszus legitimációja biztosíthat. Az MTV értesülései szerint maga Kiss Péter is ragaszkodik hozzá, hogy a kongresszus döntsön személyéről. Úgy tudjuk, Kiss Péter elfogadható jelölt az SZDSZ számára is.

Az elemzők szerint ez az eddigi legmélyebb koalíciós válság

Itthon2004.08.19, 18:43

Az [origo] által kora délután megkérdezett politológusok szerint megjósolhatatlan, melyik fél kerül ki győztesen a koalíciós válságból. Kéri László szerint a rendszerváltás óta nem volt példa ilyen mély koalíciós válságra. Simon János szerint Medgyessy Péter miniszterelnök azért jelentette be most a kormányátalakítást, mert úgy érezhette: az SZDSZ a korrupciós ügyek, az MSZP pedig az elnökválasztás miatt meggyengült. A politológus szerint a miniszterelnöki posztra leginkább Kiss Péter kancelláriaminiszter az esélyes, de szóba jöhet Lendvai Ildikó frakcióvezető vagy Szekeres Imre alelnök is.

Kiss Péter lehet az új miniszterelnök

Itthon2004.08.19, 20:58

Kiss Péter jelenlegi kancelláriaminisztert jelöli az MSZP miniszterelnöknek - értesült az [origo]. Úgy tudjuk, Kiss Pétert az SZDSZ is támogatná. Hivatalosan egyelőre nem jelentik be, kit jelölnek. Várhatóan az első parlamenti plenáris ülésen nyújtják be a bizalmatlansági indítványt Medgyessy Péter ellen.

Kitüntették a volt válogatott kapust, Géczit

Sport2004.03.16, 12:13

Hatvanadik születésnapján a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át a Parlamentben Kiss Pétertől Géczi István, a Ferencváros és a labdarúgó-válogatott volt kapusa.

Hárommillióért mobiloztak a kulturális tárcánál

Itthon2004.03.10, 17:09

Míg az egyik legnagyobb apparátussal rendelkező Belügyminisztériumban 37-en rendelkeznek korlátlan használatú mobiltelefonnal, addig a kulturális tárcánál mind a 99 hivatali készülék számláját teljes egészében kifizetik, de a magánbeszélgetések díját vissza kell fizetni. Eddig mindössze öt minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal tett közzé a mobilhasználatra vonatkozó adatokat. A tárcáktól kapott válaszokból kiderül, gyakorlatilag a jogosultakon múlik, hogy valóban csak hivatali célra használják-e a telefont.

Kiss, Hiller vagy Gyurcsány lehet Medgyessy utóda

Itthon2004.02.24, 07:53

Bizonytalanok a szocialisták, ki lesz az MSZP következő miniszterelnök-jelöltje, illetve Medgyessy távozása esetén, kinek adhatná át helyét - írja a Magyar Hírlap. A lehetséges jelöltek között három név merült fel: a Miniszterelnöki Hivatalt vezető Kiss Péteré, Gyurcsány Ferenc ifjúsági- és sportminiszteré, és Hiller István kulturális miniszteré.

Felmentették a KSH elnökét

Itthon2003.11.20, 22:18

Változás történt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) élén: Mellár Tamást Pukli Péter váltja - jelentette be a kormányszóvivő csütörtökön.

Szijjártó tovább faggatózik Gyurcsány miatt

Itthon2003.10.16, 14:48

Szijjártó Péter fideszes képviselő újabb interpellációt nyújtott be, ezúttal Kiss Péter kancelláriaminiszternek Gyurcsány Ferenc egyik ingatlanvásárlásával kapcsolatban. Legutóbbi, a miniszterelnökhöz intézett interpellációját a témában a házelnök visszautasította. Szijjártó most ugyanazt a kérdést teszi fel Kiss Péternek.

Jelentős változásokat sürget a kancelláriaminiszter

Itthon2003.10.04, 12:49

Új kormányzati politizálás kell ahhoz, hogy az eredeti céljainkat hatékonyabban tudjuk valóra váltani, mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter szombaton az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának budapesti tanácskozásán.

Brókerbotrány: a Fidesz homályról, a kormány megoldásról beszél

Itthon2003.09.16, 14:30

Demeter Ervin fideszes képviselő szerint egyre több a homályos rész a brókerbotrányban. A volt titkosszolgálati miniszter azt követően nyilatkozott így, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottsága kedden meghallgatta a K & H-ügy kapcsán Kiss Péter kancelláriaminisztert. Kiss szerint ugyanakkor mára világossá vált a brókerbotrány gyanúsítottjainak köre, így jó esély van az ügy felderítésére. Áder János fideszes frakcióvezető szerint Kulcsár azért látogatta meg, hogy utólag őt is belekeverhessék az ügybe.

Fidesz: Szilvásy módosíttatta a Kehi-jelentést

Itthon2003.08.07, 17:16

Szíjjártó Péter fideszes képviselő szerint birtokukban van két levél, amely bizonyítja, hogy Szilvásy György államtitkár, Gyurcsány Ferenc sportminiszter üzlettársa kérésére változtatta meg a Kehi új vezetése a balatonöszödi kormányüdülő eladásáról szóló jelentését. Az üdülőt Gyurcsány cége szerezte meg. A Kehi korábban kifogásolta, most már azonban rendjén valónak találja az üzletet. A vádakat mind Szilvásy, mind a kormányszóvivő tagadta.

Szilvásy szerint nem ő döntött Gyurcsány üdülőjéről

Itthon2003.08.05, 00:58

Szilvásy György szerint nem igaz az az állítás, hogy 10 évvel ezelőtt ő engedélyezte Gyurcsány Ferenc cégének a balatonöszödi kormányüdülő egyik vízparti villájának megszerzését. Szilvásy szerint csak magát az értékesítési folyamatot engedélyezte a Miniszterelnöki Hivatal testületi döntése alapján.

A kormányüdülők miatt Kiss Péterhez fordult a Fidesz

Itthon2003.07.30, 17:42

Répássy Róbert fideszes képviselő felszólította Kiss Péter kancelláriaminisztert, hogy adjon nyilvánosan magyarázatot arra, miért nem ismerhető meg a kormányüdülőkről készült Kehi-jelentés tartalma. A politikus szerint a Kehi-jelentés foglalkozik azzal az üdülővel is, amit Gyurcsány Ferenc sportminiszter lízingel. Répássy szerint ha ez így van, akkor Kiss Péter fedezi Gyurcsányt.

Felavatták a Hűségkutat Sopronban

Itthon2003.06.20, 19:45

A Hűségkutat pénteken Kiss Péter kancelláriaminiszter avatta fel Sopronban, aki ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az emlékmű a magyar nemzet egységének jelképe, s kifejezi a közös akaratot, hiszen két kormány támogatásával épült fel. Hozzátette: ez azt is tükrözi, hogy a nemzet akarata nem függ a kormányoktól, s egyben reményt ad arra, hogy nem egymással szemben, hanem egymást támogatva megyünk az Európai Unióba.

Államtitkárcsere a gazdasági és a kulturális tárcánál

Itthon2003.06.11, 17:13

A májusban megkezdett kormányátalakítás részeként távozik a gazdasági és a kulturális tárca politikai államtitkára is. Az ifjúsági tárcától májusban távozó Szilvásy György a kulturális tárca közigazgatási államtitkára lesz.

Interneten keresik az új államtitkárt

Itthon2003.05.19, 16:44

A Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium internetes oldalán közzétett pályázati felhívásban keres új közigazgatási államtitkárt Szilvásy György helyére. Szilvásy azért távozott, mert baráti és üzleti kapcsolatai miatt nem akart együtt dolgozni Gyurcsány Ferenc új miniszterrel.

Cégek és barátság miatt távozik az államtitkár

Itthon2003.05.07, 11:26

Gyurcsány Ferencel közösen irányított vállalkozások és régi barátságuk miatt távozik Szilvásy György, a GYISM közigazgatási államtitkára a tárcától. Az államtitkár még nem döntött arról, hogy hol dolgozik tovább, de elképzelhető, hogy újabb kormányzati megbízatást vállal. Az államtitkár közölte azt is, hogy kapott ajánlatokat további kormányzati szerepvállalásra, emellett már magáncégek is megkeresték.  

Rugalmasabb lesz a nyugdíjrendszer - Kiss Péter a Társalgóban

Vendégszoba2003.04.16, 17:30

Augusztus 26-án Kiss Péter munkaügyi miniszter válaszolt az [origo] olvasóinak kérdéseire. A válaszokból kiderült, hogy szeptember elsejétől növekszik a minimálbér, megváltozik a munka törvénykönyve, továbbá egy rugalmasabb nyugdíjrendszer képét vázolta föl a miniszter.

Több száz milliót fizetett az előző MeH beszédírásra

Itthon2003.03.12, 08:27

415 millió forintot fizetett ki beszédek írásáért, rendezvényszervezésért az Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal az Euroatlantic Rt-nek. Kiss Péter kancelláriaminiszter képviselői kérésre betekintést enged ezekbe a szerződésekbe - írja a Magyar Hírlap. Stumpf István - Kiss elődje - cáfolja, hogy szabálytalanság történt volna. A cég vezetője szerint a beszédek a teljes öszegnek csupán 0,4 százalékát tették ki, de a cég tevékenységét már tavaly kivizsgálta az informatikai minisztérium, és mindent rendben találtak.

Nem változtatna a MeH létszámán Kiss Péter

Itthon2003.02.25, 16:18

Kiss Péter leendő kancelláriaminiszter szerint nem indokolt bővíteni a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) létszámát. Májusban, az új EU-miniszteri poszt létrehozásával pedig úgyis kisebb lesz a MeH. Az esetleges strukturális változtatásokról a leendő miniszter még nem kívánt beszélni az alkotmányügyi bizottság előtt folyó meghallgatásán, mint mondta: 3-4 hétre van szüksége ahhoz, hogy érdemben nyilatkozni tudjon a tárcáról.

Kiss Péter az új kancelláriaminiszter

Itthon2003.02.24, 17:01

Kiss Pétert, a munkaügyi tárca eddigi vezetőjét nevezi ki Medgyessy Péter a Miniszterelnöki Hivatal élére. Kiss Péter ezzel a miniszterelnök helyettese lesz, de a hivataltól az Európai Unióval kapcsolatos ügyeket elveszik.

Kiss Pétert akarják a szocialisták a MeH élére

Itthon2003.02.24, 11:58

Az MSZP hétfő délelőtti elnökségi ülésén összevesztek a tagok azon, hogy ki legyen a Miniszterelnöki Hivatal új vezetője. Kiss Elemér pénteki lemondása után felmerült, hogy Draskovits Tibor, a miniszterelnök kabinetfőnöke kapja a posztot. Az elnökségi ülésről távozó szocialista vezetőktől származó információink szerint a többség nem egy Medgyessyhez, hanem egy párthoz kötődő személyt, lehetőleg Kiss Péter munkaügyi minisztert akarja a MeH élén látni.

Találgatások Kiss Elemér utódjáról

Itthon2003.02.22, 12:43

Draskovits Tibor kabinetfőnök, Szekeres Imre politikai államtitkár, Szilvásy György, a GYISM közigazgatási államtitkára és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki főtanácsadó neve merült fel a sajtóban, mint a pénteken lemondott kancelláriaminiszter, Kiss Elemér lehetséges utódja.

Tovább csúszhat az új BS átadása

Itthon2003.02.10, 14:55

Új helyszínt keres a sporttárca a március 16-i rendezvényére, mert az új BS várhatóan nem lesz kész addigra. A sportaréna átadási határidejét többször módosították: a legutóbbi változat szerint február 24-ig kellene elkészülnie a kivitelezőnek.

Lágymányoson épülhet az új Eb-uszoda

Sport2003.01.15, 15:56

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége rendkívüli ülésén, titkos szavazással egyhangúlag döntött arról, hogy megítélése szerint az uszodai sportágak szempontjából a legelőnyösebb az lenne, ha a 2006-os budapesti Európa-bajnokságra a Lágymányoson épülne fel a tervezett komplexum.

Új feltétekkel februárra lesz kész az Aréna

Itthon2002.12.30, 14:45

600 millió forintot "építenek hozzá" a készülő Budapest Arénához az eredeti tervekhez képest, valamint évente 87 millió forint többlethez jut a költségvetés a szerződésmódosítás szerint. Cserébe a sporttárca nem pereskedne az 1,2-1,5 milliárdot kitevő kötbérért. Az eredeti szerződést - amelyet a minisztérium nagyon előnytelennek tart - az Állami Számvevőszék vizsgálja.

Baloldali Tömörülés: még nem tömegpárt az MSZP

Itthon2002.10.27, 13:30

Az MSZP tagságának, társadalmi bázisának kiszélesítését, valamint a professzionális politizálás működéséhez szükséges nagyobb szakmai háttér kialakítását szorgalmazták a párt Baloldali Tömörülésének vezetői. A szervezet szerint nem pártnévváltoztatással, hanem rendezvényekkel kell megnövelni az MSZP mögött álló tábort.

Nem lesz tanácsadó Dévényi

Itthon2002.07.19, 17:08

Nem lesz a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium munkatársa Dévényi Tibor, és ebben szerepe van az internetezőkről tett kijelentésének is - mondta az [origo]-nak Szilvásy György, a tárca közigazgatási államtitkára. Dévényi Tibor lemezlovas korábbi nyilatkozatában gyáva, sunyi embereknek nevezte az internetezőket.

Előző
Következő