Sziget
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koncert
- Sziget Fesztivál
- fesztivál
- utazás
- Nagyszínp
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Több nyugtát adtak a Szigeten, mint tavaly
Látványosan javult a Szigeten a nyugtaadási fegyelem. Amíg 2006-ban a vállalkozók 40 százaléka nem tett eleget nyugtaadási kötelezettségének, addig idén ez az arány "csak" 16 százalék - olvasható a APEH közleményében. Ez annak is köszönhető, hogy az adóhatóság már előre jelezte, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is végez ellenőrzéseket a fesztiválon.
Sziget-összefoglaló
Sziget-összefoglaló
"Mi voltunk az őrült újítók, akiket megbámulnak" - !!! interjú
A Sacramento-New York tengelyről érkezett !!! tánczenét játszik gitárokkal. A zenekar szigetes fellépésén a délutáni időpont és a kevés néző ellenére mégis maximális erőbedobással dolgozott a sikerért. Interjúnk a koncert előtt készült Nic Offer énekessel és a külsőre is tagadhatatlanul olasz származású, alkarján Scissor Sisters-tetoválást viselő Mario Andreoni gitárossal.
Ártalmatlan gyilkosok búcsúztatták a Szigetet
Az utolsó napon sem eső, sem sár nem volt a korábbi napok állandó szereplői közül a Szigeten, és egyáltalán, kedden volt a legjobb idő is, még a kánikulán innen, de az őszies esőzéseken mindenképpen túl. Nevéhez képest egyáltalán nem tűnt veszélyesnek a Killers, de azért erőteljesebb és hangosabb lehetett volna. Előtte Juliette Lewis és az Eagles Of Death Metal zúzott a Nagyszínpadon, az iWiW Világzenei Nagyszínpadon pedig a Leningrad ugráltatta a nagyrészt posztszovjet közönséget.
"Van gitárom, tudok is rajta játszani" - Razorlight
A vasárnap egyik sztárfellépője, a Közép-Európában még kevéssé ismert Razorlight második lemezéből több mint másfél millió ment el világszerte, és biztosan szereztek néhány új rajongót is a Szigeten. Előtte a nemzetközi zenekar svéd gitárosa, Björn Agren adott rövid, de annál lelkesebb interjút az [origo]-nak.
Manu Dibango: "A Soul Makossa az emberek választása"
Saját számai közül nem az a kedvence, amelyről az egész világ ismeri és amelyet Michael Jackson is megpróbált ellopni tőle és amelyet a szakirodalom az első diszkóslágerként tart számon. Belakta az egész világot, és szinte mindenkivel játszott együtt, aki számít. Manu Dibango, Kamerun 74 éves élő szaxofonos-legendája a Szigeten tartott koncertje előtt nyilatkozott az [origo]-nak.
Eltűnt a Dunában a Szigetre átúszó férfi
Be akart úszni a Sziget fesztiválra, de a parttól 4-5 méterre elmerült a Dunában egy férfi kedden kora hajnalban. A rendőrség órákon át kereste, de mindeddig nem találták meg.
Fásult nap a Szigeten
A sárral és az alkohollal vívott küzdelem úgy látszik, kezdi felemészteni a szigetlakók erejét is, hiszen az amúgy sem túl bulizós hétfői nap kicsit fásult benyomást keltett a Sziget, a nézőszám is csak 47 ezer volt. A Toolt leszámítva egyik fellépő sem tudott igazán nagy tömeget gyűjteni a Nagyszínpad elé, viszont sem a Tankcsapda, sem a !!! tagjait nem zavarta mindez, és rendkívül energikus koncertet adtak. A Tool viszont inkább tűnt kicsit fáradtnak, de ettől még amit lehetett, megtett a zenekar. Beszámoló a Sziget hatodik napjáról.