Sziget
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koncert
- Sziget Fesztivál
- fesztivál
- utazás
- Nagyszínp
- legfrissebb
- legrégebbi
Többször felülbírálta az OVB-t a bíróság
Hat-hét esetben változtatta meg a Legfelsőbb Bíróság az elmúlt hetekben az Országos Választási Bizottság (OVB) döntéseit. A bizottság elnöke szerint ugyanakkor nincs szégyellnivalójuk, a bíróság ugyanis csak az esetek töredékében változtatta meg határozatukat.
Bővül a Sziget programja
A Szigetet 2,2 miliárd forintból rendezik idén
Kétszáz nemzetközi sztár és ötszáz hazai zenekar várja a látogatókat az idei Szigeten. A rendezvény szervezésére minden korábbinál nagyobb összeget, több mint 2,2 milliárd forintot költenek a szervezők - írja a Világgazdaság.
Koncertvadászat Európában
A Nagyszínpad újdonságai
Tavaly ilyenkor arról beszéltünk, hogy a Sziget popzenei felhozatala hosszú évek óta a legerősebb, és ez nem is volt túlzás. Bár a nevek alapján idén sem gyengébb sokkal a Nagyszínpad mezőnye, egyelőre kevés az igazi újdonság - a fellépők nagyobb része ugyanis már járt nálunk, van, aki nem is egyszer. Ettől függetlenül vannak nagy nevek, akiket magyar színpadon még sosem láthattunk, ezért cikkünkben most rájuk koncentrálunk, vagyis a Radiohead megkapó depressziójára, a Scissor Sisters évtizedeken átívelő glam-pop kavalkádjára, és a Ministry könyörtelen, ipari zajmetáljára. Először bemutatjuk őket, míg "régi ismerőseinknek" a legutóbbbi ...
Baromfipestises tyúkokat találtak két faluban
Baromfipestis gyanúja merült fel két csongrád megyei faluban, de a fertőzés terjedését sikerült óvintézkedésekkel megakadályozni. A fertőzött madarakat elpusztították, a két település teljes állatállományát átvizsgálták. A baromfipestis - a madárinfluenzával ellentétben - emberre nem veszélyes, de komoly gazdasági károkat okozhat.
- címkék:
- Sziget
- tyúk
- óvintézkedés
- állatállomány
- Címkefelhő »
Baromfipestis, nem madárkór fertőzött Csongrádban
Feltehetően baromfipestis betegített meg szárnyasokat a Csongrád megyei Kübekházán és Röszkén. Négy családnál kétszáz szárnyast semmisítettek meg, ezzel úgy tűnik sikerült megelőzni a járvány kialakulását.
Fekete sereg - Depeche Mode-koncert a Stadionban
A Depeche Mode másodszor jött Magyarországra három hónapon belül - a Puskás Ferenc-stadionban megtartott koncerten mintegy harminchatezren vigadtak és áztak el sírva - még ha a hangzás és a kiszolgálás hagyott is kívánnivalót maga után. De Dave-ék nem.
Viszlát, Cinetrip, jön a Medúza
Idén nem lesz Cinetrip-permetparty a Szigeten. Az ötlet azért nem vész el, de egy kicsit átalakul. A Sziget Kft. immár saját szervezésben, Medúza néven épít helyszínt, szalma helyett áttetsző plasztikfalakból, a magyar előadók mellett egy sor külföldi fellépővel. A Tilos után tehát már a Cinetrip csapata is hiányozni fog a Szigetről - csak remélhetjük, az új helyszín kárpótolja majd a közönséget.
- címkék:
- Sziget
- szalma
- Cinetrip
- Címkefelhő »