sziget 2019

címke rss

A kezét figyeljék, mert ott van a varázslat: Johnny Marr

Kultúra2019.08.14, 12:52

Először járt Magyarországon a popkultúra egyik legfontosabb zenekarának gitáros dalszerzője, Johnny Marr, aki kedden, délután fél 5-kor is simán megtöltötte a Nagyszínpad előtti teret. Nem csoda, hiszen egyrészt nagyszerű saját dalai vannak, másrészt pedig megadta az illúzióját annak, hogy újra láthatjuk azt a zenekart, amelynek az összeállására kevesebb esély van, mint egy Oasis reunióra.

Sziget 2019 – Kádár Tamás: „Minél erősebb fellépősort szeretnénk a jövőben is”

Life.hu2019.08.14, 10:32

 „A jövő évekre is cél marad, hogy a Sziget nagyszínpadának minél erősebb legyen a fő fellépősora. A tervek között szerepel, hogy a többi nagyobb helyszínen is elérjük ezt és ezekre is több pénzt tudjunk fordítani” – mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője a keddi zárónapon az MTI-nek. Kifejtette, az idei, immár 27. Sziget egy hároméves növekedési terv második esztendeje. Tavaly rekordszámú látogató, 565 ezer ember szórakozott a fesztiválon, idén ettől valamivel elmaradnak, várhatóan 530 ezer lesz a végső szám.

Sziget 2019: ezt imádja Magyarországban a W&W

Archívum2019.08.13, 19:53

A W&W egy holland DJ producer páros, a világ 100 legjobb lemezlovasa közül évek óta a 14. helyet birtokolják. Nem először járnak Magyarországon, ezúttal a Szigetre érkeztek, ahol exkluzív interjút is adtak nekünk.

Így fesztiválozik Iszak Eszter: ezt a szexi szettet vette fel a Szigetre

Life.hu2019.08.13, 19:48

Több hazai sztár mellett Iszak Eszter is kilátogatott a Szigetre. A műsorvezető a kánikulához öltözött.

Sziget 2019: félmillió belépés fölött zár a fesztivál

Archívum2019.08.13, 15:34

A Sziget látogatószáma idén is átlépi a félmilliót az egy hét alatt, de a tavalyi látogatócsúcsot biztos nem dönti meg.

Mutatjuk a legjobb ismerkedős szövegeket az idei Szigetről

Kultúra2019.08.13, 12:57

Külföldi fesztiválozók árulták el nekünk, milyen szövegekkel próbálják felcsípni a kiszemelteket. 

Sokkot kapott Luxus Tünde attól, amit 17 éves fiával a Szigeten látott

Life.hu2019.08.13, 17:03

Polgár Tünde, a Viasaton futó Feleségek luxuskivitelben egyik szereplője a 17 éves fiával ment a Szigetre. A TV2 kamerája is elkísérte őket. Az anya sokkoló dolgokkal szembesült.

Sziget 2019: így hűtötték le magukat a fesztiválozók a kánikulában

Archívum2019.08.13, 11:42

Vízzel hűsítették magukat a fesztiválozók az elmúlt napokban a Sziget Fesztiválon. Volt, aki a Dunában mártózott meg, míg más a medencét választotta.

Brutális élményben volt részünk a Sziget egyik óriási sátrában

Kultúra2019.08.13, 12:55

Benéztünk az idei Sziget fesztválon debütáló Fulldome-ba, ami elsőre egy hordozható planetáriumnak tűnt, de ahogy elindult a vetítés, láttuk, hogy ez sokkal brutálisabb annál.