Sziget 2018

címke rss
6 percbe sûrítették több százezer ember élményét

6 percbe sûrítették több százezer ember élményét

Elkészült a Sziget aftermovie-ja a szeretet forradalma, azaz a Love Revolution jegyében. Közben a szervezõk már a jövõ évi fesztivált készítik elõ, és meg is hirdették az Art of Freedom pályázatot, illetve Ed Sheeran után további fellépõk bejelentését ígérik november 27-ére.

Nyereséges volt az idei Sziget Fesztivál

Kultúra2018.09.26, 07:56

A Sziget Zrt. idei nyeresége ismét elérheti a tavalyelõtti, másfél milliárd forintos csúcsszintet, a tavalyi visszaesés után – mondta el Kádár Tamás cégvezetõ.

Még mindig a szigetes fellépését emlegeti Shawn Mendes

Kultúra2018.08.22, 19:59

Shawn Mendes nagyon jól érezte magát a Szigeten, hiába volt több európai koncertje, mégis ezt a fellépését tartotta a legemlékezetesebbnek. A fiatal zenész egy rövid interjúban mesélt a magyar fesztiválról.

Óriási fesztiválsiker lett az Út a Mosolyért Alapítvány kezdeményezése

Itthon2018.08.21, 16:42

Hatalmas sikert ért el a Sziget Fesztiválon az Út a Mosolyért Alapítvány nagyszabású adományozó kampánya, a „Megérteni. Elfogadni. Segíteni.”. A kezdeményezés célja, hogy közel hozza és megismertesse a fesztiválozókkal az autizmust, valamint hogy az Autisták Országos Szövetségével összefogva létrehozza Magyarország elsõ Autista Krízis Házát és Oktatási Központját.

Reggel még azt se tudták, hol vannak a cuccaik, aztán jött a Sziget

Kultúra2018.08.16, 12:27

Clemens és Philipp, a két német srác nem sokkal a suli után találkoztak egymással, ugyanabban a jazz-formációban kezdtek el játszani. A banda megszûnt, õk viszont megmaradtak egymásnak. Nem sokkal késõbb elõjöttek a Stolen Dance címû dalukkal, amiért fél Európa megõrült, erre még rádobták pár hónappal késõbb a Down by the river-t, és nem volt megállás. Brutálisan nagy sztárokká nõttek, ehhez elég is volt két lemez. Évente több száz fellépésük van. Ezek egyike most a Szigeten esett meg, ahol a rendhagyó buli után még beszélgettünk is velük. 

Látogatócsúcsot hozott az idei Sziget Fesztivál

Kultúra2018.08.15, 14:06

Bár pontos látogatói szám csak szerdára várható, biztosan látogatócsúcsot ért el a 2018-as Sziget. 

Sziget Fesztivál 2018: Exkluzív interjú Don Diablo DJ-vel

Archívum2018.08.15, 07:54

A világ 11. legjobb DJ-je, Don Diablo ismét eljött Magyarországra, a Sziget Fesztiválra, ahol exkluzív interjút adott a Life.hu-nak. Arról mesélt, miért volt tej függõ, és mik azok az extrém dolgok, amiket a magasba szokott emelni, amikor fotózzák fellépése alatt, sõt az is kiderült, hogy egyáltalán miért csinálja ezt az õrültséget.

Sziget 2018: így csapott le a vihar a fesztiválozókra

Archívum2018.08.14, 19:22

A Balaton után a fõvárost is elérte a tomboló vihar, ez pedig biztosan a Szigeten bulizókat bosszantotta a legjobban. Az emberek menekültek, a szél pedig szépen szétpakolt a fesztivál területén.

A fesztiválozók készen állnak az utolsó nagy bevetésre - képek

Kultúra2018.08.14, 12:15

A keddi lesz az idei Sziget Fesztivál utolsó napja. Azonban az elõzõ nap legjobb pillanataiból összeállított képgaléria alapján csacsiság lenne azt gondolni, hogy a fesztiválozóknak nem maradt erejük, hogy rendesen megnyomják a keddi bulit.

Osztálykirándulásos haverokként kezdték, ma már óriási bulikat csinálnak

Kultúra2018.08.14, 12:04

Elérkezett a Sziget Fesztivál utolsó napja. A nagy szomorkodás elõtt még azért érdemes végigtombolni a nagyszínpados koncerteket, fellép például a Grammy-díjas The War On Drugs, és a várva várt Arctic Monkeys is. 

Több százan állnak a sorban, csak azért, hogy szebbek lehessenek

Archívum2018.08.13, 14:59

Körbenéztünk, hogy mivel próbálják szebbé varázsolni magukat a fesztiválozók. Természetesen reggel, a sátorban térdelve is össze lehet hozni egy jobb sminket, frizurát, de van profi sminkes és fodrász is a Szigeten. Ráadásul ingyen dolgoznak, csak egy kicsit hosszú a sor. 

Sok olyan vendégem van, akik szerintem elmebetegek

Kultúra2018.08.13, 13:41

„Gyerünk-gyerünk-gyerünk, igyad gyorsan, kimegy a szénsav!” Sokan hallottuk már ezt a mondatot valamelyik fesztiválon, miközben málnaszörppel töltött mûanyagpoharak sorakoznak elõttünk, egy kopott bódé pultjának másik oldalán pedig egy fickó áll, kezében a szódásszifonnal, benne vodkával. Belespricceli a buborékos alkoholt a pohárba, a trükk pedig az, hogy lehetõleg még akkor hajtsuk fel, amikor bõven tele van szénsavval. Így jobban üt. A szörp pedig azért kell, hogy legyen azért valami íze is. Rátz Gábor, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Galó valószínûleg nem gondolta, hogy a tizenévvel ezelõtti házibuliban egy alkoholmámorban foggant ...

Több tízezer lánytorok üvölt majd ezért a srácért

Kultúra2018.08.13, 10:01

A mai napon a tinilányok kedvence, Shawn Mendes is fellép a Nagyszínpadon. Éjszaka pedig egy olyan DJ szórakoztatja a közönséget, akinek nemcsak a példaképe volt Avicii, hanem személyesen ismerte is az idén meghalt elõadót.

Este kiderül, hogy van-e bugyi az énekesnõn

Kultúra2018.08.12, 11:28

A Sziget Fesztivál ötödik napja is eseménydús lesz: érkezik az egyik legjobban várt fellépõ, a 22 éves Dua Lipa. Elõtte az Oasis egykori frontembere, Liam Gallagher szórakoztatja majd a közönséget, aki nyilván elsõ szólólemezérõl is elõad néhány dalt a volt zenekara nagy slágerein kívül. 

Mixernek állt a Szigeten Debreczeni Zita

Archívum2018.08.12, 08:02

A Sziget Fesztivál egykori szépségkirálynõje, Debreczeni Zita mixerkedésre cserélte a fényképezõgépét. A Life.hu-nak elmesélte, hogyan bulizik a fesztiválokon, és milyen a viszonya a rajongóival. 

Bonobo elment, én pedig ott maradtam a boldogságtól meghasonulva

Kultúra2018.08.12, 19:30

Megy le a nap a Hajógyári mögött, valahol az Óbudán is túl fekvõ dombokon túl, állati melegem van. Semmi lírai nem jut eszembe, miközben a „harmincvalahányfokos”, de valójában hetvennek tûnõ éghajlati borzalom közepette érzem, ahogyan egyik izzadtságcsík szalad a másik után. Kergetõznek a hátamon. Számukra ez nyilván bolondos, játékos kora esti idõtöltés (amennyiben az izzadtság szokott idõt tölteni), nekem inkább maga a kín. Mégis, ahogyan hûsíti a sör, szinte égeti a tenyerem, résnyire húzott szememet a távolba fúrom, azon gondolkodom, hogy én tényleg nem bírom elképzelni azt, hogy ennél lehetnék boldogabb. Bonobo zenéjét hallgatttam ...

"Büszke vagyok arra, ami ma vagyok" - izraeli sztárséf a Szigeten

Kultúra2018.08.12, 08:59

Majd' kéttucatnyi nagykövet és a fél magyar média ünnepelte a Szigeten Izrael 70. születésnapját. A kedves kis péntek délutáni összejövetelen (amelyet csak néha ordított túl a Vad Fruttik nagyszínpados beállása) Izrael egyik legmenõbb séfjének fogásait kóstolgathattuk. Golan Gurfinkel a pár alkalommal Tel-Aviv legjobb éttermének kikiáltott Dallal konyháját viszi. Miután mindenki jóllakott, váltottunk vele pár szót. 

Az adóhatóságot hagyta ott a világhírért és a színpadért

Kultúra2018.08.12, 06:31

Hobbi DJ-bõl lett világsztár a berlini Alle Farben. Mûvészetet tanult volna az egyetemen, de nem vették fel. Próbálkozott a cukrászattal, végül az adóhivatalt kellett otthagynia - nem fért már bele a zenei karrier mellett. Ma már tudni, hogy jól döntött: egyik sláger jön a másik után, és röpke idõ alatt a nagy fesztiválok headlinerei között találta magát. A Szigeten az A38 színpadán döngetett. Mi pedig még elõtte beszélgettünk vele. 

A Sziget Fesztivál eddigi legõrültebb pillanatai: fotógaléria

Archívum2018.08.11, 13:44

Ahogy minden évben, idén is fantasztikus fotók készültek a Sziget Fesztivál legjobb pillanatairól. Fotógalériánkban meg is nézhettek jónéhányat. 

Új párjával Sziget Fesztiválozott Demcsák Zsuzsa

Life.hu2018.08.11, 11:41

Szenvedélyes csókváltás közepette kapta lencsevégre a Bors fotósa Demcsék Zsuzsát és új párját a Sziget Fesztiválon. Úgy tûnik, nagy a boldogság. 

Folk-rock bomba robban a nagyszínpadon

Kultúra2018.08.12, 10:37

Szombaton átveszik az uralmat a britek a Szigeten. A Nagyszínpadon fellép Lianne La Havas, a Bastille és a Mumford & Sons is. De két koncert között azért minden nemzet a magasba emelheti majd a saját zászlóját. 

Kilenc mentõautó lesz állandóan jelen a Szigeten

Kultúra2018.08.08, 11:34

A Sziget Fesztivál egészségügyi biztosításának mentési feladatait az Országos Mentõszolgálat látja el. A mentõk elõre kidolgozott mentési terv alapján, a fesztivál minden napján 9 mentõautóval biztosítják a rendezvényt, szükség esetén pedig rendelkezésre áll az Országos Mentõszolgálat teljes háttérkapacitása is.

Egy igazi fekete párduc nyitja meg a Szigetet

Kultúra2018.08.08, 09:59

A nyitónapon szokás szerint még nem minden helyszín üzemel a Szigeten, de ez senkit ne zavarjon, mert a kemény felütésrõl gondoskodik a Nagyszínpad. A szerda sztárfellépõje napjaink rapperkedvence, Kendrick Lamar lesz, de fellép a Clean Bandit is, akikkel Demi Lovato a túladagolása elõtt még közös dalt készített, õk nyitják meg a nagyszínpad idei programját. Nézzük, mit tartogat még a nyitónap.

Ez lesz a Sziget egyik legnagyobb partihelyszíne

Kultúra2018.08.07, 19:52

A Sziget egyik legnagyobb partihelyszínén, a Bacardí Arénában több mint 30 buli várja az látogatókat. Mutatjuk az idei kínálatot, a teljesség igénye nélkül.

De ki is az a Kendrick Lamar?

Archívum2018.07.24, 11:47

Vitathatatlan, hogy az idei Sziget fesztivál egyik headlinere, Kendrick Lamar a hip-hop szcéna egyik legkiemelkedõbb elõadója. Mióta 2011-ben kiadta bemutatkozó nagylemezét, három további stúdióalbummal és olyan slágerekkel állt elõ, mint a HUMBLE vagy a DNA, együttmûködött Taylor Swift-tel, az SZA-val, Rihannával, a Maroon 5-al és a The Weeknd-del is, munkáját pedig eddig 12 Grammy-vel díjazták.

A világ legkülönbözõbb hangjait hozzák el egyetlen színpadra

Kultúra2018.08.07, 19:42

A Világzenei Színpad 2000 óta veszi ki a részét a világzenei mozgalomból. Az elmúlt tizennyolc évben kirívó nemzetközi rangra tett szert, egyrészt annak köszönhetõen, hogy a mûfaj valamennyi kiválósága fellépett itt, másrészt pedig annak, hogy mindig is érzékenyen reagált az újabb és újabb trendekre, hullámokra. Nézzünk néhány bandát a Sziget idei világzenei kínálatából!

Nézze meg, ahogy Dua Lipa cigánykerekezik! - fotó

Kultúra2018.07.18, 13:57

Fotósok is megörökítették a pillanatot, amikor Dua Lipa egy londoni parkban cigánykerekezett. Elképzelhetõ, hogy augusztusban a Sziget Fesztiválon is így kapcsolódik majd ki a fellépése után.

Sziget: katasztrófafilm játszódik majd le a levegõben

Kultúra2018.07.12, 12:46

Bár világsztárok felhozatalában idén sem szûkölködik a Sziget, érdemes az egyéb programokat is figyelni. Minden évben az egyik legnagyobb látványosság a Nagy Utcaszínház, mely idén az angol Wired Aerial Theatre: As the World Tipped címû elõadása lesz.

Sziget: így támogatja a Love Revolution a rászoruló gyerekeket

Kultúra2018.07.02, 11:20

A Superar nevû zeneoktatási program célja, hogy olyan gyerekeket érjen el, akiknek szociális hátrányaik miatt nincs lehetõségük minõségi zeneoktatásban részt venni. Idén a Szigeten a fesztiválozóknak is lehetõségük lesz támogatni a programot.

Nem maradt üres hely a Sziget idei programjában

Kultúra2018.05.25, 13:19

A Sziget eddigi történetének egyik legjobb zenei felhozatalához csatlakozott a minap - mások mellett - a brit multiinstrumentalista zenész, Bonobo, az EDM producer és DJ, Flux Pavilion vagy a holland Yellow Claw duó. Teljes a 2018-as Sziget zenei programja.

Ennyibe kerül idén a Sziget Fesztivál

Kultúra2018.08.07, 19:40

A 26. Sziget Fesztiválon idén 1 milliárd forinttal többet költenek a Nagyszínpad fellépõire, mint tavaly. A teljes költségvetés várhatóan 8,6 milliárd forint lesz, ami 12 százalékkal magasabb, mint az elõzõ években.

Exkluzív lesz a szigetes koncertje a Mumford and Sonsnak

Kultúra2018.01.24, 16:03

A hét elején elsõ ízben adtak közre fellépõneveket a Sziget Fesztivál szervezõi a 2018-as rendezvényre vonatkozóan. Azóta kiderült, hogy a szigetes lesz az egyetlen fesztiválkoncertjük idén.

Megvannak az elsõ nevek a 2018-as Szigetre

Kultúra2018.01.22, 15:58

Hétfõn délután a szervezõk bejelentették a 2018-as Sziget Fesztivál elsõ fellépõit. Köztük van Kendrick Lamar, Liam Gallagher is. 

Elõzõ
  • 1
Következõ