SZFE

címke rss

Felújította az SZFE a legendás Erzsike Presszót

Kultúra2022.11.19, 09:54

Felújította a Színház- és Filmművészeti Egyetem a legendás Erzsike presszót, ahová évtizedekig jártak a Színművészeti Főiskola hallgatói - ott beszélgettek, akár még próbáltak is, de szerelmek is szövődtek. A gyönyörűen felújított presszót Rátóti Zoltán rektor, és Szarka Gábor kancellár nyitotta meg. Bodrogi Gyula is elment a megnyitóra, ahol az Erzsike presszóban eltöltött időkre emlékezett. 

Vidnyánszky Attila: Brüsszel már kommunikálni sem akar, a vita lehetőségét sem adják meg

Kultúra2022.11.05, 11:36

Nem hallgatta meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőségét az Európai Parlament Kulturális és Oktatási Bizottságának delegációja budapesti látogatása során, így nem is számolhattak be az intézmény működésével kapcsolatos pozitív fejleményekről. "Döbbenetes, hogy Brüsszelben mennyire nem akarnak szembesülni a valósággal, mennyire fájóan az egygondolatúság felé akarják tolni az egész európai kultúrát" - hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, az SZFE kuratóriumának elnöke. Hozzátette: ez azt bizonyítja, hogy már kommunikálni sem akarnak, a vita lehetőségét sem adják meg. Bocskor Andrea, fideszes EP-képviselő úgy fogalmazott: az akadémmiai ...

Hoppál Péter: Az SZFE-n minden lehetőség adott a sikeres munkához

Itthon2022.09.12, 17:38

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) minden adottság és lehetőség együtt van ahhoz, hogy a lényeggel foglalkozzanak - mondta el az intézmény hétfői tanévnyitó és díszdiploma-átadó ünnepségén a kultúráért felelős államtitkár.

Továbbra is jogszerű a Színház- és Filmművészeti Egyetem működése

Itthon2022.08.31, 20:15

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hivatalos tájékoztatása az elmúlt napok sajtómegjelenéseivel kapcsolatban.

Vidnyánszky Attila: Az idő bennünket igazol

Kultúra2022.08.27, 13:31

Szakmai programokon, különleges filmvetítésen, színházi tréningeken vettek részt a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén felvett diákjai Debrecenben. A hétnapos Nyári Akadémián megnézték a város nevezetességeit, kulturális kincseit, a Hortobágyon csikósbemutatót láthattak, és egy csillagász vezetésével megcsodálták a puszta csillagos egét. Nagyváradra is elutaztak, ahol a Sapientia Egyetem rektora fogadta az SZFE új hallgatóit, Molnár Levente operaénekes – világsztár, a New York-i Metropolitan, a párizsi Opera, a bécsi és a müncheni Staatsoper ünnepelt művésze – előadást tartott és énekelt is a diákoknak. Vidnyánszky Attila, az SZFFE ...

Megkapta a MAB intézményakkreditációját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Kultúra2022.07.12, 09:20

Közleményt adott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem, amelyben azt írják, hogy a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) hivatalosan is megadta az akkreditációt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Egyetem) számára.

Menekült diákok költöztek be az SZFE Vas utcai kollégiumába

Itthon2022.03.13, 17:13

Ukrajnából menekült diákok költöztek be a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) fővárosi, Vas utcai kollégiumába.

Rátóti Zoltán: Felelősségünk van a Kárpátalja felől érkező menekültek iránt

Kultúra2022.03.06, 13:26

"Felelősségünk van a Kárpátalja felől érkező menekültek iránt, így azonnal megvizsgáltuk, hogy milyen segítséget tudunk adni. A legfontosabb az emberek, a családok elhelyezése, ezért felajánlottuk az üresen álló volt kollégiumi épületünket számukra" - mondta Rátóti Zoltán, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új rektora, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művésze az Origónak. Azt is hozzátette: a kollégiumot most készítik elő a menekültek fogadására. A rektort az egyetem céljairól is kérdeztük. „A legnagyobb érték a magyar nyelv. Hivatásunk alapja a magyar nyelv művelése, megbecsülése, tiszteletben tartása. Ez ugyyanolyan ...

Tudományos folyóiratot jelentetett meg a megújult Színház- és Filmművészeti Egyetem

Film2022.01.25, 09:48

Január 21-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatta be a Színház- és Filmművészeti Egyetem új, az egyetemes és nemzeti kultúra értékeit bemutató művészeti-tudományos folyóiratát. A szabad hozzáférésű, magyarul és angol nyelven is megjelenő Uránia interdiszciplináris folyóirat célja, hogy központi szerepet töltsön be a hazai és nemzetközi színház-, film- és médiatudományok területeit érintő kutatások nyilvánossá tételében – de létrejötte már önmagában óriási hiányt pótol: eddig ugyanis a Színház- és Filmművészeti Egyetem nem rendelkezett olyan szabad hozzáférésű kiadvánnyal, amely egyszerre szolgált volna fórumként az egyetem áltaal ...

Kultúrunalom a TikTokon: Bátor vagy őrült?

Thatslife.hu2021.08.11, 12:19

Nemes Tibornál tisztábban és szenvedélyesebben kevesen nyilvánulnak meg az egyik legsikeresebb közösségi felületen. Ám a zenész-énekes-színészpalánta más erényt is birtokol: elképesztően bátor, hiszen a pörgős, videós platformon versekkel, szépirodalommal "fertőz". Úgy tűnik, sikerrel. A 23 éves srác viszont nem csak emiatt érdekes...

Minden elemében megújult az SZFE

Film2021.08.04, 18:14

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) minden elemében megújult, felújították az ingatlanokat, a képzés új helyszínekkel bővült, technikai fejlesztés indult, sikeres felvételi időszak zajlott - mondta Szarka Gábor, az SZFE kancellárja szerdán sajtótájékoztatón.

Kaptam halálos fenyegetéseket is

Kultúra2021.06.29, 12:40

Huszonhétszeres volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői szakára a túljelentkezés, prózai színésznek csaknem négyszázan jelentkeztek, közülük tizenhármat vettek fel, és a többi szakra is sokkal többen akartak bejutni, mint ahány hely volt. Szarka Gábor, az egyetem kancellárja azt mondta: számítottak ugyan provokációra, de nem történt ilyesmi - minden jelentkező tisztességesen felkészült, és végigment a felvételi eljáráson. A kancellár hozzátette: az elmúlt félévben felújították az egyetem épületeit, rendbe tették az irattárat – ami lényegében kukazsákokban tárolt papírhalmaz volt -, az oktatáshoz új eszközöket – kamerákat, ...

Jogszerű az SZFE átalakítása az Alkotmánybíróság szerint is

Itthon2021.06.12, 18:09

Jogszerű a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) működésének alapítványi formába történő átalakítása, modellváltása az Alkotmánybíróság szerint is. 

Átláthatatlan volt a Színművészeti gazdálkodása

Gazdaság2021.04.26, 16:42

A Színház- és Filmművészeti Egyetem vagyongazdálkodása 2018-2019-ben, valamint 2020-ban a fenntartóváltás időpontjáig nem volt átlátható és elszámoltatható. A Színművészeti előző vezetése nem biztosította a közfeladat ellátását szolgáló nemzeti vagyon megőrzését és védelmét. A nemzeti vagyon védelme érdekében indokolt volt a tulajdonosi joggyakorlás kereteinek megerősítése - állapítja meg az Állami Számvevőszék.

Betiltották a Színművészeti régi hallgatói egy baloldali rendező róluk készített filmjét

Itthon2021.03.27, 17:37

Az egykori színművészetis diákok letiltották a róluk készült riportfilmet, amelyet az egyébként velük ellenségesnek bajosan nevezhető Gulyás Márton akart bemutatni internetes csatornáján. Személyiségi jogokra hivatkoznak, de a valódi ok az, hogy a riportfilm nem vetne jó fényt az egyetemfoglalókra, és attól tartanak, a külföldi egyetemek visszalépnek a 150 hallgató támogatásától, akiknek - állítólag -diplomát ígértek - mindezt a Mandiner írta meg.

Hatalmas károk a Színművészeti józsefvárosi raktárában, a baloldali kerület mégsem indít pert

Itthon2021.03.02, 19:31

Miután hatalmas károk keletkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetem által bérelt józsefvárosi ingatlanban, olyannyira, hogy az épületet részleges bontásra ítélték, a tavalyi év első felében a kerület vezetése állagfelmérést rendelt el egy esetleges kártérítési per elindítása érdekében. Csakhogy időközben a baloldal politikai aktivistákat csinált a színésznövendékek egy részéből, a Színművészetiből pedig a baloldal szimbóluma lett. Így aztán Pikó Andráséknak politikailag kellemetlenné vált a pereskedés, ezért szépen lassan kihátráltak az ügyből. A jelek szerint Józsefváros baloldali városvezetésnek még a kerület pénzénél is fontosaabb, ...

Új szak az SZFE-n!

Unilife.hu2021.03.03, 17:35

Operett- és musicalszínész osztály indul a megújult Színház és Filmművészeti Egyetemen, mutatjuk a részleteket!

Többen jelentkeztek idén a Színművészetire, mint tavaly

Itthon2021.02.22, 10:37

Noha a háttérből uszító erők mindent elkövettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetésének ellehetetlenítése érdekében, a jelentkezési időszak rendben lezárult, írja a Magyar Nemzet. A lap Vidnyánszky Attilával, az egyetemet fenntartó kuratórium elnökével, a Nemzeti Színház igazgatójával készített interjút.

Mégis felvehették a fizetésüket a Színház- és Filmművészeti Egyetem tüntető tanárai

Itthon2021.02.20, 14:58

Miközben a Színház- és Filmművészeti Egyetem sztrájkoló tanárai azt állították, hogy nem vettek fel fizetést a munkáltatójuktól, addig ennek az ellenkezőjét bizonyítja a Magyar Nemzet értesülése. A sztrájkoló tanárok és hallgatók mintegy száz nap után véget vetnek az általuk megálmodott „tanköztársaságnak".

Elferdítette Ódry Árpád szavait a HVG

Kultúra2021.02.20, 14:42

Hibás párhuzamot vont Ódry Árpád, a Színművészeti egykori igazgatójának dédunokája a hvg.hu-nak eljuttatott nyilatkozatában, melyben felidézi a harmincas évekbeli politikai támadásokat az egyetemmel szemben. Fischer Gábor az egyetem körül most kialakult szakmai, politikai vitával hozza összefüggésbe a múltat, mintha akkor jobboldali támadás érte volna az egyetemet. Ezzel szemben tény, hogy Ódry Árpádot és az általa vezetett intézményt baloldalról bírálták, az igazgató a művészet erőltetett nemzetköziesítse ellen érvelt, és a naponként változó stílusokkal szemben a hagyomány tisztelete mellett tette le voksát. Olvasónk, az irodalommaal ...

Kiss-B. Atilla vezetésével újra operett-musical szak indul a Színművészetin

Kultúra2021.02.14, 17:44

Újra Operett-Musical osztály indul a megújult Színház- és Filmművészeti Egyetemen - olvasható az oktatási intézmény közleményében.

Gyurcsány polgármestere 600 tanuló gyermeket csapott be

Itthon2021.02.10, 15:20

Miközben több mint egy évig semmit sem csinált Gyurcsány Ferenc polgármestere, Niedermüller Péter a teljesen felújított Damjanich utca 4. szám alatti ingatlannal, addig hirtelen idén felgyorsultak az események, és egy zeneiskola helyett egy politikai szervezet kapta meg az épületet. A Molnár Antal Zeneiskola 600 diákja mindeközben hiába várja, hogy beköltözhessen abba az épületbe, amit a fideszes városvezetés anno az ő számukra felújított. Furcsa, hogy egyetlen országos napilapban sem került meghirdetésre az ingatlan pályázati anyaga, csupán a kerületi honlapon lehetett megtalálni, de ott is csak keresés után. Mindez pedig szembemeggy ...

Nem veszítették el az őszi félévet az SZFE tanulói

Unilife.hu2021.02.04, 16:16

A sajtóban korábban megjelent hírekkel ellentétben senki sem veszítette el az őszi félévben elért eredményeit a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Ne a hírekre hallgass, hanem a szívedre - Szarka Gábor, az SZFE kancellárja

Unilife.hu2021.02.05, 11:46

Szarka Gábort a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárját az intézmény jelenlegi helyzetéről, a fejlesztésekről, az új félévről és az átalakításokról kérdeztük.

És már megint a balos véleményterror - új ellenségük ezúttal egy világhírű filmművész

Itthon2021.01.31, 15:53

Koltai Lajos Oscar-díjra jelölt operatőr, a világhírű filmművész osztályvezető tanár lesz ősztől a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A megkérdőjelezhetetlenül nagy művész hirtelen nem lehet nagy művész az egyetem korábbi urai és az azokat támogatók körében. Nincs rá enyhébb szó, ocsmány módon kezdték támadni Koltai Lajost. 

Koltai Lajos: Nincs is ennél szebb feladat!

Kultúra2021.01.30, 16:45

Ahogy Origo is beszámolt róla, az Oscar-díjra jelölt, világhírű filmművész, Koltai Lajos is tanítani fog a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ez alkalomból készített interjút a Mandiner a nagy operatőr- rendezővel.

Baranyi Krisztina megpróbálja megmagyarázni, miért rúgta ki a színházigazgatót

Itthon2021.01.29, 18:03

Ferencváros baloldali polgármestere, Baranyi Krisztina sajtómegkeresésre reagálva most éppen „bizalomvesztéssel" és szerződésszegéssel indokolta Soós Péternek, a Pinceszínház igazgatójának a kirúgását, mivel az elvállalt négy órát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Teljesen nyilvánvaló azonban, hogy igazából politikai okokból menesztették Soóst, ennek semmi köze sincs Baranyi „érveihez". A baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök ugyanis még a nyáron megígérte, hogy „földönfutóvá teszi" azokat, akiknek köze van az SZFE új, Vidnyánszky Attila-féle vezetéséhez. Most pedig ennek lehetünk a tanúi, ez Gyurcsány tervéének ...

Koltai Lajos a filmrendező mesterképzést fogja vezetni ősztől a Színház- és Filmművészeti Egyetemen - mutatjuk a filmes osztályvezető tanárok névsorát

Itthon2021.01.28, 15:14

A Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése felkérte a 2021/22-es tanévben induló osztályok tanárait. Az osztályfőnökök a magyar mozgóképművészet és a hazai média elismert személyiségei, akik nagy ambícióval és izgalmas tervekkel várják a megújuló Egyetem hallgatóit – íjra az SZFE a közleményében.

Az Oscar-díjra jelölt, világhírű operatőr, Koltai Lajos is tanítani fog a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Itthon2021.01.28, 10:43

Koltai Lajos Oscar-díjra jelölt, világhírű operatőr is csatlakozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói közé. 

Mocsok, lehullott csempe, szennyvízzel elöntött stúdiók - ilyen a Színművészeti Vas utcai épülete, innen költöznek most el - videó

Itthon2021.01.21, 23:06

A Színház- és Filmművészeti Egyetem történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét, amelynek első lépéseként februártól új intézetnevekkel és megújult, modern oktatási helyszínekkel várják a hallgatókat és az oktatókat. Az Origo stábja a régi Vas utcai épületben, és a Róna utcai operatőri gyakorlóstúdióban is forgatott – elképesztő körülmények között tanultak a régi épületekben a diákok. Megnéztük a felújított székházat is, ahol a világos, tágas termek, több stúdió, tiszta környezet várja majd a diákokat.

Apáti Bence: A baloldali összefogás hamvába holt ötlet

Kultúra2021.01.08, 19:28

Ha 99,9 százalékban liberális gyerekek lépnek ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem kapuin, akkor arra következtetünk, hogy az intézmény ilyen gondolkodást vár el a tanulóktól. Nincs ezzel semmi gond, csak nem kellene letagadni, és úgy tenni, mintha nem létezne ilyen agymosás a Színművészetin - állítja Apáti Bence, a Budapesti Operettszínház balettigazgatója. A balettművész, aki pár éve publicistaként is dolgozik, a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatos vitákról is beszél, és arról, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette baloldali összefogás eleve hamvába holt ötlet. (Apáti Bence mától egyébként az Origónak fog publicisztikákatt ...

Február 1-től folytatható az oktatás a Színművészetin

Itthon2020.12.23, 16:42

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) jelenleg oktatás nem végezhető, az csak 2021. február 1-től, a szükséges feltételek fennállása esetén folytatható. A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma ezt december 21-i határozatában erősítette meg.

Előző
  • 1
Következő