Szezon

címke rss

Ócsai Lajos: Rendkívüli influenzaszezon elé nézünk

Itthon2021.12.09, 07:56

A tavaly elmaradt influenzaszezon, az enyhébb járványügyi intézkedések, valamint az újonnan megjelent influenza-vírustörzsek miatt a korábbiakhoz képest idén sokkal súlyosabb influenzajárványra lehet számítani - véli Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályának nyugalmazott vezetője.

Fontos dologra hívja fel a figyelmet a fűtési szezon kapcsán az MVM Csoport

Gazdaság2021.09.29, 12:40

Az MVM földgázelosztó társaságai felkészültek a hamarosan kezdődő fűtési szezonra, azonban az ügyfeleknek is érdemes felülvizsgáltatni a tulajdonukat képző földgázvezetékek, gázkészülékek állapotát. Ennek eredményeképpen a szolgáltatás a téli időszak beköszöntével is biztonságos és zavartalan lesz. A jól karbantartott korszerű eszközökkel és vezetékekkel elkerülhetők a balesetek, a gázszivárgás és ezzel a szolgáltatásból való kikapcsolás, amely a hideg időszakban kellemetlen lehet. Erre az idén is számos csatornán hívja fel a figyelmet a nemzeti energetikai társaságcsoport - derül ki közleményükből.

A főszezon végével sem csökkent a magyarok utazási kedve

Gazdaság2021.09.16, 15:53

A főszezon lezárultával az év hátralévő részében sem csökkent a magyarok utazási kedve, a lakosság közel harmada tervez belföldre, szűk tizede pedig külföldre utazni az őszi-téli időszakban, ami megközelíti az év eddigi részében utazók arányát - derül ki a Reacty Digital Kft. legfrissebb reprezentatív kutatásából.

Súlyos balesetet szenvedett az olimpiai ezüstérmes sportoló

Life.hu2021.09.10, 19:45

A Tokióban olimpiai ezüstérmes Tom Dumoulin szezonja véget ért, miután kerékpárjával edzés közben összeütközött egy autóval és eltörte a jobb csuklóját.

Kezdődjön a tánc!

Sportslife.hu2021.08.13, 00:01

Európa-bajnoksággal és európai kupa-selejtezőkkel csillapították az illetékesek a futballrajongók nyári szomjúságát. Kétségtelenül izgalmas volt a nyári program is, de valószínűleg az elmúlt három hónapban mindenki ezt a hétvégét várta: visszatérnek a topligák, újra dübörög a klubfutball!

Egy teljes ínycsiklandozó hónap vár ránk a balatoni nyárból

Travelo2021.07.20, 10:36

Kortárs koktélvacsorát és brunch fogásokat kínálnak azoknak, akik egy balatoni páholyból szeretnének rálátni az 53. Kékszalag mezőnyére. De egy napra kinyit a Gilvesy Pincészet új rendezvényhelyszíne, a Betonüzem is, augusztus 20-án pedig ismét megszervezik a 2HA Szőlőbirtok ünnepi buliját. Mindeközben mehetünk majd Káptalantóti népszerű termelői piacára beszerezni a Káli-medence ízes, kézműves portékáit, és izgalmas balatoni nedűket kóstolhatunk a Balatonfüredi Borheteken is. Bár már nem érvényes az a gondolat, hogy augusztus 20-ával véget ér a balatoni szezon, mi ezúttal pont eddig a dátumig gyűjtöttük össze a legjobb programokat,, ...

Mindenki beoltatta magát, így védik a vendégeket

Itthon2021.05.15, 13:43

Nagyon jó szezonra számítanak az Origo által megkérdezett balatoni hotel- és étteremvezetők, és ugyanezt mondták a balatonföldvári kilátónál is. Azt mondták: eddig még nem volt probléma, hogy kérik a vendégektől a védettségi kártyát. Mindenki elfogadta, hogy védettségi igazolással tudnak bemenni a szállodába, étterembe, látogatóközpontba. Lényegében kérés nélkül felmutatják a kártyákat. A hotel vezetője azt is elmondta, hogy a szálloda összes dolgozója is beoltatta magát, hiszen így tudják megóvni a vendégeiket, saját magukat, és a munkahelyüket is. "Mi dolgozni szeretnénk. A világ úgy állhat vissza a normális kerékvágásba, ha legyőőzzük ...

A hagyományoknak és a terveknek megfelelően kezdődhet a vitorlás szezon a Balatonon

Sport2021.05.01, 09:32

A sok bizonytalanság után kijelenthető, hogy a hagyományoknak megfelelően, a Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíjjal rajtol el hivatalosan a 2021-es vitorlás szezon.

Az MLS-ben egy hónapot csúszik a szezon, december közepén lesz a döntő

Sport2021.01.26, 10:18

Április 3-án, a megszokotthoz képest nagyjából egy hónapos csúszással kezdődik idén az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS), amelynek döntőjét december 11-én rendezik.

Bevezetik a vésztartalékos rendszert az NHL-ben

Sport2021.01.11, 20:24

A koronavírus-járvány okozta esetleges váratlan események kiküszöbölésére az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) a szerdán kezdődő idényre bevezették a csapatonkénti 4-6 vésztartalékos játékos szerepkörét.

Rövidebb szezont terveznek az NHL-ben

Sport2020.11.11, 12:14

Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezetői több javaslattal is előálltak a tervek szerint január 1-én induló új szezon biztonságos lebonyolításának érdekében.

Karácsonykor kezdődik az új NBA-szezon

Sport2020.11.10, 09:26

Az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) és a játékos-szakszervezet aláírta a bérmegállapodást, ezzel minden akadály elhárult az elől, hogy december 22-én rajtoljon a következő szezon.

A szokottnál is korábban kezdődhet a karácsonyi vásárlási szezon az Egyesült Államokban

Gazdaság2020.09.15, 14:06

Az amerikai kiskereskedelemben, különösen a nagy áruházláncoknál, a szokottnál is korábban, már október végén elindulhat a karácsonyi szezon - írja a Financial Times.

Elnyúlhat a szezon a belföldi turizmusban

[origo] utazás2020.09.03, 10:21

Tovább pezseghet a belföldi turizmus, ha a vendégeken múlik; csaknem minden második válaszadó tervez őszre többnapos utazást a Szallas.hu friss felmérése szerint. Az őszi üdülésre akkor is sort kerítenek, ha ehhez szabadságot kell kivenni. 16,5 százalékkal több aktív foglalás van szeptember-november időszakra, mint tavaly ugyanekkor. Gyula, Hajdúszoboszló és Zalakaros a legnépszerűbb úti célok a következő hónapokban.

A Veszprém magabiztos győzelmével kezdődött a hazai kéziszezon

Sport2020.08.28, 19:53

A Veszprém magabiztosan, 35-24-re bizonyult jobbnak a vendég Budakalásznál a férfi kézilabda NB I 2020/21-es szezonjának nyitómérkőzésén pénteken.

Ez segítette a gazdálkodók munkáját az őszi szezon előtt

Gazdaság2020.08.26, 07:49

Olcsóbban tölthették fel idén műtrágyakészleteiket a gazdálkodók, némely termék ára ugyanis jelentősen csökkent - számol be arról a Magyar Nemzet. Az őszi talajerő-utánpótlási munkálatok közeledtével kapóra jött az áresés a termelőknek, már csak azért is, mert vetőmagra ebben a szezonban várhatóan többet kell majd költeniük, mint korábban.

Új protokoll vár a nemzetközi kupákban szereplő magyar focicsapatokra

Sport2020.08.15, 08:39

A 2020/2021-es nemzetközi labdarúgó-kupaszezon jövő heti kezdetével új protokoll lép életbe a koronavírus-járvány miatt a külföldön pályára lépő és onnan hazatérő magyar csapatok, valamint a Magyarországra látogató külföldi csapatok számára a külgazdasági és külügyminiszter szombati bejelentése szerint.

Indul a dinnyeszezon, itt van minden, amit az idei termésről tudni lehet

Gazdaság2020.07.16, 16:09

A napokban országszerte megkezdődött a dinnyeszüret, és a hazai görögdinnye még szeptemberben is elérhető lesz az üzletekben, piacokon. Az átlagos dinnyefogyasztás 10 kilogramm/fő évente. Egyre népszerűbbek a többféle formájú valamint a magnélküli dinnyék – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.

Messi egymást követő 12. szezonjában ért el húsz gólt a La Ligában

Sport2020.06.14, 14:46

Lionel Messi, a spanyol labdarúgó-bajnokságban címvédő FC Barcelona csapatkapitánya megszakítás nélkül a 12. olyan bajnoki szezonjánál tart, amelyben legalább húsz gólt szerzett.

Szezononként akár három klubban is játszhatnak a labdarúgók

Sport2020.06.11, 20:04

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ideiglenes szabályváltoztatással lehetőséget teremtett arra, hogy a játékosok szezononként - az eddigi kettő helyett - akár három klubban is játszhassanak.

Queiroz: Decemberig kellene tartania a mostani fociszezonnak

Sport2020.05.24, 22:05

Carlos Queiroz, a kolumbiai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a koronavírus-járvány miatt decemberig kellene tartania a mostani szezonnak.

Így készülnek a Balatonnál a nyárra a hotelek és a strandok

Itthon2020.05.24, 10:23

Ez a nyár más lesz - ezzel a legtöbb balatoni szolgáltató egyetért, de nem a vendégek száma lesz szerintük kevesebb, hanem sokkal nagyobb gondot kell fordítani a fertőtlenítésre a hotelekben, éttermekben, strandokon. A balatoni vendéglátásban dolgozók és az általunk megkérdezett polgármesterek szerint az emberek többsége a belföldi nyaralást - elsősorban valószínűleg a Balatont - választja majd, így még az is előfordulhat, hogy több vendég érkezik, mint az elmúlt években. A hotelekben már júniusra sok a foglalás. Az egyik siófoki szállodában a klasszikus svédasztal megszűnik: nem lesz körbejárható, hanem a pincérek maszkban és keszttyűben ...

Jól alakulhat a most induló belföldi turisztikai szezon

Gazdaság2020.05.16, 13:01

Most a belföldön a legbiztonságosabb nyaralni, a balatoni szolgáltatók felkészültek, és bíznak abban, hogy a magyar vendégek hozzájárulnak a hazai turisztikai szektor megmentéséhez, és jól alakulhat az induló szezon - mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turisztikai Szövetség (BTSZ) elnöke egy szezonnyitó sajtótájékoztatón Tihanyban.

Tele voltak a teraszok, bizakodóak a balatoni vendéglátósok

Itthon2020.05.10, 11:57

Sokan voltak a cukrászdák teraszain Balatonfüreden – a vendéglátósok azt mondták, többen várták már a nyitást. Szigorú feltételek mellett tartanak nyitva: a munkatársaknak kötelező a gumikesztyű és a maszk használata, minden vendég után fertőtlenítik az asztalokat, a cukortartókat, az itallapot, a székeket, és az asztalok is távolabb vannak egymástól. Van olyan kávézó, ahol már a bejárathoz kitettek kézfertőtlenítőt. Nem kötelezik a vendégeket arra, hogy fertőtlenítsék a kezüket, mielőtt belépnek, de a lehetőség megvan. Az egyik balatonfüredi kávézó már visszavette az összes régi dolgozóját, sőt, új munkatársakat is alkalmaznak.

Nem indul el áprilisban a balatoni hajózási szezon

[origo] utazás2020.03.23, 18:21

Elmarad a hagyományos húsvéti hajózási szezonnyitás a Balatonon a koronavírus-járvány miatt - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.

Felpörög az év végi szezon a magyar szálláshelyeken

Gazdaság2019.12.27, 08:17

Erős forgalommal számolnak az év végére a hazai vendéglátóhelyek, az ismert pihenőhelyeken 80-90 százalékos a telítettség. Ma ugyan távoznak a karácsonyi vendégek, azonban érkeznek is azok, akik a két ünnep közötti időszakra tervezték a pihenést.

Balaton Sound: Pumped Gabo idén is a fesztiválon veret - Videó

Life.hu2019.07.07, 06:56

Pumped Gabo néhány hete még amiatt kesergett, hogy nem jut el az idei Balaton Soundra. A botránycelebnek különösen fontos hely Zamárdi, ugyanis néhány évvel ezelőtt ott fedezte fel őt a bulvár, a nevét is a Soundon elhíresült pumpálós táncáról kapta.

A Balaton megkoszorúzásával indult el az idei vitorlásszezon

Travelo2019.05.13, 14:09

Szombaton a Balaton hagyományos megkoszorúzásával, vitorlabontó ünnepséggel és a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) által megrendezett Balatoni Évadnyitó Beflex Nagydíj vitorlásversennyel indult a balatoni vitorlásszezon Balatonfüreden.

Óriásvidrát és kuszkuszt láttunk, de pelikánt is etettünk

Itthon2019.03.17, 13:35

Új programokkal és sok kisállattal kezdi meg az idei szezont a Fővárosi Állat- és Növénykert. Minden nap lesz úgynevezett "Légy ott!" program, ahol az állatok életének legizgalmasabb pillanatait nézhetik meg a látogatók - például, amikor enni kapnak, vagy amikor a gondozójuk foglalkozik velük. Az idén is lesz Föld Fesztivál, Rózsaünnep, Zenés Állatkerti Esték, Állatkertek Éjszakája, és még nagyon sok program.

Rengeteg kisállat, kölyök és fióka várja a látogatókat az Állatkertben!

Travelo2019.03.13, 15:46

Bár az intézmény az év minden napján látogatható, a március 15-i hosszú hétvégével indul el az új szezon a Fővárosi Állat-és Növénykertben.

Egy új járatnak köszönhetően könnyebb lesz elérni a szlovák sípályákat a szezonban

Travelo2019.01.12, 14:49

Egyszerűbb lesz megcélozni a Szlovákia négy síterepét január közepétől, ugyanis rendszeres síbuszokat indítanak Salgótarjánból, írja a Turizmus.com.

Ötezernél is több Nébih-ellenőrzés volt a szezonban

Gazdaság2018.09.06, 15:45

Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által július 1. és augusztus 20. között elrendelt ellenőrzés során 5.659 létesítményt ellenőriztek, és több mint 25 millió forint bírságot szabtak ki a szakemberek. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai irányítása mellett, a Nébih és a megyei kormányhivatalok munkatársainak közreműködésével sikeresen lezajlott az élelmiszerlánc idei nyári szezonális ellenőrzése – jelentette a hivatal honlapján.

Olyan dolgot jelentett be a BKV, amit csak szeretni lehet

Gazdaság2018.09.04, 10:44

Felelős vállalatként a BKV Zrt. arra törekszik, hogy az utazóközönség számára olyan higiéniai környezetet biztosítson, ahol védve vannak a kórokozóktól, írja a társaság az Origóhoz eljuttatott közleményében, melyben az ennek érdekében megtett lépéséről számol be.

Közepes szezont zárhatnak a hazai dinnyetermesztők

Gazdaság2018.07.27, 06:24

A szeszélyes időjárás és az alacsony exportárak miatt közepes szezont zárhatnak az idén a hazai dinnyetermesztők - értesült a Magyar Idők.

Fucsovics Márton örül, hogy vége a salakos szezonnak

Sport2018.07.25, 18:40

Csalódottan, de már előretekintve beszélt rövid hamburgi szerepléséről Fucsovics Márton, aki kedden 6:3, 6:2-re kikapott az uruguayi Pablo Cuevastól az 1,6 millió euró (528 millió forint) összdíjazású salakpályás tenisztorna első fordulójában.

Rendhagyó számmal indul a kajak-kenu versenyszezon

Sport2018.05.09, 11:12

Rendhagyó számmal, a férfi kajakosok 400 méteres egyéni versenyével veszi kezdetét csütörtökön a szegedi rangsoroló, amely a hazai kajakosok és kenusok számára az idény első viadala lesz.

F1 2017: Karnyújtásnyira került a bajnoki álomhoz a Ferrari

Gphírek2017.12.26, 14:54

A Formula-1 2017-es idényét összefoglaló cikksorozatunk második részében a Ferrari, illetve az olaszok motorjait használó istállók szezonjára tekintünk vissza, felidézve a csapatok legörömtelibb pillanatait és legnagyobb bosszúságait.

F1 2017: Feleannyi előzést láthattunk, mint tavaly

Gphírek2017.12.11, 11:07

Tavalyhoz viszonyítva majdnem felére esett vissza az előzések száma 2017-ben a Formula–1-ben, viszont volt olyan verseny, ahol 42-szer tapsolhattunk helycseréknek – derül ki a Pirelli szokásos, szezon végi statisztikáiból.

Sokkal több orvos kell nyáron a Siófokon - az ország minden részéről toborozzák őket

Itthon2017.06.09, 16:11

Legalább húsz orvossal több dolgozik nyáron a Siófoki Kórházban. A traumatológiai és a sürgősségi osztályt erősítik meg, ugyanis ilyenkor kétszer-háromszor több a beteg, mint egy átlagos időszakban. A fesztiválok idején a legnehezebb a dolguk a kórház orvosainak – sokszor eszméletlen állapotban hozzák be a fiatalokat, akik olyan drogokat szedtek, amelyekről senki semmit nem tud. Interjú dr. Nagy Gáborral, a siófoki kórház orvosigazgatójával.

Harisnya kalauz tavaszra - Antóniától ;)

She2017.04.08, 16:34

Ha azt kérdeznétek, milyen harisnya divatos egész évben, akkor rögtön rávágnám, hogy a fekete. Persze, mi más? Az örökzöld klasszikust semmi nem tudja überelni, hiszen mindenhova bevethető, elegáns, szexi és tuti, hogy neked is van legalább egy a szekrényedben.

Ki kell végre törni abból, hogy a Balaton csak nyáron jó

Itthon2016.11.13, 20:45

Hatalmas áttörés várható a hazai turizmusban, éppen ezért több szálloda és étterem is kellene a Balatonnál, amely egész évben nyitva lehetne – ezt mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Szerinte ha több, magasabb színvonalú hotel és vendéglő lenne a tó körül, akkor a külföldi vendégek is többet költenének. Most, ősszel is, és télen is érdemes a Balatonhoz utazni, ugyanis rengeteg program várja a turistákat – el kellene végre felejteni azt, hogy a Balaton csak nyáron jó, és kizárólag strandolni lehet a tó partján – mondta Hoffmann Henrik.

Megkezdődött a strandszezon: szombaton kinyitnak a fővárosi fürdők

Life.hu2016.04.28, 14:21

Szombaton megnyitja kapuit a Palatinus és a Dagály, valamint akkor indul a Gellért Fürdő hullámszolgáltatása is.  A Csillaghegyi és a Paskál strand május 28-án, a Római és a Pünkösdfürdői június 4-én nyit. A szezont várhatóan szeptember 4-én, jó idő esetén szeptember 11-én zárják.

Mindjárt nyitnak a strandok

[origo] utazás2016.04.05, 15:51

Budapesten több strandon már április végén indul a szezon, de a napozóteraszokat már jövő héten birtokba vehetik a vendégek – írja a Termalfurdo.hu.

Alapdarabok a téli sportok szerelmeseinek

Life.hu2016.02.11, 16:27

A téli sportok szerelmeseinek jól fel kell készülniük a szezonra, a speciális időjárási körülmények ugyanis speciális felszereléseket igényelnek. Íme, néhány alapvető holmi, amivel bátran belevághatsz kedvenc szabadtéri sportodba.

Szezonális ételek, grillcsirke és sok-sok vaj – Vajon mi kerül Erzsébet királynő asztalára?

Archívum2015.09.10, 16:20

Darren McGrady több évtizede áll a brit királyi család szolgálatában, mint szakács – rajta kívül valószínűleg senki más nem ismeri olyan jól Erzsébet királynő legkedveltebb étkeit.

Visszavették nyárra a vasárnapi boltzár után elküldött boltosokat

Gazdaság2015.08.19, 13:04

A nyári szezonra több mint kétezer embert vettek fel teljes munkaidőben a boltokba. A nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak létszáma azonban továbbra is ményen a vasárnapi boltbezárások előtti szinten áll.

Kettészakadt a fürdők mezőnye: a fedett fürdőknek jobb most

Travelo2017.10.11, 11:09

Kettészakadt a fürdők mezőnye - írja a Világgazdaság: a helyi jelentőségűek az időjárás miatt rossz szezont zártak, a nagyobb kapacitású, fedett fürdők viszont növelték árbevételüket.

Akár már a héten strandolhatsz

Life.hu2014.04.29, 12:53

Az idei strandszezonban elsőként, május 1-jén a Dagály és a Palatinus nyitja meg kapuit a budapesti strandok közül. Ekkor indul a hullámszolgáltatás a Gellért fürdőben, ahol már április közepétől nyitva van a strandterület.

Sílécekkel tüntetnek a Balatonon

Travelo2017.10.18, 11:45

A lécekre applikált festményekkel a tó hosszabb nyitva tartásáért demonstrálnak a turisztikai szakemberek. Így fújnak ébresztőt a téli álmot alvó balatoni polgármestereknek és vállalkozóknak.

A rossz spárga titkai

[origo] Gasztro2013.05.13, 15:28

Roppant munkaigényes, és kényes növény a spárga, amiből két dolog biztosan következik: drága, és ha szedés, tárolás vagy szállítás közben valami galiba adódik, bizony élvezhetetlen lesz. Minden spárgaimádó nagy problémája, a fás, keserű borzalom okait kerestük meg.

Három nap alatt megtanítanak síelni

[origo] utazás2012.09.20, 15:00

Ausztria legnagyobb síparadicsomában már javában készülődnek az új szezonra. A jósnő szerint korán fog jönni idén a hó, így minden adott lesz egy izgalmas síelésre. Újdonság, hogy a kezdők egy speciális oktatás keretében három nap alatt megtanulhatnak síelni, a profikat pedig 860 kilométernyi pálya várja.

Itt a dinnyeszezon

Archívum2012.06.26, 15:36

Dél-Békésben már elkezdődött a görögdinnye betakarítása, a piacokra július első hetében kerülhet nagy mennyiségben.

Jó magyar szex - befejező rész (16+)

Film2010.03.29, 20:44

Nem igaz, hogy a magyar filmekben kizárólag nyomorult és kiábrándító közösülések vannak. Négyrészes cikksorozatunkban az elmúlt húsz év magyar filmtörténetének húsz legemlékezetesebb szexjelenetét gyűjtjük össze. Az első ötbe bekerült minden idők legszomorúbb nászéjszakája, egy legendás menet a mosógép tetején, és Nagy Ervin akciója egy unatkozó asszonykával. Megmutatjuk, mit kezd Kerekes Vica egy flakon tejszínhabbal, és azt is, milyen, amikor egy lavórnyi nyers hús tetején indul be a vágy. (Összeállításunkba belevettük a magyar színésznők külföldi filmjeit is.)

Az évtized legjobb magyar filmjei

Film2009.12.10, 23:12

A magyar filmnek a hatvanas évek óta nem volt olyan erős évtizede, mint ez a most véget érő. Több, mint kétszáz bemutatott nagyjátékfilm közül választottuk azt a huszonötöt, amely a legtöbb örömet, talányt, izgalmat, szórakozást, csodát, fejvakarást, szépséget és igazságot adta nekünk a moziterem sötétjében. Válogatásunk természetesen szubjektív, a Filmklub kilenc szerzőjének az ízlését tükrözi. Szerintünk ezek voltak a legjobb magyar filmek az elmúlt tíz évben. Kérjük, a cikk végén komment formájában írd meg a saját kedvenceidet!

Török Ferenc: Az a minimum, hogy kiábrándultak vagyunk

Film2009.10.10, 15:03

Moziba került Török Ferenc (Moszkva tér, Szezon, Overnight) formabontó kísérlete, a Koccanás. Az eredetileg tévéfilmnek szánt rendhagyó Spiró-adaptáció kapcsán a rendező elárulta, hogy miért örülnek a színészek, ha szoborrá merevedhetnek, hogy miért nem tud ellenállni Ónodi Eszternek, és hogy miért nem árt, ha a filmek végén akad egy kis reménysugár. Kifaggattuk azokról az időkről is, amikor még utálta, az azóta kultfilmmé vált Moszkva teret, és amikor még Szabó Simon filmrendezés helyett az érettségijével bajlódott.

Hámori Gabriella: Nekem nincsen problémám a dolgokkal

Film2009.05.09, 12:16

Hámori Gabriella ősszel töltötte be a harmincat, de nem aggasztja az idő múlása, reméli, hogy ő is szépen öregszik majd, mint családja többi tagja. Monstre interjúnkban a finom lelkű rendezőkön és a világomláson kívül végigbeszéltük az összes filmjét is: a Jadviga párnájától kezdve a Valami Amerikán át egészen a héten DVD-n megjelent Kaméleonig.

Ria, Ria, Hungária!

Film2009.02.05, 15:49

Végre megértük. Készült egy vitathatatlanul jó film Magyarországon, ami nem véletlenül lett jó, hanem mert mindenki jól végezte benne a munkáját. És nemcsak most jó, hanem még jó sokáig annak fog számítani, minimum évtizedekig. Ezenfelül a Made in Hungária legnagyobb érdeme az, hogy hőst adott nekünk. Fenyő Miki istenkirály, irigy, aki nem ért egyet.

A netbookok javították a PC-piac eredményét

Archívum2009.02.03, 21:03

2008 karácsonyi vásárlási szezonját is magába foglaló utolsó negyedévében a netbookok, vagyis az olcsó alapfunkciós minilaptopok sikere javította fel a gyártók egyébként nem túl rózsás eredményeit - derül ki a Gartner elemzőcég tanulmányából.

Tűzvonalban: itt a harmadik évad

Tévé2009.01.07, 11:57

Őszre ígérték, de csak most pénteken kezdődik a Tűzvonalban harmadik szezonja, fél év kihagyás után kell bekapcsolódnunk.

Tágra zárt combok

Film2008.12.05, 14:30

A Kaméleon amerikai thrillereket idéző, fémes-kék főcímmel indít, aztán átmegy vaskos vígjátékba, később romantikus dráma lesz belőle, a végén meg keserű bölcselkedésbe csap át. Gondolom, mert kaméleon, ugye. Ennek megfelelően az eredmény is vegyes: egyszer jó film, másszor rossz.

Nagy Ervin: Annyira vagyok sztár, amennyire kell

Film2008.12.04, 18:49

Írhatnánk, hogy érthetetlen, Nagy Ervin miért nem nagyobb sztár, mint amekkora, hiszen a Nincsen nekem vágyam semmitől kezdve a Szezonon keresztül a Mansfeldig jó néhány filmben nyújtott emlékezetes alakítást az elmúlt tíz év során, a Katona József Színházban pedig kilenc éve játssza a jobbnál jobb szerepeket. Persze értjük: nem szerepelt még soha szégyellnivaló remake-ben vagy gagyi romkomban, és nem bukkant fel egy olcsó tévéshow-ban sem. A Kaméleon című film kapcsán beszélgettünk a harminckét éves színésszel magától értetődő és nehéz választásokról, valamint rutinról, bizalomról és szerelemről a szakmában.

Goda Kriszta szélhámosa Dzsingisz kán ellen

Film2008.12.04, 18:45

Goda Kriszta szélhámost csinál Nagy Ervinből, az orosz srác áldozatot játszik, a cseh nyugdíjason eluralkodik a kapuzárási pánik, Dzsingisz kán pedig uralomra tör a héten a mozikban.

Rezes Judit: Furcsa kívülről látni magamat

Film2008.10.29, 15:42

Rezes Judit irigylésre méltó helyzetben van. A Katona József Színház társulatának tagjaként ebben az évadban nyolc darabban játszik, és ő a női főszereplője az év legjobb magyar filmjének (A nyomozó) is. A végtelenül bájos 31 éves színésznővel egy szombat délelőtti próba után beszélgettünk a Kamra büféjében, és még azt is megengedte, hogy videóra vegyük, amint egy pszichológiai teszt kérdéseire válaszol.

Amerikában üzletbezárások jöhetnek

Gazdaság2008.10.26, 21:57

Számos tengerentúli cég bezárhatja üzleteit a karácsonyi vásárlási szezon előtt - véli a Davidowitz & Associates kiskereskedelmi tanácsadó cég.

Menő és magyar

Film2008.10.13, 20:11

Szó sincs arról, hogy egyáltalán ne lennének jó magyar filmek. A közhiedelem azonban mégis úgy tartja, hogy vannak a közönségnek készített blődlik és a fesztiválokra szánt altatók, a két kategória között pedig elenyésző az átjárás. A nyomozó kritikai és közönségsikere kapcsán az ellenpéldákat tekintjük át; az utóbbi tizenöt év magyar kultfilmjeit, amelyek látszólag a semmiből érkeztek, és szájhagyomány útján hódították meg közönség lehető legszélesebb spektrumát.

Fasizmusdemonstráció meztelen rockerrel

Film2008.10.02, 09:46

A Filmszemle meglepetéssikere végre a mozikban, mellé kapunk menekülő Shia LaBeoufot, diktatúrát demonstráló német tanárt, meztelenül gyakorló dobost és négy Ulrich Seidl-alkotást, mielőtt még túl jó lenne nekünk.

Milliót érő filmek egy ezresért

Archívum2008.09.26, 18:49

Sose biztatnánk senkit arra, hogy éppen a filmeken spóroljon, inkább arra hívjuk fel a figyelmet, hogy egy gyorséttermi menü vagy két, szórakozóhelyen elfogyasztott sör árából a filmtörténelem legnagyobb klasszikusait, az utóbbi évek legdögösebb kultfilmjeit vagy éppen a moziforgalmazásból kimaradt gyöngyszemeket is hazavihetjük DVD-n. Egy műszaki áruház leértékelt DVD-ket felvonultató polcáról csemegéztünk, és tíz javaslattal szolgálunk az otthoni kollekció felturbózására mindössze 1-1 ezresből.

Még nem ért véget a balatoni szezon

[origo] utazás2008.08.20, 11:27

Bár augusztus 20-ával rendszerint kiürül a Balaton környéke, a minőségi szállásoktól a programokig minden adott egy kellemes utószezoni nyaraláshoz. Ráadásul jóval kedvezőbb áron tehetjük mindezt, mint akár két héttel korábban. 

Nagy Ervin: Igyekszem nem hazudni

Archívum2008.08.17, 08:54

Goda Krisztina Kaméleon című új filmjében Nagy Ervin végre megkapta azt az abszolút főszerepet, amellyel megszilárdíthatja pozícióját generációja legnépszerűbb színészei között. A december elején mozikba kerülő filmben egy szélhámost játszik, aki mindenkit átver, és folyamatos hazudozásban éli az életét. A Kaméleon forgatásának egyik utolsó napján ültem le beszélgetni a hullafáradt 32 éves színésszel, aki elmesélte, hogyan szabályozzák egymást Hámori Gabival és Csányi Sándorral, milyen a figurája nőkhez fűződő viszonya, valamint azt is elárulta, hogy a magánéletben könnyebb-e egy színésznek hazudnia. De mielőtt rátértünk volna a kommoly ...

Magyar ősz a moziban

Film2008.08.15, 16:36

Az őszi moziszezon felhozatala különösen erős lesz magyar filmekből. Végre itthon is a nézők elé kerülnek a Filmszemle olyan külföldi fesztiválokat már megjárt nagyágyúi, mint a Delta és A nyomozó, közönségfilmes fronton pedig a sztárpárossal felszerelkezett Goda Krisztina és a Valami Amerika folytatásával jelentkező Herendi Gábor tarolhat.

Lubickoljunk filmsztártestekben!

Film2008.08.06, 11:11

Tombol a nyár -  ideje, hogy lekerüljenek a felesleges ruhadarabok. Kinek Jessica Alba, kinek Nagy Zsolt, kinek Lara Croft, kinek James Bond, kinek szőrös, kinek csupasz, kinek fecske, kinek bikini, kinek a Balaton, kinek a Riviéra - tekintsük át a filmtörténelem legjobb fürdőruhás jeleneteit!

Érzéki és bűnös történet Nagy Ervinnel

Archívum2008.04.01, 18:32

Ősszel kerülhet a mozikba a Pinprick című hol erotikusnak, hol családinak mondott thriller, amelyet az elsőfilmes amerikai rendező, Daniel Young forgat Magyarországon. Ellátogattunk a forgatásra, ahol nem csak a rendezővel beszélgettünk hat éve dédelgetett álma megvalósításáról, hanem a gardróbban bujkáló Nagy Ervint, a szexjelenetektől zavarba jövő Rachael Blake-et és a nagyszájú kamaszlányt, Laura Greenwoodot is szóra bírtuk.

Menő manók

Film2008.01.16, 19:27

Hét olyan művészt kérdeztünk ki a tavalyi évükről, akik 2007-ben a kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Köztük van a legkarizmatikusabb férfiszínész, a nyár legnagyobb slágeréért felelős énekesnő, a legfelkapottabb jelmeztervező, egy Oscar-jelölt és egy locarnói fődíjas rendező, egy elsőfilmes alkotó, aki kijutott a Berlinaléra, valamint a Megy a gőzös szimpatikus főszereplője.

Időzített karcsúsodás

Női Lapozó2008.01.14, 09:53

Épp, hogy túl vagyunk a hagyományosan nagy zabálásokkal járó ünnepeken, máris itt a báli szezon, amikor is farsangi mulatságok garmadáján kellene hoznunk a legcsinosabb formánkat. Aki karácsonykor többször is elcsábult, az ilyentájt szinte törvényszerűen felfedezi magán, hogy pár alattomos kiló felcsúszott. Mit tegyünk hát, hogy formába hozzuk magunkat, néhány nap alatt? Sajnos, csodák nincsenek, de azért elárulunk néhány praktikát.

Villámgyors tévés kasza

Tévé2007.10.23, 10:41

Megvan a 2007-2008-as amerikai tévés szezon első nagy halottja: a Viva Laughlin két epizódnyi türelmet kapott, majd a kínos haláltusa helyett inkább lekapta a képernyőről a CBS.

Nem kívánt terhesség, nem kímélt brókerek

Archívum2007.10.03, 23:48

Egyéjszakás kalandból lett gyerek, Török Feri brókerei, kínai gengszterek, sérült német szerelmesek és egy szinte titokban bemutatott '56-os film a mozikban.

Tőzsdecápa a pácban

Film2007.10.02, 15:49

Török Ferenc nemzedéki trilógiájának (Moszkva tér, Szezon) befejező darabja az Overnight. Ha szeretnéd premier előtt megnézni a filmet, játssz velünk és jegyet nyerhetsz az [origo] filmklub vetítésére.

Langyos brókermese*

Film2007.09.12, 17:25

A ma kezdődő Titanic filmfesztivál egyik legjobban várt filmje Török Ferenc Overnightja, melyet már meg is néztünk, és egy brókerszakértő segítségével ki is veséztünk. Emellett a fesztivál tekintélyes felhozatalában való eligazodást megkönnyítendő, kiválasztottuk azt az öt filmet, amelyet szerintünk nem szabad idén kihagyni.

Előző
Következő