szexuális zaklatás
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
14 éves lánynak küldött szexuális képeket a futballsztár
Börtönbüntetésre ítélték a tehetséges sportolót, mert egy kiskorú lányt szexuális képekkel zaklatott.
Kislánnyal szexelt egy internetes sztár
Két fiatal lány is beperelte a TikTok egyik sztárját, Tony Lopezt: a vádak szerint egyiküket szexuálisan zaklatta, a másikkal szexelt is – de az is törvénytelen volt, mivel a lány még kiskorú volt.
Több férfi modell is szexuális zaklatással vádolja a világhírű divattervezőt
A neves amerikai divattervezőt, Alexander Wangot több férfi modell is zaklatással vádolja.
Az ügyészség heteken belül vádat emelhet a momentumos Donáth Anna apja ellen
Befejezte a rendőrség a nyomozást a volt szocialista politikus, evangélikus lelkész Donáth László ügyében, így heteken belül vádat emelhet ellene az ügyészség – számolt be a PestiSrácok.hu. A momentumos EP-képviselő, Donáth Anna apját egy éve gyanúsították meg azzal, hogy több nőt is zaklathatott. Az ügyben pszichológus szakértőt is kirendeltek, akinek szakvéleménye az ügyészség szerint tovább erősítette a volt politikus elleni megalapozott gyanút.
Börtönben marad a pedofil férfi, aki a barátja kisfiát zaklatta szexuálisan
A férfi a gyerekkori barátjánál lakott. Velük élt utóbbi kisfia is. A vádirat szerint a pedofil férfi őt molesztálta.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- krimi
- pedofil
- Címkefelhő »
Az evangélikus egyháznak csalódást okozott Donáth László, hitelesnek találták a szexuális zaklatásról szóló beszámolókat
Csalódott az evangélikus egyház Donáth Lászlóban, aki ellen hamarosan vádat emelhet az ügyészség szexuális zaklatás miatt.
Szexuálisan zaklatott kislányokat az interneten a Pest megyei férfi
Több kislányt is szexuálisan zaklatott egy férfi az interneten. Meztelen fotókat kért tőlük magukról, aztán pont ezekkel a felvételekkkel zsarolta őket. Később már azt kérte tőlük, hogy a kamera előtt végezzenek szexuális cselekményt.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- internet
- krimi
- Címkefelhő »
Börtönben marad a 11 éves nevelt lányát megerőszakoló férfi
A román férfi 2019 szeptemberében kétszer is szexuálisan zaklatta, az akkor mindössze 11 éves nevelt lányát a gyanú szerint. Egyszer akkor támadt rá a kislányra, amikor az aludt.
A saját gyerekét is rendszeresen zaklatta szexuálisan a budapesti férfi, akit most fogtak el
Gyerekekről készült pornográf felvételeket szerzett meg és tartott egy budapesti férfi. Mint kiderült, közben a saját gyerekét is szexuálisan bántalmazta a gyanú szerint. A férfi letartóztatását már indítványozta a Fővárosi Főügyészség.
Még azután is zaklatott egy iskolás kislányt egy férfi, hogy már nyomoztak ellene
A 45 éves, teherautósofőrként dolgozó David Rowlinsont 8 év börtönre ítélték egy kamaszlány szexuális bántalmazása miatt, mert, ahogyan a bíró is fogalmazott, tönkretette a lány gyerekkorát. A férfi még azután is zaklatta a lányt, hogy már eljárás indult ellene a lány szexuális zaklatása miatt.
Újra szexuális zaklatással vádolja egy nő David Villát
Szexuális zaklatással vádolja David Villa a spanyol focistát egy Puerto Ricó-i nő. A sportoló ragaszkodik ahhoz, hogy az egészből egy szó sem igaz - írta meg a Bors a DailyMail cikke alapján.
Letartóztatásban marad az apa, aki hónapokon át molesztálta kislányát
A Szolnoki Törvényszék első fokon már 14 év börtönre ítélte azt a férfit, aki 2017 február és decembere között rendszeresen verte és molesztálta az akkor 11-12 éves lányát, és bántalmazta a néhány évvel idősebb fiát. A férfi azóta is mindent tagad. Ügye a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
Egy életre eltiltották a focielnököt, akit szexuális zaklatással vádoltak
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) életre szóló eltiltást rótt ki Yves Jean-Bartra, a haiti szövetség szexuális zaklatással vádolt elnökére.
Börtönben marad a pedofil, aki öt éven keresztül erőszakolta a nevelt lányát, hétéves korától kezdve
Öt éven keresztül zaklatta nevelt lányát egy férfi. Havonta molesztálta a kislányt. Egy idő után már közösülésre is kényszerítette. Első fokon 13 évre ítélte a bíróság. A börtönt a jogerős ítéletig nem hagyhatja el, a letartóztatását meghosszabbította a Szegedi Ítélőtábla.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- krimi
- pedofil
- Címkefelhő »
Így zaklatott nőket Joe Biden
Az elmúlt években több hírességet is szexuális zaklatással, bizonyos esetekben erőszakkal vádoltak meg. A média Harvey Weinstein és Bill Cosby esetével foglalkozott a legtöbbet, de több ismert embert is megvádoltak nők - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
Éveken keresztül molesztálta a diáklányokat a portás egy budapesti általános iskolában
Előkészítő ülésen 11 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy iskolai szexuális erőszakkal vádolt 61 éves férfit. Kislányokat molesztált, többet is, éveken keresztül. Az ítélet nem jogerős.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- krimi
- pedofil
- Címkefelhő »
Kivillanó péniszek az online értekezleten: a járvány miatti home office mellékhatása (18+)
A koronavírus-járvány miatti helyzetben sokan otthonról dolgoznak. A home office azonban sok cégnél online értekezleteket is jelent, ami gyakran a Zoom alkalmazáson belül történik. Nos, nemrég egy New Yorki újságírót rúgtak ki, mert állítólag nem vette észre, hogy més tarta hívás, és elkezdett maszturbálni. Ám nem egyedi esetről van szó.
Megint megszólalt Joe Biden egykori áldozata, a baloldali média hallgat róla
Újra kamerák elé állt Joe Biden leghíresebb áldozata, Tara Reade, akit a demokrata politikus 1993-ban állítólag szexuálisan zaklatott. Tara Reade elmondása alapján „Biden a Kongresszus épületében falhoz szögezte, az ujjaival belé hatolt, erőszakkal megcsókolta, közben pedig azt lihegte a fülébe, hogy szexelni akar vele". A baloldali média most is – akárcsak az elmúlt hónapokban – igyekezett elhallgatni az akkor történteket. Korábban Kamala Harris nyíltan kiállt Biden áldozatai mellett, ezúttal azonban ő is hallgat.
Éveken keresztül erőszakolhatta legjobb barátja fiát egy cibakházi férfi
Letartóztatásban maradhat az a pedofil férfi, aki éveken keresztül szexuálisan zaklatta a legjobb barátja gyerekét a vád szerint. Az ügyészség folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt emelt vádat ellene.
Privát üzenetek buktatták le a tanárt, aki szexuálisan bántalmazta diákját
A 34 éves Andrew Oldfield egy csomó üzenetet küldött áldozatának, és arra kérte, törölje ki azokat, azonban a lány anyukája még a törlés előtt észrevette őket...
Szívfacsaró vallomás: szexuálisan zaklatták gyerekkorában Cicciolinát
Megdöbbentő tikot árult el Cicciolina az Összezárva Hajdó Péterrel legújabb adásában: nevelő apja barátja molesztálta őt.
Megerőszakolt egy 12 éves kislányt egy migráns Svédországban, a bíróság arra ítélte, hogy beszélgessen egy gyerekgondozóval
A játszótérről rabolt el egy kislányt a Musztafa nevű migráns Svédországban, majd berángatta egy WC-be, letépte a ruháit és megerőszakolta. A férfi mindezért 150 óra kötelező közmunkát kapott büntetésképp, se a börtön, se a kitoloncolás lehetősége nem jött szóba. A sokkoló eset még februárban történt, de jogerős bírósági ítélet csak a napokban született meg.
Nem hitt a lányainak, újra ráuszította a gyerekekre az erőszakoló pedofil nevelőapát az anya
Évekig erőszakolta és molesztálta nevelt lányait egy Pest megyei férfi. Mikor a gyerekek végre el merték mondani az anyjuknak, az asszony inkább a férfinek hitt, írja a Bors.
Öngyilkos lett egy 11 éves ausztrál kislány, miután megtudta, hogy pedofil zaklatóját szabadon engedték
A kislány az ausztráliai Perth városban lakott, zaklatója pedig a település közelében telepedett le, miután óvadék ellenében szabadlábra került. Amikor a lány megtudta, hogy szabadon engedték, végzett magával.
A saját gyerekét erőszakolta meg egy Bács megyei férfi
A Bács megyei férfi a vád szerint 2017-től két éven keresztül zaklatta a saját kisgyerekét. Előfordult, hogy a molesztálásról videót is készített. Ezek a bántalmazások minden alkalommal akkor történtek, amikor a gyerek láthatáson volt nála.
Bekapcsolt kamera buktatta le a pedofilt az online tanóra alatt, a gyerekek látták az egészet
Úgy bukott le egy 18 éves férfi szexuális zaklatással, hogy a nála tizenegy évvel fiatalabb unokatestvére véletlenül bekapcsolva hagyta számítógépének kameráját egy online tanóra után - derül ki a V4NA nemzetközi hírügynökség cikkéből.
Elképesztő dolgot tett betegeivel egy perverz orvos, de a magyarázata még ezt is felülmúlta
Hihetetlen magyarázatokkal próbálta magát tisztára mosni egy Sydneyben élő orvos, miután a kamerák lebuktatták, hogy eszméletlen betegeket fogdos, sőt, a péniszét is a kezükbe rakta. Az áldozatai között volt egy 17 éves lány is. A bíróságot nem sikerült meggyőznie, hat év börtönt kapott.
Milliókat ajánlott a 16 éves lánynak szexért cserébe
A 16 éves kamszlány egy svájci vonaton utazott, amikor egy külföldi férfi mellé ült, és több millió forintot ajánlott fel neki szexuális szolgáltatásokért cserébe, majd fogdosni kezdte őt. Miután az áldozat feljelentést tett, a zaklató kiderítette a címét, és levélben fenyegette meg. Mindezek után a bíróság csupán pénzbüntetést szabott ki rá.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- tinédzser
- vonat
- Címkefelhő »
Azt ígérte, megvédi és hazaviszi, végül ő és öt barátja erőszakolta meg a lányt
Fél tucat embert vettek őrizetbe Spanyolországban egy születésnapi buli után nemi erőszak gyanújával.
100 millió forintot kapott a tévésztár, miután szexuálisan zaklatták
350 ezer dollár kártérítést kapott a Jersey Shore-ban látott Angelina Pivarnick, miután peren kívül megegyezett korábbi zaklatóival.
Pokollá tették lányuk életét a pedofil szülők
A kislány 5 éven át csendben tűrte szülei zaklatását, 10 éves korában viszont betelt nála a pohár, és feljelentette őket a rendőrségen.
Emily Ratajkowski után egy színésznő közösségi oldalán nyilatkozott: őt is molesztálta Jonathan Leder fotós
Emily Ratajkowski nemrég szörnyű élményét osztotta meg a nyilvánossággal: a modellt karrierje elején zaklatta egy fotós. A modell kijelentése után a 29 éves színésznő, Nola Palmer is bevallotta: 17 éves volt, amikor Jonathan Leder fotós szexuálisan bántalmazta.
Nem akart vele lefeküdni a kollégája, erre undorító dolgot művelt a nő vizes palackjával (18+)
Egy kaliforniai férfi igen rosszul viselte a visszautasítást, sőt, szó szerint nyomorforgató tettre szánta el magát.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- sperma
- felnőtt
- ondó
- Címkefelhő »
Házibuliban erőszakolta meg fia 16 éves barátnőjét egy tárkányi férfi
Hétfőn délelőtt tartóztatták le azt a 65 éves nyugdíjas férfit, aki a saját otthonában erőszakolta meg fiának egyik lány barátját, aki kábultan feküdt az alkoholtól egy szobában a párjával – írja a Bors.
Megrázó videón, ahogy egy szatír egy egyetemista lányra támad a záhonyi vonaton
Többször is bement a fülkébe és fogdosott egy egyedül ülő egyetemista lányt a Budapestről Záhonyba tartó vonaton egy férfi. Amikor a lány ellenállt, kést fogott a torkához – ahogy az a TV2 Tények anyagából is kiderül. A diáklány végül sikított, így tudott megmenekülni. A férfi többször is azt üvöltötte neki: gyereket csinálok neked.
Gyerekpornó miatt tartóztattak le egy tévésztárt
Letartóztatták a Netflix realitysztárját, Jerry Harrist, miután egy ikerpár szexuális zaklatással vádolta.
Felvette egy fiatal férfi, hogy egy kislányt molesztál
Egy fiatal, amerikai nő megszokásból belenézett 24 éves vőlegénye telefonjába. Rátalált egy videóra, amelyben kedvese egy 8 éves gyereket molesztál. A döbbent menyasszony azonnal hívta a rendőröket.
13 éves ikerpárt zaklatott szexuálisan a Netflix sztárja
Szexuális zaklatással vádolja a Netflixen látott Jerry Harrist két fiú, akik az állítólagos eset idején csak 13 évesek voltak.
- címkék:
- média
- szexuális zaklatás
- tévé
- Netflix
- Címkefelhő »
Szexuálisan zaklatták Emily Ratajkowskit: "Az ujjai hirtelen bennem voltak"
Emily Ratajkowski szörnyű élményét osztotta meg a nyilvánossággal: a modellt karrierje elején zaklatta egy fotós.
Szexuális zaklatásáról vallott Demcsák Zsuzsa
Demcsák Zsuzsa a Life TV Bréking című műsorában őszintén beszélt a szexuális zaklatás témájáról.
Mutogatta a péniszét és meg akart erőszakolni egy nőt Conor McGregor, letartóztatták
A 32 éves balhés ír szupersztár a feleségével és két gyerekével egy jachton pihent Korzikán.
Szexuálisan zaklatott egy csecsemőt, és videóra is vette - Fotó
20 év börtönbüntetést kapott az a nő, aki szexuálisan zaklatott egy csecsemőt. Az esetről videó is készült.
Egy csecsemőt zaklatott szexuálisan, és fel is vette videóra
Börtönbe került az egykori joghallgató, aki videóra vette, ahogyan egy fiúcsecsemőt molesztál. A fiatal nőt borzalmas tettéért 20 évre ítélték - írja a Mirror.
Egy 9 éves kisfiút zaklatott egy férfi a XX. kerületben
Egy 9 éves kisfiúz molesztált egy férfi Budapesten. A gyerek pont a nagyanyjánál volt látogatóban, az idős asszony engedte át a szomszédba játszani. Ő maga is vele ment, a férfi néhány percre maradt csak kettesben a gyerekkel, ezalatt zaklatta. A nő most a Ripostnak beszélt a történtekről.
Két újabb nő vádolja szexuális zaklatással a tévésztárt
A júniusi zaklatási vádak után két újabb nő vallott Chris D'Elia színész és stand-up komikus ellen.
Sokak szerint VV Soma túl messzire ment - szexuális zaklatással vádolja egykori villatársa
Zsebibaba, a 15 éves influencer és VV Soma egy élő videóban beszélgettek, Osváth Zsolt, akit a Való Világban ismerhettünk meg, VV Zsoltiként pedig a YouTube-on indított vlogjában elmondta, mi a véleménye a kettejük között lezajlott beszélgetésről...
Szexuálisan zaklatta a diákokat egy portás egy budapesti iskolában
A portás bizalmas vizsonyt alakított ki az iskolába járó diákokkal, ezt kihasználva pedig többüket molesztálta. A Főügyészség letöltendő szabadságvesztést kért ellene.
Több kislányt is szexuálisan zaklatott egy 63 éves szolnoki pedofil
Egy éven keresztül zaklatott szexuálisan egy kislányt egy 63 éves férfi. Nem ő volt az egyetlen áldozata, egy hatéves kislányt is molesztált. Róluk, és másokról is készített pornográf felvételeket.
Nagyapám szexuálisan zaklatott, és nem tehettem semmit!
Még most is erősen élnek bennem azok az emlékek, amit szívem szerint a lehető legmélyebbre temetnék el magamban. Anyával és az újdonsült párjával új helyre költöztünk, amikor olyan hat éves lehettem.
Szexuálisan bántalmazhattak egy 2 éves kislányt Sydneyben
Az ausztrál rendőrök egy Sydney nyugati részén, Penrithben megesett szexuális zaklatás ügyében nyomoznak, amelynek az áldozata egy 2 éves kislány, a helyszín pedig egy játszóház.
Nem kap új műsort a színész, miután szexuális zaklatással vádolták
A Netflix ejtette egy átverős műsor tervét, miután a házigazda a nemrég szexuális zaklatással vádolt Chris D'Elia lett volna.
David Villát szexuális zaklatással vádolja egy gyakornok
David Villát, a New York City FC egyik női gyakornoka vádolta meg szexuális zaklatással. A focista tagadja a vádakat, és mélységesen felháborítja az eset.
A világbajnok spanyol csatár tagadja a szexuális zaklatás vádját
David Villa világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó tagadja, hogy szexuálisan zaklatta volna korábbi klubjának, a New York City FC-nek az egyik női alkalmazottját.
Kislányok teste olimpiai aranyért cserébe eladó?
Az első tornász (Athlete A) című dokumentumfilm alaposan felkavarta a kedélyeket. Nem is az a döbbenetes, hogy Larry Nassar, az Amerikai Torna Szövetség sportorvosa több mint 500 kiskorú lányt zaklatott szexuálisan.
Nemi erőszakkal vádolnak egy Golden Globe-jelölt színészt
Egy nő azt állítja, hogy a Törtetők-ből ismert Kevin Connolly megerőszakolta.
Vádat emeltek a Komárom-Esztergom megyei apa ellen, aki lányait és fiát is szexuálisan zaklatta
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt azzal a letartóztatásban lévő férfival szemben, aki éveken át rendszeresen szexuális cselekmény elvégzésére kényszerítette a nevelt fiát és két lányát.
Gyerekeit zaklatta egy pedofil, de más titkaira is fény derült
Az ügyészség vádat emelt az ellen a Komárom-Esztergom megyében élő férfi ellen, aki éveken keresztül rendszeresen megerőszakolta a lányait, és a nevelt gyerekét is.
Hujber Ferencet szexuálisan zaklatták főiskolás korában - álnéven osztotta meg vallomását
Mint ismeretes a parlament megszavazta a Színművészeti Egyetem modellváltásáról szóló törvényét, aminek egyik célja, hogy megszüntessék a patinás intézményben is évtizedek óta zajló szexuális és hatalmi visszaéléseket. A törvény értelmében az egyetem alapíványi tulajdonba kerül, fenntartója az erre a célra létrehozott. Színház- és Filmművészetért Alapítvány lesz. Több színész tüntet a döntés ellen. Hujber azonban álnéven értetlenkedett.
Börtönben marad a férfi, aki 9 éves nevelt lányát szexuálisan zaklatta
A bíróság fenntartotta a letartóztatását annak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei 40 év körüli férfinak, aki a vád szerint szexuálisan zaklatta a nevelt gyerekét. A kislány mindössze kilenc éves volt, amikor molesztálni kezdte. A zaklatás hónapokon keresztül tartott. Mindig akkor támadt rá a gyerekre, amikor annak anyja nem volt otthon.
A műsorvezetőt saját húga vádolja szexuális zaklatással
Adam Savage-et, az itthon is népszerű Állítólag... (Mythbusters) egyik műsorvezetőjét szexuális zaklatással vádolja, méghozzá a saját húga.
- címkék:
- Adam Savage
- szexuális zaklatás
- húg
- Címkefelhő »
Saját húga vádol szexuális zaklatással egy műsorvezetőt
Saját húga vádolja szexuális zaklatással az Állítólag... egyik műsorvezetőjét, Adam Savage-et.
Újra botrányoktól visszhangzik a játékipar
Megint elég volt egy szikra az indulatok fellángolásához.
Justin Bieber bepereli azt a két nőt, akik szexuális zaklatással vádolták
A világhírű énekes, Justin Bieber 20 millió dollárral pereli azt a két nőt, akik szexuális zaklatással vádolták őt.
Szexuális zaklatással vádolják Justin Biebert
Szexuális zaklatással vádolja egy nő Justin Biebert. Az énekes tagadja a vádakat, igyekszik minden lehetséges módon bizonyítani az ártatlanságát.
Szexuális zaklatással vádolják Chris D'Eliát
Szexuális zaklatással vádolják Chris D'Eliát, az állítólagos áldozatok között olyan is akad, aki mindössze 16 éves volt akkor.
Tinédzser lányok zaklatásával vádolják a 40 éves komikust
Chris D'Elia stand-up komikust és színészt többen vádolják szexuális zaklatással, ráadásul több állítólagos áldozat csak 16 éves volt az eset idején.
Újabb sötét titkok derültek ki Madeleine McCann feltételezett gyilkosáról
Bár még folynak a vizsgálatok, a rendőrök egyre biztosabban állítják, hogy Madeleine McCann halott. Szülei azonban nem nyugodtak bele ebbe, továbbra is hisznek abban, hogy a kislány még él, és egy napon viszontláthatják. Közben a kislány feltételezett gyilkosa, Christian B. ügyeiről egyre több dolog derül ki, például az, hogy néhány éve brutálisan megkínozta és megverte fiatalkorú barátnőjét, mert az valami olyat talált a gépén, amit nem lett volna szabad.
Szexuális zaklatási botrány robbant ki a Gyilkos elméknél
A Gyilkos elmék alkotói tizennégy éven keresztül védték egy munkatársukat, aki folyamatosan zaklatott másokat – legalábbis ezt állítja egy új bírósági dokumentum.
Tizenéves nevelt fiát, és saját kislányait is molesztálta a Komárom-Esztergom megyei férfi
Egy Komárom-Esztergom megyei férfi öt éven keresztül zaklatta szexuálisan tizenéves nevelt fiát és rendszeresen megerőszakolta saját lányait. Minden héten többször is zaklatta a gyerekeket, fenyegette és rettegésben tartotta őket.
Lebukott az a tanárnő, aki szexuálisan zaklatta nevelt fiát - Fotó
Azonnal letartóztattak a wisconsini tanárt, miután kiderült, szexuálisan zaklatta nevelt fiát, aki egykor diákja volt.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- gyerek
- tanárnő
- Címkefelhő »
Örökre eltiltották a szexuális zaklatással vádolt világbajnok dzsúdóst
Örökös eltiltást kapott a dél-koreaiak olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok cselgáncsozója, Vang Ki Csun, akit kiskorú sérelmére elkövetett szexuális zaklatással vádolnak.
Szexuális zaklatás miatt terápiára kötelezték az olimpiai bajnokot
Szexuális zaklatás miatt terápiára kötelezték Lim Hjo Dzsunt, a dél-koreaiak olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázóját.
Hónapokon keresztül zaklatott egy kisfiút a nagylaki pótnagypapa
9 évre ítélték azt az idős, nagylaki férfit, aki a bíróság szerint 2016 ősze és 2017 februárja között többször szexuálisan zaklatta volt élettársa 8 éves unokáját. A bíróságon a férfit pótnagypapaként említették. A kisfiúnál a bántalmazások miatt súlyos pszichés trauma jött létre.
Kiskorú szexuális zaklatásával vádolják világbajnok sportolót
A kétszeres dzsúdó-világbajnok és olimpiai ezüstérmes Vang Ki Csunt komoly vádakkal illették, és rendőri őrizetbe vették.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- sportoló
- Címkefelhő »
Gyereket zaklathatott szexuálisan a kétszeres világbajnok sportoló
Rendőri őrizetben várhatja az ügyészségi döntést a dél-koreaiak olimpiai ezüstérmes, kétszeres világbajnok cselgáncsozója, Vang Ki Csun, akit kiskorú sérelmére elkövetett szexuális zaklatással vádolnak.
Unokahúgát és a gyerekét is szexuálisan zaklatta párjával egy magyar óvónő
A magyar rendőrség Kiberbűnözés Elleni Főosztálya egy nemzetközi akcióban, többek között az Europollal együtt működve egy éve azonosították az óvónőt és élettársát. Az első gyanú szerint a pár a nő unokahúgát, egy kislányt szexuálisan zaklatott. A nyomozás során később kiderült, hogy a saját gyereküket is megerőszakolták. Ahogy az is kiderült, hogy a nő munka közben a rábízott gyerekeket is fotózta.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- krimi
- óvónő
- Címkefelhő »
A BKK vezérigazgatójának élettársa zaklathatta a cég munkatársait
A fővárosi Fidesz-KDNP tájékoztatást kér a BKK-nál történt zaklatásról - közölte a kormánypártok budapesti frakcióvezetője az MTI-vel. A Magyar Nemzet ugyanis azt írta, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyik projektvezetője ellen szexuális zaklatás miatt belső vizsgálat folyt a fővárosi cégnél, amelynek eredményeként megszüntették az illető jogviszonyát. Kiderült az is, hogy a cég vezérigazgatójának élettársát vádolták meg szexuális zaklatással.
Már a nyolcadik nő vádolta meg szexuális zaklatással Joe Bident
Joe Bident, a Demokrata Párt kvázi elnökjelöltjét ismét szexuális zaklatással vádolták meg. Az egyik volt asszisztense azt nyilatkozta, hogy ezelőtt 27 évvel Biden a falhoz szegezte és akarata ellenére fogdosta őt. A nő múlt héten feljelentést tett az ügyben. Biden kampánycsapatának a szóvivője viszont mindent tagad.
Svájcban egy tornászlányt zaklatott egy magyar edző a gyanú szerint
Több svájci lap is azt állítja egy magyar tornaedző szexuálisan zaklatta 15 éves tanítványát Wilben. A férfi ellen hamarosan vádat emelhetnek, de a Borsnak tagadta, hogy bűncseleményt követett volna el.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- krimi
- edző
- tornász
- Címkefelhő »
Egy fiatal nőt fogdosott Sopronban, és közben a nemi szervét mutogatta
Buszon mutogatta a nemi szervét, és fogdosott egy idegen nőt, áruházakból lopott, és iskolatársát is megpróbálta kirabolni egy soproni fiatal, mindezt összesen fél év alatt.
Harvey Weinstein megkezdte 23 éves börtönbüntetését
Harvey Weinstein egykori hollywoodi filmmogult szerdán átszállították egy New York-i állami börtönbe, ahol megkezdte 23 éves börtönbüntetését, amit szexuális erőszak és zaklatás miatt kapott.
Szexuális zaklatással vádolják a Barcelona fizioterapeutáját
Szexuális zaklatással vádolta meg a Barcelona fizioterapeutáját a klub egyik alkalmazottja.
Egy színész szerint Charlie Sheen megerőszakolt egy 13 éves fiút
Megjelent Corey Feldman dokumentumfilmje, amelyben az egykori gyereksztár az őt ért szexuális bántalmazásokról mesélt, de sorstársa, Corey Haim történetét is felelevenítette – szerinte az akkor 19 éves Charlie Sheen megerőszakolta a 13 éves gyereket 1986-ban.
A szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo visszalépett londoni fellépéseitől
Közös megegyezéssel visszalépett a londoni Királyi Operaházba meghirdetett nyári fellépéseitől a szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo - adta hírül a BBC hírportálja. A világhírű spanyol operaénekes a dalszínház Don Carlos előadásában lépett volna színpadra júliusban.
Szexuálisan zaklatott egy jemeni migráns egy nőt a budapesti orvosi rendelőjében
Egy 71 éves jemeni migráns molesztált egy nőt Budapesten – tudta meg az Origo. A nyomozás adatai szerint a férfi az orvos hivatásából adódó hatalmi helyzetével visszaélve a hozzá vizsgálatra érkező nőt szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette. A férfit a rendőrök tegnap elfogták.
A győri vonaton molesztált egy lányt, aztán mosolyogva sétált el a kamera előtt - fotó
A férfi két hete délelőtt a Győrből Budapest felé tartó vonaton leült egy fiatal lánnyal szemben, aztán molesztálta őt. Ahogy a rendőrök fogalmaznak, szeméremsértő módon viselkedett.
Rendszeresen zaklatott szexuálisan egy nyolc éves kisfiút egy nagylaki férfi
Rendszeresen megerőszakolt egy 8 éves kisfiút egy 68 éves férfi. A gyerek szülei többször kérték meg az idős férfit, hogy vigyázzon a gyerekre, ilyenkor zaklatta szexuálisan. A férfit a bíróság kilenc évre ítélte.
Plácido Domingo nyilvánosan kért bocsánatot azoktól a nőktől, akiket karrierje során szexuálisan zaklatott
Tavaly augusztusban robbant a botrány, miszerint a világ egyik leghíresebb tenorja, Plácido Domingo nők tucatjait zaklatta szexuálisan. A világsztár nyilvánosan is bocsánatot kért minden nőtől.
Kiskorúakat erőszakolhatott meg egy szlovák nőgyógyász
Kiskorú lányokat és fiúkat is megerőszakolhatott egy nőgyógyász Nyugat-Szlovákiában. Az egyik fiatalkorú lánynak gyereke is született a pöstyéni kórházban dolgozó orvostól - számolt be a Markíza kereskedelmi csatorna riportjára hivatkozva a Paraméter.sk felvidéki hírportál.
Szexuálisan zaklatta a gyakornokát egy győri szakács
Egy harminckilenc éves férfi a munkahelyén, egy étteremben ismerkedett meg egy tizenhét éves lánnyal két évvel ezelőtt. A lány elutasítása miatt rátámadt, bezárta a lakásba, majd szexre kényszerítette, amiről videót is készített. Később a felvétellel tovább zsarolta a lányt.
- címkék:
- Győr
- szexuális zaklatás
- szakács
- Címkefelhő »
Hatalommal való visszaéléssel vádolják Harvey Weinsteint
Hatalmával való visszaéléssel vádolta az ügyész pénteken Harvey Weinsteint, aki hollywoodi producerként zsákmányként vadászott a nőkre.
Éveken keresztül zaklatta szexuálisan nevelt lányát egy Szeged környéki férfi
A vádirat szerint a férfi éveken keresztül, napi rendszerességgel szexuálisan zaklatta élettársa kiskorú lányát. A kislányt és az élettársát is verte, és egy, a közelében élő másik kiskorú lányt is többször szexuálisan zaklatott és fenyegetett.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- krimi
- Címkefelhő »
Évtizedeken át erőszakolt meg nőket egy hírhedt szexuális ragadozó Angliában
Több, mint húsz évvel ezelőtti szexuális bűncselekmények miatt tartóztatták le az angol férfit. Az 55 éves Phillip Blackwell ellen négy nemi erőszak, egy nemi erőszak kísérlet, és több zaklatási ügy miatt emeltek vádat Birminghamben.
Hétéves kislányokat zaklatott az iskolában egy brit tanár
Egy brit tanárról derült ki, hogy két iskolában is fogdosta kisdiákjait.
Perel a Grammy-díjakat odaítélő akadémia kirúgott elnöke
Pert indított az amerikai lemezakadémia ellen volt elnöke, Deborah Dugan, mert szerinte jogtalaul rúgták ki. Azt állítja, azért távolították el, mert szexuális zaklatásokat és a Grammy-jelölések körüli szabálytalanságokat tárt fel.
Egy szolnoki férfi éveken keresztül molesztált kislányokat
Letartóztatásban marad az a hatvanhárom éves szolnoki férfi, aki fiatal lányokat molesztált, és pornográf képeket készített róluk.
Jessica Simpsont hatéves korában szexuálisan zaklatták
Jessica Simpson új önéletrajzi könyvében őszintén vallott sok mindenről, többek között arról is, hogy hatéves korában szexuális zaklatás áldozata lett.
Tönkretette lánya gyerekkorát egy elmebeteg, pedofil férfi
Egy 21 éves lány csak felnőtt fejjel vallotta be, hogy apja hétéves korától molesztálta, és megerőszakolta. Mindezt egy teljesen képtelen okból: a férfi attól rettegett, hogy halála napján senki nem lesz mellette, ezért azt gondolta, hogy még a börtönben is jobb lesz neki, mint egyedül meghalni. Amikor elítélték, a férfi szélesen mosolygott, az viszont, hogy lánya gyerekkorát tönkretette, látszólag egyáltalán nem érdekelte.
A kazánházban zaklatta szexuálisan a kisfiúkat a budapesti pályagondnok
Az alkoholfüggő pályagondnok egy önkormányzati sportpályán dolgozott. 2015-ben több alkalommal a pályát használó 12-14 év közötti fiúkkal a kazánházában „szexuális játékot játszott", közös önkielégítést kezdeményezett, és a gyerekek ágyékát fogdosta.
- címkék:
- szexuális zaklatás
- krimi
- Címkefelhő »
Vádat emeltek a szexuális zaklatással vádolt francia filmrendező, Christophe Ruggia ellen
Eljárás indított csütörtökön a párizsi ügyészség Christophe Ruggia francia filmrendező ellen, akit Adele Haenel színésznő azzal vádol, hogy 12 és 15 éves kora között rendszeresen zaklatta szexuálisan - közölte a vádhatóság.