szexuális erőszak

címke rss

Szilágyi Liliána-ügy: Feljelentették az apát, aki folyamatosan vizsgálta lánya nemi szervének a szőrzetét

Itthon2022.09.30, 13:29

Feljelentést tett a Fővárosi Törvényszék Szilágyi Liliána vallomása után, miután a nő részletesen beszámolt arról, hogy az édesapja testileg, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta. Ahogy fogalmazott, az apja volt, hogy addig tartotta a víz alatt, amíg el nem kezdett ernyedni, és, nyolcéves kora után szexuálisan zaklatta. Megrázó vallomásában a bíróságon arról is beszélt, hogy mindössze nyolcéves volt, amikor apja elkezdte vizsgálni a mellét, és, hogy nőtt-e szőr a szeméremdombján.

Nem tudta megerőszakolni a szigetszentmiklósi nőt, ezért kirabolta

Itthon2022.09.30, 11:58

A vádirat szerint a nő január végén, Szigetszentmiklós külső részén, egy bányató melletti utcában sétát hazafelé. A kihalt részen jött vele szembe a férfi. Amikor elhaladtak egymás mellett a férfi a nő után fordult, és követni kezdte. A férfi azonnal elhatározta, hogy a nő ha akarja, ha nem, le fog vele feküdni. Ha kell, erőszakkal.

"Ha nem ész nélkül csináltatod fel magad, talán most nem egyedül szülnél..."

She2022.09.25, 18:17

A lány belemarkolt az ágy szélébe, fogait összeszorította, és csak befelé ordított a fájdalomtól. Hatalmas hasa kőkemény volt, a dereka mintha valami prés alatt szilánkokra akart volna törni. Már két percenként jöttek a fájások. Minden újabb összehúzódásra megkeményedett a szíve is a méhével együtt.

Megerőszakolta és többször is brutálisan megverte fogva tartott élettársát egy monori férfi - videó

Nagyvilág2022.09.18, 12:35

Hónapokig fogva tartotta, megalázta, bántalmazta és megerőszakolta élettársát az a 36 éves férfi, akit egy fővárosi üzletben lopáson kaptak. Előállításakor kiderült, a monori rendőrök elfogatóparancsot adtak ki ellene és 8 napja már mindenhol keresték.

Az erkélyen szexelt egy turista Rodoszon, majd négyen megerőszakolták (18+)

Life.hu2022.09.08, 08:26

A 31 éves brit nő barátaival utazott a magyarok által is kedvelt görög szigetre, Rodoszra, ám az álomnyaralás rémálommá változott. A turista az egyik bárban megismerkedett egy férfival, aki felvitte őt a szobájába, szeretkeztek, majd megjelentek az illető barátai és ekkor elszabadult a pokol.

Épp menstruált a 19 éves lány, amikor arra ébredt, hogy megerőszakolja a világbajnok sztárfocista

Sport2022.09.07, 12:40

Dagad a szexuális ragadozó, a 2018-ban világbajnokságot nyerő Benjamin Mendy botránya. A francia balhátvéd 2018 októbere és 2021 között öt fiatal nőt zaklatott, többeket meg is erőszakolt. Most újabb súlyos váddal kell szembenéznie.

Ezer forinttal és egy szál cigarettával fizetett a pedofil férfi a 13 éves kisfiúnak a szexért

Itthon2022.09.06, 10:20

A lakásotthonban élő 13 éves fiú két éve ment el a férfi a hétvégi házában, ahol a férfi fizetett neki, hogy lefeküdjön vele. Ezer forintot, és egy szál cigarettát kapott.

Két férfit is azzal vádolt meg, hogy megerőszakolták - egyik sem volt igaz

Itthon2022.09.05, 12:43

Egy nő két férfit vádolt meg azzal hamisan, hogy megerőszakolták őt Pilismaróton. Az ügyészség hamis vád miatt emelt vádat a nő ellen.

Téboly: a saját kislányát erőszakolta meg egy pedofil borsodi férfi

Itthon2022.09.05, 10:15

A férfi abban a borsodi faluban lakik, ahol gyereke anyja is, de nem él együtt a családdal. Tavaly áprilisban az anya megkérte, hogy vigye el a kislányt a szomszéd településre, iskolába. A férfi biciklivel el is vitte a gyereket, de mivel a kislány beteg volt, így nem fogadták az iskolában. Ezután molesztálta a férfi a saját gyerekét a vád szerint.

Két éven keresztül rendszeresen erőszakolt meg két kisfiút

Itthon2022.08.26, 11:19

Az elsőfokú ítélet szerint a férfi a két fiút, akikre többször vigyázott rendszeresen megerőszakolta. Beléptette őket egy általa kitalált titkos szervezetbe, és az emiatt kialakult félelmükben arra vett rá őket 2018 nyara és 2020 februárja között, hogy vele szexuális cselekményeket végezzenek. Közben a kisfiúkról pornográf felvételeket készített.

Még a munkaidőmben is szexre kényszerített

Nagyvilág2022.08.23, 13:58

A 35 éves Christina McCamont fél éven keresztül rendszeresen megerőszakolta volt párja Skóciában, ami miatt depressziós lett, és majdnem elveszítette a munkáját is, de senkinek nem beszélt róla, mert szégyellte. Egy nap azonban vette a bátorságot, és feljelentést tett a rendőrségen, most pedig nyilvánosan beszámolt az őt ért megpróbáltatásokról, azt remélve, hogy sorstársai példát vesznek róla, és segítséget kérnek - írja a The Sun.

Meg akartak erőszakolni egy 55 éves nőt Pakson

Itthon2022.08.17, 16:07

Szexuális kényszerítés és rablás gyanújával tartóztattak le egy 20 éves, németkéri férfit, aki egy 55 éves nővel erőszakoskodott Pakson.

Elrabolt egy magyar anyát egy albán bűnöző Milánóban

Nagyvilág2022.08.15, 16:34

Elraboltak és megvertek egy horgosi négygyerekes anyukát Milánóban egy albán bűnszervezet tagjai. A nő még időben segítséget kért az interneten. Egy helyben élő, másik magyar nő mentette meg az életét. Neki köszönhetően az áldozat visszatérhetett a családjához a Vajdaságba - írja a Bors.

Megerőszakolta és teherbe ejtette alvó áldozatát egy szexragadozó

Nagyvilág2022.08.12, 06:33

A Hullban élő Kristofer Mitchell  több fiatal nőt is megerőszakolt, miközben azok aludtak. Egyik áldozata közben felébredt, és szó szerint sokkot kapott, amikor rájött, mi történik. Ráadásul néhány hónap múlva döbbenten szembesült vele, hogy terhes.

Két hónapja szabadon kószál egy veszélyes pedofil bűnöző, aki fiatal lányokat erőszakolt meg

Nagyvilág2022.08.10, 21:14

Háromszor ítéltek el egy férfit Angliában három különböző nemi erőszakért, majd amikor az egyik börtönből akarták egy másikba átszállítani, eltűnt. A rendőrök körözést adtak ki ellene, és már két hónapja keresik. Kérik, hogy ha valaki felismeri, azonnal jelentkezzen - írja a DailyStar.

Saját testvérét erőszakolta meg egy fiatal Székesfehérváron

Life.hu2022.08.09, 22:04

A Győri Fellebbviteli Főügyészség az édesanyját és testvérét évekig rettegésben tartó férfi büntetésének a helybenhagyását indítványozta.

Megalázta, verte, és rendszeresen megerőszakolta öccsét egy székesfehérvári férfi

Itthon2022.08.09, 13:10

A férfi gyakran kábítószerezett és ivott. Mivel munkája nem volt, rendszeresen fenyegette, és viselkedett agresszíven a saját anyjával, és öccsével, akiktől pénzt követelt. Ha nem kapott, elkezdte összetörni a székesfehérvári lakásukban a bútorokat, illetve azzal fenyegetőzött, hogy valakit le fog szúrni. Később az is került, hogy az öccsét rendszeresen verte, és megerőszakolta. 

Sátánista szeánszokon kínzott és erőszakolt gyerekeket egy skót pedofil banda

Nagyvilág2022.08.05, 19:46

10 év bujkálás után sikeresen elfogták azt a 11 fős bandát, amelynek tagjai válogatott szörnyűségeket követtek el Skóciában, beleértve a gyerekek zaklatását, szexuális erőszakot, állatkínzást, és sátánista jellegű szeánszokat.

Négyen öltek meg egy idős, miskolci asszonyt

Itthon2022.07.29, 14:03

Négy férfi betört egy 85 éves miskolci asszonyhoz, majd brutálisan megverték, az egyikük pedig meg is erőszakolta. Az asszony belehalt a sérüléseibe.

Napokon át verte és erőszakolta meg egy férfi, végül titokban üzent a szomszédoknak

Nagyvilág2022.07.28, 21:48

A rettegésben tartott nő az ablakon keresztül csempészte ki a papírfecniket, melyben leírta a szörnyű megpróbáltatásokat, amelyeket fogvatartója lakásán keresztül ment. Szerencséjére a szomszédok rátaláltak az üzeneteire, és értesítették a rendőröket. 

Veréssel és életveszélyes fenyegetéssel kényszerítette prostitúcióra barátnőjét egy kőbányai férfi

Itthon2022.07.27, 15:59

Fegyházba kerülhet az a 27 éves férfi, akit Franciaországban, körözés alapján fogtak el a rendőrök, miután 2021-ben terrorban tartotta barátnőjét, hogy prostituáltként dolgozzon, majd az összes pénzét elvette.

Kispesti kislányra támadt egy elítélt pedofil

Itthon2022.07.15, 11:07

Tizenhat év fegyházbüntetést kapott egy középkorú férfi folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és gyermekpornográfia miatt, mert visszaesőként megint rátámadt egy gyerekre. Az ítélet jogerős. 

Legalább fél tucat áldozata lehet az orvosnak, aki császármetszés közben erőszakolt meg egy nőt

Nagyvilág2022.07.14, 20:50

Rövid időn belül fél tucat szexuális bűncselekményt követhetett el az a brazil aneszteziológus, akit a napokban tartóztattak le, miután biztonsági kamera rögzítette, ahogyan császármetszés közben megerőszakolt egy terhes nőt.

Rejtett kamera buktatott le egy perverz orvost, amint megerőszakolt egy terhes nőt császármetszés közben

Nagyvilág2022.07.12, 21:00

Letartóztattak egy anesztológust, miután megerőszakolt egy műtőasztalon fekvő, császármetszésre váró terhes nőt egy Rio de Janeiro-i kórházban. A megdöbbentő esetre kollégái figyeltek fel, akik már az elején gyanakodtak, ezért rejtett kamerával követték nyomon Giovanni Quintella Bezerra aneszteziológus munkáját.

Fogva tartottak és kizsákmányoltak egy nőt Újbudán

Itthon2022.07.07, 16:54

Őrizetbe vettek egy férfit és egy nőt, mert a gyanú szerint megvertek, bezártak, és prostitúcióra kényszerítettek egy nehéz helyzetben lévő nőt és az összes pénzt elvették tőle, amit keresett.

Magához nyúlt egy férfi, miközben egy nőt zaklatott és fogdosott a Nyugatinál

Itthon2022.07.05, 14:14

Szexuális erőszak miatt, egyelőre nem jogerősen, 2 év börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki fogdosott egy nőt a Nyugati térnél és közben masztrubált.

Miután kiderült, hogy 13 éve gyilkolt, szexuálisan zaklatta testvérét az érdi férfi

Itthon2022.07.04, 10:19

Félmeztelenül támadt rá a kisgyereke mellett alvó féltestvérére egy férfi Érden. Meg akarta erőszakolni a nőt. Az udvarra rángatta, ahol molesztálni kezdte. A fiatal nő kiáltásait meghallotta az apósa, aki szomszédban lakik. Azonnal rohant, hogy megvédje. Nem tudhatta, hogy a támadónál kés van. Szúrt is. Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. 13 éve viszont igen. A vád szerint a mostani támadó akkor, egy társával kiraboltak, és halálra vertek egy idős férfit.

Itt a felvétel a terhes nőt megtámadó volt katonáról - videó

Itthon2022.06.24, 13:14

Elrendelte a bíróság annak a volt katonának a letartóztatását, aki hétfőn követett egy várandós nőt Miskolcon, majd rátámadt és megpróbálta megerőszakolni.

Éveken át, többször megerőszakolta a lányait egy győri férfi

Itthon2022.06.21, 15:32

Egy Győrben élő házaspár éveken keresztül elhanyagolta a négy lányát. A férfi rendszeresen verte, terrorizálta a gyerekeket, a két kisebbet pedig többször meg is erőszakolta.

A lépcsőházban próbálta megerőszakolni a fiatal lányt a férfi: a villamosról leszállva hazáig követte őt

Life.hu2022.06.19, 20:36

Szexuális erőszakkal vádolták meg a férfit, aki egy fővárosi villamoson nézte ki áldozatát, majd hazáig követte, ahol nekiesett.

Johnny Depp hosszú nyilatkozatot adott ki az ítéletet követően: "Az igazság soha nem vész el"

Life.hu2022.06.02, 08:25

Ahogy mi is megírtuk, magyar idő szerint tegnap este kilenc órakor ítélet született Johnny Depp és Amber Heard rágalmazási perében. Johnny Depp hosszú nyilatkozatban írt az elmúlt időszak nehézségeiről.

Amber Heard máris reagált a bíróság ítéletére

Life.hu2022.06.02, 08:06

Hathetes tárgyalás és kevesebb, mint három nap tanácskozás után szerdán megszületett az ítélet Johnny Depp és Amber Heard közötti rágalmazás ügyében. Heard a közösségi média felületein reagált a bíróság döntésére.

Vérfertőzés miatt letartóztattak egy nőt, miután a gyereke megdöbbentő dolgot árult el róla

Nagyvilág2022.06.02, 07:20

Vérfertőzéssel, szexuális erőszakkal, és gyerekbántalmazással gyanúsítanak egy 32 éves, észak-karolinai nőt és párját. Ahogy azt most, sok év bántalmazás után a gyerekük elmondta a szociális munkásnak, anyja és nevelőapja rendszeresen zaklatta szexuálisan.

Megszületett az ítélet Johnny Depp és Amber Heard ügyében

Life.hu2022.06.02, 08:01

Hathetes tárgyalás és kevesebb mint három nap tanácskozás után megszületett az ítélet Johnny Depp és Amber Heard közötti rágalmazási ügyében.

Testi-lelki pokolban élt négy kisgyerek egy dél-hevesi családban

Itthon2022.05.26, 10:08

Komoly lelki károsodás ért négy kisgyereket, akiket a szüleik minden szempontból rendkívül elhanyagoltak, az egyiküket pedig a mostohaapja még meg is erőszakolta. A Heves Megyei Főügyészség emelt vádat emelt a szüleik ellen. 

Többször megerőszakolta barátja kisfiát egy tatai férfi

Itthon2022.05.25, 15:25

Egy tatai férfi kihasználta, hogy többször vigyázott a barátja 9 éves fiára. A gyerek bizalmába férkőzött, aztán többször megerőszakolta. Azzal fenyegette, hogy ha bárkinek elmondja a történteket, akkor megeteti a kutyájával.

Felfoghatatlan: a borsodi pár beteges szexuális életének része volt a saját gyerekük

Itthon2022.05.20, 21:21

A gyerekek szexuális zaklatása, legyen szó bármilyen molesztálásról, óriási lelki sebeket okoz minden gyerek életében. Még kegyetlenebb a zaklatás, ha a gyerek saját anyja tud az egészről, de semmit sem tesz, hogy azt megakadályozza. Tegnap és ma pedig egy olyan eset került napvilágra, ahol a gyanú szerint az anyák nemcsak tudtak a megbocsáthatatlan bűnről, hanem részt is vettek benne. 

Senki nem gondolta, hogy itt találnak majd rá a 13 éve eltűnt kamaszlány holttestére

Nagyvilág2022.05.18, 21:58

Brittanee Drexel 2009-ben, 17 évesen tűnt el egy tavaszi kirándulás alatt. Múlt hét szerdán találták meg a lány holttestének maradványait a dél-karolinai, Georgetown megyei Myrtle tengerparton. Megdöbbentő módon onnan nem messze, ahol 13 éve utoljára látták. A rendőrök úgy vélik, egy szexuális ragadozó rabolta el, ezután megerőszakolta, és kivégezte - írja a DailyStar.

Szexuális erőszakot követett el a lányán élettársával az anya

Life.hu2022.05.17, 12:53

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nemi élet szabadságát sértő bűncselekmények és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt nyomoz egy középkorú férfi és élettársa ellen, akik a gyanú szerint a nő közösen nevelt kislánya sérelmére követték el a bűncselekményeket - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-t.

Megerőszakolta a gyerekeit a rendőrgyilkos a cellatársa szerint

Itthon2022.05.13, 14:45

Ismét gyilkosság miatt állt bíróság elé a hírhedt rendőrgyilkos, Németh István. Korábban Soós Lajos bandájának tagjaként csak azért nem végezték ki a rendőrgyilkosságért, mert még nem volt 20 éves. A mostani ügyben a hajléktalan társát gyújtotta fel, aki belehalt a sérüléseibe. Cellatársa szerint a férfi bevallotta neki, hogy fajtalankodott a saját gyerekeivel – írja a Bors.

A Fidesz és a KDNP női országgyűlési képviselői elítélték a jobbikos erőszakolási botrányt

Itthon2022.05.13, 12:35

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Jobbik vezetése Jakab Péterrel az élen a kezdetektől tudott az esetről, azonban az áldozat védelme helyett csak azzal foglalkozik, miként mentse meg az elkövetőt a következményektől - közölték a Fidesz és a KDNP női országgyűlési képviselői. 

Kiderült a francia baloldal bukott képviselőjelöltje visszalépésének valódi oka: szexuális erőszakkal vádolják

Nagyvilág2022.05.13, 11:41

A politikusi babérokra törő fiatalembernek előzőleg is voltak botrányos ügyei, parlamenti képviselői jelöltségét végül visszavonta, miután még a koalíción belül is úgy vélték, hogy nem kéne az országházba juttatni egy olyan embert, akit rasszizmusért ítélt el a bíróság. A szélsőbalos aktivistát ezúttal szexuális erőszakkal vádolták meg, pártja belső vizsgálatot rendelt el az ügyben - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Két év börtönre ítélték a 16 éves lányt erőszakoló darts-világbajnokot

Sport2022.05.13, 07:38

A korábbi darts világbajnok, Ted Hankeyt bűnösnek vallotta magát egy fiatalkorú lány szexuális zaklatásában, emiatt pedig két év börtönbüntetésre ítélték.

A Jobbik ma már nem létezik, csak egy leépült, züllött baráti kör

Itthon2022.05.12, 11:27

Jakab Péter egy többszörösen bukott, leszerepelt politikus, aki gyakorlatilag önálló mémmé vált, rajta röhög az egész internet - így értékelte a Jobbikban kialakult helyzetet az elnökválasztás után Deák Dániel. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a Jobbik valójában már nem egy létező párt, hanem egy teljesen leépült baráti kör. A Jobbiknak egyébként mára 3 százalékra zuhant a támogatottsága, önállóan semmi esélyük nem lenne bejutni se az Országgyűlésbe, se az Európai Parlamentbe. 

Meg fogjuk b...ni a szádat, ha pofázni mersz! - több jobbikos is megfenyegethette az áldozatot

Itthon2022.05.12, 10:55

Szilágyi György, volt Jobbik alelnök élettársát többször is megfenyegették, sőt fizikai erőszakot is ígértek neki, ha a tervezett megerőszakolásáról bárkinek bármit elmondana. Mint ismert, a múlt héten derült ki, hogy a Jobbik vezetői, köztük Jakab Péter hónapokig elhallgatták, hogy a párt egyik tavaly decemberi rendezvényén meg akarták erőszakolni a 24 éves nőt. Amennyiben mindez bebizonyosodik már nemcsak nemi erőszak, hanem zsarolás, fenyegetés miatt is bíróság előtt kell felelniük a Jobbik politikusainak. 

Rendszeresen megerőszakolta felesége unokáját egy férfi

Itthon2022.05.10, 13:29

Egy Fejér megyei férfi beférkőzött felesége unokájának bizalmába, és három éven át rendszeresen megerőszakolta. Akkor bukott le, amikor a kislány minden elmondott az iskolapszichológusnak.

Ilyen szánalmas helyzetben pártelnök még nem volt tisztújítás előtt, mint most Jakab Péter

Itthon2022.05.07, 14:26

Minden korábbinál nagyobb botrányok előzték meg a Jobbik szombati tisztújítását. Pár nappal ezelőtt robbant ki az a szexuális erőszakolási botrány, amelynek lényege, hogy a párt egyik vezető politikusa egy jobbikos disznótoron meg akarta erőszakolni Szilágyi György élettársát, akit végül Gyüre Csaba országgyűlési képviselő mentett ki, miután betört a szobába, ahol gyakorlatilag fogva tartotta a fiatal nőt a szabolcsi jobbikos. Az eset egyébként még tavaly decemberben történt, azóta hallgatott mindenki az erőszakról, pedig Szilágyi György személyesen is elmondta a történteket Jakabnak. A Jobbik elnöke a mai tisztújításon annak ellenéére ...

"Szárazon k.rlak s.ggbe" és más gyalázatos Jobbik-szexbotrányok

Itthon2022.05.06, 16:31

Újra jobbikos szexuális visszaéléssel kapcsolatos botránytól hangos a sajtó és a közösségi média: mint kiderült, egy vidéki jobbikos rendezvényen nemi erőszakot kíséreltek meg az egyik alelnök élettársa ellen. Jakab Péter és a pártvezetés hetek óta igyekszik elhallgatni az ügyet, de az áldozat feljelentést tett. Nem ez az első alkalom, hogy szexuális jellegű botrányra derül fény a Jobbiknál.

19 év fegyházra ítélték a pedofil apát, aki rendszeresen megerőszakolta a hétéves lányát

Itthon2022.04.25, 15:45

Elsőfokon 19 fegyházra ítélték azt a férfit, aki hónapokon keresztül rendzseresen megerőszakolta hétéves lányát, másik két gyerekük szeme láttára, akiket megfenyegetett, hogy senkinek ne merjenek beszéljni a történtekről. A férfi, aki nemrég szabadult, élettársát is rendszeresen verte. 

Nyugdíjas pedofil támadt rá egy kislányra Tiszaföldváron

Itthon2022.04.22, 16:17

Vádat emeltek egy hetvenéves férfi ellen, aki egy 11 éves gyereket szexuálisan molesztált Tiszaföldváron.

Megerőszakolta, és kétszer is teherbe ejtette 14 éves unokahúgát a soproni pedofil

Itthon2022.04.21, 10:59

Az erőszakos, többszörös visszaeső férfi öccse volt feleségével költözött össze Sopronban. Élettársa egyik gyerekét, egy 14 éves kislányt 2018-ban és 2019-ben is többször bezárta, lefogta és megerőszakolta. A kislány kétszer is teherbe esett, ami után mindkét alkalommal abortuszra ment.

Elítélte a bíróság azt a migránst, aki fényes nappal akart megerőszakolni egy nőt Budapesten

Itthon2022.04.12, 17:44

Egy jemeni migráns az egyik budapesti buszon támadt rá egy nőre. Lerángatta a buszról, majd megpróbálta megerőszakolni. A bíróság most jogerősen elítélte.

Megerőszakoltak egy nőt a ligetben: mackónadrágos férfit köröz a rendőrség (18+)

Life.hu2022.04.12, 10:05

A rendőrség a lakosság segítségét kéri, ugyanis nem sikerült beazonosítaniuk és kézre keríteniük az erőszaktevőt. A harmincas éveiben járó férfi a ligetben található teniszpálya közelében támadt rá a nőre, majd megerőszakolta.

Egy férfi az utcán megpróbált megerőszakolni egy nőt fényes nappal, Budapest belvárosában

Itthon2022.04.11, 10:44

Egy 28 éves férfi az egyik budapesti villamoson kifigyelt egy nőt, majd hazáig követte. Még mielőtt a nő belépett volna a kapun, a férfi rátámadt az utcán, a falhoz szorította és fogdosni kezdte.

Hetente többször erőszakolta meg felesége 12 éves kislányát a pedofil férfi

Itthon2022.03.22, 16:27

A nyomozás adatai szerint a férfi feleségével, annak testvérével, három közös gyerekükkel, és felesége előző kapcsolatából született 12 kislánnyal élt együtt egy házban. A férfi 2020 elejétől hetente többször is megerőszakolta a kislányt. Előfordult, hogy a gyerekre álmában támadt rá.

Megerőszakolt egy Ukrajnából menekült tinédzser lányt egy lengyel férfi

Nagyvilág2022.03.12, 12:11

A fiatal lány az interneten keresztül került kapcsolatba a férfivel, aki menedéket ígért neki, ám mikor a lány a lakásába ment, a férfi rátámadt.

Többször is megverte és megerőszakolta mostohalányát egy székesfehérvári pedofil

Itthon2022.02.28, 18:20

Egy férfi 2020-tól többször is molesztálta, megerőszakolta, és megverte élettársa lányát, amikor a nő nem volt otthon. A férfi ellen most vádat emeltek.

Kisgyerekektől szerzett meztelen képeket egy férfi

Itthon2022.02.23, 16:52

Egy Pest megyei férfi állprofillal regisztrált az egyik közösségi oldalon, majd gyerekekre vadászott. Sikerült a bizalmába férkőznie egy kislánynak és egy kisfiúnak is, akiktől meztelen képeket és videókat szerzett meg.

Tizenegy év fegyházra ítélték a nevelt lányával erőszakoskodó somogyi férfit

Life.hu2022.02.22, 21:13

Jogerősen tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte a Pécsi Ítélőtábla kedden azt a somogyi férfit, aki szexuális cselekmények végzésére kényszerítette nevelt lányát - tájékoztatta a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az MTI-t.

Nevelt lányát és annak gyerekét is megerőszakolta egy Győr-Moson-Sopron megyei pedofil férfi

Itthon2022.02.21, 10:43

Egy Győr-Moson-Sopron megyei férfi többször megverte és megerőszakolta a 17 éves nevelt lányát, aki akkor is terhes volt. A lánynak van egy 3 éves kislánya, a férfi őt is megerőszakolta.

Kamasz pedofilt fogtak Pécsett

Itthon2022.02.18, 17:03

A pécsi rendőrök gyerekpornó, szexuális, erőszak, és csalások elkövetésével is gyanúsítanak egy 16 éves, zamárdi fiatalt. A bíróság elrendelte a kamasz letartóztatását.

Több gyereket is megerőszakolt egy fociedző Baranyában, 6 évre börtönbe kerülhet

Itthon2022.02.18, 13:53

Egy Baranya megyei fociedző óvodásokat és általános iskolásokat edzett, valamint táborokat és egyéb összejöveteleket is szervezett. Ezeken az alkalmakon több kisfiút is megerőszakolt.

Szexuális erőszakkal vádolják a magyar edzőt: otthonában abúzálta a gyerekeket

Life.hu2022.02.18, 10:42

Szexuális erőszakkal vádolnak egy 35 éves pécsi futballedzőt. A férfi 2017. augusztusától egy dél-baranyai település sportegyesületénél dolgozott. Később kiderült, 2018. és 2019. években három gyermekkorú sértett sérelmére több alkalommal is szexuális cselekményt végzett. Most a Pécsi Ítélőtábla másodfokú tanácsa előtt folytatódott az eljárás az ügyében. 

Megerőszakolta szellemi fogyatékos kislányát egy nő

Itthon2022.02.17, 13:56

Egy Komárom-Esztergom megyei nő megismerkedett egy családos férfival, majd a kérésére megerőszakolta az 5 éves kislányát, amiről felvételeket is készített. Ezeket elküldte a férfinak, majd később egy másiknak. A bíróság elítélte a nőt és a két férfit is.

Álmában akart megerőszakolni egy kamaszlányt egy férfi Nógrád megyében

Itthon2022.02.16, 16:05

Egy Nógrád megyei férfi nem sokkal azután, hogy szabadult a börtönből, megpróbált megerőszakolni egy 17 éves, alvó lányt.

Szexuális erőszakkal vádolnak egy magyar sportolót - videó

Itthon2022.02.16, 14:05

Vádat emelt egy 28 éves egykori sportoló ellen szexuális erőszak miatt a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán.

Három pedofil erőszakolt meg egy kislányt Szolnokon

Itthon2022.02.16, 11:22

Letartóztatás alatt áll és ott is marad az a két szolnoki férfit, akik segítettek a harmadik társuknak megerőszakolni egy kislányt.

16 év, semmivel sem kevesebb – ennyi járt a megrögzött budapesti pedofilnak

Itthon2022.02.14, 10:20

16 évnél korábban soha, semmilyen körülmények között nem hagyhatja el a fegyházat az a férfi, akit legutóbb azért ítéltek el, mert szexuálisan zaklatott egy 11 éves kislányt. Nem ez volt az első ilyen merénylete a megrögzött pedofilnak, ezért a súlyos ítélet, amely kizárja a feltételes szabadulás lehetőségét.

Rendszeresen megerőszakolta a lányát egy Fejér megyei férfi

Itthon2022.02.07, 19:36

Egy Fejér megyei férfi hónapokon keresztül rendszeresen megerőszakolta a 7 éves lányát, amit a két fiának végig kellett néznie. A bíróság elítélte a férfit.

Éveken keresztül szexuálisan bántalmazott két kiskorú gyermeket a veszprémi férfi: felvételeket is készített

Life.hu2022.02.07, 18:53

Szexuális erőszak és gyermekpornográfia gyanúja miatt letartóztattak egy 46 éves veszprémi férfit, aki gyerekekkel végzett szexuális cselekményeket, ezekről felvételeket készített és egyéb gyermekpornográf felvételeket is tárolt - tájékoztatta a Veszprém megyei főügyész hétfőn az MTI-t.

Döbbenet! Chris Brownt ismét szexuális erőszakkal vádolják

Life.hu2022.01.31, 19:13

Chris Brown ellen egy ismeretlen, modellként tevékenykedő nő húszmillió dolláros pert indított. A vád szerint az énekes bedrogozta a nőt egy P Diddy tulajdonában lévő jachton. 

7 éves korától zaklatta kislányát az apa, 288 alkalommal erőszakolhatta meg, és gyerekük is született (18+)

Life.hu2022.01.29, 19:31

Döbbenetes hír látott napvilágot, mely szerint a 75 éves olasz férfi, Antonio D. szexuálisan bántalmazta lányát, sőt, közös gyerekük is született. 

Pedofil óvónőt ítélt el a bíróság: a budapesti pedagógus és párja csecsemőket és óvodásokat bántalmazott

Life.hu2022.01.27, 10:56

A kegyetlen nő szexuálisan zaklatta nemcsak a saját gyerekét, de egy rokona kislányát is, miközben fotózta is őket. 

Két héten át tartotta fogva, megverte és megerőszakolta volt párját egy miskolci férfi - videó

Itthon2022.01.22, 18:01

Bezárta és megerőszakolta volt párját a miskolci férfi, az áldozatnak két hét után sikerült megszöknie.

Horrorfilmbe illő szexjelenetekre kényszerített több kiskorú lányt egy Halloween-mániás pedofil

Nagyvilág2022.01.14, 20:21

A 31 éves, angol Billy Bradshaw vámpírnak öltözött a saját esküvőjén, és életreszóló traumát okozott több fiatal lánynak azzal, hogy horrorba illő szexjelenetekre vette rá őket. A férfi hátborzongató tettéért 12 év börtönt kapott.

Így történt a brutális szexuális erőszak Óbudán: helyszíni fotók (18+)

Life.hu2022.01.14, 15:12

Egy 25 éves férfi tavaly áprilisban a HÉV Aquincum megállóhelyének a közelébe csalt és életveszélyes fenyegetéssel szexuális cselekményre kényszerített egy nőt.

Súlyos döntést hozott II. Erzsébet: kitagadta fiát

Life.hu2022.01.14, 08:09

Egyértelmű döntést hozott II. Erzsébet a szexuális erőszakkal vádolt fiának ügyében: minden címétől megfosztotta, nem vehet részt a családi, közéleti eseményeken és magánemberként kell védekeznie a bíróságon.

Azt mondta, beleegyezett az iskoláslány az erőszakba

Nagyvilág2022.01.14, 12:51

Az egykori ingatlanügynököt, Thomas Hofert 6 és fél év börtönbüntetésre ítélték, miután bebizonyosodott róla, hogy több fiatal lányt is megerőszakolt 2016-ban. Miután kiszabadult, interjút adott egy tévéműsorban, melyben azt állította, hogy áldozatai hazudtak, és a szex közös megegyezés alapján történt.

Per indul szexuális erőszak miatt II. Erzsébet fia ellen

Nagyvilág2022.01.12, 19:40

Polgári peres eljárás vár az Egyesült Államokban András yorki hercegre, a brit uralkodó fiára, aki ellen egy amerikai nő nyújtott be keresetet szexuális támadás vádjával. András herceg jogi képviselői megpróbálták elérni, hogy az illetékes New York-i bíróság utasítsa el a keresetet, de az eljáró bíró szerdai végzésében elvetette ezt a kezdeményezést, és szabad utat adott a bírósági eljárásnak.

Újra börtönben a Skócia legrosszabb tinédzsereként híressé vált pedofil

Nagyvilág2022.01.12, 14:30

A most 31 éves David Inkstert korábban Skócia legrosszabb hírű tinédzserének titulálták, és a megyéjéből is kitiltották 19 évesen. Korábban egy kislány megerőszakolása miatt ítélték el, ám most újra börtönbe került 12 hónapra, mert egy konyhakéssel fenyegetett meg egy eladót.

Videón, ahogyan két pedofil elrabol egy kisgyermeket

Nagyvilág2022.01.06, 21:01

Sokkoló felvételek kerültek nyilvánosságra arról az esetről, amint két férfi elrabol egy ötéves kislányt az utcán. A két tettes ezután megerőszakolta, majd meggyilkolta a gyereket, testét pedig egy utazótáskába rejtették. Ami az egészben a legdurvább, hogy noha a kislány megpróbált ellenállni férfiaknak, senki sem értesítette a rendőröket a rúgkapáló, segítségért kiabáló gyerekrő, annak ellenére, hogy az esetnek többen is szemtanúi voltak.

Elhagyta felesége a szexuális zaklatással vádolt Chris Noth-t - A színész egyedül töltötte az ünnepeket

Life.hu2021.12.29, 09:14

A Szex és New York sztárja, Chris Noth egyedül töltötte az ünnepeket, miután négy nő is megvádolta szexuális zaklatással, illetve erőszakkal. A színész még viseli a jegygyűrűjét, felesége, Tara Wilson nem, és tőle több ezer kilométerre, a kaliforniai Sherman Oaksban próbálja feldolgozni, hogy a férje szexuális ragadozó.

Társkeresőn ismerkedett meg a kiskorú lánnyal a gyáli férfi, akit megerőszakolt egy erdőben

Itthon2021.12.29, 08:33

A Pest megyei nyomozók befejezték annak a 24 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint internetes társkeresőn ismerkedett fiatal lányokkal, egy kiskorú áldozatát meg is erőszakolta.

Két fiút erőszakolt meg egy pedofil férfi

Itthon2021.12.16, 15:06

Egy Veszprém megyében élő férfi két 11 éves fiút megerőszakolt, valamint arra kényszerítette őket, hogy egymással is szexeljenek. Addig fogva tartotta őket a házában, amíg ezt nem tették meg a vád szerint.

Megerőszakolta barátja unokáját egy férfi

Itthon2021.12.15, 16:20

Egy 51 éves férfi rendszeresen meglátogatta a barátját és annak családját Veszprém megyében. Bizalmi kapcsolatot alakított ki a gyerekekkel, rendszeresen vitt nekik ajándékokat és édességeket. A szülők is megbíztak benne, ezért többször is megengedték neki, hogy elvigye a gyerekeket. A férfi ezen alkalmakkor többször is megerőszakolta a barátja 5 éves unokáját.

Rendszeresen megerőszakolta mostohalányát egy Somogy megyei férfi

Itthon2021.12.13, 20:31

11 év fegyházra ítélték elsőfokon azt a férfit, aki kiskorú nevelt lányát másfél éven keresztül többször is megfenyegette, illetve megerőszakolta. A férfi ugyan fellebbezett az ítélet ellen, az ügyészség azonban annak helybenhagyását javasolja.

Egy lányt és egy nőt is megpróbált megerőszakolni egy férfi a Bakonyban

Itthon2021.12.07, 10:14

Kétrendbeli szexuális erőszakkal vádolja a Veszprémi Járási Ügyészség azt a 44 éves férfit, aki rövid idő leforgása alatt két nőt is megtámadott a Bakonyban.

Gyerekek megerőszakolását rendelik meg francia pedofilok, és élőben nézik az interneten

Nagyvilág2021.12.07, 10:25

A francia rendőrség háromszáz, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény megrendelésével gyanúsított francia pedofil ellen folytat nyomozást. A háromszáz férfit azzal gyanúsítják, hogy a világhálón rendeltek meg gyerekek ellen, többnyire a Távol-Keleten elkövetett nemi erőszakot, az egészet pedig élőben, franciaországi otthonukból nézték az interneten - írja a France Info.

Rengetegszer megerőszakolta a kétéves üllői kislányt az édesanya gyerekkori barátja

Itthon2021.12.07, 08:10

Hiába voltak gyerekkoruk óta barátok, kár volt az üllői édesanyának megbíznia abban a férfiban, aki többször megerőszakolta a mindössze kétéves kislányt - írja a Bors.

Szellemi fogyatékos, ötéves kislányával fajtalankodott egy nő szexpartnere kérésére

Itthon2021.12.06, 12:46

A Győri Fellebbviteli Főügyészség másodfokú ügyészségként egy óvodás kislányról súlyosan szeméremsértő felvételeket birtokló férfiak büntetésének súlyosítását indítványozta.

Letartóztatásban a török migráns, aki Szegeden szexuálisan zaklatott egy nőt

Itthon2021.11.29, 13:03

A megalapozott gyanú szerint a Budapesten élő török férfi szórakozni ment egy szegedi ismerőséhez néhány napja. Éjszaka az egyik belvárosi szórakozóhelyen ismerkedett meg egy nővel, együtt is mentek el. A férfi az ismerőse lakásának lépcsőházában kezdett erőszakoskodni a nővel.

Felfoghatatlan! Több százan erőszakolták meg a 16 éves hajléktalan lányt

Life.hu2021.11.21, 07:21

Sorozatos zaklatások és szexuális bántalmazások áldozata volt éveken keresztül egy 16 éves hajléktalan lány, akinek eddig nem hitt a rendőrség.

Értelmi fogyatékos kislányt erőszakolt meg két pedofil férfi

Itthon2021.11.18, 16:25

Egy férfi a mostoha testvére 11 éves, enyhén értelmi fogyatékos kislányát erőszakolta meg egy társával együtt Győr közelében.

Terhes lett a Fejér megyei kislány, miután mostohaapja rendszeresen megerőszakolta

Itthon2021.11.17, 16:09

Egy Fejér megyei férfi kihasználta, hogy a nevelt lánya fél tőle a sok verés miatt és arra kényszerítette, hogy szexeljen vele. A férfi éveken keresztül, rendszeresen megerőszakolta a lányt, akinek gyereke is született tőle.

Saját rokona erőszakolta meg a 6 éves kislányt, miután a közeli erdőbe csalta

Nagyvilág2021.11.15, 08:15

Szülei a kislány keresésére indultak, a helybéliektől tudták meg, hogy egy férfi a közeli erdőbe vitte.

Megerőszakolta nevelt lányát egy tési férfi

Itthon2021.11.11, 15:48

Egy tési férfi megerőszakolta 12 éves nevelt lányát, emellett verte az élettársát és annak kisebbik gyerekét is.

Megerőszakolta gyereke osztálytársát egy somogyi pedofil

Itthon2021.11.11, 13:19

Egy somogyi férfi többször is megerőszakolta a gyereke 10 éves osztálytársát, amikor az náluk volt vendégségben.

Megerőszakolta, zsarolta és fogva tartotta ismerősét két homoszexuális férfi

Itthon2021.11.08, 15:19

Egy meleg pár egy szórakozóhelyen ismerkedett meg egy férfival, akivel később le is feküdtek hármasban. Az aktus után nem engedték el a férfit. Megerőszakolták és felvételeket készítettek róla amivel azután zsarolták.

Előző
Következő