szexuális erőszak

címke rss

Szexuálisan zaklatta a szomszéd kislányát egy miskolci férfi

Itthon2023.06.15, 11:07

Egy miskolci férfi a szomszédjában élő nő és annak kislányának bizalmába férkőzött, majd az anya többször elengedte fagyizni a lányát a férfival. A férfi a kocsi hátsó ülésén levetkőztette a kislányt és fogdosta a nemi szervét, a péniszét is hozzáérintette.

Újabb fejlemények a Rammstein szexuális erőszakkal vádolt énekesének ügyében

Tévé2023.06.05, 20:15

Mint arról korábban beszámoltunk, súlyos dologgal vádolják a népszerű német együttes énekesét, Till Lindemannt. Egy német lap állításai szerint a rockzenekar stábja kinézet alapján válogat nőket a közönség soraiból, akiket leitatnak, majd a frontember szexuálisan visszaél a nők helyzetével. A botrány kirobbanása óta a Rammstein is reagált a vádakra, de hiába mentegetőznek, súlyos következményekkel számolhatnak.

Megerőszakolta diákját egy év tanárának kinevezett nő

Nagyvilág2023.05.23, 08:11

Nemi erőszak miatt tartóztattak le egy 38 éves matematikatanárnőt, Tracy Vanderhulstot, miután szexuális viszonya volt egy kiskorú fiúval. A sors furcsa fintora, hogy a nő korábban elnyerte az "Év Tanára" kitüntetést.

Már szexuális erőszakkal is gyanúsítják a Jobbik képviselőjelöltjét

Itthon2023.05.18, 17:10

Már szexuális erőszak bűntettével is meggyanúsította a Jobbik volt gyulai képviselőjelöltjét a rendőrség – tudta meg a Magyar Nemzet.  Az egykori politikust két éve tartóztatták le azután, hogy gyermekekről készült felvételeket találtak nála.

A fiatal nő arra ébredt, hogy barátnője 72 éves apja be akar jutni a lábai közé

Nagyvilág2023.05.06, 07:57

Egy fiatal nő nyíltan beszélt arról, hogy hogyan dolgozta fel azt, hogy a barátnője apja egy buliban megerőszakolta. Egy éjszaka arra ébredt, hogy a férfi a lábai között fogdossa. A nő a történetének a vállalásával segíteni szeretne azokon, akiknek hasonló szörnyűséget kellett átélniük – írja a DailyStar.

Tíz évig bujkált a rendőrök elől egy férfi, aki Budán megerőszakolt egy fiatal lányt

Itthon2023.04.19, 16:17

A most 36 éves férfi 10 évvel ezelőtt erőszakolt meg egy hazafelé tartó lányt Budán. A rendőrök közel tíz évig hiába próbálták azonosítani, végül idén február elején fogták el.

Így védhetjük meg a gyermekeinket a neten támadó pedofiloktól

Itthon2023.04.13, 14:40

Egyre inkább megszaporodott napjainkban az online zaklatás, más néven kibererőszak áldozatainak száma. Leginkább a nők és a gyerekek vannak kitéve ennek a veszélynek. Az utóbbiak esetén egyre fiatalabb az a korosztály, amely érintett az ügyben. Dr. Makai Gábor szakpszichológust kérdeztük arról, mi ennek az oka, hogyan lehet védekezni ellene, illetve mit tehet egy szülő, tanár, vagy a gyerekhez közelálló felnőtt, hogy megvédje a kicsiket a rájuk leselkedő veszélyektől, és arról is beszélt, hogyan lehet feldolgozni, ha valaki áldozattá válik.

Hét gyereket erőszakolt meg 13 férfi és 8 nő

Nagyvilág2023.04.11, 14:22

Brutális kegyetlenséggel bántalmaztak, és erőszakoltak meg gyerekeket Angliában. A pedofil bandának összesen 21 tagja volt, akik 7 gyereket kényszerítettek szexre másokkal és egymással is közel egy évtizeden át. A bíróság eddig 13 pedofilt ítélt el összesen 145 évnyi börtönbüntetésre. A bandában voltak nők is.

Gyermekpornográfiával és a saját lánya elleni szexuális erőszakkal gyanúsítanak egy borsodi férfit

Itthon2023.04.04, 08:42

Gyermekpornográfiával és a saját lánya ellen elkövetett szexuális erőszakkal gyanúsít a rendőrség egy 37 éves borsodi férfit - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

10 éves nevelt lányát erőszakolta meg a Fejér vármegyei pedofil

Itthon2023.03.31, 09:57

Egy Fejér vármegyei férfi megerőszakolta a felesége 10 éves kislányát, majd arra kényszerítette, hogy ne mondja el senkinek. A bíróság másodfokon súlyosbította a büntetését.