szexuális bûncselekmény

címke rss
Megerõszakolt két kamaszfiút egy pedofil újpesti karateedzõ

Megerõszakolt két kamaszfiút egy pedofil újpesti karateedzõ

A karateedzõként, és masszõrként dolgozó férfi munkája során két fiatal fiút is szexre kényszerített. Éveken keresztül zaklatta õket. Arra is rábeszélte õket, hogy másokkal is lefeküdjenek, és hogy rendszeresen igyanak alkoholt. Többször vele. 

Így tette tönkre Kevin Spacey-t a hazug MeToo-hisztéria

Film2023.07.30, 20:28

Lassan öt éve, hogy Kevin Spacey ellen viharos tempóban kezdtek gyûlni a szexuális bûncselekményekkel kapcsolatos legkülönbözõbb vádak, amelyek aztán lavinaszerûen temették maguk alá a kétszeres Oscar-díjas (Közönséges bûnözõk, Amerikai szépség) amerikai színész (és mellette: producer, két alkalommal filmrendezõ) karrierjét. Ennek a közel öt évnek az eddigi tanulságai alapján kimondható: korosztályának egyik legnagyobb színésze valójában a metoo-hisztéria áldozata, mivel a most 64 éves Kevin Spacey-t az amerikai és a brit bíróság is felmentette, de az eltelt idõben jóformán nem tudott dolgozni, sõt, több filmbõl és sorozatból is kippenderítették. ...

Bulizó kamasz lányt próbált megerõszakolni egy biztonsági õr

Itthon2023.05.08, 16:25

Elsõfokon 2 év 8 hónap börtönre ítélte az esztergomi bíróság azt a férfit, aki egy dorogi szórakozóhelyen megismert két fiatal lányt, akiket a lakásába csábított, az egyiküket pedig az éjszaka közepén molesztálni kezdte, és arra akarta rávenni, hogy feküdjön le vele. A lány végül a barátnõje segítségével megszökött.

18 nõi börtönõrt kirúgtak Angliában, mert többen lefeküdtek a rabokkal

Nagyvilág2023.03.14, 12:05

Szexuális bûncselekményekre derült fény Nagy-Britannia egyik legnagyobb börtönében. A bûncselekmények miatt 18 nõi õrt bocsátottak el a börtönbõl - írja a Fox News.

Visszavitték a börtönbe a gyermekek elleni szexuális bûncselekményekért elítélt világsztárt

Life.hu2023.03.14, 07:52

Visszavitték a börtönbe hétfõn Gary Glittert a szabadlábra helyezéséhez szabott feltételek megsértése miatt.

A spanyoloknál a baloldal nyomására több száz szexuális bûnelkövetõnek csökkentenék a börtönbüntetését

Nagyvilág2023.03.05, 16:58

Ez európai országban több mint hatszáz szexuális bûnelkövetõ börtönbüntetését csökkenthetik a baloldali kormány által nemrég megszavazott jogszabály következtében, amely megszüntette a bántalmazás és a súlyos bántalmazás közötti jogi különbségeket – írja a V4NA.

Megszólalt a pedofil történelemtanár volt diákja: "Félek, nem ez az egy lány volt az egyetlen..."

Life.hu2023.02.24, 08:35

Elképesztõ vádak fogalmazódtak meg egy Békés vármegyei történelemtanárral és egy mindössze tizenhárom éves diáklány nevelõapjával kapcsolatban. A pletykák szerint mindkét férfi szexuálisan zaklathatta a gyermeket.

13 éves diáklányt ronthatott meg egy Békés vármegyei történelemtanár

Life.hu2023.02.24, 07:16

Megdöbbentõ vádakkal kell szembenéznie egy magyar pedagógusnak, akit azzal gyanúsítanak, hogy lefeküdt tizenéves diákjával. A lány nevelõapja állítólag tudott a szexuális bûncselekményrõl, sõt a pletykák szerint õ maga szolgáltatta ki lányát a pedofil tanárnak.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megrontotta nevelt lányait

Life.hu2023.02.05, 17:35

Vádat emelt a Heves Vármegyei Fõügyészség az ellen a férfi ellen, aki szexuális bûncselekmények sorát követte el három kiskorú nevelt lányával szemben – közölte a vádhatóság szóvivõje szerdán az MTI-vel.

Ötösöket kapott a diák a szexért cserébe: a tanárnõnek felelnie kell tettéért (18+)

Life.hu2023.01.25, 22:12

A 26 éves középiskolai tanárt szexuális bûncselekményekkel vádolják: egy diákjával folytatott viszonyt, aki úgy érezte, bele van kényszerítve a kapcsolatba.

Édeshármas a Szentháromság nevében - így csábította csoportszexre az apácákat a pap

Life.hu2022.12.22, 16:49

Sajtóértesülések szerint Ferenc pápával közeli viszonyban áll az a szlovén jezsuita pap, aki évtizedekkel ezelõtt vett rá csoportos szexre apácákat spirituális okokra hivatkozva.

Több szexuális bûncselekmény elkövetésével is megvádolták Madeleine McCann-ügy fõ gyanúsítottját

Life.hu2022.10.12, 14:50

Madeleine McCann 15 évvel ezelõtt tûnt el, és a mai napig senki sem tudja, hogy életben van-e. A brit kislány még nem volt négyéves, amikor 2007 májusában nyoma veszett a portugál Praia da Luz üdülõhely egyik apartmanjában. Sokáig senkit sem tudtak kapcsolatba hozni az üggyel, ám az elmúlt években felpörögtek az események. 2020-ban meggyanúsították a pedofília miatt elítélt Christian Brücknert, akirõl egyre sötétebb dolgok látnak napvilágot.

Megerõszakoltak és félholtra vertek egy kisfiút Delhiben

Nagyvilág2022.09.27, 14:59

Sokkoló támadás áldozata lett egy 12 éves, indiai gyerek. Három kortársa megerõszakolta, aztán botokkal és téglákkal félholtra verte, mielõtt magára hagyta. Indiában gyakoriak a szexuális bûncselekmények. Egy aktivista az esettel kapcsolatban kijelentette, "még a fiúk sincsenek biztonságban".

Az iskolai mosdóban zaklatott szexuálisan egy kislányt egy pedofil férfi

Nagyvilág2022.08.26, 08:36

Egy floridai férfi a kerítésen átmászva szökött be egy iskolába, majd a mosdóban zaklatta az egyik kislányt. Ezután elmenekült, de az egyik ott dolgozó felfigyelt rá, megjegyezte az autója rendszámát, és azonnal értesítette a rendõröket, akik rövid idõn belül lecsaptak rá.

Több nõt megerõszakolt egy perverz bûnözõ, aki gyógymasszõrnek adta ki magát

Nagyvilág2022.08.10, 09:46

Börtönbe került a 60 éves, Staffordshire-i Jay Steel, miután gyógymasszõrként hirdette magát az interneten, majd több nõi kuncsaftját is megerõszakolta a terápia során. Végül két nõ ment rendõrségre. A rendõrök gyanúja szerint a férfinak több áldozata is lehet, ezért arra ösztönzik az esetleges további áldozatokat, hogy bátran tegyenek feljelentést - írja a DailyStar.

Kevin Spacey a bíróságon ártatlannak vallotta magát a szexuális bûncselekmények vádjában

Life.hu2022.07.14, 18:20

Kevin Spacey Oscar-díjas amerikai színész jövõre bíróság elé áll Londonban, miután csütörtökön ártatlannak vallotta magát a csaknem két évtizedre visszanyúló szexuális bûncselekmények vádjában.

Újabb szexuális bûncselekménnyel vádolják meg Harvey Weinsteint

Life.hu2022.06.12, 14:01

Harvey Weinstein bukott hollywoodi filmproducert Nagy-Britanniában kétrendbeli szeméremsértéssel vádolták meg, amelyeket a gyanú szerint 1996 nyarán követett el Londonban.

Ez a gyönyõrû tévésztár nyíltan beszélt apja pedofil hajlamairól, és 9 feleségérõl - képek

Nagyvilág2022.05.30, 23:55

A 35 éves valóságshow-szereplõ elárulta, hogy apja, aki 10 évvel ezelõtt meghalt, egy hírhedt szektavezetõ volt, õ pedig egészen hatéves koráig nem tudta, ki az anyja. Nem csoda: a férfi 9 feleségével és 64 gyerekével élt együtt. A szekta 1993-ban oszlott fel, amikor a férfiról kiderült, hogy gyerekeket molesztált. 2000-ben börtönbe került, ott is halt meg két évvel késõbb.

Borzalmas dolgot mûvelt a kiskorú gyerekkel a mostohanagypapa Fejér megyében

Life.hu2022.05.10, 17:46

Tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erõszak bûntette miatt vádat emeltek azzal a férfival szemben, aki 2018-tól házastársa unokájával rendszeresen szexuális cselekményt végzett - közölte a Fejér Megyei Fõügyészség kedden az MTI-vel.

13 éves lányt kényszerített többször szexre a színésznõ és a férje

Tévé2022.04.30, 16:15

A Doctor Strange-ben és még vagy 20 másik filmben látott Zara Phythiant és a férjét azzal vádolják, hogy korábban egy 13 éves lánnyal létesítettek szexuális kapcsolatot.

15 éves diákjával szexelt a 21 éves walesi tanárnõ, mégsem kell börtönbe mennie

Nagyvilág2022.03.29, 13:12

Felfüggesztett börtönt, pénzbüntetést, és fizetetlen munkavégzést szabtak ki büntetésképp arra a tanársegédre, aki kétszer is lefeküdt egy 15 éves kamaszfiúval, mondván, hogy az életkor csak egy szám, ami nem jelent semmit. A 21 éves, walesi nõ flörtölni kezdett tanítványával és szerelmes üzenetekkel bombázta, mielõtt felcsábította a fiút Gwynedd-ben a található lakásába.

Közel tíz év után vádat emeltek egy tanár ellen, aki leitatott, majd megerõszakolt egy 15 éves lányt

Nagyvilág2022.03.09, 06:24

Majdnem tíz évvel az eset után, az utcán fogtak el egy középiskolai tanárt, aki 2013-ban a lakására vitte egy tanítványát, majd miután leitatta, megerõszakolta. A férfi ellen a napokban vádat emeltek, és tovább folytatják a nyomozást - írta a The Sun.

Szexuális bûncselekmények miatt elítélték Jeffrey Epstein volt barátnõjét

Nagyvilág2021.12.30, 09:01

Egy New York-i bíróság kiskorúak rovására elkövetett szexuális bûncselekmények miatt elítélte Ghislaine Maxwellt, Jeffrey Epstein kerítõjét és volt barátnõjét helyi idõ szerint szerdán.

Szexuális zaklatás miatt jelentették fel az ismert énekest

Tévé2021.12.01, 09:05

Nyomozás folyik Trey Songz ellen, miután pár nõ szexuális bûncselekmény miatt hívta a Las Vegas-i rendõrséget.

15 éves diákja ejthette teherbe a tanárnõt (18+)

Life.hu2021.11.15, 15:09

Az a vád érte az amerikai tanárnõt, hogy a 15 éves diákjával szexelt. A pedagógus teherbe esett a tanítványától, de tagadja, hogy a fiú lenne a gyermeke apja.

Diákja szeme láttára ölte meg magát a tanárnõ, miután megrontotta az iskolást

Nagyvilág2021.08.25, 12:33

Saját autójában lett öngyilkos egy 38 éves tanár, miközben 14 éves diákja ott ült mellette. A nõ korábban már volt együtt a tinédzser fiúval, az ügy már a hatóságok elõtt volt - közölte a Bors.

Mégis bûnös? James Franco 2,2 millió dollárt fizet a zaklatási per rendezéseként

Life.hu2021.07.02, 16:44

James Franco belement, hogy 2,2 millió dollárt (652 millió forintot) fizessen annak a pernek a rendezéseként, amelyben helytelen szexuális viselkedéssel vádolták meg - számolt be róla csütörtökön a BBC News.

Rendszeresen molesztált gyerekeket a tatabányai férfi: ezt a büntetést szabták ki rá

Life.hu2021.05.14, 12:27

Tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélt a Tatabányai Járásbíróság elsõ fokon egy visszaesõ férfit, aki két gyermeket rendszeresen molesztált szexuálisan.

19 éves diáknak adta ki magát az IT-s, hogy fiatal lányokat cserkésszen be a neten

Life.hu2021.04.16, 14:01

A 36 éves Adam Drane egy kamuprofillal környékezett meg fiatal lányokat egy randioldalon. Azt hazudta magáról, hogy 19 éves, ráadásul perverz kérdésekkel zaklatta õket.

14 év fegyházbüntetésre ítélték a jászárokszállási férfit, aki kislányát szexuálisan molesztálta

Life.hu2021.04.07, 20:57

Az ügyészi indítvánnyal egyezõen, jogerõsen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélõtábla azt a jászárokszállási férfit, aki hónapokon keresztül szexuálisan molesztálta a leánygyermekét - tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Fõügyészség szóvivõje szerdán az MTI-t.

Ötéves lányuk szeme láttára lõtte le volt feleségét, aztán öngyilkos lett

Nagyvilág2021.04.07, 10:32

A 43 éves, New Yersey-ben élõ James Cox közös gyerekük elõtt támadt rá volt feleségére egy elfajult vita során. Miután az asszonyt megölte, közölte a kislánnyal, hogy azért tette, mert az anyja tönkretette az egész életét. A férfi ezután fegyverrel fenyegette meg a helyszínre érkezõ rendõröket, majd öngyilkos lett. Mint kiderült, a férfit korábban már büntették súlyos testi sértés és szexuális bûncselekmények miatt, ugyanis megerõszakolta, majd megkéselte volt barátnõjét - írta meg a DailyStar.

Így ismerd fel a kamuprofilos srácot: tiltsd és jelentsd, ha ezeket tapasztalod!

Thatslife.hu2021.04.08, 18:04

Magányosak, kétségbeesettek és gátlástalanok: talán ezekkel a szavakkal lehetne leginkább jellemezni azokat a kamugépeket, akik fiatal lányok hülyítése útján szereznek maguknak kellemes élményeket.

Döbbenet! 15 éves fiúval szexelt a tanárnõ, a perverz férje pedig végignézte (18+)

Life.hu2021.02.15, 07:49

A 34 éves tanárnõ elcsábította a náluk lakó 15 éves cserediákot Louisiana államban. A történetet az fokozta, hogy kiderült, a férje mindenrõl tudott, ráadásul a fiúnak alkoholt és marihuánát is adtak.

Botrány: Marylin Mansont szexuális bántalmazással vádolja korábbi jegyese

Life.hu2021.02.02, 17:12

Marylin Manson, a világsztár énekes már külsejével és viselkedésével is sokszor botrányt kavart, most viszont szexuális zaklatással és lelki bántalmazással vádolják.

Elítélték egy befolyásos muszlim vezetõt: pornószínésznõkkel álló háremmel vette körül magát

Nagyvilág2021.01.12, 15:03

Az egyik legbefolyásosabb muszlim vezetõnek tartott férfi pornószínésznõkkel álló háremmel vette körül magát, nemzeti érzéseket próbált megsemmisíteni propagandáival, lopott, csalt, és nemi erõszakot is elkövetett. Mindezért 1075 év börtönre ítélték.

Rose McGowan újabb hollywoodi hatalmasságot vádol zaklatással

Film2020.08.18, 16:28

Rose McGowan egyike azoknak a hollywoodi színésznõknek, akiknek vallomása alapján Harvey Weinstein producert nemrégiben 23 év börtönbüntetésre ítélték nemi erõszakért és szexuális támadásért. A 46 éves színésznõ most azt állítja, a Kerülõutak (2004) és az Utódok (2011) adaptált forgatókönyveiért Oscar-díjat nyert Alexander Payne élt vissza a helyzetével.

Pénzért árulták a rokonai a 13 éves hajdú-bihari lány testét

Life.hu2020.07.22, 10:27

Elképesztõ eset került napvilágra nemrég: rokonai árulták pénzért a 13 éves kislány testét. 

Férjes asszonyt sebzett meg egy szomáliai migráns, mert elutasította õt

Nagyvilág2020.05.26, 16:30

Több német sajtóorgánum is arról számol be, hogy ki kellett hívni a rendõröket egy házhoz péntek éjjel, ugyanis a lakók hangos sikításokat hallottak. Mint kiderült, egy 16 éves szomáliai migráns egy férjezett nõt harapdált össze, aki nem akart szexelni vele.

Ilyen luxusban élt a bûnbanda, vezetõjüket szexuális bûncselekménnyel is gyanúsítják

Itthon2020.04.07, 09:54

A fényûzõ körülmények között élõ bûnözõktõl a NAV rengeteg pénzt, luxusautókat és ingatlanokat foglalt le. Mindezt egymilliárd forint értékben.

Saját és nevelt gyerekeit is megerõszakolta egy férfi

Itthon2020.03.20, 11:48

Meghosszabbították a letartóztatását annak a Komárom-Esztergom megyei férfinak, aki öt éven át heti rendszerességgel szexuálisan zaklatta saját, és nevelt gyerekeit, emellett fegyvert és lõszert is találtak nála a rendõrök.

Az András herceget vádló nõ állítja, megfenyegették

Life.hu2019.12.14, 13:47

El akarják hallgattatni - állítja Virginia Roberts-Giuffre, az a nõ, aki szexuális bûncselekménnyel vádolja András herceget.

Szexre kényszerítette betegeit és saját lányát is a csodatévõ brazil guru, Joao Teixeira de Faria

Life.hu2019.10.24, 08:28

Magyar csoportok is utaztak ki ahhoz a brazil guruhoz, aki a beszámolók szerint rengeteg csodálatos gyógyítást vitt véghez. Nemrégiben azonban robbant a bomba: több száz nõ vádolta meg szexuális zaklatással. 

Meghalt Kevin Spacey egyik vádlója

Film2019.09.19, 09:26

Egy hónappal azután, hogy a kaliforniai bíróság kitûzte a héttõl tizenegy napig tartó tárgyalássorozat megindítását Kevin Spacey egyik zaklatási ügyében, a felperes meghalt - állítja a The Hollywood Reporter. Egyelõre nem ismertek a színészt szexuális zaklatással vádoló masszõr halálának körülményei.

Egy hónap alatt két nõt is meggyilkolt a pornófüggõ gyilkos

Nagyvilág2019.07.16, 19:11

A 32 éves férfit 29 év börtönre ítélték tavaly májusban, miután megölt egy 22 éves pincérnõt 2017 karácsony estéjén. A nõ épp hazafelé tartott munkája után a World's End nevû szórakozóhelyrõl, ahol dolgozott, amikor a Finsbury parkban rátámadt egy férfi, kezében egy törött üveggel - írja a Mirror.com. 

2 millió dollárért vehette meg a szabadságát R. Kelly

Kultúra2019.07.16, 16:44

Egyre több információ kerül elõ a múlt héten letartóztatott R. Kelly ügyében. Egy ügyvéd azt állítja, hogy a 11 évvel ezelõtti perében több millió dollárért vásárolta meg egy lány hallgatását, és így a saját szabadságát is. 

Szívek királynõje: túl édes mostoha

Film2019.05.21, 13:28

Meseszerû élet és elfojtások; a dánok tabudöntögetõ filmet készítettek a szexuális zaklatásról. A Szívek királynõje morálisan abszurd helyzetet mutat be: a munkája során szexuálisan bántalmazott kiskorúakat képviselõ ügyvédnõ az áldozat szerepébe taszítja saját mostohafiát.

Michael Jacksonról és a pedofíliáról pszichológus szemmel

She2019.03.22, 09:37

Tételezzük fel, hogy a vádak, melyeket az elmúlt hetekben olvastam a Michael Jacksont övezõ botrányról, igazak. Teljesen elborzadtam... Mi vihet rá egy embert, hogy - a vádak szerint - kiskorú gyerekekkel kezdjen és otthonába csábítsa õket? Hogyan tud egy ilyen ember tükörbe nézni?

Alig három migránst ítéltek el a kölni szexuális támadások ügyében

Nagyvilág2019.03.11, 18:18

Több mint három év alatt mindössze három migránst ítéltek el szexuális bûncselekmény miatt a németországi Kölnben 2015 szilveszterén történt nõk elleni tömeges támadások ügyében. Ráadásul két migráns csupán felfüggesztett börtönbüntetést kapott - közölte a Der Spiegel címû német lap a kölni városi bíróság kimutatása alapján. A balliberális német sajtó, és a csupán névleg közszolgálati média elõször megpróbálta eltitkolni az történteket, de a közösségi oldalakon terjedõ, migránsok által elkövetet visszaélésekrõl szóló hírek miatt végül kénytelenek voltak beszámolni a kölni eseményekrõl.

A nemi erõszakok 84 százalékát migránsok követik el

Nagyvilág2018.12.05, 13:37

Egyre többen mondják ki azt, amit a fõsodratú, manipulált nyugati média évek óta próbálja elhallgatni, miszerint az utóbbi években Európába beáramló bevándorlók által elkövetett szexuális támadások elsöprõ többségét nem európai hátterû emberek követik el. Ráadásul az áldozatok fõleg fehér, európai nõk. A most megszólaló svéd politikust nehéz lesz elfogultsággal, részrehajlással vádolni, ugyanis a szóban forgó Hanif Bali Iránban született, és kurd származású. 

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ