szerzői jog

címke rss

A Village People rendőre visszaszerezte a YMCA-t

Archívum2012.05.10, 14:50

A diszkózenekar rendőrnek öltözött énekese 33 dalának jogait szerezte vissza egy perben, ami komoly hatással lesz a zeneiparra.

Valódi pártjuk lesz a kalózoknak

Techbázis2012.05.07, 21:54

Eddig egyszerű civil szervezet formájában működött, de májustól valódi pártként folytatja a magyar Kalózpárt, amely az internetes technológiák által meghatározott demokrácia megalapítását tűzte ki célul. László Zoltán, a párt elnöke sem számít arra, hogy rögtön megnyerik a következő választásokat, de a szerzői jogok jelentős megreformálását elérhető célnak tartja. Az internetes letöltők érdekeit képviselő szervezet első akciója egy ACTA-ellenes tüntetés lesz, 2014-ben azonban már szavazni is lehet majd rájuk.

Nem kötelezhetők kalózszűrésre a közösségi oldalak

Techbázis2012.02.16, 16:57

Az Európai Bíróság döntése szerint nem lehet a közösségi oldalakat működtető cégeket arra kötelezni, hogy olyan szűrőmegoldásokat alakítsanak ki, amelyek blokkolják a felhasználók által belinkelt illegális tartalmak, például filmek vagy zenék elérhetőségét.

Bezárták a legnagyobb ukrán kalózszájtot

Techbázis2012.02.01, 15:14

Az ukrán hatóságok szoftvergyártók feljelentései nyomán bezáratták az ország legnépszerűbb letöltőoldalát az ott zajló jogsértések miatt.

Ipari kémek ellen védené az állam a vállalkozásokat

Gazdaság2012.01.27, 11:24

Két kormányzati szervezet döntött együttműködésről annak érdekében, hogy elősegítsék a kis- és középvállalkozások külpiaci megjelenését és nemzetközi együttműködését, valamint, hogy tanácsokkal lássák el a szektor szereplőit az iparjog kérdéseiben.

A szerzői jogra hivatkozva tiltják Schmitt dolgozatának másolását

Itthon2012.01.13, 14:07

Ketten felügyelték a Semmelweis Egyetemen az [origo] munkatársát, amikor kezébe vette Schmitt Pál doktori disszertációját. A dolgozatot el lehetett olvasni, megengedték jegyzetek készítését, az olvasható felvételek készítését azonban megtiltották. Az egyetem munkatársai szerint ezt nem engedi a szerzői jogok védelméről szóló jogszabály.

Dollármilliók mentek pocsékba a netkalózok elleni küzdelemben

Techbázis2011.11.22, 12:48

Hasztalanul költöttek el millió dolláros összeget az internetes kalózkodás visszaszorítására az államok, a felhasználókat pedig már a szerzői jog kifejezés hallatán kirázza a hideg. Neelie Kroes, az EU digitális politikáért felelős EU-biztosa szerint a szellemi tulajdon védelmét szolgáló európai szabályozást teljes egészében át kell alakítani annak érdekében, hogy gátat szabhasson a zenék és filmek és digitális könyvek illegális csereberéjének.

Kötelező óvoda, eszközkezelő, egészségügyi térség - törvénydömping a parlament előtt

Itthon2011.11.06, 10:52

A legkülönbözőbb témákban nyújtott be fontos törvényjavaslatokat a parlamentnek a kormány szombat délután. Az országgyűlés elé került többek között az új közoktatásról szóló törvény, illetve a bedőlt lakáshiteleseket megsegítő Nemzeti Eszközkezelőről, valamint a civil szervezetekről szóló új szabályok, de a gazdák kárenyhítéséről és az átalakuló egészségügyi ellátásról is szó esik a benyújtott javaslatokban.

Nem tudnak megbirkózni a franciák a rengeteg illegális letöltővel

Techbázis2011.07.16, 20:58

Franciaországban tavaly óta egy Hadopi nevű szervezet foglalkozik az internetről illegálisan letöltő felhasználók monitorozásával: a 65 milliós országban eddig több mint 18 millió jogsértő letöltést regisztráltak, ilyen nagy számú panaszt pedig egyelőre nem is képesek kezelni.

Szerzői jogok Life.hu

Life.hu2017.04.19, 10:41

A Life.hu weboldalon (a továbbiakban: honlap) található tartalom a New Wave Media Group Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. Life.hu szellemi tulajdona, és teljes egészében, a reklámokkal, hirdetésekkel együtt szerzői jogvédelem alatt áll.

Google kontra EU: harc a digitális könyvtárakért

Vélemény2011.07.04, 13:59

Jogi nehézségek akadályozzák a uniós és állami digitális könyvtárak feltöltését, miközben a Google itt is beelőz.  Mire kínál megoldást egy új uniós irányelvtervezet?

105 millió dollárt fizet a fájlcserélő a jogvédőknek

Techbázis2011.05.13, 13:31

Peren kívül megegyezett az amerikai lemezkiadókat tömörítő szervezettel a tavaly bezárt LimeWire nevű fájlcserélő hálózatot működtető cég.

Az Artisjus megágyazna az iTunesnak

Techbázis2011.05.08, 14:22

Az internetes piac felé nyit új osztályvezetőjének kinevezésével az Artisjus. A zeneipari jogvédő szervezethez áprilisban csatlakozott Kitzinger Dávid internetes tanácsadó. A 35 éves szakember keltette életre többek közt a Nemzeti Audiovizuális Archívumot, de nevéhez fűződik a Gramofon Online és a Filmhíradók Online nevű multimédiás gyűjtemények elindítása, de részt vett kormányzati kulturális stratégia írásában is. A jogvédő szervezetnél a világhálós szolgáltatások mellett feladatai közé tartozik az írható CD-kre és más adathordozókra kirótt díjak felügyelete, és a hagyományos CD- és DVD-kiadványok jogosítása is.

Félszáz torrentoldalt záratott be az MPAA

Techbázis2011.01.28, 14:42

Az amerikai filmstúdiókat tömörítő szervezet a holland jogvédők segítségével vadászik a torrentszájtokra. A jogvédők abban bíznak, hogy gyorsabban zárathatják be őket, mint ahogy újraindulnának.

Hatmillió forintot fizethet a Nokia az Artisjusnak

Techbázis2011.01.10, 15:43

A zenei jogvédő szervezet még 2008-ban perelte be a mobiltelefon-gyártót, mert az nem fizetett jogdíjat a készülékeivel együtt szállított memóriakártyák után.

Másodfokon is veszített a Pirate Bay

Techbázis2010.11.26, 18:18

A Pirate Bay alapítói elbukták a fellebbezést az ellenük 2009 áprilisában meghozott ítélet ellen. A letöltendő büntetésük kevesebb lett, de nagyobb összegű kártérítést kell fizetniük a másodfokú ítélet értelmében.

Legálisan mozizhatnak a YouTube-on a franciák

Techbázis2010.11.26, 12:30

A videomegosztó kifizeti a francia filmes jogkezelőknek a neten megtekintett alkotások után járó jogdíjakat, de csak a franciaországi, belga és luxemburgi nézők élvezhetik ennek előnyeit.

Milliárd eurós kártérítést fizethet az SAP szerzői jog megsértése miatt

Archívum2010.11.24, 11:57

A német SAP üzleti szoftver fejlesztő konszernnek 1,3 milliárd dollár, csaknem egymilliárd euró kártérítést kell fizetnie az amerikai Oracle szoftverfejlesztőnek szerzői jogok megsértése miatt, egy Oakland-i esküdtbíróság ítélete szerint. A SAP vizsgálja a fellebbezés lehetőségét az ítélet ellen.

Nem felelős a Google a YouTube jogsértő videóiért

Archívum2010.09.24, 11:33

Nem felelős a Google a YouTube nevű videomegosztójának felhasználói által elkövetett jogsértésekért  egy spanyol bíróság döntése szerint.

A németek szerint felelős a YouTube a jogsértésekért

Archívum2010.09.03, 22:34

Egy német bíróság pénteki, nem jogerős döntése szerint a Google leányvállalataként a YouTube videomegosztót üzemeltető cég felelős a szájton zajló jogsértésekért. A keresőcég fellebbezést tervez - számolt be a Bloomberg.

Első ízben indult eljárás online kalózkodás miatt Ukrajnábn

Techbázis2010.08.13, 17:29

A szerzői jogok megsértése miatt indítottak büntetőeljárást az ukrán hatóságok egy Luhanszk megyei lakos ellen, aki zeneszámok, filmek, számítógépes programok és játékok ezreinek kalózmásolatait kínálta letöltésre internetes fájlmegosztó oldalakon.

Legális feltörni az iPhone-t Amerikában

Archívum2010.07.27, 10:46

Az USA szerzői jogi hivatala szerint az okostelefonokat fel lehet törni akár azért, hogy a felhasználó szolgáltatót váltson, akár azért, hogy bármilyen szoftver telepíthessen rá, aminek főleg az iPhone-tulajdonosok örülhetnek.

Engedélyköteles lehet a beágyazott linkek alkalmazása

Archívum2010.07.04, 20:21

Noha a magyar bíróságok előtt még nem volt az úgynevezett beágyazott linkekkel kapcsolatos ügy, alkalmazásuk esetén megvalósulhat az engedélyköteles felhasználás - figyelmeztet a Sár és Társai Ügyvédi Iroda szakértője.

Védheti a szerzői jog a lépcsőkorlátot és a síremléket?

Jog2010.05.11, 22:25

Sokszor egyáltalán nem könnyű megítélni, hogy egy-egy formatervezett tárgy vagy termék szerzői jogilag védett-e. Sőt, egy termék többféle oltalomban is részesülhet, és a piacra vitele előtt ajánlatos jogásszal konzultálni.

A kapitalizmus ellenségének tartják a nyílt forráskódot

Archívum2010.02.24, 16:23

Amerikai szerzői jogvédő lobbisták gyakorlatilag egy kalap alá veszik a nyílt forráskódú szoftvereket az illegális kópiákkal, vélekedésük szerint  alkalmazó országokat az USA-nak fel kellene vennie a kapitalizmus ellenségeit tartalmazó listára.

Jóhiszemű iskolákat sarcolnak meg a szalagavatókért

Itthon2010.01.26, 11:32

Az Artisjus szerzői jogvédő egyesület évek óta próbál jogdíjat behajtani az iskolai szalagavatókon lejátszott zenékért, de még mindig van iskola, amelyet meglep, hogy ilyen díj egyáltalán létezik. A szerzői jogok védelméről szóló törvény külön jelzi, hogy haszonszerzéssel nem járó iskolai ünnepélyek után nem kell jogdíjat fizetni, de az Arisjus máshogy értelmezi a helyzetet. Az egyesület szerint az ünnepély csak a szalagok feltűzéséig tart, utána táncmulatság kezdődik, ami díjköteles.

Kódot lopott a Microsoft

Archívum2009.12.16, 13:28

A szoftvercég beismerte, hogy kínai közösségi weboldalában a Plurk nevű mikroblog-szájtról származó kódot használtak fel. Az oldalt egyébként egy külsős beszállító készítette a Microsoft számára.

Sorra zárják be a kínai fájlcserélőket

Archívum2009.12.08, 10:48

Több száz videomegosztó és fájlcserélő oldalt zárattak be a kínai médiafelügyeleti hatóságok, az érintett honlapok között számtalan jól ismert honlap szerepel.

Levadásszák a lopott híreket

Archívum2009.07.24, 13:09

Az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség saját digitális hírjegyzéket indít, mellyel saját tartalmainak illetéktelen felhasználását kívánja visszaszorítani.

Takarékosan tölt le az alvajáró PC

Techbázis2009.04.28, 17:14

Amerikai informatikus egy olyan USB-s ketyerét dolgoztak ki, amely lehetővé teszi, hogy a számítógép készenléti módban is folytassa az elindított letöltéseket - jelentősen kisebb áramfogyasztás mellett, mint ha csak egyszerűen bekapcsolva hagynák.

Védi az EU-tól a problémás jogkezelőket a kormány

Itthon2009.02.10, 11:44

Szembeszáll a magyar kormány az Európai Bizottsággal, amely a közös jogkezelő szervezetek törvényben garantált monopóliuma miatt kötelezettségszegési eljárást folytat Magyarország ellen. Brüsszel szerint a magyar szerzői jogi törvény korlátozza a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadságát. A kormány kezdetben még azt ígérte, változtat ezen, de időközben meggondolta magát. Pedig a problémákat látja.

Elkobozzák a náci propagandát utánnyomó német lapot

Nagyvilág2009.01.23, 20:03

Lefoglalták a Zeitungszeugen (Újságtanúk) címet viselő magazin második számának példányait Németországban, mert náci propaganda-anyagok korhű utánnyomásait közölte. Az anyagokat a szerzői jogok tulajdonosának tiltása ellenére publikálták, a londoni kiadó ellen nyomozás indult.

Nem tetszik Brüsszelnek a magyar szerzői jogi szabály

Itthon2008.11.27, 19:17

Korlátozza a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát a magyar és a cseh szerzői jogi törvény - állítja az Európai Bizottság, amely ezért jogsértési eljárást indított a két ország ellen. Brüsszel azt kifogásolja, hogy a törvények monopoljogokat biztosítanak a hazai jogkezelő szervezeteknek.

Egyesületet alapítanak a magyar wikipédiások és CC-sek

Techbázis2008.09.29, 13:38

Szombaton egyesületet alapítottak a magyar Wikipédia szerkesztői, s ugyanezen gondolkoznak a lazább szerzői jogok elterjedéséért közdő Creative Commons aktivistái is.

Szerzői jogi esetek

Partytár2008.06.18, 00:52

Egyre több oldalon hallgathatunk, illetve tölthetünk le lemezlovasok és producerek által készített mixeket. Az ezzel kapcsolatos szerzői jogi kérdésekben az Artisjus jogi osztályának munkatársa, dr. Tóth Péter Benjamin segített kiigazodni.

Az EU szerint nem bűn a fájlmegosztás

Archívum2008.04.11, 11:08

Az Európai Parlament elutasította a javaslatot, amely a fájlmegosztó magánszemélyeket kriminalizálná, illetve a szerzői jogok megsértőit eltiltaná az internet-használattól.

Hogyan ne lopjunk tartalmat a weben?

Techbázis2008.03.17, 18:55

A blogok megjelenésével megszaporodtak a szövegek, képek az interneten. Idézni mindenki szeret, és az sem rossz érzés, ha valaki olyan jót írt, hogy mások idézik. De vajon milyen szabályok érvényesek mások műveinek közlésére?

Hangminták rögös útja

Partytár2008.02.12, 18:06

A modern populáris zenék, s különösen az elektronikus tánczenei kultúra elképzelhetetlen a "mások" műveiből vett és újrahasznosított hangminták bevetése nélkül. Manapság mintegy magától értetődően gondolunk az alkotási folyamat eme speciális formájára (pláne ha nem vagyunk szerzői joggal foglalkozó ügyvédek - ők ugyanis éppen ezzel keresik a kenyerüket), márpedig ez sok évszázados esztétikai, sőt morális alapelveket ír felül, s mintegy újradefiniálja egy mű önállóságának, autonómiájának fogalmát.

Kalózmásolatok elleni filtert mutattak be

Mindentudás egyeteme2007.10.17, 08:09

A szerzői jogokkal védett tartalmak kiszűrésére és automatikus eltávolítására alkalmas filtert mutatott be a YouTube videomegosztó portál.

Fellázadtak az amerikai hírolvasók

Archívum2007.05.04, 10:19

Lázadáshoz vezetett egy szerzői jogi vita a Digg.com nevű, rendkívül népszerű amerikai közösségi hírcsatornán, és az üzemeltetők egy nehéz éjszaka után végül behódoltak a közösségi akarat előtt.

Könyvek miatt támadja a Microsoft a Google-t

Archívum2007.03.07, 07:01

A Microsoft a szerzői jogok védelmére hivatkozva éles kirohanást intézett a Google ellen, állítása szerint az online keresőt működtető cég pénzt vesz ki a szerzők és kiadók zsebéből. A Google szerint tiszteletben tartja a nemzetközi szerzői jogi törvényeket.

Erősek, de nem mindenben egységesek a jogvédők

Techbázis2007.01.24, 19:17

Nem olyan egységes a szerzői jogokkal foglalkozó érdekvédelmi szervezetek álláspontja, mint az gyakran kívülről látszik, de továbbra is igen erős lobbitevékenységet folytatnak: talán nem is hiába.

Letölteni nem bűn, megosztani az

Techbázis2006.05.17, 17:41

2005 volt az első olyan teljes év, amikor a szerzői jog által védett alkotások jogsértő felhasználása ellen már végig a ProArt lépett föl.

A fogyasztóvédők együttműködnek az Artisjusszal

Techbázis2006.03.30, 10:09

Együttműködési megállapodást kötött egymással az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) és a szerzői jogokat védő Artisjus.

Szexoldal miatt marasztalták el a Google-t

Archívum2006.02.22, 12:46

A Google képkereső-szolgáltatása sérti egy amerikai szexoldal szerzői jogait, mivel mobilon nézegethető miniképeket gyárt a netes tartalomból.

Álruhában vadászik a kalózokra az APEH

Itthon2005.10.28, 16:58

A jövőben hatékonyabban akar fellépni a szerzői jogok megsértése ellen az APEH, ezért pénteken együttműködési szerződést írt alá két jogvédő szervezettel, amelyek szakmai tanácsaikkal segítik majd a hivatalt. A kalózmásolatok évente több milliárd forintos kárt okoznak az országnak, ezért az APEH bővítette eszköztárát: összehangolt razziákat tartanak, és időnként kalóz DVD-re vágyó vásárlónak adják ki magukat az interneten.

Tankönyv-sokszorosítók buktak le Szegeden

Itthon2005.10.22, 13:49

Tankönyv-sokszorosítókat leplezett le a rendőrség Szegeden; a szerzői jogok megsértése miatt négy ember ellen indult eljárás.

ASVA: Nem jogsértő a saját célú másolás

Vendégszoba2005.06.22, 16:31

Olvasóink Kálmán Andrást, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közhasznú Alapítvány (ASVA) igazgatóját kérdezhették a szerzői jogokról. A kérdések leginkább a fájlcserélő hubok üzemeltetőinek felelősségét, az adathordozókba beépített szerzői jogdíjak jogosságát firtatták.

Szerzői jogok miatt maradt el a versenyeztetés

Itthon2005.01.05, 16:21

A fővárosi Fidesz szerint az aquincumi hídhoz kapcsolódó úthálózat tervezésével kapcsolatban vitatható módon kapott korábban megbízást egy cég a fővárosi önkormányzattól. A tervező cég ugyanis szerzői jogai miatt versenyeztetés nélkül kaphatott meg egy nettó 70 milliós megbízást. A fővárosi önkormányzat szerint minden törvényesen zajlott az ügyben.

Pereskednek az Időkerék miatt

Itthon2004.04.29, 14:21

Két építész azt állítja, hogy az általuk tervezett nagyméretű homokóra terveit felhasználva, de tudtuk és engedélyük nélkül készültek el az Időkerék tervei. Ezért beperelték Herner Jánost, a Felvonulási téren felállított, és Magyarország uniós csatlakozásának pillanatában induló emlékmű ötletadó alkotóját szerzői jogaik megsértése miatt.

A jogdíj miatt drágulhatnak az ábécéskönyvek

Itthon2003.08.15, 11:32

Emelkedhet az ábécéskönyvek és a szöveggyűjtemények ára a szerzői jogi törvény tervezett módosítása miatt. A jelenlegi szabályzás szerint idézeteket szabadon át lehet venni a forrás megjelölésével, az uniós irányelvek szerint azonban csak nem üzletszerű felhasználás esetén lehet ezt a gyakorlatot követni - írja a Népszabadság. 

Illegális videók és DVD-k Fejér megyében

Itthon2003.07.24, 19:26

Fejér megyei videotékákban tartottak ellenőrzést a rendőrség bevonásával az audiovizuális művek szerzői jogait védő kht., az ASVA szakemberei. A razzia több helyen szabálytalanságokat tárt fel.

Petrocelli vesztett a Micimackó-perben

Gazdaság2003.05.14, 09:53

Nem kapja vissza a Micimackó kereskedelmi jogait A. A. Milne író unokája a Los Angeles-i bíróság döntése értelmében. Clare Milne az 1998-ban módosított szerzői jogi törvény értelmében próbálta visszaszerezni egy irodalmi ügynöktől a jogokat.

Letiltották Varga Miklós Európáját

Nagyvilág2003.04.28, 17:12

Gyertyánfy Péter, a magyar szerzői jogvédő iroda főigazgatója úgy tudja: a szlovák társszervezet megtiltotta, hogy Varga Mihály Európa című szerzeményét felhasználják a szlovák európai uniós kampányban. Varga a múlt héten szerzői jogainak védelmére hivatkozva tiltakozott dalának szlovák nyelvű felhasználása ellen.

Hendrix családja jogdíjakért pereskedik

Kultúra2002.05.09, 16:03

Jimi Hendrix családja pert indított a legendás rockzenész néhány korai felvételének szerzői jogaiért.

Bírói ítélet a fájlcserélő mellett

Techbázis2002.03.29, 10:06

Az online zenemegosztás szerzői jogi vitáiban először született olyan döntés, mely a megosztó alkalmazást fejlesztő céget nem teszi felelőssé.

A szerzői jog perspektívái Európában

Tudomány2001.11.20, 12:35

2001. november 15-én rendezték a Magyar Szabadalmi Hivatal konferenciatermében a Magyar Szabadalmi Hivatal, a Szerzői Jogi Szakértő Testület és a Magyar Szerzői Jogi Fórum első közös konferenciáját.

Már a faxolókkal is kifizettetnék a reprográfiai díjat

Gazdaság2001.10.08, 10:44

További készülékekre is kiterjesztenék a reprográfiai díjat, miután hosszas vita után, fél éve a fénymásológépek üzemeltetőinek szerzői jogi díjat kell fizetniük.

Előző
  • 1
  • 2
Következő