Szergej Rebrov

címke rss

Rebrov: A kilenc pont előny semmit nem jelent

Sport2020.05.27, 22:53

A Ferencváros 1-0-ra legyőzte idegenben az Újpest csapatát, a rangadó utáni nyilatkozatok pedig két egészen ellentétes irányba mutattak. Míg a győztes zöld-fehérek edzője egyelőre nem foglalkozik a bajnoki címmel, addig a lila-fehérek szakvezetője tudja, hogy a hátra lévő fordulókban a kisés ellen kell, hogy harcoljon. 

A Fradi edzőjének már nagyon hiányzott a futballal kapcsolatos feszültség

Sport2020.05.23, 10:38

Szombaton zárt kapuk mögött újra indul az OTP Bank Liga. A címvédő és jelenleg az első helyen álló Ferencváros az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen fogadja a Debrecent. Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta, már hiányzott neki a futballal kapcsolatos feszültség, de nehéz időszak jön, mert a szurkolók hiányát semmivel sem lehet pótolni.

Ismét akcióba lendült Rebrov kisfia: Dibusz a nagy kedvenc - videó

Sport2020.05.18, 12:18

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros edzőjének, Szergej Rebrovnak a kisfia láthatóan imádja a zöld-fehér csapat kapusát, Dibusz Dénest. Az ukrán tréner gyereke nem hagyta unatkozni a csapattársaikat figyelő játékosokat.

Nem akármilyen segítője volt Rebrovnak a Fradi edzésén - videó

Sport2020.05.16, 15:15

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros edzőjének, Szergej Rebrovnak nem akármilyen segítője akadt az edzésen, ugyanis az ukrán szakember fia, Nikita is részt vett a tréningen.

A Fradi legyőzte a Fehérvárt, és óriási lépést tett a címvédés felé

Sport2020.02.15, 21:50

A labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának rangadóján a listavezető Ferencvárosi TC 1-0-ra legyőzte a MOL Fehérvár FC csapatát a Groupama Arénában, így Szergej Rebrov együttese – amely két meccsel kevesebbet játszott – hat pontra növelte előnyét, és óriási lépést tett bajnoki címvédés felé.

A Fradi-játékosok derbi hangulatban várják a Fehérvár elleni rangadót

Sport2020.02.14, 19:31

Szombat este fél nyolctól a bajnoki címvédő, listavezető Ferencváros a MOL Fehérvár FC csapatát fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának rangadóján. A találkozónak óriási a tétje: ha a zöld-fehérek – akik két meccsel kevesebbet játszottak – győznek, óriási előnyre tesznek szert, ha a székesfehérváriak nyerik a mérkőzést, újra nyílt lesz a bajnokság. 

Rebrov: A Fradiban nincsenek sztárok, itt keményen kell dolgozni

Sport2020.01.21, 10:13

A Ferencváros kedden tér haza a spanyolországi edzőtáborból, szombaton pedig a Paks ellen már megkezdi szereplését a bajnokság tavaszi idényében. Az NB I-ben címvédő zöld-fehérek ukrán szakvezetője, Szergej Rebrov a klub honlapjának adott interjúban értékelte a téli felkészülést, beszélt az újonnan érkezők játékosokról, arról, hogy miért fontosa a középpályások szerepe, és a tavaszi reményekről is.

Nem egy citromba harapó fickó emelte új szintre a Fradi futballcsapatát

Sport2019.12.29, 15:41

2018 augusztusában a Ferencváros az ukrán Szergej Rebrovot nevezte ki a focicsapat vezetőedzőjének. A régi szovjet iskolán, a legendás ukrán edző, Valerij Lobenovszkij kezei alatt nevelkedett korábbi klasszis csatár kinevezése másfél éves távlatból telitalálatnak tűnik.

Rebrov az Európa-liga búcsú után is büszke a játékosaira

Sport2019.12.12, 23:18

Szergej Rebrov a Ferencváros vezetőedzője higgadtan nyilatkozott az Európa-liga csoportkörének utolsó mérkőzését követően, amelyen a Ferencváros 1-1-es döntetlent játszott a bolgár Ludogorec otthonában, amellyel búcsúzott a sorozattól.

Szergej Rebrov: Történelmet szeretnénk írni a Ferencvárossal

Sport2019.12.11, 17:33

A Ferencváros szerdán este megtartotta hivatalos sajtótájékoztatóját a csütörtök esti, Ludogorec Razgrad elleni Európa-liga találkozó előtt, amelyen a csapat edzőjén, Szergej Rebrovon kívül Isaelt kérdezhették az újságírók.