szerepjáték

címke rss

A Bethesdáé lett a Fallout 3

Techbázis2004.07.14, 12:43

Nemcsak online szerepjáték formájában találkozhatunk majd a Fallout című szerepjáték harmadik részével. A még 1997-ben megjelent szerepjáték régóta várt harmadik epizódjára az a Bethesda Softworks jelentkezett be, amelynek a Morrowinddel fémjelzett Elder Scrolls sorozatot is köszönhetjük.

A Dragon Age-ben mutatkozik be a Bioware új engine

Techbázis2004.06.25, 11:54

Ha szerepjátékokról hallunk, először biztos a BioWare csapata jut eszünkbe, hisz nekik köszönhetjük mind az NWN-t, mind a KOTOR-t. Most egy olyan RPG-n dolgoznak, melyben mindkét játék stílusa egyesül, sőt még a sokat hiányolt partik is megjelennek.

Kalandozás a Myst korszakai között

Techbázis2004.06.23, 23:29

Eredetileg online szerepjátékként vártuk a Myst sorozat legutolsó részét, az Uru: Ages Beyond Mystet, de végül meg kellett elégednünk egy "hálómentes" programmal. Szerencsére a játékhoz hamarosan megjelenik egy újabb kiegészítő, mely ugyan nem varázsolja MMORPG-vé az Urut, de azért érdemes lesz szánni rá némi időt.

Neverwinter Nights: Hordes of the Underdark

Techbázis2004.06.23, 23:37

A BioWare nagy sikert aratott szerepjátékának, a Neverwinter Nightsnak második hivatalos kiegészítője, a Hordes of the Underdark a Birodalmak legrejtélyesebb vidékét, Mélysötétet tárja a játékosok elé.

Meghallgathatunk két Kult számot

Techbázis2004.06.16, 22:15

A Project Three Interactive két számot tett letölthetővé, melyek mindegyike a Kult: Heretic Kingdoms-szal töltött órák alatt csendült fel. A 3D People által írt szerepjáték megjelenése, melyben egy hölgy inkvizítort alakítunk, az idei év szeptemberének első heteiben várható.

Újabb patch a Greyhawkhoz

Techbázis2004.06.02, 17:19

Egy újabb javítás jelent meg, mely tovább próbálja javítani az Atari szerepjátékát, a Greyhawk: The Temple of the Elemental Evil című játékot. A program arról vált híressé, hogy remek ötletek tárházával állt elő ugyan, de annyi méretes buggal jelent meg, hogy eleve nem számíthatott sikerre.

Folytatódik a Sivatagi Mese

Techbázis2004.05.19, 15:28

Már dolgoznak az eGenesis szakemberei a Tale in the Desert című online szerepjáték folytatásán. A második rész nagyban különbözik majd a jelenlegi MMORPG-k által követett sémától, hisz a teljesen a játékosoktól függő világban nem a kincskeresés, hanem a többiekkel ápolt kapcsolat a legfontosabb.

A Civilizáció Hajnala

Techbázis2004.05.17, 23:40

Civilization's Dawn - ezzel a címmel készít valósidejű stratégiai elemekkel megfűszerezett online szerepjátékot az iEntertainment Network, melyet partnerein keresztül mind Észak-Amerikában, mind Európában és Ázsiában el szeretne juttatni a felhasználókhoz.

Új szerepjátékok a Bioware-től

Techbázis2004.05.11, 12:33

Két új szerepjátékkal is találkozhatnak a látogatók az E3-on a Bioware bemutatóit böngészve. Az egyik szóban forgó program a The Witcher, melyet a kiadó a lengyel CDProjekt csapatával készíttet, míg a másik a Dragon Age névre hallgat, és a kiállítás előtt teljes titoktartás övezi.

Trailert tölthetünk le a Kulthoz

Techbázis2004.05.06, 11:23

Megjelent az első hivatalos trailer a szlovák 3D People szerepjátékához, a Kult: Heretic Kingdomshez. A trailerben bepillantást nyerhetünk, hogy a nyáron megjelenő programban miként próbálja meg a játékos által megszemélyesített inkvizítor-hölgy elpusztítani a vallások még megmaradt követőit.

Bemutatkozik Fortitude világa

Techbázis2004.04.16, 11:21

Egy új oldalon ismerkedhetnek meg a játékosok a Dragon Empires világával, Fortitude-dal. A hamarosan a bétatesztelés fázisába kerülő online szerepjáték honlapján a világ megismerése mellett bepillantást nyerhetünk a lakosok szokásaiba, és természetesen a sárkányok is górcső alá kerülnek.

Bevetésre vár a Lineage II

Techbázis2004.04.15, 10:23

A City of Heroes elkészültének bejelentése után az NCSoft másik, nem kisebb jelentőségű online szerepjátéka is aranylemezre került. A Lineage II-ről van szó, melynek első epizódja Ázsiában több millió játékost vonzott a netre naponta, s mely a City of Heroes-zal egyszerre kerül a boltokba.

Új szerepjáték 2005-re

Techbázis2004.04.13, 11:09

2005 végére egy új programmal, a Visionnel szeretné megörvendeztetni a szerepjátékok rajongóit az Altar Interactive és az Octagon Entertainment. A játékkal kapcsolatos részleteket még nagy titok övezi, de a fejlesztők egyenlő hangsúlyt szeretnének fektetni a történetre, illetve az akciókra.

10 éves az Elder Scrolls

Techbázis2004.04.07, 08:32

Immár tíz esztendő telt el azóta, hogy a Bethesda Softworks megjelentette az Elder Scrolls című szerepjáték sorozat első részét, az Arénát. A tízéves születésnap megünneplésére a Bethesda egy különleges szekciót nyitott a sorozattal foglalkozó oldalán.

Lineage 2 "karbantartás"

Techbázis2004.03.24, 11:32

Vasárnap, valamint a hétfői napon nem voltak elérhetők a népszerű online szerepjáték, a Lineage 2 szerverei. A leállásra azért volt szükség, hogy a játékosok immár a játék Prelude változatával tölthessék idejüket, mely számos új elemmel tette még érdekesebbé az NCSoft szerepjátékát.

Új Ragnarok oldal nyílt

Techbázis2004.03.19, 16:21

Egy új honlapon mutatkozik be a játékosoknak a Ragnarok Online, a koreai Gravity Corporation online szerepjátéka. A világszerte egyre több előfizetővel rendelkező, anime-jellegű karaktereket felvonultató játék oldalán minden eddiginél egyszerűbben tervezhetjük meg karakterünket, kit szinte azonnal bevethetünk a játékban.

Öt esztendős az EverQuest

Techbázis2004.03.18, 06:55

Az immár ötödik szülinapján ünneplő EverQuest tiszteletére a Sony Online Entertainment több érdekes adatot is közreadott a kedvelt online szerepjátékkal kapcsolatban. Ezekből megtudhatjuk, hogy négyszázezernél is többen EQ-znek világszerte, és tizenkétmilliónál is több karakter lépett már Norrath földjére.

Első pillantások a Gyökerekre

Techbázis2004.03.11, 16:07

Megjelentek az első komolyabb információk a Tannhauser Gate és a Cenega Publishing The Roots című szerepjátékáról. A fantasy RPG Lorth világába repít bennünket, ahol öt, az élet, a béke és a harmónia fenntartásáért felelős fa halálának megakadályozása a feladatunk.

Útjára indult a BiosFear

Techbázis2004.03.02, 12:49

A Tiscali Games elindította a BiosFear című online szerepjátékot. A programot ingyen tölthetjük le a hálóról, és két hét erejéig ingyenesen is játszhatunk vele. Ha elnyerte tetszésünket, havi 6,95 euróért folytathatjuk is a világ és a kalandok feltárását.

Mythica törölve

Techbázis2004.02.16, 10:05

Beszüntette a Microsoft a Mythica címen készülő online szerepjáték fejlesztési munkálatait. Az őszre tervezett játék törlése miatt, mely a normann mitológia szereplőire támaszkodott volna, mintegy negyven munkahely válik feleslegessé.

Új StarWars Galaxies oldal nyílt

Techbázis2004.01.20, 13:17

Újabb oldalt nyitott a Lucas, mely a népszerű online szerepjátékkal, a Star Wars Galaxieszel foglalkozik. Az oldalra látogatók megismerkedhetnek a Tatooine bazárjával és kocsmáival, a játékban kószáló fajokkal, és mindezek mellett még letölteni váró csemegék is szerepelnek az étlapon.

Astonia 3 a MOL Internationalon

Techbázis2004.01.20, 16:21

Idén márciusban válik elérhetővé száznyolcvan ország temérdek internetes kávézójában a MOL AccessPortal új szolgáltatása, a MOL International, mely egyben az Intent Software szerepjátéka, az Astonia harmadik része indulását is jelenti.

Végre tényleg kész a Silent Storm

Techbázis2004.01.19, 12:23

Az eredeti terveknek megfelelően tavaly októberre vártuk a Nivaltól a Silent Storm című második világháborús stratégiai szerepjáték hibridet, de a fejlesztők nem készültek el a tervezett időpontra. Ha minden igaz, a játék mostanra elkészült, és január végén már el is szaladhatunk megvenni.

Mythica

Techbázis2003.12.11, 15:20

Az eddigi online szerepjátékokban a fantasy- vagy éppen sci-fi regényekben megismert hősök bőrébe bújva járhattuk a világot, a Microsoft Mythicájában viszont akár istenek halhatatlan kiválasztottjaként indulhatunk kalandjainkra.

Online szerepjátékban is erősít a UbiSoft

Techbázis2003.12.05, 10:33

Végre elkészült a Shadowbane hivatalos kiegészítője, a The Rise of Chaos. A Wolfpack Studios addonja számos új elemmel, így új karakterosztályokkal, egy játszható fajjal, szebb grafikával, és harminc, felderítésre váró területtel egészíti ki az online szerepjátékot.

Aranylemezen a Lords of Everquest

Techbázis2003.11.26, 10:48

Végre elkészült a Rapid Eye Entertainment a népszerű online szerepjáték, az Everquest világát bemutató valósidejű stratégiával, a Lords of Everquesttel, mely várhatóan az év utolsó hónapjában jelenik meg az üzletekben.

Midwinter alfateszt hamarosan

Techbázis2003.11.25, 11:14

Nemsokára kezdetét veszi a Rune Lore Interactive online szerepjátékának, a Midwinternek alfa tesztelése. Ha a tesztelés zökkenőmentesen halad, a lényegében szöveges játékba már a következő év első felében belevethetjük magunkat.

Új lehetőségek a StarWars Galaxies-ban

Techbázis2003.11.19, 11:30

Új elemekkel bővült a Sony Online StarWars szerepjátéka, az SW. Galaxies - an Empire divided. A játékosok a továbbiakban saját városokat hozhatnak létre, illetve hátasként használhatják a Galaxies vidékein kóborló állatokat.

Hamarosan jön a Greyhawk patch

Techbázis2003.11.11, 07:08

Korábban beszámoltunk egy patch készüléséről, mely a Greyhawk szerepjáték, a Temple of the Elemental Evil temérdek hibáját tenné helyre. Az Atari bejelentése szerint a patch hamarosan letölthető lesz a játék rajongóinak.

Februárban érkezik Amerikába a Spellforce

Techbázis2003.11.06, 11:51

A következő év februárjában jelenik meg Észak-Amerikában az Encore Software jóvoltából a Jowood stratégiai és szerepjáték keveréke, a Spellforce, melyben a játékos feladata ismét a világ megmentése.

Kevin McPherson a Sigil Gamesnél

Techbázis2003.11.05, 16:51

Egy újabb nagynevű szakember csatlakozott a Sigil Gameshez Brad McQuaid és Jeff Butler után. A jelenleg egy még meg nem nevezett online szerepjátékon dolgozó fejlesztőgárda munkáját a jövőben Kevin McPherson is segíteni fogja.

Csúszik Európában a Horizons

Techbázis2003.11.03, 16:47

A tervezettnél csak egy hónappal később jut el az európai játékosokhoz az Artifact Entertainment online szerepjátéka, a Horizons: Empire of Istaria. A játék november eleje helyett december első felében tűnik fel a polcokon.

Útjára indult a Lineage II

Techbázis2003.10.15, 12:40

Megkezdte hódítását Dél-Koreában a Lineage című online szerepjáték folytatása. A program népszerűségében valószínűleg megközelíti elődjét, mivel a megjelenés utáni első öt napon 130 000-en léptek a játék világába.

NWN Gold novemberben

Techbázis2003.10.13, 17:02

Novemberre várható a Bioware nagy sikerű szerepjátékának, a Neverwinter Nights különleges kiadásának megjelenése. A csomagban az eredeti játék mellett helyet kapott a az Aurora Toolset, a SOU addon, valamint a Dungeon Master kliensprogram is.

Visszatér a Bards Tale

Techbázis2003.10.01, 11:44

Az Interplay alapítója Brian Fargo egy új cég élén, egy legendás szerepjátékkal tér vissza a játékok világába. A szerepjátékosok emlékeiben élő legenda majd 20 évvel a megjelenése után újraéled.

Megjelent a Lords of Everquest demo

Techbázis2003.09.24, 14:07

Egy multiplayer demot jelentetett meg a Sony Online Enteratinment a Lords of Everquestből, a népszerű online szerepjáték világát bemutató stratégiai programból, amely megjelenése decemberre várható.

A héten várható az Elemental Evil demoja

Techbázis2003.09.17, 01:22

A Troika Games ezen a héten kívánja megjelentetni a Greyhawk világán játszódó, Gary Gygax legendás kalandmoduljából készített The Temple of Elemental Evil című szerepjáték bemutatóját.

Weird War oldalt nyitott a Techland

Techbázis2003.09.11, 10:07

A lengyel Techland egy új honlapon mutatja be készülő második világháborús szerepjátékát, a Weird War: The Unknown Episode of World War II című programot, mellyel várhatóan az év vége előtt találkozhatunk.

Lehet jelentkezni a Trials of Atlantis bétatesztelésére

Techbázis2003.09.09, 06:51

Mostantól jelentkezhetnek a játékosok a Mythic Entertainment nagysikerű online szerepjátékának, a Dark Age of Camelot legújabb kiegészítőjének, a Trials of Atlantisnak a bétatesztelésére.

275 000 Galaxies játékos

Techbázis2003.09.02, 18:37

Immár kétszázhetvenötezer főt számlál a LucasArts online szerepjátékának, a Star Wars Galaxies világán barangoló játékosok hordája, megelőzve evvel Amerikában a Dark Age of Camelotot is.

Új WOW fajok

Techbázis2003.09.02, 20:13

A Blizzard három új fajt mutatott be a napokban, melyek szerepelni fognak a készülő online szerepjátékban, a World of Warcraftban. A három j választható faj az élőholtak, a trollok, valamint a Szövetség oldalán harcoló gnómok.

Októberre várhatjuk a legújabb Final Fantasyt

Techbázis2003.08.13, 10:19

Várhatóan októberben jelenteti meg a Square Enix a Final Fantasy XI PC-s változatát. Az online szerepjáték Japánban a tavalyi év novemberében látott napvilágot, és immár negyedmilliónál is több előfizetője van.

Lineage 2

Techbázis2003.07.17, 15:49

Lassan már a négymilliót is eléri a koreai Lineage online szerepjáték előfizetőinek száma. Ha pedig az Unreal motorjával felszerelt második rész is megjelenik, e szám már tényleg a csillagos eget ostromolhatja.

Közeleg a Fate Európa felé

Techbázis2003.07.07, 08:35

A 4AM Entertainment Nagy-Britanniában fogja először megjelentetni a Koreában igen nagy népszerűségnek örvendő szerepjátékot, a The Fatet, mely a távol keleti országban mintegy száztíz-ezer darabban kelt már el.

A héten érkezik a Pirates of the Caribbean

Techbázis2003.07.02, 08:29

A Bethesda megerősítette, hogy még a héten megjeleni kalózos szerepjátékuk, a Pirates of the Caribbean PC-s, valamint Xboxos változata. A játékot az az Akella fejleszti, mely már több hasonló programmal bizonyított.

Everquest Mac-en

Techbázis2003.06.26, 09:36

A Sony Online megjelentette a népszerű online szerepjáték, az Everquest Macintoshos változatát. A Maces csomagban az eredeti játékkal, valamint annak négy kiegészítőjével találkozhatunk.

Megnyílt a Greyhawk hivatalos oldala

Techbázis2003.06.25, 01:32

Az Atari útjára indította a Greyhawk: The Temple of Elemental Evil című készülő szerepjáték hivatalos oldalát, melyen képekkel, letölthető videókkal, valamint számos érdekességgel és információval találkozhatunk.

PC-re is megjelenik a Chaos Legion

Techbázis2003.06.25, 02:13

A Capcom bejelentette, hogy PC-re is megjelenteti az év végén a PlayStation augusztusban debütáló akció szerepjátékot, a Chaos Legiont. A fantasy világban játszódó programban segítőként egész légiókat idézhetünk meg sikerünk érdekében.

Újdonságok a Horizons oldalán

Techbázis2003.06.23, 03:27

Képekkel, valamint a választható fajokról közölt információkkal frissítette az Artifact Entertainment a Horizons: Empire of Istaria című, idén őszre várható online szerepjáték honlapját.

Június 26 a legújabb Galaxies dátum

Techbázis2003.06.19, 07:31

Már nem egyszer halasztotta el a LucasArts a Star Wars Galaxies című online szerepjáték megjelenését, de ennek ellenére reméljük, hogy a legújabb közzétett időpont, vagyis június 26.-a valóban meghozza a programot.

Új elemek a Lionheart oldalán

Techbázis2003.06.18, 02:53

A Black Isle új elemekkel bővített a Lionheart című szerepjátékkal foglalkozó oldalát. Az újdonságok között a játékot bemutató képek mellett információkat kaphatunk az alternatív középkort átitató mágiáról is.

Infók a World of Warcraft karakterosztályairól

Techbázis2003.06.05, 12:36

A Blizzard közzétett némi információt a WoW online szerepjátékban feltűnő karakterosztályokról a játék hivatalos oldalán. Ezek alapján eldönthetjük, hogy érdemes lesz-e harcost, mágust, vagy sámánt indítani.

Jövőre várható a Dungeon Lords

Techbázis2003.06.03, 16:27

A Heuristic Park a következő év első negyedére ígéri a Dungeon Lords című akció szerepjáték elkészültét. A program készítésében részt vállal D.W.Bradley, a Wizardry és a Wizards and Warriors sorozatok egyik alkotója is.

Aranylemezen a Shadows of Undertide

Techbázis2003.06.02, 16:51

Elkészült a Neverwinter Nights című D and D szerepjáték első hivatalos kiegészítője, a Shadows of Undertide. A hamarosan a boltokba kerülő kiegészítőt a Floodgate Studios fejlesztette.

Earth and Beyond változások

Techbázis2003.05.29, 03:13

Számos változáson ment át az Earth and Beyond című online szerepjáték a kedden eszközölt változtatásoknak köszönhetően, minek következtében tizenkét órán át még az üzemeltető szerverek sem működtek.

Második világháborús szerepjáték

Techbázis2003.05.21, 13:05

A DreamCatcher Interactive bejelentette, hogy egy második világháborús szerepjáték fejlesztésén dolgozik. A Pilot Down című programban a játékosok egy lelőtt pilótát alakítanak, ki gyalog kénytelen elvánszorogni a semleges Svájc határáig.

Két év múlva készül el a D and D online

Techbázis2003.05.19, 07:16

Egyelőre igen nagy népszerűségnek örvend a D and D legújabb, harmadik kiadása. Hogy mi lesz a helyzet két esztendő múlva, azt nehéz megjósolni, mindenesetre az Atari és a Turbine ekkor kívánja megjelentetni a Dungeons and Dragons Online című MMORPG-t.

A sötét elfek is helyet kapnak a World of Warcraftban

Techbázis2003.05.07, 10:26

A Blizzard bejelentette, hogy a sötét elfek faja is szerepelni fog készülő online szerepjátékukban, a népszerű valósidejű stratégia világát más szemszögből bemutató World of Warcraftban.

Belenyúlhatunk a Fallout 2-be

Techbázis2003.04.22, 20:09

A Black Isle elérhetővé tette a játékosok számára népszerű posztapokaliptikus szerepjátékuk, a Fallout második részének scriptjét, melynek segítségével a játékosok kedvük szerint módosíthatják a játék elemeinek statisztikáit.

Házépítés a Camelotban

Techbázis2003.04.22, 23:38

A Mythic Entertainment több ingyenes kiegészítő megjelentetését tervezi a Dark Age of Camelot című online szerepjátékához. Az első kiegészítő, a Foundations feltelepítése után karaktereink felépíthetik saját otthonaikat.

Anarchy Online: Shadowlands

Techbázis2003.04.17, 14:11

A Funcom népszerű online szerepjátékában igazán sok tevékenység állt a játékos előtt, de az nem nagyon derült ki, hogy az események mögött milyen titkok rejlenek. A Shadowlands című kiegészítőben viszont fellebben a fátyol Rubi-Ka múltjának titkairól.

Nem jöttek be a mutánsok

Techbázis2003.04.10, 08:09

Egyelőre nem tudni pontosan miért, de nem hozta meg a várt sikert a Microsoft valósidejű szerepjátéka, a Dr. Moreau szigetén megismertekre emlékeztető mutánsokat felvonultató program.

Feltörték a Ragnarok Online-t

Techbázis2003.03.25, 09:21

Ismeretlen tettesek feltörték a Japánban több mint százezer előfizetőt számláló online szerepjátékot, a Ragnarok Online-t. Kár valószínűsíthetően nem keletkezett, de az esemény megrendítheti a játékosok bizalmát.

Tovább késik a Galaxies

Techbázis2003.03.20, 02:14

Áprilisban sem jelenik meg a legnagyobb várakozással megelőzött online szerepjáték, a Csillagok háborúja világában játszódó Star Wars Galaxies. A harmadik bétatesztelési fázis kezdete, illetve új megjelenési dátum még nem ismert.

Két külön vonulat a Horizonsban

Techbázis2003.03.13, 04:54

Javában folyik az Artifact Entertainment műhelyében a Horizons című szerepjáték fejlesztése. A program érdekessége, hogy a játékosok nemcsak kalandozóként próbálhatnak szerencsét, hanem a kalandozókat ellátó mesteremberként is.

Elkészült a Shadowbane

Techbázis2003.03.11, 08:31

A UbiSoft megerősítette, hogy a Wolfpack Studios valóban elkészült a régen várt online szerepjáték, a Shadowbane fejlesztésével. A program március végén kerül az üzletekbe, de az még nem ismert, hogy havonta mennyit kell fizetnünk a kalandozásért.

Hamarosan megvásárolható a Harbinger

Techbázis2003.02.27, 02:01

A DreamCatcher Interactive megkezdte a Harbinger című szerepjáték terjesztését a kereskedők felé. A Silverback műhelyében készült játék eseményei egy hatalmas űrhajó fedélzetén zajlanak.

Greyhawk: The Temple of the Elemental Evil

Techbázis2003.02.27, 12:34

Az AD and D, illetve a D and D 3rd Edition szabályrendszereket használó szerepjátékok eddig általában az Elfeledett Birodalmakat területére kalauzolták a kalandorokat. Az Infogrames azonban szakít e hagyománnyal a jövő év nyarára várható játékában.

Gothic II karakterosztályokkal ismerkedhetünk

Techbázis2003.02.20, 22:31

Európában március vége előtt kerül a boltokba a Gothic című szerepjáték második része. A kiadó JoWooD Productions nemrégiben a játékosok által választható karakterosztályok közül hármat mutatott be számunkra.

Glympse 2004-ben

Techbázis2003.02.12, 05:51

A Sojourn Developments 2004-ben szándékozik megjelentetni online szerepjátékát, a Glympset. A játékban egyaránt helyet kapnának a fejlesztők, valamint a játékosok által generált küldetések.

ToonTown

Techbázis2003.02.07, 16:04

A Disney Interactive is beállt a sorba, és nekilátott egy online szerepjáték fejlesztésének. Noha talán a szerepjáték jelző kissé túlzó a TonnTown esetében, a Disney rajzfilmek világa bizonyára vonzó kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Megújult Horizons oldal

Techbázis2003.01.30, 03:16

Az Artifact Entertainment alaposan megújította a 2003-mas év egyik legjobban várt online szerepjátékának, a Horizonsnak oldalát. Az új oldalon a két faj bemutatása mellett, képekkel, hírekkel, letölthető anyagokkal és egyéb érdekességekkel találkozhatnak a látogatók.

Notum Wars ingyen

Techbázis2003.01.23, 03:25

A Funcom korábban lehetőséget biztosított a játékosoknak, hogy egy héten át ingyen ismerkedhessenek online szerepjátékukkal, az Anarchy Online-nal. Ezen lehetőség tovább bővült, mivel immár a Notum Wars című addont is kipróbálhatjuk hét nap erejéig.

Háromnegyed millióan a Bioware communityben

Techbázis2003.01.23, 06:28

Hogy mennyire népszerű a Bioware Forgotten Realmsen játszódó szerepjátéka, a Neverwinter Nights, azt jól mutatja, hogy immár több mint 750 000 tagja van a Bioware communitynek.

Horizons videó tölthető le

Techbázis2003.01.22, 02:37

Az Artifact Entertainment egy úgy videotrailer keretein belül mutatja be készülő online szerepjátékát, a Horizonst. A videóban mind a harccal, mind az objektumok készítésével is megismerkedhetünk.

Hamarosan indul a Tale in the Desert

Techbázis2003.01.16, 03:38

Várhatóan februárban indul útjára az eGenesis online szerepjátéka, a Tale in the Desert. A világban, melyet a fejlesztők az ősi Egyiptom mintájára terveztek a játékosok számos célt tűzhetnek ki karaktereik elé.

Shadowbane március végén

Techbázis2003.01.14, 23:54

Még 2000-ben vette kezdetét a Shadowbane című fantasy online szerepjáték fejlesztése, és már számos ígéret napvilágot látott a megjelenési dátummal kapcsolatban. A legfrissebb, a kiadó UbiSoft által közreadott megjelenési dátum március vége.

Tippek az Earth and Beyond oldalán

Techbázis2003.01.08, 23:06

A Westwood egy új szekcióval frissítette az Earth and Beyond című online szerepjáték hivatalos oldalát. A Megan’s Tips elnevezésű szekcióban a játékosok segítséget kapnak, hogyan készítsenek tárgyakat.

Megjelent a Necrotech

Techbázis2003.01.03, 01:05

A Game Thoughts a napokban bejelentette, hogy megvásárolható a sötét jövőt elénk vetítő szerepjátékuk, a Necrotech. A játék középpontjában ismét a sötét jövő, és a káosz által sújtott emberiség áll.

Új Realms of Torment képek

Techbázis2003.01.03, 01:04

Az Abyss Interactive néhány új képet helyezett el a Realms of Torment címen készülő online szerepjátékuk hivatalos oldalán. A román fejlesztőcsapat programja várhatóan az év első negyedében elkészül.

Újabb Dungeon Siege szerkesztő

Techbázis2002.12.30, 04:40

A Microsoft egy új változatát jelentette meg a népszerű szerepjáték, a Dungeon Siege szerkesztőjének. Az új változatban feltűnik egy új elem, az Art Packs is, mely nagyban megkönnyíti a modulszerkesztők dolgát.

Star Wars Galaxies jövő áprilisban

Techbázis2002.12.27, 16:15

A Sony Online Entertaniment nem teketóriázott, hanem konkrétan megjelölte a Star Wars Galaxies: An Empire Divided című online szerepjátékának megjelenési dátumát. A játék, ha az ígéretnek hinni lehet, 2003 április 15.-én válik elérhetővé.

Jelentkezés a Horizons bétatesztelésére

Techbázis2002.12.18, 02:16

Mától jelentkezhetnek az érdeklődők az Artifact Entertainment készülő online szerepjátékának, a Horizonsnak bétatesztelésére. A tesztelés több szakaszból tevődik össze, melyek közül az első a jövő év elején indul.

Útjára indult a Shrouded Isles

Techbázis2002.12.04, 14:40

A Mythic Entertainment bejelentette, hogy megkezdte a Dark Age of Camelot című online szerepjáték kiegészítőjének, a Shrouded Islesnek terjesztését a kereskedők felé. A mennyiségbeli növekedések mellett e játék minősége is javult az új motornak köszönhetően.

Neverwinter Nights kiegészítők

Techbázis2002.11.28, 13:22

A Bioware és az Interplay hamarosan két kiegészítőt is bemutat hivatalosan népszerű szerepjátékukhoz, a Neverwinter Nightshoz. Az első kiegészítő, melyet a Floodgate Studios fejleszt, a Shadows of Undrentide címet viseli, a második pedig az XP2 munkacímen készül.

Problémák az Asheron’s Call 2 körül

Techbázis2002.11.26, 03:17

Nemrég jelent meg a Microsoft régen várt online szerepjátékának, az Asheron’s Callnak második része. A programmal kapcsolatban nincs azonban minden sínen, mivel azok a játékosok, akiknek hitelkártyáját nem abban a kilenc országban adták ki, melyekben a játék hivatalosan megjelent, nem tudnak belépni.

EverQuest Pocket PC-re

Techbázis2002.11.19, 04:37

Nemsokára a PC tulajdonosokon kívül a "zsebszámítógépesek", vagyis a Pocket PC tulajdonosok is kipróbálhatják a Sony Online szerepjátékát, az EverQuestet, habár csak offline változatban.

Second Life

Techbázis2002.11.14, 15:25

A Linden Lab fejlesztőcsapata igen merész tagokból állhat, mivel egyből egy online szerepjátékkal mutatkoznak be a piacon, mely a Second Life címet kapta, és leginkább talán a Sims Onlinehoz hasonlítható.

EverQuest: The Planes of Power

Techbázis2002.11.14, 14:38

Még mindig nem veszélyezteti senki és semmi az EverQuest vezető helyét az online szerepjátékok terén. Hogy a vezető pozíció tovább erősödjön, arról az új zónákat tartalmazó Planes of Power kiegészítő hivatott gondoskodni.

Asheron`s Call 2 november végén

Techbázis2002.11.06, 14:28

Végre elkészült a Microsoft várva várt szerepjátékának, az Asheron`s Callnak második epizódja a Turbine Entertainment boszorkánykonyhájában. Az online szerepjáték-sorozat második része november huszonkettedikén tűnik fel az üzletekben.

Új területek az Astonia 3-hoz

Techbázis2002.10.28, 20:32

Az Intent Software egy új patchet jelentetett meg Astoria 3 című online szerepjátékukhoz. A patchben egy teljesen új terület, az Ice Caves, valamint a Labyrinth Quest egy új eleme kapott helyet.

Planes of Power a napokban

Techbázis2002.10.23, 14:05

Már csak néhány nap van hátra a legnépszerűbb online szerepjáték, az Everquest legújabb kiegészítőjének, a Planes of Powernek megjelenéséig. Az addon húsz új zónával bővíti a népszerű szerepjáték világát.

The Elder Scrolls III: Tribunal

Techbázis2002.10.22, 17:13

Meglehetősen sokáig kellett várniuk a szerepjátékok rajongóinak a The Elder Scrolls III: The Morrowind című program megjelenésére, így némileg meglepő, hogy a következő hónapban már első kiegészítőjét, a Tribunalt is kereshetjük az üzletekben.

Another War

Techbázis2002.10.09, 04:59

Meglehetősen szokatlan helyszínt választott a Mirage Interactive készülő szerepjátékához, az Another Warhoz. Ezúttal nem orkokkal, trollokkal kell szembeszállnunk, hanem a náci Németországot szolgáló katonákkal.

Kiadóra talált a Xenus

Techbázis2002.10.08, 14:40

A Russobit-M Company fogja kiadni az ukrán Deep Shadows készülő szerepjátékát, a Xenust Oroszországban, Kelet-Európában, valamint a legtöbb volt szovjet tagköztársaságban. A Xenus lesz a Deep Shadows első játéka, mely napjaink Kolumbiájába repíti a játékost.

Készül a Shadowflare második része

Techbázis2002.10.03, 19:12

Várhatóan a következő héten fog világszerte megjelenni az Emurasoft Diablo-jellegű szerepjátéka, a Shadowflare első része. A játék folytatása, vagyis az Episode II várhatóan december hó első felében lát napvilágot.

Fejlesztés alatt a Heath

Techbázis2002.09.30, 20:42

A brit GMX Media jelenleg egy szerepjáték, a Heath: The Unchosen Path fejlesztésén dolgozik. A jövő év első hónapjaiban megjelenő program első ránézésre a Diablot juttatja a játékosok eszébe.

Elkészült az ARX Fatalis

Techbázis2002.09.26, 15:40

Nem tegnap vette kezdetét a JoWooD Productions szerepjátékának, az ARX Fatalisnek fejlesztése. Szerencsére a munkálatok végre elkészültek, így nincs akadálya, hogy a program október elején eljusson a játékosokhoz.

5 éves az Ultima Online

Techbázis2002.09.20, 15:22

Lassan már öt éve, hogy útjára indult az első komoly fizetős online szerepjáték, az Ultima Online. A mintegy 225 000 regisztrált felhasználót számláló játék az évfordulót megünneplendő hamarosan egy új szerverrel bővül.

Hamarosan kapható a Dungeon Odyssey

Archívum2002.09.18, 16:57

A korábban hadijátékairól elhíresült Shrapnel Games megkezdte szerepjátékának, az Aaron Hall`s Dungeon Odysseynek terjesztését .

Előző
  • 1
  • 2
Következő