szerencse

címke rss

Burti a Ferrarihoz szerződött

Gphírek2001.11.18, 17:39

Szerencse a szerencsétlenségben - mondhatja Luciano Burti, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Prost-csapat pilótája. Burti tavalyi szezonban elszenvedett súlyos bukását követően ugyanis már-már kiszorult csapatából, ám ekkor jött a Ferrari ajánlata.

Üstökösbecsapódás: az emlősök szerencséje

Tudomány2003.06.24, 12:20

Egy 55 millió évvel ezelőtti üstökösbecsapódás jelentősen befolyásolhatta az emlősök korai evolúcióját.

Benik mindenkit elvinne egy körre

Vendégszoba2003.11.04, 18:47

Az új magyar ralikirály, Benik Balázs a Társalgóban elmondta: nem gondolja úgy, hogy csak kivételes szerencséjének köszönheti a bajnoki címet, hiszen ha így volna, nem lenne szüksége szemműtétre a téli szünetben. Számára a versenyzés nem hobbi, hanem kőkemény feladat, az autópályán viszont csak akkor megy gyorsan, ha siet. A jövője egyelőre bizonytalan, de már dolgozik rajta.

Szerencsét hozó növények a lakásban

Női Lapozó2004.10.14, 11:12

Növényeink helyének és méretének, színének tudatos megválasztásával is befolyásolhatjuk lakásunk energiáit. Sőt, az sem mindegy, hogy a növényekből nyert illóolajokat lakásunk melyik részén párologtatjuk.

Sorozatlövést adtak le egy házra

Itthon2004.11.28, 17:25

Tíz lövésből álló géppisztolysorozatot adtak le egy házra szombat este Baranyahídvégen - adta hírül az RTL Klub. A házban egyedül lévő nő nem sérült meg, mivel szerencséjére a szomszéd szobában tartózkodott.

Félix, a szerencse fia

Női Lapozó2005.01.13, 11:26

A Félix név legtöbbször egy igen lelkes, lendületes, optimista, kedves és nagyvonalú férfit takar, aki szívesen lelkesít másokat. Nagyon nehezen döntenek, nehezen tudnak nemet mondani, az erőszakosság nagyon távol áll tőlük.

Tank gázolt el egy autót

Nagyvilág2005.03.05, 12:37

Hihetetlen szerencsével nem esett bántódása annak a norvég párnak, akinek az autóján végighajtott egy Leopard tank, miközben benne ültek.

Pantinchin Edina: Inkább okosabb vagyok, mint szép

Vendégszoba2006.01.09, 15:16

Pantinchin Edina, aki egyszerre lett elkötelezett barátnő és a tavalyi év Playmate-je, úgy érzi, a szerencse - és hogy jókor volt jó helyen - sokat segített neki sikerei elérésében. A szőke bombázó azt mondja, soha nem keveri az érzelmeket a munkával, az első fotózásain felessel gyógyította szégyenlősségét, és csókolózott már lánnyal.

Előző
Következő