Szerbia és Montenegró

címke rss

Jugoszlávia a focivilág csúcsán lehetne

Sport2007.01.24, 20:45

Az egykori Jugoszlávia feloszlása óta az ország volt tagállamai közül három is szerepelt nagy nemzetközi tornán (Szerbia és Montenegró, Szlovénia és Horvátország), és sokak szerint a kilencvenes évek elején szétbomlott ország nemzeti tizenegye manapság a világ élvonalába tartozna. Az egyik, poszt-jugoszláv labdarúgással foglalkozó weboldal munkatársai összeállították, hogyan nézne most ki egy "nagy" jugoszláv nemzeti tizenegy.

Szerbia legyőzése sem okozott gondot kéziseinknek

Sport2006.12.12, 20:09

Két győzelem után a csoport leggyengébb tagja, Szerbia ellen lépett pályára a magyar nőikézilabda-válogatott, amely 35-27-re győzött, s százszázalékosan zárta csoportját. A hétfői szünnap után a középdöntőben Németország következik.

Éjszakai bunyó női kéziseink hoteljénél

Archívum2006.12.10, 14:53

A vajdasagma.info délvidéki hírportál információi szerint szombat este verekedés tört ki az a skövdei hotel előtt, ahol a Svédországban zajló női kézilabda Európa-bajnokság A csoportjának válogatottjai (Szerbia, Magyarország, Macedónia, Ausztria) vannak elszállásolva. A Scandic Billingen szálloda előtt ittas helyiek csaptak össze, a dulakodás mintegy 30 percig tartott.

Görbiczék tét nélkül meccselhetnek

Sport2006.12.10, 12:59

Két győzelem után a csoport leggyengébb tagja, Szerbia ellen lép pályára vasárnap a magyar nőikézilabda-válogatott. A találkozónak a presztízsen kívül különösebb tétje már nem lesz, hiszen az eldőlt, hogy a csapat csoportgyőztesként, négy ponttal várhatja a kedden kezdődő középdöntőszakaszt.

KO-sikerrel kezdte az Eb-t kézicsapatunk

Sport2006.12.08, 22:09

Az első félidő döcögős játéka után könnyed győzelemmel kezdte meg szereplést a magyar nőikézilabda-válogatott a svédországi Európa-bajnokságon. Együttesünk első mérkőzésén 42-23-ra verte Ausztriát.

Tóthék kipipálták a legerősebb kéziriválist

Sport2006.12.10, 19:13

Második Európa-bajnoki csoportmérkőzésén a csütörtökön szintén győzelemmel kezdő Macedónia ellen lépett pályára a magyar nőikézilabda-válogatott. Előzetesen Németh András a balkáni együttest tartotta a legveszélyesebb ellenfélnek, ehhez képest könnyed, 30-22-es győzelmet arattak tanítványai. A szombati szünnap után vasárnap a csoport leggyengébbje, Szerbia következik.

Brazília megvédte címét a férfiröplabda-vébén

Sport2006.12.03, 14:10

A brazil férfiröplabda-válogatott megvédte világbajnoki címét, miután az eddig veretlen lengyel csapatot viszonylag könnyedén, három játszmában legyőzte a tokiói döntőben. A bronzérmet Bulgária szerezte meg, a harmadik helyért ugyanis négy játszmában legyőzte Szerbia-Montenegró válogatottját

Remek magyar karatesiker Szerbiában

Archívum2006.11.22, 16:38

A karatézó S. Kovács Ádám bizonyult a szerb bajnokság legeredményesebb versenyzőjének.

Rettegett Petrovic még nem döntött

Sport2006.11.20, 06:54

Szerbia nőikézilabda-válogatottja megkezdte a felkészülést a december 7. és 17. között sorra kerülő Európa-bajnokságra, melynek Svédország ad otthont. A Sandra Kolakovic szövetségi kapitány által kijelölt csapat valamennyi tagja még nem jelent meg a belgrádi összejövetelen, de, ha minden a tervek szerint halad, akkor november 20-ig, vagyis hétfőig teljes lesz a létszám.

Bezárták a labdarúgókat az edzőközpontba

Archívum2006.11.15, 11:58

Az utóbbi időkben egyre többször lehet hallani olyan esetről, amikor egy-egy súlyos vereség után a szurkolók megpróbálják "megnevelni" a focistákat, értésükre adva, hogy igencsak elégedetlenek a teljesítményükkel. Az már persze az adott drukkerek vérmérsékletétől függ, hogy milyen módszerekkel próbálnak hatni a labdarúgókra: Szerbiában volt már arra példa, hogy a fanatikusok baseballütővel felszerelkezve jelentek meg az edzésen, de Magyarországon vagy Olaszországban is megtörtént, hogy az elkeseredett szurkolók megállították a csapat buszát, hogy elbeszélgessenek a játékosokkal.

Görbiczéket erősnek érzi a macedón mester

Sport2006.11.14, 19:40

Javában zajlik az európai nőikézilabda-válogatottak felkészülése, december 7-én ugyanis rajtol a svédországi Európa-bajnokság. A magyar együttes Szerbiával, Ausztriával és Macedóniával került egy csoportba, lássuk az utóbbi ellenféllel kapcsolatos legfrissebb híreket.

Dánia nem tud hibázni a kézis Világkupán

Archívum2006.10.27, 07:00

Horvátország és Szerbia után Németország sem tudta megállítani Dánia férfikézilabda-csapatát a német-svéd rendezésű Világkupán. A harmadik fordulóban az északi együttes 29-25-re nyert, s jutott be az elődöntőbe (a horvátokkal együtt). Az együttes a januári, németországi világbajnokságon éppen a magyar nemzeti csapat egyik csoportellenfele lesz. A másik ágon a körbeveréseknek köszönhetően a svédek és a tunéziaiak folytathatják az érmekért folyó csatározást.

Dzombáék ellen nyert a Skaliczki-csapat riválisa

Sport2006.10.26, 10:06

Meglepetéssel kezdődött a férfikézilabdázók Világkupája. A német-svéd rendezésű, nyolccsapatos viadal első fordulójában az olimpiai bajnok horvát válogatott egygólos vereséget szenvedett Dániától, amely a januári világbajnokságon éppen a magyar nemzeti csapat egyik csoportellenfele lesz.

Éhesen is remekeltek a Vojvodina-focisták

Archívum2006.10.15, 12:20

Napjainkban szinte általános esetnek számít, ha egy klub több havi fizetéssel tartozik játékosainak. Néhány éve Szerbia és Montenegróban is több klub járt hasonló cipőben, így a Vojvodina is, amelynél a focisták a szezonkezdet óta egyetlen fillért sem kaptak.

Eb-ezüstöt nyertek pólósaink

Sport2006.12.24, 15:25

Az athéni olimpia óta zsinórban negyedszer is vereséget szenvedett a magyar férfivízilabda-válogatott Szerbiától. A belgrádi Európa-bajnokság fináléjában a házigazda 9-8-ra győzött, Kemény Dénes tanítványai számára maradt az ezüstérem.

Szerbia néven pólóznak az Eb-házigazdák

Archívum2006.08.29, 19:47

A LEN, a kontinentális szövetség döntése nyomán a házigazdák férfi- és női válogatottja Szerbia néven indul a szeptember 1. és 10. között zajló belgrádi vízilabda Európa-bajnokságon.

Görbiczék kifogták a szerbeket a kézi Eb-n

Sport2006.07.06, 20:33

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a göteborgi Scandinaviumban megtartotta a december 7-17-e között megrendezésre kerülő női Európa-bajnokság csoportbeosztását. A magyar együttes az A jelű négyesbe került, ellenfele Szerbia-Montenegró, Ausztria és Macedónia lesz.

Kétgólos hátrányból írtak történelmet az Elefántok

Sport2006.06.22, 07:15

Hiába vezetett 2-0-ra Szerbia-Montenegró válogatottja Elefántcsontpart ellen a C csoport 3. fordulójában, az afrikaiak végül 3-2-re nyerni tudtak az egy félidőt emberhátrányban játszó európaiak ellen, és ezzel első diadalukat aratták a vébék történetében.

A halálcsoport első helye a tét

Sport2006.06.20, 22:16

Akárcsak a keddi nap során, úgy szerdán is mindössze egy továbbjutó hely kiadó a csoportmérkőzések utolsó körében, mivel az előzetesen "halálcsoportnak" tartott, C betűjelű kvartettben már eldőlt a továbbjutás kérdése - így az argentin-holland derbi tétje "csak" a csoportelsőség lesz. A D csoportban viszont még csak Portugália érezheti magát a legjobb 16 között, a másik pozícióért Angola és Mexikó vetélkedik.

Elefántcsontpart jó játékkal búcsúzott a vébétől

Sport2006.06.17, 00:38

Eldőlt a továbbjutók kiléte a halálcsoportnak is nevezett C jelű négyesben a Németországban zajló labdarúgó-világbajnokságon, miután az argentinok Szerbia elleni gólparádéját követően Hollandia 2-1-re legyőzte Elefántcsontpartot, ezzel bebiztosította továbbjutását, egyúttal hazaküldte az afrikai csapatot. A találkozó egyébként korántsem volt egyértelmű, hiszen a második félidőt gyakorlatilag végigtámadta az afrikai csapat, de a legnagyobb helyzeteit is elpuskázta, amiért korai búcsúval fizetett.

Maradonát pótolná az argentin szupercsapat

Sport2006.06.17, 08:54

Csehország és Spanyolország nagy gólarányú győzelme (előbbi 3-0-ra verte az Egyesült Államokat, utóbbi az ukránok ellen nyert 4-0-ra a minap) után pénteken egy újabb titkos esélyes lépett elő egyértelmű favorittá a németországi labdarúgó-világbajnokságon: Argentína az említett csapatok KO-sikerét is jócskán felül tudta múlni, és álomfutballal 6-0-ra győzte le Szerbia-Montenegrót. A C csoport másik meccsén Hollandia 2-1-re nyert Elefántcsontpart ellen, és ezzel a két győztes már készülhet a nyolcaddöntőre, no és az egymás elleni, jövő szerdai presztízsmeccsre, amely nem mellékesen a csoportelsőségről is dönteni fog.

Akár minden eldőlhet a halálcsoportban

Archívum2006.06.15, 23:51

A pénteki játéknap legfontosabb kérdése az, hogy miként alakul az úgynevezett "halálcsoport", amelyben egy kör után Argentínának és Hollandiának van lépéselőnye. A két győztes most a két vesztessel csap össze, azaz akár el is dőlhet a továbbjutás kérdése. A nap harmadik összecsapásán Mexikó Angola ellen szerepel majd, és a közép-amerikai együttesnek a papírforma alapján nem okozhat gondot az afrikai együttes.

Robben góljával nyertek a hollandok

Sport2006.06.12, 07:04

Újabb két csapat mutatkozott be a labdarúgó-világbajnokságon: a C csoportban Szerbia-Montenegró és Hollandia összecsapását utóbbi válogatott nyerte, a találkozó egyetlen gólját a Chelsea-ben játszó Arjen Robben szerezte.

Mateus sem segített a Fekete Antilopokon

Archívum2006.06.12, 08:06

A Németországban zajló labdarúgó-világbajnokság harmadik játéknapjának legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán Hollandia 1-0-ra legyőzte Szerbia-Montenegrót, míg az egykori gyarmatosítók, illetve gyarmatosítottak csatájában Portugália ugyancsak minimális különbséggel múlta felül Angolát. Az eredményt tekintve Mexikó magabiztosan verte Iránt, a közép-amerikai válogatott játékától azonban így sem ájult el a világ. A tudósító mindeközben összefut egy enyhén spicces ausztrál Ljungberggel, majd valódi angolai gorillatáncban gyönyörködik, hogy végül fájó kosarat kapjon az exkluzív tévékommentárori szerződése miatt nyilatkozatstopra köötelezett ...

Portugália egykori gyarmata ellen

Archívum2006.06.11, 00:11

A három vasárnapi mérkőzés közül kettőn a papírforma szerint túl sok izgalom nem várható, és mindenképpen meglepetés lenne, ha a D csoportban nem Mexikó és Portugália állna egy kör után az élen három-három ponttal. A nap első találkozója viszont igazi csemegét ígér, a szerbek és a hollandok remélhetőleg látványos mérkőzést játszanak egymással.

Anyanyelvükön köszöntik a résztvevőket Lipcsében

Archívum2006.06.10, 10:25

A Leipziger Volkszeitung című lap minden nap, amikor labdarúgó-világbajnoki mérkőzést rendeznek a városban, anyanyelvükön is üdvözli az ideérkező csapatokat és szurkolóikat. Vasárnap Hollandia és Szerbia-Montenegró lép pályára Lipcsében.

Fiát hívta be keretébe a szerb kapitány

Archívum2006.05.30, 20:19

Óriási felzúdulást váltott ki Szerbia-Montenegróban, hogy Ilija Petkovic szövetségi kapitány saját fiát, Dusant hívta be a sérült Mirko Vucinic helyére a németországi világbajnokságra készülő labdarúgó-válogatottba.

Még régi nevén szerepel Szerbia-Montenegró a vébén

Archívum2006.05.23, 14:49

Szerbia-Montenegró labdarúgó-válogatottja először és - egyelőre, úgy tűnik - utoljára szerepel ezen a néven világbajnokságon, mivel a kisebbik tagállam a hétvégi népszavazáson az elszakadás mellett foglalt állást.

Háborús rémálmok osztják meg Szerbia lakóit

Nagyvilág2006.05.21, 12:02

Háborús rémálmokat felidéző bosnyák férfi és peckesen masírozó nacionalista szerb fiatalok kísérték el az [origo] tudósítóját Belgrádból Podgoricába tartó útján. A Szerbia és Montenegró által alkotott államszövetség sorsáról döntő vasárnapi népszavazás előtt mindenki igyekezett objektív maradni és súlytalannak beállítani a kérdést. A kibékíthetetlennek tűnő ellentétek azonban mindenfelé előbukkantak.

Fiatalok jutnak szóhoz a Skaliczki-csapatban

Archívum2006.04.11, 14:41

A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfikézilabda-válogatott szerdán Dabason Szerbia-Montenegró, pénteken Százhalombattán pedig Ausztria ellen lép pályára a Pannon-kupa keretében.

A Balkán felé bővül a CEFTA

Gazdaság2006.04.03, 16:53

Az Európai Unió abban bízik, a közép-európai szabadkereskedelmi övezet (CEFTA) a jövő évtől Bulgáriára, Romániára, Horvátországra, Macedóniára és Albániára, Szerbia-Montenegróra, Bosznia-Hecegovinára, Koszovóra és Moldáviára is kiterjed majd. A kezdeményezés nem a brüsszeli bizottságé, hanem a CEFTA-é.

Vb-selejtezőre készül a Skaliczki-csapat

Sport2006.03.28, 18:20

A magyar férfikézilabda-válogatott júniusban, oda-visszavágós playoff-mérkőzéseken, Szlovákia ellen vívhatja ki a jövő évi németországi világbajnoki szereplés jogát. Skaliczki László szövetségi kapitány addig két összetartáson készítheti fel kiválasztottjait a sorsdöntő párharcra.

Két nap alatt kiesett csapatunk a férfikézi-Eb-n

Sport2006.01.29, 19:20

Elbúcsúzott az Európa-bajnokságtól a magyar kéztilabda-válogatott, amely második csoportmérkőzésén Szerbia-Montenegrótól 29-24-es vereséget szenvedett, ráadásul Izland 28-28-as döntetlent ért el Dániával szemben. A szigetorszégiak elleni vasárnapi mérkőzésnek már semmi tétje, maximum a szép búcsú Svájctól.

Szerbia ellen komoly a tét kéziseinknek

Sport2006.01.27, 18:05

Vereséggel kezdte a VII. Európa-bajnokságot a magyar és a szerb-montenegrói férfikézilabda-válogatott is, így a svájci Sursee városában péntek este komoly rangadóra van kilátás a két fél között. A győztes esélye megnő a középdöntőbe jutásra, míg a vesztes együttesnek alaposan kapaszkodnia és számolgatnia kell az utolsó kör előtt a csoportharmadik helyet illetően.

Vereséggel kezdték az Eb-t férfi kéziseink

Sport2006.01.27, 00:14

Nem bírt Dániával, s 29-25-ös vereséget szenvedett a magyar férfikézilabda-válogatott a Svájcban zajló Európa-bajnokság nyitónapján. A C csoport másik összecsapásán Izland meglepetésre 36-31-re legyőzte Szerbia-Montenegrót.

Bosznia "mossa kezeit" Karadzic és Mladic ügyében

Nagyvilág2005.12.12, 18:57

Nem tartózkodik Boszniában a két legkeresettebb szerb háborús bűnös, véli tudni a bosznia-hercegovinai miniszterelnök. Szerinte a két keresett szerbet Szerbia-Montenegróban kellene keresni.

Mesic Karadzic és Mladic elfogását sürgeti

Nagyvilág2005.12.09, 18:43

A horvát államfő szerint a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina horvát tábornok elfogása után a nemzetközi közösségnek és az illetékes európai testületeknek a lehető legnagyobb nyomást kell gyakorolniuk Szerbia-Montenegróra Radovan Karadzic és Ratko Mladic boszniai szerb háborús bűnösök kiadása végett.

Belgrád lépett a vízumbotrány ügyében

Nagyvilág2005.12.06, 19:37

Szerbia-Montenegró külügyminisztériuma kedden felszólította a bűnüldöző szerveket, hogy tárják fel azoknak a személyeknek vagy szervezeteknek a kilétét, amelyek vagy akik egy belgrádi hirdetési újságban ajánlják schengeni vízumok, illetve az Európai Uniós tagországokban való tartózkodásra vagy munkavállalásra feljogosító vízumok beszerzését.

Solana lát lehetőséget a balkáni rendezésre

Nagyvilág2005.12.05, 18:44

Mind a koszovói, mind a montenegrói rendezésre lehet olyan megoldást találni, amellyel részben mindenki elégedett lesz - hangoztatta hétfőn Belgrádban Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Solana ismételten arra figyelmeztetett, hogy Szerbia-Montenegró európai jövője a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (NT) való együttműködésen múlik.

Teljes a férfikosárlabda-vb mezőnye

Archívum2005.11.27, 16:21

Teljessé vált a jövő évi, augusztus 19. és szeptember 3. között Japánban sorra kerülő férfikosárlabda-világbajnokság mezőnye, miután a sportág nemzetközi szervezetének (FIBA) vezérkara római ülésén szabadkártyát adott a címvédő Szerbia-Montenegrónak, valamint Olaszországnak, Puerto Ricónak és Törökországnak.

EU-nagykövetek Szabadkán tájékozódtak a vajdasági helyzetről

Nagyvilág2005.11.21, 19:55

A vajdasági helyzetről tájékozódtak hétfőn Szabadkán a Szerbia-Montenegróban akkreditált európai uniós és amerikai diplomáciai külképviseleteinek vezetői, Papp Sándor magyar nagykövet szerint a diplomaták személyesen győződhettek meg róla, hogy a hatósági intézkedések ellenére vannak még orvoslásra váró problémák az észak-szerbiai tartományban.

Ratko Mladic ismerőse Szerbia-Montenegró védelmi minisztere

Nagyvilág2005.10.21, 19:44

A szerbia-montenegrói parlament a népirtással vádolt hágai szökevény, Ratko Mladic volt boszniai szerb tábornok régi ismerősét, Zoran Stankovic katonaorvost választotta meg a megüresedett védelmi tárca élére.

Tizenhét sérült a belgrádi vb-selejtező után

Archívum2005.10.13, 09:59

Tizenhét nézőt kellett kórházba szállítani szerdán a Szerbia-Montenegró - Bosznia-Hercegovina labdarúgó világbajnoki selejtező után, amelyen a hazaiak 1-0-s győzelmükkel egyenes ágon kijutottak a jövő évi németországi viadalra.

Maffiavezéreket fogtak el a rendőrök

Itthon2005.10.11, 16:27

Gyilkossággal és zsarolással gyanúsított bűnszervezeti vezetőket fogott el a magyar rendőrség. A bűnözők ellen korábban nemzetközi körözést adtak ki. Egyelőre Magyarországon őrzik őket, de hamarosan kiadják őket hazájuknak, Szlovákiának, illetve Szerbia-Montenegrónak. Bár egyre több körözött személy bujkál hazánkban,  a Nemzeti Nyomozó Iroda illetékesei szerint nincs szó arról, hogy Magyarország a nemzetközi bűnözők paradicsoma lenne.

Nowitzkiék is elődöntősök a kosár-Eb-n

Sport2005.09.24, 13:02

A Szerbia-Montenegró városaiban - illetve most, a végső fázisban már csak Belgrádban - zajló férfikosárlabda Európa-bajnokság harmadik negyeddöntőjében a harmadik csoportgyőztes, Szlovénia is elbukott, s ez azt jelenti, hogy eddig csak meglepetések születtek a legjobb négy közé kerülésért. A boldog győztes Németország, amely a sikerrel egyszersmind a világbajnoki részvételt is biztosította a jövő évi, szaitamai eseményen, utolsóként pedig a Horvátország ellen győztes Spanyolország jutott a legjobb négy közé.

A címvédőt is kiejtették a franciák a kosár-Eb-n

Archívum2005.09.23, 08:30

Talán még sokan emlékeznek az 1987-es athéni férfi kosárlabda Európa-bajnokságra, melynek döntőjében a Nikosz Gallisz és Panajotisz Jannakisz vezérelte görög válogatott hosszabbításban 103-101-re legyőzte a Szovjetuniót - amely egy évvel később, Szöulban olimpiai bajnok lett. Nos, annak a görög csodacsapatnak az egyik sztárja, Jannakisz ma a válogatott szakvezetője, egyben a legújabb görög siker kovácsa. Tudniillik a balkániak a Szerbiában zajló Eb első negyeddöntőjében - legalább akkora meglepetést okozva, mint 18 (és 16, hiszen ne feledkezzünk meg az 1989-es ezüstéremről) éve az elődök - 66-61-re legyőzték a szovjet jogutód Oroszoországot. ...

Előző
Következő