szépségverseny

címke rss

Norbi: "Sírni és hányni tudnék egyszerre"

Archívum2014.06.17, 15:31

Mint ahogyan a Life.hu megírta, Schobert Norbi kiverte a biztosítékot posztjával, amelyben azt a kérdést feszegeti, vajon igazuk van-e azoknak, akik plus size szépségversenyek rendezésével a duciság elfogadása mellett kampányolnak. Az "ügy" nem maradt folytatás nélkül.

Irán és Portugália legalább a lelátón jól teljesített

Archívum2014.06.17, 10:15

A focivébé ötödik napján is erős mezőny gyűlt össze a lelátón, iráni, német és portugál szépségek szurkoltak a csapatuknak. Sőt, még olyan országok képviselői is feltűntek, akik nem is léptek pályára, így került be a válogatásba egy csinos kolumbiai drukker. Ha megnézte a képeket, szavazzon a legszebb jelöltre!

Kőkemény ellenfeleket kapott az argentin kebelcsoda

Archívum2014.06.16, 13:39

A focivébé negyedik napján bemutatkozott az argentin válogatott, és ezzel együtt a lelátón is feltűntek Agüeróék szemrevaló drukkerei. Az argentin szépségek mellett ecuadori, hondurasi és svájci indulók is bekerültek a mai szépségversenyünkbe. Nézze végig a képeket, majd szavazzon arra, aki a legjobban tetszett!

Kiverte a biztosítékot Norbi posztja a plus size szépségversenyekről

Archívum2014.06.15, 12:51

Schobert Norbi megkezdte kampányát a nyári uborkaszezon ellen: legutóbbi posztjában azt a kérdést feszegeti, vajon igazuk van-e azoknak, akik plus size szépségversenyek rendezésével a duciság elfogadása mellett kampányolnak.

Vajna Tímea bemutatta a legifjabb családtagot

Archívum2014.06.13, 15:09

Andy Vajna neje budapesti otthonában megmutatta a família legfiatalabb büszkeségét és beszélt arról is, esküvője után mennyire megviselték a rosszindulatú megjegyzések.

Brazil szépségek hívták ki Jennifer Lopezt

Archívum2014.06.13, 11:17

Nemcsak a pályán, a lelátón is volt látnivaló a focivébé első napján. Összegyűjtöttünk kilenc csinos brazil szurkolót, akik harcba szállnak a nap szépe címért, de borzasztóan nehéz dolguk lesz, mert kakukktojásként egy igazi nagyágyú is bekerült a válogatásba, aki a megnyitón lépett fel a vébé hivatalos dalával. Ha megnézte a képeket, görgessen lejjebb, és adja le a szavazatát!

Falra másztak a csajok Rippel Feritől

Archívum2014.06.02, 22:27

Rendhagyó edzésprogramra vitték a Miss International Hungary szépségverseny-jelöltjeit, ahol a lányok szó szerint falra másztak edzőjüktől, Rippel Feritől.

Megvan a focivébé legszebb nője

Archívum2014.05.31, 12:37

Kolumbiai lányt, Daniela Ocoro Mejiát választották meg a futball-világbajnokság legszebbjének.

A szépségért nem kellene szenvedni

Archívum2014.04.29, 09:58

Mint arról Beyoncé tavalyi lemezének kritikájában részletesen szó volt, a "vizuális album" minden számához készült klip. Ezek sorban kerülnek fel a YouTube-ra is: legutóbb a szuperszexi Partition, nemrég pedig "a külső szépség nem tesz boldoggá" témájú Pretty Hurts.

Nem cseréli le a barátnőjét Rippel Ferenc

Archívum2014.04.29, 08:53

Az idei Miss International Hungary szépségversenyen nem választ magának új barátnőt Rippel Ferenc, aki a tavalyi versenyen ismerkedett meg kedvesével, a nála 24 évvel fiatalabb Sárával.

Bemutatjuk a 24 legszebb magyar lányt!

Archívum2014.04.28, 11:39

Szombaton este került megrendezésre a Miss International Hungary 2014 középdöntője, ahol 40 gyönyörű lány versenyzett egymással az elődöntőbe jutásért.

Dukai Regina segíti a Balaton legszebb lányait

Archívum2014.04.24, 19:45

Pár órája ismét lehet jelentkezni a Miss Balaton 2014 szépségversenyre, amely a korábbi hagyományoktól eltérően idén a magyar tenger északi partján, Balatonfüreden kerül megrendezésre augusztus 9-én. A versenykoordinátor szerepét pedig egy igazi példakép, Horváth Éva vállalta el. 

Schwarzeneggert vagy Banderast várják a magyar szépségversenyre

Archívum2014.04.08, 12:02

Két tévés szépségverseny is lehet itthon 2014-ben, Sarka Kata mindkettőben érdekelt. Andy Vajna kapcsolatain keresztül világsztár is érkezhet az egyikre zsűrizni.

Levetkőztek az Éjjel-Nappal Budapest szereplői

Archívum2014.04.03, 15:41

Bikinis szépségversenyt rendezett Kristóf, a sorozat macsója, így sikerült elérnie, hogy a hajója tele legyen szexis lányokkal.

Kerekesszékben így gyönyörűek - egy különleges szépségversenyen jártunk

Archívum2014.03.23, 16:55

Harmadik alkalommal rendezték meg a Miss Colours szépségversenyt, amelynek szombat este volt a döntője. Az egyre nagyobb érdeklődésnek köszönhetően az elmúlt két évvel ellentétben ezúttal nemzetközi volt a megmérettetés, így idén hat ország gyönyörű női indultak a koronáért. A Life.hu is a helyszínen járt.

Tóth Gabi nem féltékeny párjára

Archívum2014.03.04, 18:14

Egy szépségversenyre hívták meg Tóth Gabit és párját a táncos Markó Robit. Az énekesnő állítja, nem féltékeny, amikor párját gyönyörű nők veszik körül.

A világ legszebb női egy helyen

Archívum2013.12.30, 17:57

A Miss Universe világversenyek győztesei és a koronázás megható pillanatai egy videóban.

Transznemű szépség az Elle címlapján

Archívum2013.12.22, 18:31

Tavaly botrányos körülmények között indulhatott csak a nemi átalakításon átesett nő, a Miss Universe válogatáson, idén az egyik legrangosabb magazin címlapjára kerülhetett.

Kizárják a szépségversenyről a plasztikázott tevéket

Archívum2013.12.13, 12:48

Tilos lesz plasztikai beavatkozáson átesett tevéket benevezni az egyik legjelentősebb szaúd-arábiai tevefesztivál szépségversenyén. Az umm-rakibai fesztivál indulóit állatorvosok vizsgálják, hogy kiszűrjék a csalást.

Vajna Tímea Sarka Kata üzlettársa lesz

Archívum2013.11.20, 22:24

Andy Vajna bevásárolta feleségét Hajdúék vállalkozásába.

Venezuelai lett a Miss Universe 2013

Archívum2013.11.10, 11:58

A 25 éves venezuelai Gabriela Isler fejére került a Miss Universe 2013 nemzetközi szépségverseny győztesének járó korona szombaton Moszkvában.

Megvonja magától az ételt a szépségkirálynő

Archívum2013.10.31, 12:18

Már számolja a napokat a november 9-i Miss Universe világversenyig Kárpáti Rebeka, aki az aktív, moszkvai felkészülést kissé nehezen viseli.

Kárpáti Rebeka Moszkvában, a Miss Universe szépségversenyen

Archívum2013.10.30, 13:38

A világ legszebbjei közül Kárpáti Rebeka képviseli Magyarországot a Miss Universe versenyen. Az eseményt idén Moszkvában rendezik, a november 9-ei döntőig pedig igen sok elfoglaltsága akad a magyar szépségnek. Próbákon, fotózásokon és hivatalos eseményeken kell részt vennie. Reméljük előkelő helyezést sikerül elérnie, addig is íme egy fotóválogatás Rebekáról, amellyel a szépségverseny hivatalos oldala mutatja be a magyar lányt!

Rossz élményekkel tért haza a szépségkirálynő

Archívum2013.10.08, 18:51

Rákosi Annamáriának számtalan kellemetlenséggel kellett megküzdenie a világszépe-választáson.

Íme világ legszebb nője - Ő Miss World 2013

Archívum2013.09.29, 18:20

Ahogy azt a Life.hu is megírta, tegnap tartották meg Balin a 63. Miss World 2013 versenyt. Magyar küldöttünk, Rákosi Annamária sajnos a legszebb húsz lány közé sem jutott be, a győztes pedig a .Fülöp-szigeteki Megan Young lett. Lássuk őt!

Nem tökéletesek, de gyönyörűek: fogyatékos modellek

Archívum2013.09.18, 11:54

Miss Iowa egyik karja könyék alatt hiányzik, Weisz Fanni modell siket, Vasas Vanda pedig tolószékben ül, ám ezek közül egyik sem von le semmit szépségükből, rátermettségükből: a fogyatékkal élő modelleknek igenis helye van a kifutókon.

Származása miatt támadják az új Miss Amerikát

Archívum2013.09.16, 15:36

A rangos szépségversenyt először nyerte meg indiai származású nő, ami sok embernek nem tetszik.

Rippel különdíjjal jutalmazta új kedvesét

Archívum2013.09.03, 13:09

Az artista különdíjat adott át új kedvesének, Bányai Sárának a Miss International Hungary döntőjében. Korábban egyébként visszalépett a zsűriből, arra hivatkozva, hogy túlságosan összebarátkozott a lányokkal.

Életveszélyben volt a Miss England szépséges döntőse

Archívum2013.08.09, 23:05

A Miss England szépségverseny cukorbeteg döntőse elmesélte, hogyan vetett véget majdnem életének az életmentésre szolgáló inzulinpumpa.

Kallos Bea: Little Miss kiállítás

Archívum2013.08.02, 09:56

Az Egyesült Államokban évek óta nagy divat a gyermekek számára megrendezett szépségverseny. Már egészen pár hónapos kortól elkezdik edzeni a résztvevőket, akik 6-8 évesen profi modell-allűrökkel rendelkeznek. Hazánkba 2005-ben tört be ez a hullám, azóta rendeznek itthon is ilyen jellegű versenyeket, amelyek hangulatába Kallos Bea fotóriportja enged betekintést.

A tinilány maga dönthetett a szexről

Archívum2013.07.24, 11:26

Ártatlanul döngölik a földbe - állítja a kerítés gyanúja miatt házi őrizetben levő korábbi szépségverseny-szervező, R. Lajos. Egy tinilány korábban arról beszélt, hogy a férfi 14 éves korában szexmunkára kényszerítette őt.

Magyar lány lett Miss Jamaica

Archívum2013.07.24, 09:20

A magyar lányok köztudottan nagyon szépek. Olyannyira, hogy most Jamaica legszebbje is egy magyar származású szépség lett.

Magyar vér folyik Miss Jamaica ereiben

Archívum2013.07.23, 13:46

Az édesapja Magyarországon született. Gina Hargitay a jamaicai szépségkirálynői cím mellett a legszebb mosoly díját is elnyerte.

A szépségversenyek szervezője kényszerítette szexmunkára

Archívum2013.07.23, 12:34

Alkalmanként 20-30 ezer forintot kapott, a jutalékot pedig leadta R. Lajosnak – állítja vallomásában a fiatal lány.

Darvalics Virág a 188. Anna-bál szépe

Archívum2013.07.21, 13:47

A budapesti Darvalics Virágot választotta a szakmai zsűri a 188. Anna-bál szépévé Balatonfüreden. Első udvarhölgye a balatonfüredi Balla Lilly, második udvarhölgye a budapesti Szóráth Sarah lett.

Dagadó izmok és formás testek

Archívum2013.07.13, 10:23

"Száraz vagy!" - kiáltozták a szurkoló lányok a színpadon feszítő izmos pasiknak, akik versenybe szálltak, hogy megmutassák, melyikük rendelkezik az idei Balaton Sound legformásabb testével. Fiúk irigykedjetek, lányok gyönyörködjetek!

Lefogyott, majd szépségversenyt nyert

Archívum2013.07.10, 14:53

Egy bikinis fotónak hála Frumpy mára egészségesebb és szebb, sőt, szépségkirálynőnem is megválasztották

Magyar lány lett a világ legjobb testű modellje

Archívum2013.07.07, 23:48

Újabb hazai siker - száz lányt győzött le gyönyörű testével Regős Lili.

Részegen balhézott VV Éva

Archívum2013.07.03, 09:13

Az egykori villalakó Miss Budapestként berúgott Athénban. A szépségverseny fodrászának és egy szerb lánynak is nekiment. A szállodából is kirúgták.

Hajdú Péter méregbe gurult az Origo levelétől

Archívum2013.06.27, 17:26

Munkatársunk a szépségkirálynő-választásokról ír cikket, Hajdú Péter szerint ennek nem lehet más célja, mint az ő lejáratása. Úgyhogy gyorsan nyilvánosságra hozott egy nem is neki szóló levelet, és közben azon háborog, hogy veszett a világ.

R. Kárpáti Péter lánya lett Miss Universe Hungary

Archívum2013.06.23, 14:49

Miss World Hungary Rákosi Annamária, Miss Universe Hungary pedig Kárpáti Rebeka, R. Kárpáti Péter színész lánya lett a TV2 műsorában.

Nem kellett a korona Kocsis Korinnának

Archívum2014.07.02, 15:20

Szombat este A Királynő című műsor élő adásában az egyik díjazott, Kocsis Korinna nem vette át a koronát a tavalyi szépségkirálynőtől.

Szépségversenyt nyert R. Kárpáti Péter lánya

Archívum2013.06.22, 22:32

Szombat este A Szépségkirálynő műsor keretében rendezték meg a Miss World, a Miss Universe és a Miss Earth Hungary szépségversenyt. R. Kárpáti Péter lánya a Miss Universe Hungary cím és az azzal járó korona birtokosa lett, ezzel hivatalosan ő Magyarország második legszebb lánya. A mezőny legszebbje, azaz a Miss World, Rákosi Annamária lett.

Merész dekoltázzsal vezetett műsort Tatár Csilla

Archívum2013.06.22, 21:20

A Szépségkirálynő című műsor döntőjében merészebbnél merészebb estélyi ruhában léptek a színpadra a szépségverseny jelöltjei, Tatár Csilla pedig merész dekoltázzsal forrósította fel az amúgy is fülledt este hangulatát.

Félkarú lány lett Miss Iowa

Archívum2013.06.11, 18:07

Egy félkarú lány nyerte meg a Miss Iowa szépségversenyt Amerikában. Így ő is versenybe száll majd a szeptemberi, Miss America címért - írja a Daily Mail.

Nem lesz bikinis felvonulás az idei Miss Worldön

Archívum2013.06.06, 16:36

Az iszlám hagyományokra tekintettel nem kell bikiniben felvonulniuk az idei Miss World szépségverseny résztvevőinek Indonéziában.

85 kiló felett is megőrjítik a pasikat

Archívum2013.05.28, 12:47

A napokban rendezték Budapesten a Dundi és Dögös szépségversenyt, ahol csak 85 kiló feletti hölgyek indulhattak. A Life.hu riportere is ellátogatott a versenyre. A lányok mosolygósak voltak és magabiztosak, nyoma sem volt a feszengésnek. Az indulókat a ValóVilág egykori szereplője, Molnár Anikó sminkelte, aki arról is mesélt, miért szebb a duci lányok bőre.

Együtt mustrál ázsiai lányokat a politikus és a színész

Archívum2013.04.12, 12:18

A politikus, Schmuck Andor már gyakorlott szépségszakértőnek számít, Németh Kristóf, a Barátok közt egykori sztárja pedig először fog zsűrizni a Face Of Asia nevű szépségversenyen.

Ő a legszebb kerekesszékes magyar lány

Archívum2013.03.10, 11:11

Szombat este rendezték a Miss Colours Hungary kerekesszékes szépségverseny döntőjét. A versenyt a húszéves Vasas Vanda nyerte, aki 2012-ben került kerekesszékbe.

Színes bőrű lány lett Miss Izrael

Archívum2013.02.28, 17:47

Egy etióp lányt választottak a legszebbnek Izraelben. Jittis Ájnáv árvaként került Izraelbe Etiópiából 12 évesen.