Szent Péter téren

címke rss

Wojtyla-koporsót kínál egy olasz gyártó

Az idén tavasszal elhunyt pápa nevére keresztelt koporsót hozott forgalomba egy olasz koporsókészítő. A koporsó pontos mása annak, amelyben II. János Pált felravatalozták a Szent Péter téren.

Ádáz harcot vívnak a tévék a jobb vatikáni közvetítőhelyekért

Nagyvilág2005.04.05, 14:01

A zarándokok mellett a média is hatalmas érdeklődéssel figyelte-figyeli a pápa halálát, temetését és utódjának megválasztását. A Vatikán környéki utcákat ellepték a forgatócsoportok, a közvetítőkocsik és a nagy tévétársaságok tudósító-állványai. A többszintes állványzatok magasságban egymást igyekeznek túllicitálni, miközben a Szent Péter tér környéki házak lakásainak, erkélyeinek és tetőinek bérleti díja is az egekbe szökött. Becslések szerint a jobb helyekért akár közel 57 millió forintnak megfelelő összegeket is elkérnek a tulajdonosok.

Némán osztott áldást a pápa

Nagyvilág2005.03.06, 14:50

Ismét megjelent a nyilvánosság előtt II. János Pál pápa, kórterme zárt ablaka mögül osztott némán vasárnapi áldást. A pápa február 24-én került ismét kórházba kiújult influenzás tünetekkel, s még aznap gégemetszést hajtottak végre rajta.

Nem olvasta fel beszédét a gyengélkedő pápa

Nagyvilág2004.04.14, 14:49

A húsvéti megerőltető szertartások után orvosi tanácsra kímélő hivatalos programokat tart II. János Pál pápa. Szokásos szerdai általános kihallgatásán ezúttal még a katekizmust - keresztény tanítás - sem olvasta fel a Szent Péter téren összegyűlt sok ezernyi hívő és zarándok előtt.

Pápai üzenet a terror és az erőszak ellen

Nagyvilág2003.12.25, 13:48

Áldott karácsonyt - köszöntötte magyarul is a hívőket csütörtökön II. János Pál pápa karácsonyi üzenetében, amely a hagyományos "Urbi et Orbi" (a városnak és a világnak szóló) áldása előtt hangzott el a Szent Péter téren. A pápa a háborúk, a terrorizmus és az erőszak ellen emelte fel szavát

Fáradt pápa avatta boldoggá Teréz anyát

Nagyvilág2003.10.19, 15:39

Kissé fáradtan vezette le Teréz anya boldoggá avatását II. János Pál. A pápa beszédét nehezen lehetett érteni, és az eddigiektől eltérően most nem olvasott fel, még csak egy kis részt sem a homíliából. A boldoggá avatást percekig zúgó tapssal üdvözölte a vatikáni Szent Péter téren megjelent negyedmillió zarándok, majd ezután körbehordozták közöttük a pápát a pápamobilon. A pápa szeptember 5-ét ajánlotta Teréz anya napjának.

Előző
  • 1
Következő