Szent Péter tér

címke rss

A pápa támadója elítélte a terrorizmust

Elítélte a terrorizmust a török Ali Agca, aki 1981-ben a római Szent Péter téren több lövéssel megsebesítette II. János Pál pápát. Agca közölte: szeretné még egyszer átölelni II. János Pált.

Elözönlötték Rómát az apácák

Nagyvilág2003.10.15, 12:51

A katasztrófaelhárítás sátraiban tudnak már csak szállást biztosítani azoknak az apácáknak, akik Teréz anya vasárnapi boldoggá avatási szertartására érkeztek Rómába. Az apácákon kívül sok százezer világi hívőt is várnak a pápa által levezetett rendezvényre, a Szent Péter térre.

Fáradt pápa avatta boldoggá Teréz anyát

Nagyvilág2003.10.19, 15:39

Kissé fáradtan vezette le Teréz anya boldoggá avatását II. János Pál. A pápa beszédét nehezen lehetett érteni, és az eddigiektől eltérően most nem olvasott fel, még csak egy kis részt sem a homíliából. A boldoggá avatást percekig zúgó tapssal üdvözölte a vatikáni Szent Péter téren megjelent negyedmillió zarándok, majd ezután körbehordozták közöttük a pápát a pápamobilon. A pápa szeptember 5-ét ajánlotta Teréz anya napjának.

Pápai üzenet a terror és az erőszak ellen

Nagyvilág2003.12.25, 13:48

Áldott karácsonyt - köszöntötte magyarul is a hívőket csütörtökön II. János Pál pápa karácsonyi üzenetében, amely a hagyományos "Urbi et Orbi" (a városnak és a világnak szóló) áldása előtt hangzott el a Szent Péter téren. A pápa a háborúk, a terrorizmus és az erőszak ellen emelte fel szavát

A pápa imádsággal zárta a nagyhét eseményeit

Nagyvilág2004.04.12, 14:34

Mindössze néhány ezer, a hűvös, esős idő ellenére a Szent Péter téren összesereglett hívő, zarándok és kíváncsiskodó előtt zárta húsvét hétfői imádságával a nagyhét katolikus eseményeit II. János Pál pápa.  

Nem olvasta fel beszédét a gyengélkedő pápa

Nagyvilág2004.04.14, 14:49

A húsvéti megerőltető szertartások után orvosi tanácsra kímélő hivatalos programokat tart II. János Pál pápa. Szokásos szerdai általános kihallgatásán ezúttal még a katekizmust - keresztény tanítás - sem olvasta fel a Szent Péter téren összegyűlt sok ezernyi hívő és zarándok előtt.

A pápa példaképnek állította az utolsó királyt

Itthon2004.10.03, 14:29

Vasárnap délelőtt avatta boldoggá a Szent Péter téren a pápa IV. Károlyt, az utolsó magyar királyt és osztrák császárt. Az ünnepségen magyar, osztrák és horvát politikusok is megjelentek, miközben protestáns országokban azért kritizálják a döntést, mert az uralkodó csapatai mérges gázt vetettek be az első világháborúban.

Csak olajág-lengetésre futotta a pápától

Nagyvilág2005.03.20, 14:15

II. János Pál pápasága alatt most először nem pontifikálta a húsváti nagyhetet elindító virágvasárnapi misét. Ehelyett olajággal integetett dolgozószobája ablakából a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt hívőknek.

A pápától búcsúzik az egész világ

Nagyvilág2005.04.03, 22:54

Közel százezren vettek részt vasárnap a római Szent Péter téren az elhunyt pápa tiszteletére tartott misén. A római kúria és az olasz kormány képviselői rövid gyászszertartás keretében rótták le kegyeletüket a pápa felravatalozott holttesténél. Az elhunyt pápa bebalzsamozott holtestét hétfőn 17 órától már a Szent Péter-bazilikában ravatalozzák fel.

II. János Pál: pápa a vasfüggöny mögülről

Nagyvilág2005.04.03, 17:19

Szombat este fél tíz után pár perccel elhunyt II. János Pál pápa. Az 1978-ban trónra lépett egyházfő volt négyszázötven év után az első nem olasz pápa. Megválasztása válasz volt a kommunista diktatúrák egyházüldözésére, de e fontos üzenet közvetítésénél sokkal többet is magára vállalt. Uralkodása alatt közvetlenebbé, karizmatikusabbá tette a római katolikus egyházat, évszázados tabukat döntött meg bocsánatkéréseivel és békéltető gesztusaival. Mindeközben ragaszkodott ahhoz, hogy ne engedjen a szexualitással kapcsolatos tabuk szigorán, így az AIDS-cel súlyosan fertőzött vidékeken sem engedte az óvszer használatát.

Előző
Következő