Szent István-bazilika

címke rss

Egyházi tulajdonba került a Szent István-bazilika

A magyar állam átadta a Szent István-bazilika tulajdonjogát a katolikus egyháznak. A bazilika korábban soha nem volt az egyház tulajdonában. Az állam vállalta, hogy a folyó rekonstrukciós munkákat befejezéséig finanszírozza.

 Jobb jövőt kívántak az országnak a Szent Jobb ünnepségen

Itthon2001.08.20, 21:30

Sok ezer hívő jelenlétében, egyházi és állami vezetők részvételével tartották meg a hagyományos Szent István-napi ünnepi szentmisét és az azt követő Szent Jobb körmenetet hétfőn Budapesten, a Szent István-bazilika előtti téren. Az eseményen jelenlévő Seregély István egri érsek azt mondta, hogy értékesebb és nagyobb létszámú nemzedékre van szüksége az országnak.

Szentmise az Orbán-családért

Itthon2002.05.25, 10:19

Rendhagyó módon szentmisén imádkoznak majd a hívek Orbán Viktorért és családjáért a Szent István-bazilikában. Szabó Géza kanonok, a bazilika plébánosa a Népszabadság kérdésére hangsúlyozta, hogy az egyház szempontjából semmi esetre sem számít politikai rendezvénynek a szertartás, még akkor sem, ha a hívek egy része feltehetően annak tekinti.

Szentmise az Orbán-családért

Itthon2002.05.25, 09:18

Rendhagyó módon szentmisén imádkoznak majd a hívek Orbán Viktorért és családjáért a Szent István-bazilikában. Szabó Géza kanonok, a bazilika plébánosa a Népszabadság kérdésére hangsúlyozta, hogy az egyház szempontjából semmi esetre sem számít politikai rendezvénynek a szertartás, még akkor sem, ha a hívek egy része feltehetően annak tekinti.

Szentmise az új kormányért a Bazilikában

Itthon2002.06.07, 18:21

Az új kormányért tartanak szentmisét Szent László napján, június 27-én a budapesti Szent István-bazilikában - közölte a szertartást bemutató Kemenes Gábor nagykovácsi plébános.

Bombát találtak a Bazilika egyik tornyában

Itthon2002.10.01, 19:29

Második világháborús repeszgránátot találtak a Szent István-bazilika egyik harangtornyában, körülbelül 30 méteres magasságban. A tűzszerészek várhatóan szerdán távolítják el a Bazilika falába beékelődött robbanószerkezetet.

Kiveszik a gránátot a Bazilikából

Itthon2002.10.02, 15:24

Szerdán 13 órakor megkezdték a Szent István-bazilika falában talált gránát eltávolítását a tűzszerészek. Mindenképp szeretnék sötétedés előtt befejezni a munkát. A falbontás után derül ki, hogy a gránát mozdítható állapotban van-e. Néhány épületet kiürítettek a környéken, a szomszédos iskolát és bankot is. A tűzszerészek szerint a gránát felrobbanása halálos sérülést is okozhat.

Bebetonozhatják a Bazilikában talált gránátot

Itthon2002.10.02, 10:25

Ha nem sikerül hatástalanítani és eltávolítani, lehet hogy a helyszínen bebetonozzák azt a gránátot, amelyre kedden bukkantak a Szent István Bazilika egyik tornyában. Egyelőre nem döntötték el, hogy kiürítsék-e a környék lakóépületeit és a közelben található iskolát.

Kivették a gránátot a Bazilika falából

Itthon2002.10.02, 16:40

Kivették és hatástalanították a Szent István-bazilika falában talált gránátot szerdán délután. A robbanó szerkezetet autón viszik a gyűjtőhelyre, ahol megsemmisítik. Az autó szigorú rendőri őrizet mellett halad át a városon.

2003 nyarára készül el a bazilika

Itthon2002.12.07, 08:22

Júniusra készül el teljes egészében a lipótvárosi Szent István-bazilika felújítása. Az állam 1998 óta 4 milliárd forinttal támogatta a felújítást. Az épület rekonstrukciójának hátralévő munkálatait a kulturális tárca 2003-ra tervezett beruházási keretében szereplő 800 millió forintból valósítják majd meg.

Előző
Következő