Szenegál

címke rss

A kormány is támogatja a 2009-es Bamakót

Auto2008.03.10, 18:03

A pletykákkal ellentétben, 2009-ben ismét Budapestről rajtol a ma már a Dakar egyetlen szellemi örököseként emlegetett Budapest - Bamako rali.

Lisszabon-Dakar helyett Budapest-Balatonfüred-rali

Auto2008.02.05, 11:23

Az elmaradt Dakar-rali pótlására nemzetközi tereprali viadalt hoz hazánkba az A.S.O., a Dakar szervezője. A hétnapos magyar-román közös rendezésű versenyen állítólag itt lesz a dakaros mezőny java, és ez magával vonzza a nézőket és a rengeteg külföldi médiát is.

"A sivatag nem haver"

Bamako2008.02.03, 10:46

A hátszél elől megfutamodtak, lezúzták egy kecske lábát, keveset aludtak, kevesebbet láttak Afrikából, mint szerettek volna, de azért segítettek egy falunak és a mali albínóknak, kemény körülmények között vezettek 9000 kilométert és végül is élvezték a dolgot. Az [origo] Budapest-Bamako ralin induló csapata mesélt arról, milyen a fapados Dakar, miért érdemes belevágni, mivel kell vigyázni. Megfőtt autók, láthatatlan terroristák, kődobáló gyerekek, homok és szavanna - Budapest-Bamako-rali, utolsó felvonás.

Afrika-kupa: szalonremi és unalom a csoportkör végén

Archívum2008.02.01, 10:59

A két utolsó csoportmérkőzésen nem született meglepetés az Afrika-kupán, Angola és Tunézia szalonremit játszott egymással, és a két válogatott így be is jutott a legjobb nyolc közé - Szenegál és Dél-Afrika pedig szintén döntetlennel búcsúzott. A tornán most kétnapos szünet következik, vasárnap már az egyenes kiesés szakasszal folytatódik a küzdelem.

Megvan a halálcsoport első áldozata az Afrika-kupán

Archívum2008.01.28, 11:21

Máris megvan az első "áldozata" az Afrika-kupának, hiszen a hírek szerint az Angolától elszenvedett vereséget követően lemondott posztjáról a szenegáliak lengyel-francia szövetségi kapitánya, Henryk Kasperczak. Szenegál ezzel a vereséggel messze került a továbbjutástól, hiszen a csoport másik mérkőzésén Tunézia legyőzte Dél-Afrikát. Hétfőn az A csoport küzdelmei már be is fejeződnek, és a házigazda ghánaiaknak csak egy döntetlenre van szükségük Marokkó ellen.

3-1-es eredmények az Afrika-kupán

Archívum2008.01.27, 22:34

A félidőben még hátrányban volt, végül azonban kétgólos sikert aratott Szenegál felett Angola csapata a labdarúgó Afrika-kupa D csoportjának 2. fordulójában. Ugyancsak 3-1-re verte Tunézia - Dél-Afrikát.

A dakaros bálna

Auto2008.01.24, 10:53

A Pajero dakaros sikereit nem lehet nem észrevenni, a nevet mindenki összemosta a terepralis eredményekkel. Pedig a Pajero Wagon változatról minden eszembe jut, csak egy versenyautó nem.

Dél-Afrika pontot mentett Angola ellen

Archívum2008.01.23, 23:58

Két döntetlennel kezdtek a csapatok a D csoportban az Afrika-kupán, Tunézia és Szenegál fordulatos meccsen osztozott a pontokon, míg Dél-Afrika a hajrában szerezte meg az egyenlítőgólt Angola ellen.

Sok az esélyes, de nincs kiugró favorit az Afrika-kupán

Sport2008.01.20, 08:43

Az idei esztendő első rangos válogatott-viadalára a fekete földrészen kerül sor, és az Afrika-kupa 2008-as kiírása minden idők egyik legszínvonalasabb tornájának ígérkezik a kontinensen. Erre utal, hogy szinte lehetetlen egy-két nagy esélyest kiemelni: a címvédő Egyiptom és a házigazda Ghána mellett Kamerun, Elefántcsontpart vagy Nigéria is a végső győzelmet veszi célba, miközben Szenegál, Tunézia vagy Mali jó szereplését sem lehet kizárni.

Kárpótlásként a Bakonyban csapathat a Dakar mezőnye

Auto2008.01.16, 09:36

A magyar kormány képviselői és a Dakar-rali szervezői közötti megbeszélésen felmerült egy esetleges áprilisi, Veszprém környéki verseny ötlete - írta a szerdai számában a Népszabadság.

"Nem az al-Kaida, hanem Belmondo fia veszélyes"

Bamako2008.01.11, 23:21

A Belmondo fia jelentette veszélyről és arról az álmáról is beszélt az [origo] Vendégszobájában a Budapest-Bamako-rali főszervezője, hogy miként gyűri majd le jótékonysági akciójával a Dakart. Szó esett arról, milyen autók bírhatják ki a versenyt, mennyi vizet érdemes vinni és kik az esélyesek. Kiderül az is, mitől fél jobban Villám Géza, az al-Kaidától vagy a 8-as úttól Veszprémnél, és hogy érdemes-e golyóálló mellényt vinni Bamakóba.

Szujó Zoltán: Hiteles szeretnék maradni

Vendégszoba2008.01.10, 12:52

Az RTL Klubon eddig főképp technikai sportok, illetve bokszmeccsek közvetítése kapcsán lehetett látni, hallani, de hétfő óta a Reggeli műsorvezetője. A chaten elmondta, hogy szívesen bólintott a felkérésre, mert szüksége van új impulzusokra, de a család és a sport számára az első. Olvasóink a Forma-1-ről, Palikról, Erdeiről, Talmácsiról és a Dakarról is kérdezték.

Elmarad az idei Dakar-rali

Auto2008.01.05, 01:14

Terrorfenyegetés miatt törölték az idei Lisszabon-Dakar ralit. A döntés példa nélküli a verseny három évtizedes történelmében, és megdöbbentette a versenyzőket, akik előre kifizették a kéthetes verseny költségeit. A rendezőkhöz megérkezett az első kártérítési igény. A Budapest-Bamakón szívesen látják a magyar dakarosokat.

Budapestről rajtolhat a Dakar 2010-ben

Auto2008.01.03, 09:18

2010-ben állítólag a Hősök teréről fog elrajtolni az autósport egyik legnézettebb versenye, a Dakar-rali. A Népszabadság értesülései szerint erről már decemberben aláírt egy szerződést a magyar kormányt képviselő Ujhelyi István államtitkár.

Fokozott biztonsági intézkedések mellett indul a 3. Budapest-Bamako Rally

Auto2007.12.30, 17:36

Feszült helyzetben vágnak neki a Budapest-Bamako Rally indulói a több mint 8000 km-es távnak, miután Mauritániában hétfőn fegyveresek agyonlőttek négy francia turistát, csütörtökön pedig három katonát mészároltak le egy vidéki laktanyában. A franciákat ugyanott ölték meg gépfegyveres támadók, ahol az idei Budapest-Bamako közel 300 magyar résztvevője halad majd el január 21-én.

Dakar 2008: rajtra kész a legnagyobb magyar csapat

Auto2007.12.14, 11:28

A január 5-én rajtoló Dakar-ralin ismét részt vesz a regionális MOL Dakar Team, amely nemcsak magyar tagokból áll, hanem kiegészül egy-egy szerbiai, romániai és szlovákiai motorossal.

"Senki sem fog megvédeni!" - börtönhelyzet Afrikában

Nagyvilág2007.12.04, 16:44

Nem sok jóra készülhet az a két brit tini, akiknek drogcsempészet miatt kell ghánai börtönbe vonulniuk: az egykori rabok és a felügyelők szerint is borzasztó körülmények uralkodnak az afrikai börtönökben. Szenegálban egy ír férfi lába bánta a mostoha viszonyokat, egy kanadai társa 20 kilót fogyott 10 hónap alatt az elenyésző mennyiségű - romlott alapanyagokból készült - ételektől, Dél-Afrikában pedig AIDS-szel büntetik az engedetleneket. Jogvédők évek óta verik az asztalt az áldatlan állapotok miatt, de - állítják - mindenki inkább hasznot próbál húzni az afrikai börtönök káoszából.

Péniszvarázslat

Tabu2007.11.29, 11:31

Szenegálban letartóztattak két varázslót, az ellenük felhozott vád alapján ugyanis fekete mágia segítségével zsugorították össze tizenegy férfi péniszét .

Afrikai ritmusokra kapta elő a rongylábat Bush

Nagyvilág2007.04.27, 11:47

Leplezetlen lelkesedéssel táncolt George Bush amerikai elnök egy szerdai rendezvényen. Busht a szenegáli dobosok ritmusai ragadták magukkal, amire meglepően látványos produkcióval rukkolt elő. Volt rongyláb, hullámzás, sőt, még egy rövid dobszólót is kivágott.

Kettős francia diadal a Dakaron

Auto2007.01.22, 10:25

Ahogy az a szombati részverseny után várható volt, a motorosok és az autósok versenyében is francia siker született az idei Dakar-ralin: előbbiben Cyril Despres, utóbbiban Stéphane Peterhansel győzött.

Dési is kiesett a Dakaron

Auto2007.01.19, 09:36

Újabb magyar hullott el a Dakaron, Dési János kiesésével már csak Kátai Péter az egyetlen versenyben lévő motorosunk. Az élen is nagy változások vannak, hiszen de Villiers Volkswagene kigyulladt.

Sivatagi szörnyeteg a Dakaron

Auto2007.01.19, 09:37

A Dakar-rali egyik legérdekesebb járgánya egy igazi szörnyeteg, amelyről legkevésbé sem lehet azt mondani, hogy báránybőrbe bújt farkas.

Újabb magyar kiesők a Dakaron

Auto2007.01.19, 09:38

Az El Rasidia és Quarzazate közötti szakaszon két magyar autós egység is feladni kényszerült a versenyt: mind a Nissannal versenyző Kis-Czeglédi kettős, mind a Bowleres Kristóf-Simon duó technikai okok miatt esett ki.

Utolsó harmadához ért a Dakar

Auto2007.01.19, 09:36

A versenyzőknek jól jött, hogy terrorfenyegetés miatt korábban megváltozott az útvonal. A nagy hajtás helyett így tegnap is pihenhettek. Csupán át kellett kocsikázni Némából Ayounsba.

Vatikán a Dakar ellen

Auto2007.01.19, 09:38

Meglepően indulatos cikk jelent meg egy, a Vatikán szócsövének tartott napilapban a Dakar-rali ellen, amelyben többek között a felelőtlenség véres futamaként aposztrofálják a versenyt.

Dakar: katari szakaszgyőzelem

Auto2007.01.19, 09:36

Az autósoknál a katari Nasszer Szaleh al-Attijah, a motorosoknál pedig a portugál Helder Rodrigues nyerte a 29. Dakar-rali keddi, 10. etapját, melyen a magyarok közül a motoros Kátai Péter és az autós Palik László, Darázsi Gábor, valamint a Szalay Balázs, Bunkoczi László egység is célba ért.

Dakar: egymással csatáznak a magyarok

Auto2007.01.19, 09:37

Némi meglepetésre az amerikai Robby Gordon nyerte meg a Dakar-rali csütörtöki szakaszát, A két autós magyar egység pedig hatalmas csatát vívott egymással. Kátai Péter ismét szenzációsan motorozott.

Szalayék Palikék elé vágtak a Dakaron

Auto2007.01.19, 09:38

A Dakar ötödik szakasza egyetlen nagy szenzációval szolgált, kiesett a verseny ötszörös kamionos győztese, Csaguin. A magyarok szépen beértek a célba, csütörtökön a legkeményebb szakasz vár rájuk.

Célegyenesben a magyarok

Auto2007.01.19, 17:08

A motoros éllovas kiesett, a magyarok viszont rendben haladnak Dakar felé. Röviden így lehetne összefoglalni a pénteki eseményeket. Palik, Kátai és Darázsi kiváló helyen van az összetettben.

Palik és Kátai remekel

Auto2007.01.15, 11:19

A Dakar-rali talán legnehezebb szakaszán az összetettben vezető versenyzők megerősítették helyüket, miközben a magyarok is kitettek magukért.

Dakar: Kis és Kristóf a kiesés határán

Auto2007.01.10, 11:56

Sajnos a Dakar-rali negyedik szakaszát egy szomorú esemény sötétítette el: Elmer Symons halálos motorbalesetet szenvedett. Továbbra is Palik és Kátai a leggyorsabb magyar.

Megvan a Dakar első magyar kiesője

Auto2007.01.09, 14:04

Az első afrikai szakaszt is teljesítették a Dakar-rali résztvevői, melyet az autóknál Giniel de Villiers, a motorosoknál a tavalyi győztes, Marc Coma nyert meg. A magyarok közül Palik László és Kátai Péter áll a legjobban.

Dakar: elhunyt az egyik motoros

Auto2007.01.23, 11:58

A motorosok között szereplő dél-afrikai Elmer Symons tragikus balesetben életét vesztette a 29. Dakar-rali keddi, Er Rasidia és Uarzazate közötti szakaszán.

Most indul az igazi Dakar

Auto2007.01.09, 09:49

Eddig két könnyebb európai szakaszt teljesítettek az idei Dakar résztvevői, azonban az igazi verseny most kezdődik. Afrikában már a nagymenőknek is sietniük kell.

Idén késve rajtol a Dakar-rali

Auto2007.01.05, 08:21

Ismét nem Párizsból indul, és már megint gond van a biztonsággal a Dakaron. A versenyzőket a jelek szerint ez azonban idén sem zavarja, hiszen összesen 525 induló - köztük négy magyar autós és három-három motoros és kamionos - száll harcba azért, hogy 16 nap alatt megtegyen 7915 átkozottul kemény kilométert.

Villám Géza: Bogárhátúval a Budapest-Bamakón

Vendégszoba2006.12.15, 16:25

Szabó Gál András, közismertebb nevén Villám Géza járt az [origo] Vendégszobájában, ahol olvasóink elsősorban a január közepén startoló Budapest-Bamako ralival kapcsolatban kérdezték. Az exrádiós azért elárult egy-két dolgot a magánéletéről, a jelenlegi munkáiról és a terveiről is, így például megtudhattuk, hogy hamarosan nősténymedvének öltözve fog nekivágni az Északi-sarknak.

Szalay Antarával folytatja

Auto2006.09.20, 09:08

Még egy kis türelem, és boltokban az Antara, a már szakállas Fronterát váltó összkerekes Opel. Naná, hogy terepralis élharcosunk, Szalay Balázs is új modellel vág a 2007-es Dakarnak.

Menekültrekord a Kanári-szigeteken

Nagyvilág2006.09.06, 13:24

Egy nap alatt rekordszámú menekült érkezett szerdán a Kanári-szigetekre. A spanyol hatóságok szerint 24 óra alatt több mint 900 ember ért partot, akik zömében Szenegálból indultak. A spanyol kormány médiakampányt indítana Szenegálban, hogy elvegyék az emberek kedvét az útra keléstől.

Nem csitul a menekültáradat

Nagyvilág2006.08.20, 15:16

Vasárnap újabb három hajó érkezett a Kanári-szigetekre illegális bevándorlókkal, így három nap alatt több mint ezren kötöttek ki már a szigeteken. A menekültszállások már megteltek.

18 afrikai menekült fulladt az Atlanti-óceánba

Nagyvilág2006.07.03, 18:44

Legkevesebb 18 fekete-afrikai menekült fulladt az Atlanti-óceánba, miután elsüllyedt a Kanári-szigetekre tartó bárkájuk a nyugat-szaharai partok közelében - jelentették be hétfőn a marokkói hatóságok.

Később kezdődik a 2007-es Dakar

Archívum2006.05.09, 17:31

Jövőre nem szilvesztertől, hanem csak később, január 6. és 21. között rendezik meg a világ leghíresebb tereprali viadalát, az ismét Lisszabonból induló Dakart.

Kleinschmidt szakított a Volkswagennel

Auto2006.05.04, 12:36

Jutta Kleinschmidt végleg szakított a Volkswagen Motorsport csapatával. A német pilóta volt az első hölgyversenyző, aki megnyerte a Dakar-ralit.

Francia jelöltek Trapattoni mellett Szenegálban

Archívum2006.04.22, 14:52

A 2002-es világbajnokság egyik meglepetéscsapata a szenegáli válogatott volt, amely a nyitómérkőzésen 1-0-ra legyőzte Franciaországot, majd továbbjutott csoportjából, sőt, a svédeket is elbúcsúztatva a legjobb nyolcig menetelt. Az együttes a mostani viadalra azonban nem tudta kvalifikálni magát, és a vb-selejtezők kudarca után menesztették is a szövetségi kapitányt - akinek utódját egyelőre még nem sikerült megtalálni.

Trapattonit szenegáli kapitánynak hívják

Archívum2006.04.21, 14:29

A Szenegáli Labdarúgó Szövetség szeretné, ha a jövőben Giovanni Trapattoni irányítaná az afrikai ország válogatottját.

Kamarás Iván terepralizik

Archívum2006.03.06, 12:17

A Domony környéki VI. Adrienn-Gombi Kupával megkezdődött a honi tereprali-bajnokság, az első versenyt Ácsék nyerték Nissannal. A harmadik futamon Kamarás Iván, a népszerű színész is rajthoz áll a Szalay Dakar Team színeiben.

Nigéria az Afrika-kupa bronzérmese

Archívum2006.02.09, 19:29

Nigéria válogatottja szerezte meg a bronzérmet az Egyiptomban zajló labdarúgó Afrika-kupán, miután a harmadik helyért kiírt mérkőzésen egy góllal legyőzte Szenegál legjobbjait.

Midót kirakták az egyiptomi keretből

Sport2006.02.08, 17:26

Legnagyobb ásza nélkül kell pályára lépnie Egyiptomnak a hazai rendezésű Afrika-kupa döntőjében. Midót az után küldték el a válogatottból, hogy a keddi Szenegál elleni elődöntőben összeveszett edzőjével, amiért az lecserélte őt.

Drogba döntőbe lőtte az Elefántokat

Sport2006.02.08, 10:29

Elsőként a világbajnoki résztvevő Elefántcsontpart jutott be a döntőbe az Egyiptomban zajló labdarúgó Afrika-kupán, miután a legjobb négy között egy góllal legyőzte Nigériát. A Elefántok döntőbeli ellenfele a házigazda Egyiptom lesz, amely drámai csatában Szenegált győzte le 2-1-re.