szemét
címke rss- kapcsolódó címkék:
- hulladék
- környezetvédelem
- újrahasznosítás
- utazás
- környezetszennyezés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Illegális módszerrel próbálta megsemmisíteni a szemetet egy férfi
Az ügyészség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt emelt vádat egy bábolnai férfi ellen, a telkén felhalmozott nagy mennyiségű hulladékokat égetéssel akarta megsemmisíteni.
Kiderült, melyik ország termeli a legtöbb műanyag-hulladékot
5 tipp, hogy kevesebb szemetet termeljünk a háztartásban
Sokunkban megfogalmazódott már a kérdés, hogyan változtassunk az életmódunkon, hogy kevesebb szemetet, legfőképpen műanyag szemetet termeljünk. Nem kell rögtön drasztikus dolgokra gondolni, apró változtatásokkal is sokat tehetünk a környezetünkért. Mutatjuk az első 5 lépést kezdésképpen.
- címkék:
- szemét
- műanyag
- háztartás
- mikroműanyag
- Címkefelhő »
A rendőrök kapták el a szemetelőket Hajdúböszörményben
A hajdúböszörményi rendőrök a mezőőrökkel közösen azonosították azt a három helyi férfit, akik a mezőgazdasági területre vitték a lomokat. A szemét tulajdonosának azt mondták, hogy felhasználják azokat.
250 köbméter szemetet gyűjtött össze a MÁV Rákos állomásnál
Eddig 250 köbméter illegálisan elhelyezett hulladékot gyűjtöttek össze a MÁV Rákos állomás rendezőterületéről - mondta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón, a Tisztítsuk meg az országot! kísérleti időszakának zárásakor.
Négy tipp, amivel mostantól kevesebb hulladékot fog termelni
Egyes kerületekben most kezdődik a lomtalanítási szezon, bár a hulladékkezelés egyébként is, egyre inkább mindennapos kérdés. Hova tegyük a felesleges csomagolást, mi legyen a maradék étellel, hova tegyük a használt bútort vagy a régi állólámpát? Ezekre kerestünk választ a nemzetközi hulladékgyűjtő nap alkalmából.
Thaiföldön nemcsak beszélnek a környezetvédelemről, meg is leckéztetik a szemetelőket
Rengeteg hulladékot hagyott az óceánban a közösségi médiavállalat
A Facebook egyik leányvállalata Oregon állam partjainál a vízben hagyta a korábban egy fúrás során használt felszereléseket, eltört csöveket és a fúrásokhoz használt gélszerű segédanyagot. Ez viszont a különböző zöld szervezetek szerint rendkívül káros a környezetre, ezért azt akarják, hogy a Facebook távolítsa el azokat, vagy fizessen a tárolásért.
A fertőzött hulladék nehezíti az indiai szemétgyűjtők életét
Lomok közé rejtette újszülött gyerekét egy apa
Egy 16 évvel ezelőtti gyilkosság ügyében hozott ma döntést a bíróság: elrendelte egy férfi letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy lomtalanításkor hulladék közé rejtett egy újszülöttet.
A műanyag nem a legjobb megoldás a vírus ellen
A soroksári önkormányzat saját költségén szedeti össze az illegális szemetet a szemetelőkkel
Bese Ferenc polgármester javaslatára a napokban felállt az úgynevezett szemétkommandó Soroksáron, a napokban pedig sor került az első akcióra is." Ezután meg sem fog fordulni a fejükben, hogy ide hozzák szemetüket!" - mondta Sinkovics Krisztián alpolgármester.
Ne dobd a szemétbe a tojáshéjat: mutatjuk, mi mindenre tudod felhasználni
Valószínűleg te is azok közé tartozol, akik ha tojást esznek, fogják a héját, és kidobják a szemétbe, pedig a tojáshéj rengeteg dologra felhasználható.
- címkék:
- szemét
- ötlet
- felhasználás
- tojáshéj
- Címkefelhő »
Pompeji városának egy része újrahasznosított szemétből épülhetett
Azt már régóta tudjuk, hogy az ókori rómaiak kiváló mérnökök voltak: padlófűtést és vízvezetékeket építtetek, miközben már betont is használtak. Most azonban az is kiderült, hogy a szemét újrahasznosításában is mesterien jártak el.
Itt köt ki a használt kesztyűk és maszkok egy nagy része
- címkék:
- hulladék
- szemét
- műanyag
- kesztyű
- Maszk
- koronavírus
- Címkefelhő »
Halálra éheztették a csecsemőt, akinek csótányokat találtak a pelenkájában
A 24 éves, amerikai Crystal Morrow és párja, a 19 éves Dustin Harley annyira elhanyagolta héthónapos ikreit, hogy az egyik baba meg is halt. Akár harminc év börtönt is kaphatnak, ha az esküdtek bűnösnek találják őket.
Tudtad, hogy akár harmadával is csökkenthető Budapest szemétmennyisége?
A háztartások által termelt szemét harmada szerves hulladékból áll, melyet egyéni és közösségi komposztálással humusszá lehet alakítani. A rengeteg, éves szinten 170 000 tonnányi, hulladék helyes kezeléséről most a Humusz Szövetség kvízéből lehet többet megtudni.
- címkék:
- Budapest
- szemét
- Címkefelhő »
300 négyzetméteren lángol a szemét Jánossomorjánál
- címkék:
- Jánossomorja
- tűz
- szemét
- Címkefelhő »
Több mint 100 kilogramm szemetet találtak egy skót szigeten partra sodródott bálna tetemében
Több mint 100 kilogramm szemetet találtak a skóciai Harris szigeten egy partra sodródott nagy ámbráscet tetemében - írta a BBC híroldala.
- címkék:
- bálna
- szemét
- Címkefelhő »
Sorban pusztulnak el az állatok Thaiföldön az elfogyasztott műanyag hulladék miatt
Súlyos bírságot kaphatnak, akik így fűtenek
Megkezdődött a fűtési szezon, azonban nagyon nem mindegy, hogy mivel tüzelünk. Magyarországon 15 éve tilos szeméttel tüzelni, ennek ellenére mégis rengetegen égetnek hulladékot a kazánban. Ez több százezres bírsággal és súlyos következményekkel járhat. A szigor nem véletlen, mivel a helytelen lakossági tüzelés a felelős a nagymértékű levegőszennyezésért.
- címkék:
- fűtés
- kazán
- szemét
- tél
- hideg
- fűtési szezon
- Címkefelhő »
Szeméttel árasztotta el a tenger a horvát szigeteket
Porszívót és csillárt is kiszedtek a velencei csatornákból
Több különös tárgyat, köztük egy porszívót és egy csillárt, sőt, egy szeméthordó taligát is összegyűjtöttek a Canal Grandéból a lagúnák városának csatornáiban szemetet gyűjtő gondolások vasárnap.
- címkék:
- Velence
- utazás
- szemét
- gondola
- Címkefelhő »
Étlen-szomjan, szeméthegyek közepén nevelte gyerekeit egy fiatal pár
A 22 éves Erik Perez-Viera és a 26 éves Diana Salbon a dél-karolinai Summervillle-ben élt, öt gyerekük volt, 1 és 10 év közöttiek. Sem róluk, sem a lakásban tartott háziállatokról nem gondoskodtak. Így az öt gyerek egy szobába zárva, ürülék-és szeméthegyek között élt, étlen-szomjan, mert a szülők napokig enni sem adtak nekik.
PET palackért vonaljegy jár cserébe Rómában
- címkék:
- Róma
- szemét
- vonaljegy
- citybreak
- pet palack
- Címkefelhő »
Szemétből csinál értéket a Budapest Park - Videó
Egy igazán különleges árverésre készül a Budapest Park, aminek tárgyai közt eltört dobverőtől kezdve, pengetőkön át, egészen a dallistáig találhatsz majd érdekes dolgokat.
Háromszáz négyzetméteren ég a szemét Kétpó térségében
Tűz keletkezett egy hulladéktelepen Kétpó térségében, a 46-os főút közelében - írja a katasztrofavedelem.hu.
- címkék:
- tűz
- szemét
- tűzoltóság
- Kétpó
- hulladéktároló
- Címkefelhő »
Nagyon zöld lesz jövőre az Ultrabalaton
Az ország legmodernebb hulladékfeldolgozóját adták át Debrecenben
A korszerű hulladékválogató üzem kialakítása 827 millió forintba került, a beruházáshoz szükséges összeget saját forrásból, illetve banki hitelekből fedezték - jelezte az üzemavatón Kardos Marianna, a cég ügyvezető igazgatója.
- címkék:
- hulladék
- szemét
- vidék
- Debrecen
- Címkefelhő »
A környezetszennyezésre hívja fel a figyelmet legújabb pornófilmjével a Pornhub (18+)
Különös módon szeretné kivenni a részét a környezetszennyezés elleni harcból a Pornhub.
A Mount Everest térségben betiltották az egyszer használatos műanyagokat
A nepáli hatóságok betiltották az egyszer használatos műanyagok használatát a Mount Everest-régióban, hogy csökkentsék a hegymászók által hátrahagyott szemetet.
Letartóztatták az anyát, aki egy szeméttelepen nevelte gyerekeit
Őrizetbe vettek egy 27 éves kentucky-i nőt, mert lakásából csótányjárta szeméttelepet csinált, és gyerekeiről sem gondoskodott. Néhány szem kekszen kívül napokig semmit nem ettek, és látszott rajtuk, hogy még csak nem is fürdetik őket rendszeresen - írja a Foxnews.com.
Teljesen be akarják tiltani a műanyag zacskókat a németek
Sörre cseréli be az összegyűjtött csikkeket egy spanyol kocsma
Szokatlan akciót hirdetett egy spanyol kocsma: a strandon összegyűjtött csikkekért ingyen sört vagy üdítőt ad.
Újabb 20 ezer tonna szemetet enged Hódmezővásárhelyre Márki-Zay Péter
Újabb 20 ezer tonna hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását kezdeményezte egy olasz cég, Márki-Zay Péter (független) polgármester azonban erről sem tájékoztatta az embereket - jelentette ki Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő kedden az alföldi városban.
Márki-Zay hulladéklerakóvá változtatná Hódmezővásárhelyt
Elfogadhatatlan, hogy Márki-Zay Péter tudtával 6 ezer tonna Olaszországból származó, tovább nem hasznosítható ipari hulladékot és 6 ezer tonna szennyvíziszapot helyeznének el Hódmezővásárhelyen - jelentette ki Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő.
Több millió tonna szemét borítja az örök város utcáit
Egyre nagyobb mennyiségben borítja el a szemét a római utcákat. Az örök városba évente legalább 20 millió turista érkezik, akiket a monumentális helyek, lélegzetelállító műalkotások és ízletes ételek mellett más is fogad: hulladékhegyek és az azokat dézsmáló patkányok, sirályok, éjszakánként vaddisznók.
- címkék:
- Róma
- újrahasznosítás
- szemét
- Címkefelhő »
Szemétből ruha: látványos projektek
Szemétből is lehet fantasztikusat alkotni. Imádjuk az ilyen projekteket, mert segítenek kilépni a megszokott keretekből, ráadásul kreativitásra és újrahasznosításra ösztönöznek.
- címkék:
- újrahasznosítás
- szemét
- ruha
- DIY
- Címkefelhő »
Indonézia sem akar a gazdagabb országok szemétlerakója lenni
Indonézia több mint 210 tonna szemetet küld vissza Ausztráliába, mert a konténerekben tiltott hulladékot találtak - jelentették be indonéz hivatalos források kedden.
- címkék:
- Indonézia
- szemét
- műanyaghulladék
- Címkefelhő »
Eloltották a jánossomorjai tüzet, több ezer köbméter szemét égett
Több ezer köbméternyi hulladék égett a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorja külterületén, egy hulladéklerakó telepen - közölte honlapján a Katasztrófavédelem.
- címkék:
- Jánossomorja
- hulladék
- szemét
- Címkefelhő »
Több ezer köbméternyi hulladék ég Jánossomorja külterületén
Több ezer köbméternyi hulladék ég mintegy háromezer négyzetméternyi területen a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorja külterületén, egy hulladéklerakó telepen - írja a Katasztrófavédelem.hu.
- címkék:
- tűz
- szemét
- hulladéktároló
- Címkefelhő »
Rengeteg szemét és 8000 kilogramm emberi ürülék maradt a Mount Everesten a mászók után
Elképesztően sok szemetet hagynak maguk után a Mount Everestet megmászók. Idén minden eddiginél többen próbáltak a csúcsra jutni, így a hulladék is sokkal több.
- címkék:
- Mount Everest
- szemét
- ürülék
- Címkefelhő »
Szeméthegyet hagytak maguk után a hegymászók a Mount Everesten
Döbbenetesen sok szemetet hagyott a Mount Everesten az idei mászószezon után a minden eddiginél több hegymászó. A legfelső, 8000 méteren lévő táborban 30 sátrat talált egy független takarító csoport.
Egy új kutatás szerint egy bankkártyányi műanyagot eszünk meg hetente
Az emberek a táplálékkal átlagosan körülbelül 5 gramm műanyagot fogyasztanak hetente, ami egy bankkártya súlyának felel meg – derül ki a WWF és partnerei ma publikált tanulmányából. A mikroműanyagok emberi egészségre gyakorolt hatásáról még nem sokat tudunk, azonban a természet és saját védelmünk érdekében meg kell állítani a műanyagáradatot.
A szeméthegy nemsokára eléri a Tádzs Mahal magasságát az indiai fővárosban
Már mintegy 60 méter magas az indiai főváros, Újdelhi keleti peremvárosában elterülő szeméthegy, amijövőre magasabb lesz mint az ország ikonikus műemléke, Tádzs Mahal.
A környezetvédelem jegyében műanyag zacskókkal fizetnek egy indiai iskolában a diákok
Földünk helyzete válságos, ami szerencsére az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott. Sorra hallani olyan kezdeményezésekről, amelyek célja a pozitív változás elérése a bolygónk és ezáltal az emberiség jövőjét illetően. Ennek szellemiségében, az Akshar Alapítvány egy olyan iskolát hozott létre Indiában, amely egyszerre támogatja a környezetvédelmet és a szegényebb gyermekek tanuláshoz való jogát.
Malajzia visszaküldi a gazdag országuknak a szemetüket
Háromezer tonnányi műanyaghulladékot készül Malajzia visszaküldeni a világ fejlett országainak. Az első tíz konténert két héten belül útnak indítják.
- címkék:
- Malajzia
- szemét
- visszaküldés
- Címkefelhő »
Senki sem hitte volna, hogy így öl a műanyagszemét
Az óceánokon sodródó plasztikhulladék nemcsak a halakat, madarakat és teknősöket pusztítja, de azokat a fotoszintetikus baktériumokat is, amelyek a légköri oxigén 10 százalékát termelik.
- címkék:
- szemét
- műanyag
- fotoszintézis
- oxigén
- Címkefelhő »
Kitört a szemétháború Kanada és a Fülöp-szigetek között
Több mint százkonténernyi szemetet vittek kanadai vállalatok a Fülöp-szigetekre hat évvel ezelőtt, és annak ellenére, hogy idén május 15-ig vállalták, hogy hazaszállítják, ennek nem tettek eleget. Duterte elnök azzal fenyegetőzik, hogy kanadai felségvizekre szállíttatja a szemetet, még akkor is, ha ezzel háborút kockáztat. A kanadaiak azt mondták, június végéig elviszik a szemetet, de Duterte elnöknek túl kései a dátum.
- címkék:
- Duterte
- Kanada
- szemét
- Címkefelhő »