személyszállítás

címke rss

Tovább csökkent a vízi szállítás részesedése

Archívum2007.02.22, 15:11

Tavaly mintegy 7 százalékkal több árut szállított a magyar gazdaság, mint 2005-ben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A helyi személyszállítás teljesítménye némileg csökkent, a távolságié pedig valamelyest nőtt 2006-ban.

Elmarad a teljes vasúti piacnyitás Európában

Archívum2007.01.18, 17:39

Nem lesz piacnyitás a vasút belföldi személyszállításában az Európai Unióban, pedig az eredeti javaslat szerint az új tagok erre 2022-ig haladékot kaptak volna. Becsey Zsolt képviselő szerint csak az euróbevezetés után öt évvel lehet a teljes liberalizációt elfogadni, hiszen csak addigra lehet kellőképp feltőkésíteni a vállalatokat.

A vasutasok nem örülnek a leépítésnek

Gazdaság2006.11.27, 13:45

Továbbra sem ért egyet a Vasutas Települések Országos Szövetségének elnöke azzal, hogy a gazdasági tárca számos vasúti szárnyvonalon meg akarja szüntetni a személyszállítást. A Mozdonyvezetők Szakszervezete pedig felszólította a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumot (GKM), hogy a tervezett tömegközlekedési reform kapcsán haladéktalanul kezdje meg az egyeztetést a vasútnál képviselettel bíró reprezentatív szakszervezetekkel.

Csökkennek a diákok utazási kedvezményei

Gazdaság2006.11.20, 09:15

A Volán mintegy 6, a MÁV pedig átlagosan 16 százalékkal emelheti személyszállítási tarifáit januárban egy készülő tervezet szerint. Kisebbek lesznek ugyanakkor az utazási kedvezmények, a diákkedvezmény a jövőben a lakóhely és a tanintézmény közti útra korlátozódna - írja a Népszabadság.

Megszabadul a személyszállítástól a MÁV

Archívum2006.10.10, 08:41

Önálló személyszállító vállalkozást hoz létre a MÁV - írja a Népszabadság. Az új vállalkozás neve Szevasz Zrt. lesz. A cég megörökli a MÁV eszközeit, valamint a 2007-es menetrendet. Az egyelőre kérdéses, hogy a kocsik mellé mozdonyokat is kap-e az új cég. A tervek szerint a Szevasz április 1-től kezdené meg a személyszállítást. Az új menetrendben tizedével több vonat szerepel, és keleten is sűrűbben jár majd az IC.

A MÁV is növelné az önkormányzati terheket

Archívum2006.08.29, 18:11

A MÁV az önkormányzatokkal finanszíroztatná az utasforgalmat azokon a szárnyvonalakon, ahol a Gazdasági és Közlekedési Minsztérium (GKM) nem rendelné meg a személyszállítást - jelentette ki Érsek Ákos, a vasúttársaság kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója kedden Nyergesújfalun.

Ősztől drágulhat a taxi

Archívum2006.06.13, 07:50

Az üzemanyag drágulásával tovább emelkedhetnek a személyszállítási tarifák. A legtöbb taxistársaság emelné tarifáit, ha a benzinár eléri a 300 forintot - írja a Napi Gazdaság.

Évente 180 milliárdot költünk a MÁV-ra

Gazdaság2006.01.27, 13:05

Egyelőre a tehervasúti szállítást fejlesztik EU-szintre Magyarországon. A vasút-liberalizáció óta gyakorlatilag bárki szállíthat a magyar síneken, aki megszerzi a szükséges engedélyeket, és megfizeti a pályahasználatot. A személyszállítás szabad versenye 2010-ben kezdődik az Európai Unióban - a MÁV-nak eddigre kell összeszednie magát. A vasút üzemeltetése évente 180 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek. A MÁV 2005-re 81 milliárd forintos veszteséggel számol.

Később drágít a magasabb benzinár

Archívum2005.09.09, 10:11

Az [origo] utánanézett, hogy milyen területeken okozhat drágulást a magasra szökő olajár. A leginkább érzékeny személyszállításban csak a légitársaságok emelnek az idén, a taxitarifák, és a buszjegyek ára csak jövőre változik. A mezőgazdasági termelők, a pékek és a kereskedők is csak később tudják beépíteni áraikba az olajár felszökésének többletköltségét.

Jelentősen bővült a légi utasforgalom

Gazdaság2004.10.27, 13:17

Világszinten 10,9 százalékkal bővült a személyszállítási forgalom szeptemberben, míg az áruszállításban a növekedés 13,6 százalékos - derül ki a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség (IATA) adataiból.

Elérte Darwint az első személyvonat

Nagyvilág2004.02.05, 00:54

2979 kilométer után elérte az első személyvonat az észak-ausztráliai Darwin városát, összekötve ezzel a vasúti személyszállítás terén is a szigetkontinenst észak-dél irányban.

A MÁV 11 százalékkal emeli belföldi jegyárait

Gazdaság2003.12.22, 17:25

A belföldi személyszállítás jegyárait átlagosan 11 százalékkal emeli január elsejétől a MÁV Rt. - közölte a vasúttársaság hétfőn. A közlemény szerint az árhatóság és a szakminisztérium döntése alapján, a nettó áremelés 8 százalékot tesz ki.

Drágulás követheti az áfakulcs-változásokat

Gazdaság2003.07.21, 17:25

A kormányzat tervei szerint jövő év januárjától az általános forgalmi adó (áfa) felső 25 százalékos kulcsa 23 százalékra mérséklődik. Megszűnik a 0 százalékos adókulcs, és helyette 5 százalékos kerül bevezetésre, a jelenleg kedvezményes 12 százalékos kulcs pedig 15 százalékosra emelkedik. Az emelésekkel drágulnak a nem támogatott gyógyszerek, a tankönyvek, a tömegközlekedés, a háztartási energia (a földgázt kivéve) és a személyszállítás. A kormányzat a cégautóadó megduplázását is tervezi.

Jobbak a mikrobuszok a román vasútnál

Gazdaság2003.02.27, 11:53

A román vasút egyelőre nem tudja állni a versenyt a személyszállításban a mikrobuszokkal - állapította meg a román gazdasági sajtó, miután a személyszállítással foglalkozó vasúti társaság, a CFR Calatori vezetése bejelentette, hogy az idén a forgalom csökkenésére számítanak.

Növeli az útra kelők számát a státustörvény

Archívum2001.12.13, 09:12

A szakértők számításai szerint jövőre is több tízmilliárd forint vesztesége keletkezne a személyszállítási társaságoknak, ha a kormányzat csak hatszázalékos tarifaemelést engedélyezne. A közlekedési vállalatoknál jelentkező ráfizetés nagyságát pedig tovább növelheti, hogy alig húsz nap múlva életbe lép a státustörvény, amely a jövő évtől az ország területén jelentős utazási kedvezményeket biztosít a határokon túl élő magyaroknak.

Novembertől többe kerül autóbusszal utazni Ausztriába

Archívum2001.08.28, 08:27

Hamarosan kénytelenek lesznek emelni a jegyárakat a nyugat-európai fuvarokat bonyolító személyszállítási vállalkozók, amiatt, hogy Ausztriában november elejétől utasonként és kilométerenként hat groschen forgalmi adót szednek be a hatóságok az autóbusz-társaságoktól - tudta meg a Népszava Mihalikné Horváth Máriától, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete személyfuvarozó tagozatának titkárától.

Előző
  • 1
  • 2
Következő