szembesítés

címke rss

Kiengedték az előzetesből a rendőröket

Archívum2007.06.20, 15:36

Szabadlábon védekezhetnek tovább azok a rendőrök, akiket egy 21 éves lány megerőszakolásával gyanúsítanak. Ez a szembesítések után derült ki, ahol a lány azt mondta: már nem biztos benne, hogy az a rendőr erőszakolta meg, akivel szembesítették. Zsanett ügyvédje a szembesítésről annyit mondott: számára sokatmondó volt és eredményes, védence állításaiban nem kételkedik.

Negatív lett a DNS-vizsgálat az erőszak ügyében

Archívum2007.06.20, 15:37

A nemi erőszakkal gyanúsított rendőrök ügyvédei kézhez kapták a DNS-vizsgálat eredményét, amely elmondásuk szerint negatív, azaz a lány ruháján nem találtak a rendőröktől származó nyomokat. Ez önmagában még nem perdöntő, az összes többi bizonyítékkal együtt értékelik az ügyészek, akik egy-két héten belül eldönthetik: vádat emelnek a rendőrök ellen vagy megszüntetik az ellenük folyó eljárást. A lány ügyvédje korábban azt mondta, nem igaz, hogy Zsanett ellentmondásba keveredett volna a hétfői szembesítéseken. Azt állítja, éppen fordítva, a rendőrök szólták el magukat több alkalommal.

Harry Potter után jön a kolera

Archívum2007.09.30, 16:05

Film készül a Szerelem a kolera idején című García Márquez-regényből. A rendezői székben Mike Newell, a Harry Potter és a Tűz Serlege alkotója foglal helyet.

Ismét kihallgatták Demszkyt a Főkert-ügyben

Archívum2010.12.01, 19:49

Szembesítették egy másik tanúval Demszky Gábor volt főpolgármestert a Főkertnél hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozással kapcsolatban - számolt be az MTV híradója.

Szembesítik az őt szexuális zaklatásért feljelentő nővel Dominique Strauss-Kahnt

Archívum2011.09.29, 12:29

A francia ügyészek akkor döntenek arról, hogy emelnek-e vádat a Nemzetközi Valutaalap volt elnöke ellen, miután szembesítették Strauss-Kahnt az őt szexuális zaklatásért feljelentő újságírónővel.

Eredménytelen szembesítések Hunvald György perében

Archívum2011.10.06, 18:33

Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő és VII. kerületi polgármester szerepét illetően ellentmondásba keveredtek a vád tanúi, szembesítésük is eredménytelen maradt a több száz milliós terézvárosi ingatlanpanamák vádjával folyó büntetőper csütörtöki tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.

Áldozatnak tartja magát a hummeres gázoló

Archívum2013.03.07, 07:41

Beidézték az apátfalvi hummeres gázolás tanúit az ügyészségre, ahol az osztrák terepjáróst szembesítették a halálra gázolt rendőr társával - írta a Blikk. A lap szerint egy szót sem szólt a szembesítésen a gázoló, aki lefogyott a börtönben 27 kilót, folyamatosan a rossz testi-lelki állapotára hivatkozik, és áldozatnak tartja magát.

Megtört a hummeres gázoló

Archívum2013.03.25, 09:39

Megtört és bocsánatot kért a hummeres gázoló a halálra gázolt rendőr társaitól. A férfi korábban még testi sértéssel vádolta elfogóit, Thomas B. akár életfogytiglani börtönt is kaphat.

A kórházigazgató öntötte a savat a nő vallomása szerint

Archívum2013.06.24, 14:44

Szembesítették támadójával a savval leöntött nőt. Az asszony a férfi szemébe mondta, hogy felismeri benne a támadót - tudta meg a Blikk.

Zaklatója után nyomoztatott a zenész

Archívum2014.01.19, 11:37

Egy ismert, magyar zenész megelégelte, hogy a szomszédja állandóan a garázsa előtt parkol és valaki rendszeresen mindenfélét bedobált a kertjébe és a medencéjébe. Magánnyomozóhoz fordult.