szembesítés

címke rss

Eredménytelen szembesítés a Székely-ügyben

Eredménytelenül zárult Székely Zoltán és Balla Dániel, a vesztegetési ügy koronatanújának szembesítése. Székely továbbra is tagadta, hogy pénzt követelt volna Ballától. Kiderült az is, hogy használhatatlan a perdöntőnek szánt titkos hangfelvételek egy része, amelyeken a vádlott és a koronatanú a kenőpénzről beszél. Székely kérte szabadlábra helyezését, a bíró azonban ezt elutasította.

Bond-lány került az Ördögűzőbe

Film2003.12.10, 12:21

A most készülő Ördögűző: A kezdet című film első változatával olyannyira elégedetlenek voltak a producerek, hogy bizonyos részeket teljes egészében újraforgatásra ítéltek, sőt egyes alkotókat le is cseréltek. Az Ördögűző című klasszikus horror legújabb feldolgozásába így egy régebbi Bond-lány is beugrik.

Nem lesz szembesítés a Szász-ügyben

Itthon2004.08.30, 16:03

Valószínűleg nem lesz szembesítés Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete volt vezetőjének megverése ügyében. Mind Szász Károly jogi képviselője, mind a megverésben közreműködéssel gyanúsított férfi védője azt mondta, hogy kicsi a valószínűsége a szembesítésnek, mert Szász Károly olyan testhelyzetben volt, hogy nem tudná bizonyossággal felismerni támadóját.

Szabó Miklós

Mindentudás egyeteme2004.10.12, 12:29

Egy népvándorlás anatómiája - A történettudomány és a régészet szembesítése

Mit keres Göbbels a lágerben?!

Film2004.10.06, 11:43

Volker Schlöndorff az első német filmrendező, aki Oscar-díjat nyert. Günter Grass A bádogdob című regényének filmadaptációjával azonban nemcsak az Amerikai Filmakadémia elismerését váltotta ki, hanem bekerült minden idők legnagyobb filmrendezői közé is. Azóta Hollywood és Európa között ingázik: hol óriás költségvetésű szuperprodukciót forgat, hol szerény szerzői filmet. Legújabb munkája az utóbbi kategóriába sorolható. A kilencedik napot Németországban még be sem mutattak, Magyarországon azonban már látható volt a bajor filmnapok keretében.

Szabó Miklós

Mindentudás egyeteme2004.11.29, 20:03

Egy népvándorlás anatómiája - A történelem és a régészet szembesítése

Szabó Miklós

Mindentudás egyeteme2004.11.29, 19:48

Egy népvándorlás anatómiája - A történelem és a régészet szembesítése

Szabó Miklós

Mindentudás egyeteme2006.10.10, 08:41

Egy népvándorlás anatómiája - A történelem és a régészet szembesítése

Szabó Miklós

Mindentudás egyeteme2004.11.29, 19:44

Egy népvándorlás anatómiája - A történelem és a régészet szembesítése

Szabó Miklós

Mindentudás egyeteme2004.11.29, 19:39

Egy népvándorlás anatómiája - A történelem és a régészet szembesítése

Előző
Következő