szélsőségesség

címke rss
Drámai mértékben emelkedett a fiatalok radikalizálódása az utóbbi években Németországban

Drámai mértékben emelkedett a fiatalok radikalizálódása az utóbbi években Németországban

Szerdán egy új szolgáltatást indítottak Németországban, melynek az a célja, hogy tanácsot adjon azoknak a szülőknek, akik szerint gyerekeik flörtölhetnek a szélsőségességgel. A szolgáltatás célcsoportja elsősorban a török és arab nyelvű családok, de német nyelvűek is igénybe vehetik. Az Európai Unió és a német Családügyi Minisztérium is támogatja a kezdeményezést - olvasható a német közszolgálati Deutsche Welle honlapján.  

Irak legyőzte az Iszlám Államot, indul a szélsőséges ideológia elleni harc

Nagyvilág2017.11.28, 09:45

Az Iszlám Állam katonai vereséget szenvedett Irakban, de most kezdődik a szélsőségesek ideológiája elleni nagyszabású küzdelem - jelentette ki hétfőn Haider al-Abádi iraki kormányfő.

Németország: több tucatnyi szélsőséges iszlamista a menedékkérők között

Nagyvilág2017.09.03, 14:47

Németországban tartózkodik menekültként egy hírhedt szíriai szélsőséges iszlamista csoport csaknem hatvan egykori harcosa - írta a Der Spiegel című német hírmagazin a hétvégi számában.

A bécsi muszlim fiatalok harmada szimpatizál a szélsőségekkel

Nagyvilág2016.10.17, 18:09

A Bécsben, nehéz körülmények között élő fiatal muszlimok harmada - közülük is leginkább a csecsen származásúak - szimpatizál a szélsőséges irányzatokkal - állapította meg egy kutatás. 

Iszlám radikálisokat vettek őrizetbe Moszkvában

Nagyvilág2013.04.26, 21:07

Száznegyven embert állítottak elő az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynökei egy pénteki ellenőrzés során azzal a gyanúval, hogy iszlám szélsőséges mozgalom tagjai.

Szélsőséges internetes tartalmakat kereső rendszer készül Oroszországban

Techbázis2011.08.03, 15:36

Oroszországban mintegy 7500 szélsőséges honlap működik. A távközlési miniszterhelyettes most bejelentette, hogy megkezdték egy olyan program kifejlesztését, amely képes szélsőséges internetes tartalmakat keresni.

Az MSZP célja, hogy a legbölcsebb párt legyen

Itthon2008.10.20, 13:07

Már most is a legsikeresebb, de hamarosan a legbölcsebb és a legzöldebb párt is az MSZP lesz - derül ki a szocialisták egyelőre nem nyilvános ideológiai programjából. Az MSZP elképzeléseiben aktív állampolgárok és "kiművelt emberfők" népesítik be Magyarországot, akik a trikolór alatt összegyűlve harcolnak az országra leselkedő két legádázabb démon, a szélsőségesség és a felelőtlenség ellen.

Oroszok morognak a South Park miatt

Tévé2008.09.08, 18:35

"Szélsőségessége" miatt az orosz hatóságok a South Park című amerikai animációs filmsorozat helyi sugárzásának betiltását fontolgatják.

Brit muzulmánok bírálják Blair terrorellenes törvénytervezetét

Nagyvilág2005.08.16, 19:15

Nagy-britanniai muzulmán csoportok bírálták kedden Tony Blair tervét, amelyet a brit kormányfő a muzulmán szélsőségesség felszámolására dolgozott ki a londoni terrormerényletek sorozata nyomán.

Előző
  • 1
Következő