szélsőbaloldali terrorizmus

címke rss
Pedofilgyanú a budapesti erőszakos szélsőbaloldali támadások árnyékában

Pedofilgyanú a budapesti erőszakos szélsőbaloldali támadások árnyékában

Pedofil bűncselekmény gyanúja is felmerült a februári Antifa-támadások ügyében indult nyomozásban – tudta meg a Magyar Nemzet. A fővárosban történt embervadászattal összefüggésben ugyanis több helyszínen tartottak házkutatást, valamint telefonokat és számítógépeket foglaltak le. Utóbbiak elemzése során a rendőrök kisgyerekekről készült pornófelvételeket találtak. Az ügyben külön eljárást rendeltek el.

Szélsőbaloldali bűnszervezet aktivistáit uszította magyar emberekre a dollárbaloldal

Nagyvilág2023.03.22, 10:34

A dollárbaloldal által februárban Budapestre importált erőszakos szélsőbaloldali aktivisták Németországban hosszú évek óta tartják rettegésben a nagyvárosokat, miközben a hatóságok nehézkesen lépnek fel ellenük. Most talán fordulhat a kocka, miután a magyar fővárosban is több embert félholtra verő militáns terroristacsoport egyik vezetője és néhány tettestársa ellen bírósági eljárás zajlik Drezdában, méghozzá bűnszervezet létrehozásának vádjával. Cikksorozatunk második részében bemutatjuk a Hammerbande nevű csoportot, annak módszereit, és azt is, hogy milyen ideológiai nyomás alatt kell helytállnia a német rendőrségnek a szélsőbalolldal ...

Elárverezik a Vörös Brigádok röplapját Aldo Moro elrablásáról

Tudomány2022.01.05, 18:54

Online árverésen lehet licitálni arra a röplapra, amellyel a Vörös Brigádok terrorista szervezet magára vállalta a felelősséget Aldo Moro volt olasz miniszterelnök 1978. márciusi elrablásáért.

Letartóztatták az olasz Liga párt irodájánál robbantó szélsőbaloldali aktivistát

Nagyvilág2019.05.30, 11:36

Az olasz rendőrség emberei letartóztattak egy büntetett előéletű, spanyol állampolgárságú szélsőbaloldali aktivistát, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő helyezte el a bombát a Liga (Matteo Salvini olasz belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes pártjának) irodája előtt. A férfi egy olyan anarchista csoport tagja, amely a határok nélküli, a korlátlan migrációt támogató világért küzd.

Előző
  • 1
Következő