szellemi leépülés

címke rss

A kokaint használók agya kétszer gyorsabban öregedik

Archívum2012.04.25, 16:29

Kétszer gyorsabban fogy a kokainfüggők szürkeállománya, mint amennyit az öregedéssel természetesen együtt járó agyszövetvesztés indokol - állapították meg a Cambridge-i Egyetem kutatói.

Menekülés az Alzheimer elől

Archívum2012.01.19, 18:19

Az öregedő társadalmak számára egyre nagyobb költségeket jelentő Alzheimer-kór kezelése egyelőre a tünetek enyhítésére szorítkozik. Ebből a helyzetből jelenthet kitörést két olyan gyógyszer, amelyek bevezetése a Nature szerint a 2012-es év egyik legjelentősebb orvostudományi eredménye lehet.

Már a középkor elején elkezdődhet a szellemi hanyatlás

Archívum2012.01.06, 13:36

A szellemi képességek hanyatlása már 45 éves kortól elkezdődhet, nem csak 60 év körül, ahogyan azt korábban gondolták - állítja egy brit-francia kutatócsoport.

Korai diagnózissal az Alzheimer-betegek éveket nyerhetnek

Archívum2011.09.21, 16:08

A világon 7 másodpercenként diagnosztizálnak új Alzheimer-kóros esetet, Magyarországon 160 ezer a beteg. A hazai betegeknek alig három százaléka jut hozzá a legmodernebb kezelésekhez, amelyek pedig számottevően lassítják a kór lefolyását. A betegeket ápoló hozzátartozók közel harmada depressziótól szenved.

A B-vitaminok lassítják az időskori szellemi hanyatlást

Archívum2011.09.15, 16:22

A nagy dózisban, naponta szedett B-vitaminok jelentősen lassítják idős embereknél a szellemi hanyatlást, és az Alzheimer-kór ellen is bizonyos védelmet nyújtanak - hangzott el a jelenleg zajló Brit Tudomány Fesztiválon az Oxfordi Egyetem kutatóinak előadásában.

Az Alzheimer-kór az esetek több mint felében elkerülhető lenne egy új kutatás szerint

Archívum2011.07.22, 12:46

Az Alzheimer-kór kialakulása az esetek több mint felében elkerülhető volna, ha változtatnánk életmódunkon, illetve jobban odafigyelnénk krónikus betegségeinkre - derült ki egy friss amerikai kutatásból, amelyet egy Párizsban megrendezett nemzetközi Alzheimer-konferencián mutattak be.

Gyógyszerek, amelyek mellékhatása összeadódik idős korban

Archívum2011.06.24, 14:38

Néhány gyakran alkalmazott gyógyszer, például allergia és depresszió elleni készítmény - különösen együtt alkalmazva - idős embereknél növeli a szellemi leépülés és a korábbi halálozás kockázatát - derült ki egy új brit vizsgálatból.

Miből látszik, hogy idős hozzátartozónk Alzheimer-kóros?

Archívum2011.03.20, 20:06

Az Alzheimer-kór nem megelőzhető, és egyelőre kialakulásának okairól is keveset tud az orvostudomány. A korai diagnózisnak nagy jelentősége van, mert minél előbb kezdik meg a kezelést, annál jobban lassítható a betegség előrehaladása.

Mégsem gátolják meg a szellemi hanyatlást a B-vitaminok

Archívum2010.06.18, 11:31

Egy, a korábbiaknál részletesebb vizsgálat szerint, amelynek eredményét az American Journal of Medicine legújabb száma közölte, a szellemi hanyatlást sem a folsav, sem egyéb B-vitaminok adása nem képes meggátolni.

Elbutít a túlórázás

Archívum2009.03.18, 16:05

A napi tíz-tizenegy órát dolgozókat nagyobb eséllyel fenyegeti az időskori szellemi leépülés. Egy 2200 fős kutatásban azok, akik sokat túlóráztak, sokkal rosszabbul teljesítettek a megértési és kifejezési teszteken, mint azok, akik heti 40-45 órát dolgoztak.

Előző
Következő