Szeles Mónika

címke rss
Marad az erősen szeles idő, záporral, zivatarral

Marad az erősen szeles idő, záporral, zivatarral

Az előrejelzések szerint egészen csütörtökig maradhat az erősen szeles és csapadékos idő, pénteken és szombaton már sok napütésre van kilátás, vasárnap azonban visszatér az eső. 

Így néz ki most Szeles Mónika egykori teniszező, akit 1993-ban hátba szúrtak

Life.hu2019.02.24, 09:52

Magyarországra látogatott Szeles Mónika magyar származású teniszezőnő, a budapesti Hungarian Ladies Open tornára érkezett. A 45 éves teniszcsillag fontosnak tartja, hogy minél több gyermek megismerje a teniszt.

Szeles Mónika és a többi teniszlegenda kicsit kiosztotta a mai menőket

Sport2018.10.22, 18:59

Szeles Mónika nem akar edző lenni, mert anélkül is elégedett az életével. Jennifer Capriati szívesen visszatérne a teniszbe, de nem játékosként. A WTA Finals második napján a pályán a US Open két legutóbbi bajnoka mérkőzött, míg azon kívül a sportág korábbi legendái, többször GS-bajnokai mondták el a véleményüket a mai menőkről.

Az esélytelenebbek sikerével kezdődött a WTA-vb Szingapúrban

Sport2018.10.21, 16:26

A győztes rosszul lett a sajtótájékoztatón. A vesztes nem kesergett, mert bízik a jobb folytatásban. A címvédő simán kikapott az első meccsén. Vasárnap megkezdődött a WTA Finals és mindkét mérkőzésen az esélytelenebb teniszező nyert.

Szeles Mónika vallomása: soha nem vágyott igazán saját gyerekre

Archívum2018.03.14, 13:57

Szeles Mónika élete gyermek nélkül is boldog, néhány éve hozzáment a nála 31 évvel idősebb milliárdoshoz, Thomas Golisanóhoz, akivel Floridában élnek.

Mielőtt megkéselték, körberajongták, fél év múlva nem vették fel a telefont

Sport2018.02.28, 05:53

Szeles Mónika hazajár Budapestre. Januárban az Év Sportolója Gála díszvendége volt, a múlt hétvégén a Hungarian Ladies Openre jött, ahol szombaton, többnyire 6-8 éves fiataloknak tartott előadást a BOK csarnokban a verseny hivatalos gyereknapján, majd exkluzív interjút adott az Origónak.

Orbán Viktor világhírű magyar sportolókkal találkozott

Itthon2018.01.11, 14:09

Világhírű magyar sportolókkal készített közös fényképet Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben.

Szeles Mónika díjat ad át az Év sportolója gálán

Sport2018.01.10, 13:06

Szeles Mónika adja át a díjat a legjobb női sportolónak a csütörtöki M4 Sport-Az Év sportolója gálán.

Negyvenhat évesen visszavonul a japán teniszező

Sport2017.09.12, 12:20

Negyvenhat évesen, a Tokióban zajló női tenisztornán, azaz hazai pályán játszotta utolsó profi mérkőzését Date Kimiko.

Szeles a világelsőhöz hasonlította Babost

Sport2017.02.25, 16:11

A világelső Angelique Kerberhez hasonlóan Babos Tímea is későn érő típus Szeles Mónika szerint, aki a Magyar Tenisz Napjának díszvendégeként érkezett Budapestre.

Sabatini újra visszatért a teniszpályára

Sport2015.03.11, 13:39

Egy mérkőzés erejéig visszatért a teniszpályára az argentin Gabriela Sabatini, egykori profi teniszező, az 1980-90-es évek szexszimbóluma. 

Szeles Mónika mindent felfalt

Archívum2015.02.04, 19:56

Szeles Mónika minden eddiginél nyíltabban beszélt a táplálkozási zavaráról. A 41 éves egykori teniszező két szövetségnek is tagja lett, hogy segítsen a hasonló problémával küzdőkön.

Tudja, mit csinál mostanában Szeles Mónika?

Sport2014.08.29, 17:05

Ha kíváncsi rá, mit csinál mostanában Szeles Mónika, eláruljuk: felnőtteknek szóló romantikus regényeket ír, mindjárt egy egész sorozatot. 

Szeles Mónika egykori teniszezőnő hozzámegy milliomos párjához

Life.hu2014.07.10, 13:25

A magyar származású amerikai teniszezőnő úgy döntött, hivatalosan is összeköti az életét 32 évvel idősebb párjával,Thomas Golisano amerikai milliomossal.

Djokovic 6:0, 6:0-ra verne

Sport2014.02.08, 16:56

A gyerekekkel való foglalkozással és könyvírással telnek Szeles Mónika napjai, aki a Magyar Tenisz Napja elnevezésű program díszvendége Budapesten.

A késszúrás, amely megváltoztatta a teniszt

Sport2013.05.02, 16:58

1993. április 30-án, napra pontosan húsz éve a hamburgi tenisztornán egy Steffi Graf-rajongó leszúrta Szeles Mónikát. Günter Parchét beszámíthatatlannak nyilvánították, emiatt nem is került börtönbe, tettével azonban az újvidéki teniszező pályafutását tönkretette. Szeles soha többet nem tudott úgy teniszezni, ahogy akkor, húszévesen.

Szeles Mónika Veszprémben teniszezhet

Archívum2013.02.20, 18:34

A kilencszeres Grand Slam-győztes Szeles Mónika lehet március 30-án az első magyar teniszfesztivál díszvendége Veszprémben.

A nap sportképei: Sarapova egy csecsemővel és az átváltozott Szeles Mónikával ünnepelt

Archívum2012.06.09, 18:52

Marija Sarapova nyerte a Roland Garrost a nőknél. Az orosz teniszezőnő a meccs után előbb a családtagjaihoz és a barátaihoz szaladt, ahol egy csecsemőt felemelve ünnepelt, majd tréfálkozott egyet a fotósok előtt a kupával. A díjátadón Szeles Mónika is megjelent, a magyar származású, most 38 éves korábbi teniszklasszisra nem könnyű ráismerni.

Djokovic Szelessel teniszezne Belgrádban

Sport2012.02.12, 15:18

Szeles Mónikával szeretne bemutató mérkőzést játszani Belgrádban Novak Djokovic. A szerb világelső teniszező úgy nyilatkozott, Szerbia örülne, ha az újvidéki születésű klasszis visszatérne akár csak egy meccs erejéig is abba az országba, amelynek színeiben sikereket ért el.

Szeles Mónika a Hírességek Csarnokában

Archívum2009.07.12, 14:38

A magyar származású amerikai teniszcsillag, Szeles Mónika hivatalosan is bekerült a sportági Hírességek Csarnokába.

Szeles Mónika visszatér a teniszpályára

Archívum2007.12.04, 19:09

Közel öt évvel eddigi utolsó tétmérkőzése után vissza akar térni a pályára Szeles Mónika, a női teniszezők világranglistájának volt éllovasa.

Magyar állampolgár lett a 9-szeres GS-győztes teniszcsillag

Sport2007.06.07, 16:37

Végre nem kell Monica Selesnek hívni a világtörténelem egyik legjobb teniszezőnőjét, az újvidéki születésű klasszis ugyanis a napokban letette a magyar állampolgári esküt. Szeles teljes titoktartás mellett döntött így, a volt teniszcsillag érkezéséről még a hazai tenisztársadalom legjelesebb képviselői sem tudtak semmit.

Schumacher az évszázad sportolója

Gphírek2004.11.23, 07:54

Michael Schumacher nyerte a német Az évszázad sportolója-választást, a hétszeres Forma-1-es világbajnok Birgit Fischert és Steffi Grafot előzte meg.

Graf és Edberg is halhatatlanná válhat

Sport2003.09.04, 11:51

Alig akad olyan tenisz- és sportrajongó, aki ne hallott volna már Steffi Graf és Stefan Edberg nevéről. A jövő évi, ötvenedik beiktatási ceremónián hivatalosan is halhatatlanná válhatnak, miután mindkettőjüket jelölték a Hírességek Csarnokába.

Seles visszalépett a US Opentől

Sport2003.08.15, 19:18

Elhúzódó lábsérülése miatt nem indul az Egyesült Államok 10 nap múlva kezdődő nyílt teniszbajnokságán Monica Seles.

Noszály kilenc év után nyert a tenisz ob-n

Sport2003.06.15, 21:34

A mostanában már inkább edzősködéssel foglalkozó Noszály Sándor 2 óra 46 perces nagy csatában legyőzte Jaross Gábort a kétmillió forint összdíjazású Siemens magyar teniszbajnokság második egyéni döntőjében, így kilenc év elteltével újra aranyérmes lett. A nőknél Fodor Zsuzsanna egyesben és - Molnár Eszterrel az oldalán - párosban is diadalmaskodott.

Sarapova túl hangosan nyög

Sport2003.06.12, 14:05

Halkabb versenyzésre szólították fel az orosz Marija Sarapovát a 170 ezer dollár összdíjazású nőitenisz-tornán Birminghamben. Seles hozzá képest sehol, Sávolt meg kikapott a biellai challenger-versenyen.

Roddick kiesett, Costa szenvedett a Roland Garroson

Sport2003.05.27, 21:35

A francia nyílt teniszbajnokság, a Roland Garros második versenynapjának legnagyobb szenzációjaként már az első fordulóban búcsúzott a férfi egyes további küzdelmeitől a hatodik helyen kiemelt Andy Roddick. A vasárnap befejeződött St. Pölteni tornán győztes amerikai játékost az örmény Szargisz Szargszjan ütötte el a továbbjutástól, a négyjátszmás mérkőzés két óra húsz percig tartott. Roddick tavaly is az első körben esett ki Párizsban.

Graf visszatérhet a Roland Garroson

Sport2003.01.21, 12:51

A németek egykori világelső teniszezőnője, Steffi Graf megígérte férjének, Andre Agassinak, hogy ha negyedszer is megnyeri a most zajló ausztrál nyílt bajnokságot, akkor az év második Grand Slam-tornáján, a Roland Garroson együtt indulnak vegyes párosban.

Lenullázták Mandulát, megbüntették Serenát az AusOpenen

Sport2003.01.16, 20:04

Megalázó, 6:0, 6:0-s vereséget szenvedett Mandula Petra a végső győzelemre is esélyes belga Kim Clijsterstől az ausztrál nyílt teniszbajnokság második fordulójában. Meglepetés, hogy kiesett a négyszeres Australian Open-győztes amerikai Monica Seles, valamint búcsúra kényszerült egy másik egykori világelső, a brazil Gustavo Kuerten is. Serena Williamst trágárságért megbüntették, erőlködés nélkül jutott viszont a harmadik körbe.

Spanyol bukta a Hopman-kupán

Sport2002.12.30, 16:15

A Perth-ben zajló, 560 900 dollár összdíjazású 15. Hopman-kupán az első fordulóban kikapott Belgiumtól a tavalyi győztes spanyol válogatott, az Egyesült Államok könnyen, 3-0-ra győzött a selejtezőből továbbjutott Üzbegisztán ellen.

Seles legyőzte Davenportot a WTA-vébén

Sport2002.11.07, 19:46

A WTA-világbajnokság első napján láthattunk drámát, sima mérkőzéseket, na meg kongó lelátókat: Monica Seles hét meccslabdát hárítva verte meg Lindsay Davenportot, a belgák taroltak, míg Venus Williams szintén megizzadt egy picinykét.

Hewitt ismét legyőzte Blake-et

Sport2002.09.01, 18:03

A világelső ausztrál Lleyton Hewitt bebizonyította, hogy tavalyi sikerét nem csupán a véletlennek köszönhette az amerikai James Blake (26. a világranglistán) ellen, ezúttal nyugodt körülmények közepette is sikerült legyűrnie. Most is öt szettet játszottak, a torna eddigi legjobb mérkőzését láthattuk tőlük. Monica Seles (5.) megint szórakozott, Serena Williams (1.) egyik rajongóját pedig őrizetbe vették. Martina Navratilova eközben női- és vegyes párosban is továbblépett.

Mandula Petra nélkül folytatódik a US Open

Sport2002.08.30, 13:32

Az utolsó magyar is elbúcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokság egyéni küzdelmeitől, miután az el-eleredő eső miatt szerdáról csütörtökre halasztott találkozón Mandula Petra (90. a világranglistán) alulmaradt az egykori világelső Lindsay Davenporttal (10.) szemben. A szokottnál kicsit később ugyan, de megkezdődött a csillaghullás is, a férfiaknál három, első tízben kiemelt játékos is elbúcsúzott a további küzdelmektől. A hölgyeknél nem történt komolyabb szenzáció, Monica Seles izzadt csak meg egy kicsit.

Gubacsi megszorongatta Monica Selest

Sport2002.08.28, 12:24

Nem sikerült a bravúr Gubacsi Zsófiának (124. a világranglistán) az amerikai nyílt teniszbajnokság első fordulójában, két játszmában alulmaradt a magyar származású Monica Selessel (5.) szemben. Viszonylag csendes napnak lehettek egyébként tanúi az amerikai nézők, csupán a második helyen kiemelt, orosz Marat Szafin (2.) borzolta honfitársai idegrendszerét: csapnivaló játékkal, a döntő szett rövidítésében gyűrte csak le az önmagát keresgélő német Nicolas Kiefert (64.).

Escudé is kiesett

Sport2002.06.29, 21:56

Folytatódott a kiemeltek rossz sorozata férfi egyesben, az angol nyílt teniszbajnokságon: ezúttal a 16. helyen rangsorolt francia Nicolas Escudé esett ki, mivel simán kikapott az orosz Mihail Juzsnyijtól. A többi mérkőzésen a paírforma érvényesült, Hewitt és Venus Williams viszonylag könnyen, Seles és Henman küszködve jutott a legjobb 16 közé.

Kis Roland Garros-história

Sport2002.05.27, 08:47

Pontosan száztizenegy esztendeje annak, hogy útjára indult a labda Párizsban. A salakpályás teniszsport fellegvárának tartott városban 1891-ben kezdődtek meg az első teniszküzdelmek a férfiak, 1897-ben a hölgyek számára. Az 1925 óta nemzetközivé duzzadt viadal idén sem okozhat csalódást, hiszen néhány sérültet leszámítva a világ élmezőny rajtol a Roland Garroson. És ami még örömtelibb: öt magyar teniszező is a főtáblán szerepel majd.

Kis Roland Garros-história

Sport2002.05.27, 09:41

Pontosan száztizenegy esztendeje annak, hogy útjára indult a labda Párizsban. A salakpályás teniszsport fellegvárának tartott városban 1891-ben kezdődtek meg az első teniszküzdelmek a férfiak, 1897-ben a hölgyek számára. Az 1925 óta nemzetközivé duzzadt viadal idén sem okozhat csalódást, hiszen néhány sérültet leszámítva a világ élmezőny rajtol a Roland Garroson. És ami még örömtelibb: öt magyar teniszező is a főtáblán szerepel majd.

Hingis már döntős Indian Wellsben

Sport2002.03.15, 21:45

Hároméves profi pályafutásának legnagyobb sikerét érte el a szlovák Daniela Hantuchova, aki döntőbe jutott az Indian Wells-i szupertornán. A 18 éves tehetség a svájci Gagliardit verte, míg a másik ágról Martina Hingis jutott a fináléba, miután egy óra sem kellett neki ahhoz, hogy túljusson Monica Selesen.

Enqvist megállította Sávoltot

Sport2002.03.14, 09:18

Nem sikerült a bravúr Sávolt Attilának az Indian Wells-i tenisztorna második fordulójában. A viadalon - beszámítva a selejtezőket is - még játszmát sem vesztő magyar remekül kezdte a mérkőzést, ám a megnyert első szett után ellenfele, a svéd Enqvist fordított, és végül jobbnak bizonyult a magyar éljátékosnál. A hölgyeknél a svájci Hingis és az amerikai Seles játssza majd az egyik elődöntőt.

Testud kiverte Venus Williamst

Sport2002.02.23, 21:07

Ami egyik tornán szerencse, az máshol szerencsétlenség, mondhatnák az amerikai teniszezők. A memphisi férfi és női viadalon ugyanis csupán Todd Martinon múlt, hogy a hét vége nem minősült amerikai háziversennyé. A dubai női viadalon éppen ellenkező előjellel folytatódott a versengés: az elődöntőben mind Seles, mind Venus Williams kiesett.

Capriati-Hingis döntő az Australian Openen

Sport2002.01.24, 13:14

Martina Hingis sorozatban hatodik alkalommal jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokság döntőjébe, miután az elődöntőben, nagy küzdelemben, három játszmában legyőzte az amerikai Monica Selest. Ráadásul először fordult elő, hogy az egykori világelső a nyitó szett elvesztését követően fordított. A másik ágon a címvédő Jennifer Capriati, ha nehezen is, de legyűrte a belga Kim Clijsterst.

Jiri Novak is elődöntős az Australian Openen

Sport2002.01.22, 13:39

A hölgyeknél a svájci Martina Hingisnek, a férfiaknál a svéd Thomas Johanssonnak sikerült először a legjobb négy közé jutás az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Férfi egyesben a huszonhatodik helyen kiemelt cseh Jiri Novak nagyon simán nyert az osztrák Stefan Koubek ellen a negyeddöntőben, ellenfele Johansson lesz a fináléba jutásért. A nőknél Monica Seles is bejutott az elődöntőbe, ugyanis pályafutása során először legyőzte a június vége óta veretlen, de az első játszma hajrájától sérülten játszó Venus Williamst, s 1999 után ismét bejutott a legjobb négy közé Melbourne-ben.

Hingis-Seles csúcstalálkozó az elődöntőben

Sport2002.01.22, 16:15

Monica Seles remek játékkal verte a második helyen kiemelt Venus Williamst, s ezzel bejutott a legjobb négy közé az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, ahol a Serra-Zanettit verő Hingis lesz az ellenfele. A férfi egyesben a svéd rangadón Thomas Johansson jobbnak bizonyult Jonas Björkmannál. Johansson - s korábban Björkman - azt mondta, jóban vannak egymással, s ha ki kell kapni, akkor inkább egymástól szenvednek vereséget, mint más nemzetbelitől.

Henman is elbúcsúzott az Australian Opentől

Sport2002.01.20, 22:24

Svéd győzelmek születtek férfi egyesben, ám a két alany közül az egyik a következő forduló után bánkódni fog, mert Björkman és Johansson egymással mérkőzik a nyolc között. Björkman "természetesen" az egyik esélyest, a hatodik helyen kiemelt Henmant verte. A cseh-szlovák mérkőzésen a cseh Novak Hrbatyt győzte le. A női mezőnyben továbbra is minden szabályos, már ami a nagy esélyesek menetelését illeti.

Folytatódó ausztrál kudarcsorozat

Sport2002.01.18, 13:23

Csupán a párosok küzdelmei hoztak igazi meglepetést az ausztrál nyílt teniszbajnokság, helyi idő szerinti péntek kora délutáni találkozóin. Tovább folytatódott az ausztrálok vesszőfutása, miután vegyespárosban kiesett az első helyen kiemelt Woodbridge, Stubbs duó. A hölgyek egyesében Venus Williams és Monica Seles is csak nagy küzdelemben jutott túl a 3. fordulón.

Jaden Gil a kis Agassi neve

Sport2001.10.28, 09:16

"Hálásak vagyunk ezért a csodálatos ajándékért" - olvasható az Andre Agassi, Steffi Graf  házaspár által kiadott sajtóközleményben, huszonnégy órával első gyermekük megszületése után. A nem egészen nyolc hónapra született - ennek ellenére 50 centis és 2600 grammos, tehát normál súlyú - fiúcsecsemőnek a Jaden Gil nevet adták.

Megszületett Steffi Grafék gyermeke

Sport2001.10.27, 14:30

A Bild Zeitung szerint pénteken késő este megszületett Andre Agassi és Steffi Graf kisfia. A lap a teniszcsillagok közeli barátaira hivatkozva közölte a hírt.

Seles mégsem utazott Tokióba

Sport2001.09.18, 12:31

Korábbi terveivel ellentétben Monica Seles nem utazott el Tokióba, az 565 ezer dollár összdíjazású tenisztornára.

Sampras-Rafter szuperrangadó a US Openen

Sport2001.09.03, 08:15

Mind a férfiaknál, mind a hölgyeknél újabb kiemelt búcsúzott az amerikai nyílt teniszbajnokság hetedik játéknapján. Wimbledon bajnoka, a horvát Goran Ivanisevic nem bírt a spanyolok salakspecialistájával, Albert Costával, míg a hölgyeknél az amerikai Szeles Mónika a cseh Bedanova ellen pottyant ki. Ma megkezdik szereplésüket a juniorok is, köztük egy magyar, a 16. helyen kiemelt Németh Virág.

Előző
  • 1
  • 2
Következő